A kineziológus csaj mondta, hogy ne lepődjek meg, ha furcsa dolgok történnek az elkövetkező héten, de arra nem számítottam, hogy ilyen gyorsan.
Rögtön másnap (azaz tegnap) zaklatott levélváltás után felmondtam a munkámat, hiszen a megígért fizetés töredékét kaptam csak meg, annyit, amennyiért nem éri meg ezt az egészet csinálni.
Annyira megkönnyebbültem, hogy még azon sem bosszankodom, hogy egy csomót melóztam piti összegért. Be kell lássam, nincs még itt az ideje, hogy dolgozzam.
Ma délelőtt pedig több dolgot tudtam elintézni, mint a múlt héten összesen. Hiába, hozzáállás kérdése az egész :-)
Eljutottam orvoshoz is, aki lecseszett, hogy miért csak most mentem csak el hozzá, ilyen randa torokgyulladással az ágyat kéne nyomnom. Kikacagtam.
Azért még mindig jobb helyzetben voltam, mint az az anyuka, aki félholtan ücsörgött a váróban három (igen jól viselkedő) gyerekével (kb. 3 hó, 3 év, 5 év), és szelíden tűrte, hogy boldog-boldogtalan bepofátlankodott elé. Disznóság a köbön!

Ma este pedig elmegyünk moziba az emberrel. Éljünk mink!