Hatkor indul a repülő Londonba. A megszokott áhitat helyett most a totál szétzuhanás állapotában vagyok. Egy csomag ruha otthon maradt (benne mindkettőnk fél adag ruhájával), úgyhogy még nadrágot kell vennem, hacsak nem akarok szoknyában és tűsarkú csizmában lenyomni öt napot. Várjunk csak?! Hm. Nem, nem akarok.

Mivel pénteken az indiánok tüzet gyújtottak a fejemben, és a hétvégét kizárólag az algolfex forte szüntelen szedésével éltem túl, hétfőn elmentem dokihoz. Megállapítottam, hogy tíz éve nem voltam ennyit beteg, mint most három hónapja, elkapok minden ovis betegséget. A doki diszkréten vigyorgott, és felírta a következő adag gyógyszert, amit még nem szedtem be. Ugyanis torokgyulladásom van.
De áldom az eszemet, hogy elmentem orvoshoz, mert mára határozottan jobban vagyok.

Tehát: LONDONRA FEL!