Dilemma


A négy és fél évesek néha komoly döntési helyzetkbe kerülnek. Esetünkben három pár új zokni közül kellett kiválasztani, hogy melyiket vegye fel éjszakára.
Hosszas vajúdás után felhúzta az egyiket, majd a másik kettővel nyugovóra tért. Az ágyában a macijával együtt párnára fektette, majd betakargatta őket. Utolsó erejével még ezt motyogta:
"Jó éjt maci, jó éjt zokni, jó éjt másik zokni!"

Voltunk szombaton bébilátogatóban a kórházban. Zsuzsi annál a dokinál szült, akinél én, és abban az ágyban feküdt, ahol én Ivánnal. Nagyon furi volt odamenni "csak" látogatóba.

Gréti viszont gyönyörűséges, és a mamája is szuperül nézett ki, mintha nem is pár napja szült volna.

Engedélyével megmutatom ország-világnak a kis jövevényt.

Kaptam egy labdát, amit ezúton is köszönök, mert már régóta morfondírozom valami hasonlón, így most megpróbálom szavakba, mondatokba formálni.

Kedvenc könyvem, hááááát, az van, hogy a Harry Potter sorozat. Minden kötetét olvastam öt-hatszor. Olyan ez nekem, mint egy agyrágógumi. Elolvasok néhány egyéb könyvet, majd lazításként újra végig a HP teljes sorozatot.
De úgy általában a könyvekkel pont úgy vagyok, mint Anetta. Vannak nagy emlékezetesek, pillanatnyi kedvencek. A könyvek szerves részei az életemnek.
Kislánykoromban Jane Eyre nekem is nagy kedvencem volt, aztán Elfújta a szél, na persze :-) Anyegin nagy hatással volt rám nyolcadikban. Gimiben jött Mester és Margarita, azt sokszor-sokszor elolvastam. Kicsit később a Szigeti veszedelem. Ki hinné, gyönyörű szerelmi történet van beleszőve.
Az elmúlt év nagy élményei kétségkívül Háy János könyvei, Márquez, Asimovot most fedeztem fel, az Encyclopedia Galactica második kötetének közepén járok, letehetetlen.
Kis kitérőt tettem most Biff evangéliumával, amitől egészen megszerettem Jézust. Annak ellenére, hogy egy remek humoru könyv, mélyen megrázó, megindító.

A filmek egészen mások. Vannak nagyon emlékezetesek, mint pl. a Zongoralecke, vagy a Hetedik pecsét, Berlin fölött az ég, Vándorló palota, de vannak olyan kedvencek, amik mint könyvben a HP, százszor is megnézek, megunhatatlanok, pár éve az Oscar (Stallone-val) volt ilyen (ezúton is kérem minden olvasómat, hogy ha meglátja ezt a filmet dvd-n, vegye meg nekem gondolkodás nélkül :-), na és a Doktor Szöszi. Hát igen, azon a filmen sokadjára is képes vagyok zokogva röhögni, és egy zilált idegzetű anyának mi másra is lehetne szüksége?!
Sorozatokból House egyértelműen, magasan. Olyannyira, hogy második helyezett nincs is, inkább csak harmadik, az pedig a feleségek ofkorsz.

(Na és van egy különdíjasom is, a Tigris és sárkány. Azt a filmet egyszer egy hónapon keresztül minden este megnéztük a haverokkal. Beszívtunk, elterültünk a kanapén, és megnéztük ezt a filmet. Olyan mély hatással volt rám, hogy az egész filmből csak arra emlékszem, hogy össze-vissza röpködnek benne :-) Régóta tervezem megnézni tudatmódosító szer hatása nélkül is.)

Zenében Simply Red.

A világ legjobb pasija (természetesen Jura után) a tíz évvel ezelőtti Sean Connery és a mostani Robbie Williams.

Kaja? Pont egy anorexiást kérdeztek? Ha lenne egy tabletta, ami fedezné a napi energia és mindenféle bevitelt, nekem az lenne a legmegfelelőbb. Az étkezés számomra hétköznapi szinten letudni való nyűg és macera.
Elmenni a kedvessel egy igazán jó étterembe, és megadni a módját? Úgy igen! Abban az esetben sztéééék minden mennyiségben, félig átsütve, borsmártással. Vagy bármi más csípős, pikáns, érdekes. Thai cuccok is jöhetnek!
(Sütemények, csokik kíméljenek, egy cukrászda számomra undorodós, öklendezős kín, tíz perc után bármit bevallok, csak szabaduljak!)

Hobbi... Mikor mi. Most éppen üvegmatrica festés, régebben keresztszemes hímzés, még régebben a pasizás. Bár a mindenkori főhobbi az az olvasás. Mostanában havonta 3-4 könyvet biztosan elolvasok.

A végére megtoldanám eggyel.
Kedvenc hely teljesen egyértelműen London. Mondjuk novemberben, mert mint az Utas és holdvilág óta jól tudjuk, a november Londonban nem hónap, hanem egy lélekállapot.

Kizárt, hogy valaki eljusson ennek a posztnak a végére, de ha mégis, akkor fogadja őszinte csodálatomat!
Muzsika kénytelen lesz, mert neki dobom tovább a labdát!

Nahát arról nem is beszélve, hogy a tetőről lezúduló jégenk rémes hangja van...

Kiegészítenék
Van sokkal rosszabb is a tükörjégnél. Az ónoseső százszor nagyobb kibaszás, főleg ha egész nap esik. Az valahogy jobban csúszik, mint a sima jég.
A tizenméteres tujáinkat szétdöntötte, a fák szinte nyögnek, Jura beleszállt a kapuba a kocsival, mert nem tudott megállni.
Nyarat! Nyarat akarok!
Vajon fideszék felvennék a szavazós listájukra? A sok idióta kérdés között végre lenne egy igazán lényeges is.
Valahogy így képzelném el:
"Akarja-e Ön, hogy holnaptól nyár legyen (de minimum 15 fok májusig)?
IGEN NEM (nemigen, nemtom, stb) "
No persze eredménye ugyanúgy nem lenne, de legalább ezt a kérdést mindenki el tudja dönteni egymaga is.

És mééég, és méééég jóhírek

Megszületett Zsuzsi babája, aki gyönyörű és egészséges.

Férjhez megy Melinda. A vőlegénye egy igazán szeretnivaló rendes srác.

Úgydeúgy örülök nekik.

Szösszenetek

A 4,5 éves lányom, és a 43 éves férjem hajszálra megegyező módszerrel túrják fel a szekrényüket, hogy végül az eredetileg is legfelül lévő ruhát válasszák ki. A szekrényben maradó káosz teljesen egyforma.

Tegnap este Emma azzal lepett meg, hogy sikítófrászt kapott egy póktól. Nem értem, sosem félt tőle, sem senki más a családból. Kérdezgettem, hogy miért fél tőle (mert megcsípi), ki fél még tőle, honnan tanulta ezt, de nem adott érdemi választ. Amikor elmeséltem neki, hogy kiskorában volt egy pókja, aki a lépcsőkorláton lakott, és akit minden alvás után első dolga volt megnézni, hogy jól van-e, csak hitetlenkedve pislogott (kb úgy mint mikor a fényképeken lévő kövérkés hörcsögképű kisbabáról azt állítom, hogy az ő).

Ez szösszenetnek indult, de aztán egy önálló poszt lett belőle.

Iván három éves koráig úgy aludt el, hogy lefektettük, kapott egy puszit, majd otthagytuk a szobájában. Tíz perc múlva vígan durmolt.
Most minimum fél órás vihogva rohangálós sóműsort ad le, a kétségbeesés és szájhabzós őrjöngés végső pontjára taszítva ezzel engem.
Hacsak nem fekszik be mellé az apja, aki persze akár netezhet is a notebookon, Iván vidáman elszunnyad. Na persze ez velem nem működik.
Mivel Emmát így is altatni kell esténként, és persze egy helységben nem alszanak el (kukiii!, pukiii!, neeem, te vagy a kuki!, te meg a pukiiii! - vihogás -anyaaa, az öcsi nem hagy aludni! Anya, kukiiii!, Pukiiiii! - vihogás, stb), két ember szükséges az altatásukhoz. Legalábbis az ünnepek alatt szépen meg is szokták ezt.

Mondtam Jurának, hogy ha már mindenáron szopatni akar, akkor ezt tegye úgy, hogy én is élvezzem, tehát a gyerekeket hagyjuk ki ebből a körből. Így nem tudom őket egyedül elaltani.
Márpedig ő minden nap segíteni fog, hazaér fektetésre - hangzott a szép válasz egyből. Zilált sikoly szerű kacagás hagyta el ajakim, majd a szemébe mondtam a nyilvánvaló tényt: hazudik.
De nem, de igen, de nem, de igen, de nem... Jjjjjjó, akkor beszéljenek a tettek.
Tegnap f11-re ért haza és ma sem várható 9 előtt.

Így megkezdtem a két gyerek egyedül elalvására való trenírozást (nemán az én hímtagommal verdessék mások a csalánt, még akkor se, ha az a "más" a tulajdon férjem).
Tegnap este előszedtem a sufniból a kötélidegeket, a legszebb türelmemet és a tartalék angyali anyaságomat, majd nekiláttam a cselendzsnek.
Mintegy háromnegyed óra tömény pokol után el is aludtak mindketten édesen szuszogva. Nekem csendben megőszült még két tucat hajszálam a festék alatt.

Jura hazafelé felhívott a kocsiból, és kifejtette, hogy jót tenne nekem egy főiskola, hogy a vizsgázásokkal rutint szerezzek az életben rám váró éles helyzetekben való megfelelésben.
Igazán nem akartam veszekedni vele, ezért csendesen arra kértem, hogy tegyük le a telefont, mert olvasni szeretnék.

Ivánduma

Mama fekteti őket, ám a lárma csak nem akar szűnni fentről. Egy idő után megelégeltem, és felviharzottam rendet tenni.

Mama kissé ziláltan ül Iván ágya szélén, és panaszkodik. Nem akar aludni, rohangál, vihog.

Na akkor rádörrenek szigorúan - mondom én, majd öcsihez fordulok, és őrmestereket megszégyenítő tónusban nyitok.

- Azonnal tessék aludni, késő van!

- NEM!!! - jön a határozott válasz csípőből.

- Mi a fenét képzelsz te magadról kisfiam?!

- AZT!!! - csattan a válasz azonnal.

Nem bírtam tovább tartani a szigort, lerogytam a földre, és negyed óráig vinnyogtam a röhögéstől.

Tegnap délután ültem először kocsiba a Nagy Karácsony Utáni Havazás óta, és áldottam a jó eszemet, hogy azért úgy kétnaponta járattam egy órácskát a motort, hiába nem mentem vele sehova.
Így aztán néhány sértődött hörrenés után be is indult nagy kelletlenül.
Az ablaka viszont befagyott, se tőlem, se hozzád, cseszhetem a tolatást (nem röhögni, 8 éve vezetek, de még mindig nem tudok tükörből tolatni, csak úgy ha kihajolok a lehúzott ablakon).
Ma reggel viszont én vittem a gyerekeket ovibölcsibe, így kiforrott véleményem van a helyzetről:
1, hóban csak addig jópofa vezetni, amíg a kertben ropog az ember. Az utcán már nem mókás
2, jégen mégkevésbé jópofa vezetni, sem a kertben, sem az utcán nem buli
3, színjég emelkedőn megállni botorság (ennél nagyobb botorság már csak az, ha csak egy kicsit állunk meg, hogy nézzük a Szent Kukásautót és a kukásbácsikat)
4, az ember tanuljon meg tükörből tolatni
5, a lom a szemétbányában lakjon, a kocsi meg a garázsban (legalábbis télen mindenféleképpen)
6, bármennyire is feszengek benne, azért néha sokkal hasznosabb a tank, mint a punyó.
7, pontosan ennyi elég is a télből, részemről hétfőtől jöhet a tavasz

Azt meg majdnem el is felejtettem írni, hogy a kedélyállapotomban komoly javulást idéz elő a tény, hogy hosszabbodnak a nappalok.
Négy óra, és még világos van. Hogy ez mekkora királyság!

Na itten van az Újév. Igen kiválóan indul, biztos vagyok benne, hogy ez az év is legalább olyan jó lesz, mint a tavalyi.
Elgondolkodtam egy besztofkétezerhét poszton, de aztán úgy gondoltam, lusta vagyok utánagondolni.
A múlt év besztof volt caklipakli, néhány mostanra feledésbe merült nyűgével együtt is.
Ez az év amilyen kiválóan indul, olyan remekül folytatódik majd alig több, mint egy hét múlva, hiszen megyünk Londonba.

A Szilveszter punnyadt volt, nem volt kedvünk muszáj-bulizni, ezért itthon teszteltük a tv műsor kínálatot. Egy biztos, úgy ötven csatornából hetvenhét féle nézhetetlen szar áradt, így én olvastam, Jura el-elszunyókált két csatornaváltás között.
Igaz az is, hogy én egy remek könyvet olvastam (Biff evangéliuma), és előző este kitársasoztuk magunkat mzs-nél, éppan csak nem aznap volt Sziveszter és nem koccintottunk éjfélkor, egyébként tökéletes szilveszterezés lett volna.

Ja, és az újévi fogadalom. Én sosem szoktam, de most mégis. Megfogadtam, hogy idén minden minden vackot kidobok, mindent, ami elromlott, eltört, nem tetszik, nem használom, vagy nem fogom használni. Nem túrok fel mindent ezért, de ha a kezembe akad egy ilyen, kíméletlenül megy a kukába.

Felhorgadt bennem a szörnyű gyanú Emma köhögésével kapcsolatban. Két hete állítottuk szolgálatba a téli takarónkat, egy nagy tollpaplant, azóta valaki mindig köhög a családban. Tegnap elraktam, alaposan kitakarítottam a hálószobákat, és láss csodát, Emma azóta nem köhög.
Indulunk az IKEJÁba szintetikus paplanért...

Krupp, krupp, krupp

Két órája már, hogy felváltva teljesítünk szolgálatot Emma mellett. A másik szobából is borzalmas hallgatni, de itt mellette egyenesen elviselhetetlen. Bevetettünk már minden trükköt, a gyógyszerporlasztó lassan csapágyas lesz, de semmi eredménye. Csak az a vádló "segítsetek már rajtam" ugató, öklendező, gyermeki testet, és szülői szívet szaggató, véget nem érő köhögés.

Tovatűnt már a koraeste bormámoros könnyed vidámsága, a tenyérdörgölő összekacsintás Jurával, hogy hát a gyerekek nem aludtak napközben, korán elalszanak miénk az idei Karácsony utolsó estéje, tán még egy filmet is meg tudunk nézni anélkül, hogy a fejünk lebukna.

Most itt ülök a nyitott ablak alatt, nyakig betakarózva, kissé vacogva, és nagyon rossz a kedvem.

Lassan kilenc óra, remélem Emma csak elalszik már, talán belefér pár oldal Asimov a végső elájulás előtt.

De legalább az idei karácsony volt az első, hogy nem bosszankodtam a tévéből kiáramló tömény nyálon. Hát nem is volt lehetőségünk bekapcsolni a tévét.

Egy darab Sandra Bullock-ot sem láttam (affene, még azt sem tudom, hogy írják a nevét...), sem Hugh Grant-et, és ez teljesen jó nekem.

Boldog Karácsonyt!
Főleg boldog karácsonyt mindenkinek, aki írt nekem emilt, de én nem válaszoltam rá. Gondolatban mindegyikre válaszoltam, szép, kedves szavakkal emlékeztem meg az íróikról.

A Karácsony nehezen indult be, de végülis egy nagy nekirugaszkodással elkezdődött, aztán már vitt a lendület.
Délelőtt a tervek szerint sétáltunk egy jót az utcában, majd ebéd következett, végül altatás. Itt kis hiba csúszott a számításainkba, mert ahelyett, hogy szépen elaludtak volna, és mi mehettünk volna fát díszíteni, Emma csúnyán bekruppolt. Túl azon, hogy vacakul volt, még halálosan izgult is a Jézuska miatt.
Végül aztán volt nagy öröm a fa alatt.
Ma Emma jóformán egész nap lázas volt, ennek megfelelően nyűgös is. De azért az utolsó utáni pillanatban minden a helyére került és a rokonokat is egészen el lehetett viselni.
Holnap már jó lesz, Orsiék jönnek, felszabadult móka, kacagás lesz.

Összességében azért az egyik legjobban sikerült Karácsony, amire csak emlékezni tudok.

Szórakozzatok vala:

Első rész:



Második rész:

Ma felfedeztem az első ősz hajszálamat (egész pontosan az első hármat). Huszonkilenc évesen?!
Mondjuk nem is csodálkozom...

Éééééés itt van végre, kész van végre, és olyan gyönyörű, mint egy álom, megérte a rengeteg pénz, a sok fejfájás, a hatalmas felfordulás. Az első tüzet telefonon közvetítettem Jurának, hogy hallja a ropogást.

Az emberek hoztak fát, mert persze az nem volt itthon.

Íme az első tűz, ez még nem melegít, ez csak szárít, kétszáz kiló vizet kell kiszárítani belőle, két hétig csak nézzük a tüzet.

És mint egy varázsütésre a hó is elkezdett hullani, hatalmas pelyhekben. Ebben a pillanatban értettem meg, milyen a Karácsony hangulata, miről beszélnek más emberek.

Tényleg nem számít a díszítés, a körítés, a sütiillat, az a lényeg, hogy a szívünkben békesség van.

Drága kicsi fiam konkrétan ma úgy összefosta magát a bölcsiben, hogy a szandáljából öntötték ki a cuccot. Na persze én a Mammutban voltam szőrlézerezésen, Emmástul, vonattal.

Szóval holnapra megnyertem őt is itthonra.

A káoszt jobban fokozni úgysem lehet. Elképzeltem, hogy majd hetekkel karácsony előtt ünnepi díszbe öltöztetem a házat, akkurátusan takarítok, rendet rakok, sütök-főzök, a kicsi szívemet is ünneplőbe öltöztetem.

Ehhez képest Emma itthon nyüglődik péntek óta, holnap már Öcsi is itthon lesz, egész héten a cserépkályhások mászkálnak át a fejünkön a sáros bakkancsukkal, ráadásként összepisilik a wc-met, és még az ülőkét sem hajtják le maguk után. Minden este suvickolok.

A kinti égősorokat felraktam, majd kiderült, hogy rosszak.

Két napja a kertészek is megjelentek, hogy szánják-bánják a késedelmet, jönnek befejezni a kertet. Így aztán két napja zúg kint a kertben a légkalapács is.

Egy sztenderd versenymedence méretű betonteknő van kint a kert közepén, mivel a házat építők fia úszó volt. De már az előttünk lakók sem használták (nyilván, több millió forint lenne rendesen megcsinálni, és fenntartani), én meg két éve rettegek, hogy mikor esik bele valamelyik gyerek. Így aztán le lett fedve, körbe lett kerítve, de én továbra is csak rettegtem.

Így aztán az én szívemnek különösen kedves az most, hogy lebontják, bedöntik, betemetik, a helyét felégetik és sóval behintik.

De hogy visszakanyarodjak a már előttem is homályos kezdeti témához... Öööö, mi is volt az? Ja igen. A karácsonyi készülődés. Szóval semmi készülődés, inkább csak túlélésre játszunk, és reménykedünk, hogy minden munkás végez Karácsonyig.

A legvégső nagy megnyugvásom az egészben mégiscsak az, hogy olyan imádnivaló férjem van, aki nem hugyozza körbe a wc-t, és visszahajtja maga után az ülőkét.

Hülyeszülők esete az okos fiúval

Nagy újságfogyasztók vagyunk mindannyian, Emma is rendesen rászokott. Hetente ScoobyDoo, mindenféle hercegnős mifranc. Nagy csalódás számomra a Dörmögő Dömötör, szinvonaltalan szemét, idén nem is hosszabbítjuk meg az előfizetést.

No de hogy a lényegre térjek, ha Emma kap újságot, öcsinek is kell. Igen ám, de öcsit cseppet sem érdekli sem a Dumbó, sem a Micimackó, sem a bármilyen más újság, még a melléjük csomagolt műanyag vackok sem. Ezek jobbára szintén Emmánál kötnek ki, aki jóízűen végigolvassa, szinezi, feladatmegoldja őket.

Tegnap Jura telefonált, hogy ott áll az újságosnál, vett Scooby-t Emmának, de öcsinek semmit sem talál. Mondtam neki, hogy hagyja a fenébe, öcsit úgysem érdeklik ezek a dolgok.

Majd apa hazajött, és mind a két gyerek a szatyrokra vetette magát, "apa mit hoztál?" csatakiáltással. Összeszorult a szívünk, mert Emma hamar kikapta az újságját, de öcsi csak kotorászott a zacsiban.

Rögtönözni kell, nincs mese, különben a gyerek húsz év múlva a pszihiáter díványán fogja elzokogni, hogy ő életének elrontója ez az eset három éves korából.

Gyorsan benyúltam a zacsiba, mert láttam, hogy van még ott újság.

"Na öcsike a te meglepetésed... aaaaaz... öööö... na nem ez, hanem.... öööö.... hát ez!" húztam elő diadalmasan apa Indóház nevű vonatos magazinját.

Öcsi jószerivel örömsokkott kapott. "Sihuhuhúúúúúúú" süvöltötte mámorosan.

Alaposan átnyálazta, minden képet kommentált ("sihuhuhúúú, nézd apocka aaaszik (napocska alszik), itt nem aaaszik apocka!" stb), minden vonatot megszámolt.

Vitte magával zuhanyozni, gondosan kiterítette a kilépőre, vágyakozva pislogott ki rá, majd végül az ágyba is vitte magával.

A nagy tanulságot mindenki levonhatja, aki képes volt idáig eljutni az olvasásban. Nem tudom mikor leszek képes meglátni a gyerekeim valós ignyét, és melyik az, amit én "kényszerítek rá".

A végső konklúzió mégiscsak az, hogy apa Indóházának innentől reszeltek, legalább fél évre.

A szombati pöttyök vasárnapra sebekké váltak Emma szájában. Hétfön elvittem dokihoz, aki megállapította, ez coxsackievírus, és abból is a kéz-láb-száj betegség.

A neten ezt találtam róla:
A kéz-láb-száj betegség a nevének megfelelően ezeken a testtájakon okoz mélyen a bőrben ülő, sokszor fájdalmsas hólyagokat. Ez is vírusfertőzés következménye, de jelenleg még nincs ellene vírusellenes szer - legtöbbször meggyógyul hamar magától is. Az szerencsésnek mondható, akaki ettől a vírustól ilyen betegséget, és nem a másik, az idegrendszert érintőt kapja meg, mert az már igen súlyos fertőzés, és arra is csak tüneti kezelés van. Un. antropozoonozis, vagyis állatokról terjed emberekre és inkább nyáron gyakoribb, mint télen a mérsékelt égövön.

Ez a vírus ezen az egy betegségen kívül csak rémséges, és jobbára halálos betegségeket okoz, ez az egy változata van, ami csak egy jóindulatú, említésre sem méltó gyermekbetegség.
Mindazonáltal Emma nem evett három napig, amit egyáltalán nem is csodálok, hiszen a nyelve egy merő hólyag és seb alul-felül. Még a csoki is csípte csórikámnak, ami a legnagyobb kibaszás így Mikulás-Advent idején.
Az A-vitaminos csepp sokat segített, ma már evett pár falatot.

A céges karácsonyi buli leginkább egy unalmas tömegrendezvényre hasonlított. A kaja pocsék volt, az ital rettenetes, a bor nájlonküvé.
Áldottam a jobbik eszemet, hogy bár Emma az előző napi láz után teljesen egészségesnek tűnt, én mégis inkább otthon hagytam őket Mónikára (sűrűn remélve, hogy ezúttal nem lesz üvegtörés).
A céges zenekar mindent felülmúlóan csúcsszuper volt, az ajándékozás utolsó órája szolíd unalomba torkollt. Hiába no, hatvan ember csatolt részekkel ammán sok(k).
Emma este még a lelkünkre kötötte, hogy ha már aludna, mire mi hazamegyünk, az ajándékát helyezzük csak az ágya alá.
Hazaérve két szuszogó csomag fogadott minket, Mónika szerint minden rendben zajlott.
Egykor mi is álomba ájultunk.

Majd Emma kettőkor (esküszöm ezekbe egy érzékelő van beépítve, hogy garantáltan akkor rázzanak fel az álmomból, mikor az a legrosszabb, az álom-fázisok legpocsékabb időszakában).
Jött a kis csomagjával, mert hogy szerinte reggel van.
Egy órán keresztül cívódtam vele (Jura bevonult inkább a gyerekszobába békésen aludni) és próbáltam meggyőzni a nyilvánvaló tényről, hogy kurvára éjszaka van még.
Háromkor feladtam, és a hiszti lélegzetvételnyi szünetében azt lehelltem, hogy jól van, inkább tényleg nyissuk ki azt a kibaszott csomagot, csak legyen végre kuss, alhassak.

Tudtam, hogy máj litlő póni van benne, de mégis váratlanul ért a látvány. A förmedvény póni derekára valami lélegzetelállítóan ocsmány uszály volt kötözve, bárgyú tekintetéből káröröm sugárzott, ahogy a lámpa erős fényénél könnyezve bontogattam. Fogaim között nyomdafestéket nem tűrő szitokáradatot sziszegtem végig.
Amikor megpillantottam a rendkívül gondos csomagolást, halkan felzokogtam.
A rettenetes gonosz gnóm póni sörénye kettő (azaz kettő) darab helyen volt két műanyag lapka közé varrva(!). A négy darab (patánként egy) körömcipő (patkó?) külön-külön rögzítve, lekötözve, odavarrva, beragsztva. Csakúgy, mint a csattok, hajkefe és még számos egyéb bizbasz tartozék.
Röpke fél óra alatt sikerült is kinyernem a fröccsöntött borzalmat pónit.
A csomagolók valószínűleg területi döntőt nyertek a ki mit tud "hogyan csomagoljuk el üzembiztosan uránnal dúsított családi örökségünket atomvillanás esetén" ágazatában.
Ekkor derült ki a nálamnál szorgalmasabb tévénézőket meg nem lepő tény, ha a póni nyakában megnyomom a medált, akkor pislog egyet és a szarva, meg a ruhája(?) világít és villódzik.
Erőm utolsó tartalékával azt hörögtem elsőszülöttemnek, hogy takarodjon be fáradjon be a szobájába és ki ne jöjjön reggelig, mert megfojtom roppant mód mérges leszek.
Sejtette ő akkor már, hogy kicsit túl lőtt a célon, így minden különösebb faxni nélkül szót fogadott.

Legközelebb reggel háromnegyed tízkor nyitottam ki a szemem.
Köszi Jura, jófej vagy!

A Mikulás bizony nálunk is itt járt az éjjel.
Emma rettenetesen izult, fényesre vikszolta a csizmáját, rajzolt virágot, és kekszet is készített az ablakba, hogy szegény Mikulás a nagy utazásban ne éhezzen.
Ecsikét nem érintette meg különösen a dolog varázsa, húzott kettőt a ronggyal a csimmán, és már kész is volt. Azt viszont levette, hogy ebből a buliból neki csoki származhat, így aztán biztos ami biztos alapon két pár csizmát is kikészített az ablakba.
Reggel a szokásos hú és há után be is vackolta magát a székébe, és szép komótosan elfogyasztotta a csokiját (isteni szerencse, hogy egy kinder tojáson és két vékony kinder csokin kívül nem hozott édességet a Mikulás, sokkal inkább mandarint és mogyorót).
Emma szegénykém annyira srtesszelt, hogy alig aludt az éjjel, fájt a feje, pocakja.
Rettenetes ezt látni, én pontosan ilyen voltam gyerekkoromban...
Érzik ők is a rohanást rajtam, le kéne nyugodnom, mert nem éppen karácsonyi a hangulatom mostanában.

Napok óta nem jutok gép közelébe, az életem egy rohanás.
Költséges rohanás, mert nem olcsó a visszapillantó tükör, amit elcsaptam (sem a magamé, sem a másiké).
Hiába no, még mindig nem tanultam meg kellőképpen jól vezetni tükörjégen...
Dupla angolra járok, 2x2 óra csoport, 2x2 óra magántanár, a rengeteg tanulnivalónak sosem érek a végére, hogy a házimunkáról már szó se essék.
Jurát jóformán hetek óta nem is láttam, olyan későn jár haza, hogy addigra már én is alszom, nem csak a gyerekek, hétgévén is jobbára csak dolgozik.
Próbálom úgy felfogni, hogy csak a szokásos decemberi próbatétel.

Jó hír az, hogy hétfőn jönnek a kályhaépítők, és talán jövő hét végére vissza tudunk költözni a nappaliba, ez egy másik jó hír következménye, hiszen őket abból tudjuk kifizetni, hogy végre eladtuk a régi kályhánkat.

Igazi nő vagyok, ezt ma be is bizonyítottam. Már pénteken feltűnt, hogy furcsán ráz a kocsi. Gondoltam is, hogy meg kéne nézni a kerekeket.
Majd azzal a lendülettel el is felejtettem.
Ma elvittem a srácokat ovibölcsibe, mentem angolra, tankolni, majd... a shopból kilépve feltűnt, hogy a jobb hátsó kerekem tökig le van eresztve.
Erős a gyanúm, hogy a mai kis körömet felnin gurulva tettem meg. Khm...

Szerencsére a gumis hipphopp megjavította.
De várakozás közben azért még volt időm elgondolkodni azon, hogy az autógumi szerelő szakiskolában valószínűleg külön tantárgyat szánnak a "gumisműhely falának megfelelő poszterekkel való borításá"-nak.
Mert hiszen mi másért volna lehetséges, hogy minden gumis műhelyének falán pontosan ugyanolyan, rémséges hetvenes évek stílusát idéző csöcsmacás képek vannak kiaggatva?
És kérem megnéztem a dátumot is, 2007 decemberi naptár is van, amin szedetlen szemöldökű, hosszú szőke hajú, nagycsöcsű, félmeztelen csaj áll a vízesésben bárgyú mosollyal.
No hát nem várom én, hogy pamutgombolyaggal játszó kiscicás naptár borítsa a falat, ez nyilvánvaló, csakhát arra tudok gondolni, hogy ez a férfi lét valamely számomra felfoghatatlan dimenziója lehet. Különös tekintettel a gumisokra, kamionsofőrökre és karosszéria lakatosokra...

Helyzetjelentés

Ivánt nagyon felzaklatta ez az üvegtörés, éjjel fel-felsírt, és reggel is negyed órás zokogógörcs tört rá, mikor az apja rászólt valami teljesen banális ügyből kifolyólag. Hosszú ideig hüppögött még belémbújva.
Arra tudok csak tippelni, hogy a bébiszitter nagyon megijedhetett, és ezzel sokkolta a gyereket.

Aztán voltam masszőrnél, kiderült, hogy a bal lapockám alatt begyulladt az egyik ideg, ezért fáj a karom lapockától a kisujjamig (szó szerint). Aszonta pihentessem. Én meg elképzelem, hogy nem használom a bal karomat egy hétig mondjuk. Öööö... Nem, elképzelni sem tudom...

Aztán voltam angolon, és bár minimális időm volt csak tanulni, meglepően jó dogát írtam a rendhagyó igékből.
Végig nagyon dícsérve voltam, és ez már olyan régen fordult elő (mármint hogy a "külvilágból" pozitív visszajelzés jön), hogy csak úgy repkedtem a gyönyörűségtől.

Most annyira el tudnám képzelni, hogy még egész este magamban legyek, iszogassam a kis teámat, megfőzzem a levest, olvasgassak, és lefeküdjek jó korán.
Ehhelyett a ma estét is egyedül húzom le, mert Jura természetesen későig dolgozik. Jó ha tízre hazaér, ahogy ez az elmúlt hetekben már általánossá vált.

Az én egyszem kisfiam délután ököllel beverte a nappali ajtajának üvegét.

Elvágta a csuklóját.

Isteni szerencse, hogy csak felületi vágás, ragtapasszal orvosolható.

Legalábbis a bébiszitter szerint, aki vele volt délután. Mert természetesen akkor történt, mikor én vonaton ültem a város felé.

Van egy alvó, ragtapaszos csuklójú gyerekem.

A fejembe tolakszik minduntalan, pedig nem és nem akarok arra gondolni, hogy ebből nagyon nagy baj is lehetett volna.

Nem lett.

Ha hívő lennék, tudnám kinek kell ezt megköszönni...

A sok verekedés, veszekedés, sírás-rívás között mégiscsak felcsillan a remény, hogy ők valójában testvérek, és szeretik egymást.
Köszönöm Anettának, hogy eszembe juttatta azt, ami minap történt.
Este volt már, mindketten pizsamában ültek a kanapén. Emma egy újságot olvasott, félig hangosan, csak úgy magának.
Öcsike pedig hozzákucorodott, magukra húzta a takarót, és a fejét Emma vállára hajtotta. Úgy hallgatta, ahogy a nővére mesél neki.
Sok sok percig tartott, gyönyörű volt, könnyes szemmel néztem őket.
Hát mégiscsak jó, hogy ők vannak egymásnak...

Sokat gondolok ma egy családra, akik kisfiukat kísérik utolsó útjára.

Fájdalmuk számomra elképzelhetetlen.

Tisztelem őket erejükért, és kitartásukért.

Itten van a tél, ez tagadhatatlan.
A reggeli jeges szélvédő, sapka nélkül lefagyó fülek, a hétvégi bevásárlódugó a városban, az egyre-másra fényárban úszó kertek, és ó igen, a téli piac zamata.
Ha semmi tudásom nem lenne a falusi életről (mint ahogy nincs is túl sok), akkor is rájönnék, mi a pálya, ha végigsétálnék a veresi piacon.
Egy gőzölgő lángos, és a kezeket kiválóan melegítő forró tea elfogyasztása után neki is vághatunk a túrának.
A hordók, lopók, prések, demizsonok eltűntek a színről, hiszen vége a szüretnek. Megjelentek viszont a hatalmas vájlingok, vízorraló üstök, hurkatöltők, malacpörzsölők.
Hideg, tél, disznóvágás.
Itt falun még van ritmusa az életnek, és a Karácsony közeledtét nem az egyre fokozódó tömeg és agresszió jelenti, amit Pesten tapasztal az ember (főleg a bevásárlóközpontok környékén).

A téli piac egész más, oda csak az igazán edzettek merészkedjenek ki. Kötelező a vastag talpú hótaposó (felfázás ellen), rikító színű overál, sapka (fekete gyerekcsináló fajta), és zöldséges kesztyű (ujjak végét szabadon hagyó, piszkosszürke színben). Mindezeket könnyű beszerezni akár ott helyben is.
Itt láthatod, milyen is az újságokban sokat emlegetett őstermelő. Millió ráncba gyűrődő arcú, reszketeg hangú (erőteljes sváb akcentusu) mesebeli anyóka árulja a legédesebb almát, ami nem hogy nem mérgezett (Hófehérkék hijján), hanem vegyszert sosem látott.
Vannak persze bóvliárusok is tömkelegével, gyanús eredetű és minőségű mindenfélével.
Beszélgető kis csoportok ácsorognak mindenfelé, a tömeg mégis megállíthatatlanul hömpölyög.
Jó velük sodródni, kihallgatni érdektelen kis beszédfoszlányokat, alkudozni valami feltétlen fontos, gyönyörű ócskaságra, kezet melengetni forralt borral, forró teával, végül átfázva, hazakutyagolni.

Most hívtak a nyelvsuliból, hogy a mai második óra elmarad, mert az angoltanár férje nagyon beteg.
Középfül gyulladása van, és annyira szédül, hogy a wc-re is ki kell kísérni.
Bakker...

Anyu második hete kórházban van. Középfül gyulladással kezdődött, szinte teljesen megsüketült (csak a telefonon mondott beszédet értette). Nemsokra rá elferdült az arca, a szája széle legörbült, a szemét nem tudta becsukni. Ekkor került a kórházba.
Volt minden, CT, agyvízvétel, majd a fülész doki közölte, a gyulladás megszűnt, összeforrt a dobhártya, hallania kéne.
Ő nem hallott továbbra sem, viszont szédült, hányt.
Végül kiderült mi okozta a bajt. Herpesz vírus támadta meg a halló és arcmozgató idegeit.
Infúzióban kapja a vírusölőket, már meghall ezt-azt, az arca is javult, de valószínű, hogy maradandó halláskárosodása lesz, és az arcával is rehabra kell járnia.
Mondhatjuk, hogy szerencsés volt, most derült ki, hogy az egyik ismerősünknek pont ez volt a baja, csak neki fél évig nem jöttek rá mi okozza a bajt. Akkor meg már késő volt, hiába kezelték ki, a fél arca béna maradt.

Emma dalol

Ültem ringó kis ladikon,
úszott három rózsaszirom.
Az egyiket úgy hívják
a másikat pedig!

(Eredeti szöveg:
Ültem ringó kis ladikon,
úszott három rózsaszirom.
Az egyik az anyué, a másik az apujé
harmadik enyém...")

Elmarad ma mindkét angolom, mert mindkét angoltanárnőm gyereke lebetegedett. Hát nem örülök, de legalább nem az én gyerekem betegedett le, hogy azért ne tudjak menni.

Ha már rám szakadt a nagy szabadság, akkor letudtam egy régóta esedékes restanciámat.
Kiszámoltam a kocsim jövő évi biztosítási díját.
Most meg vagyok lőve, mert nem tudom, hogy mi legyen.
Jövőre B1 fokozatba fogok kerülni, amit a jelenlegi biztosítóm évi 10 ezer forintos díjcsökkentéssel jutalmaz. Így idén 44 lenne a díj. Igen ám, de az Aegon biztosítónál csak 31 lenne. Bár náluk csak ezer forinttal olcsóbb a kategória váltás, náluk a gyerekkedvezmény magas, ezért jobb az éves díj.
Nem tudom hogy számolják ezt ki, de jövőre nem lesz több gyerekem, és reményeim szerint balesetem sem, tehát B2-be kerülök a következő körben. Akkor meg valószínűleg a mostaninál lesz olcsóbb a díj.
Hát így legyen okos az ember.
Az is lehet, hogy hagyom a francba az egészet, évi 13 rugó nem ér meg ennyi macerát, főleg akkor nem, ha jövőre előröl kell kezdeni az egész számolgatást, biztosítóváltást...

A FŐKEFE látványosan demonstrálja, hogy ő mennyire fel van készülve a hóesésre. Felemelt lapátú hókotrók száguldoznak fontoskodva az utakon.
Köszönjük FŐKEFE, hiszünk bennetek!

Az élet csupa móka és kacagás.
Az előbb hívott egy telefonos marketinges nő, hogy gondoltam-e arra még így Karácsony előtt (nyihhahahhaa), hogy befektessem a megtakarított (bruhahhahahaa) pénzemet, mert akkor nagyon jó lesz nekem. Rendkívül homályos magyarázatot adott nekem arra, hogy miért is lesz nagyon magas a hozamom (na persze ez azért napi árfolyamtól függ - fűzte hozzá), de még nekem, aki aztán hozzá sem szagolok a befektetésekhez is roppant gyanúsnak tűnt az egész.
Nem, nem kacagtam fel hangosan, hiszen honnan tudhatná szegény, hogy a Tücsökkel beszél (így ősszel), nem a Hangyával, ráadásul ő is csak a munkáját végzi.
Mindazonáltal megígértem neki, hogyha valaha is képes leszek ennyi pénzt összespórolni, akkor feltétlenül őket fogom megbízni a pénzem befektetésével.

Ha létezik izomláz az agyban, na akkor nekem most az van. Bekerültem egy olyan erős csoportba angolon, ahol négyből kettőnek már megvan az írásbeli középfokuja. Csak pislogok, mint hal a vödörben.
Jó lesz jövő héttől a magántanár...
Na és persze Jura, aki mesteri szinten korrepetál, egyszerűen mindent tud, mintha a fejébe lenne építve a rendszeres angol nyelvtan.
Én meg most azt érzem, hogy azt a kicsit is elfelejtettem, amit tudtam...
De nagyon élvezem :-D

Dicsekvős poszt

Emma tegnap oviból hazafelé jövet elmondta a Sün Balázst. Az elejétől a végéig. Csak lestem.
Jót tesz nekik, hogy én is nyugisabb vagyok, kellett nekem ez a kineziológus. Emma sokat simogatta és babusgatta öcsikét, aki persze nem tudta mire vélni ezt a hirtelen pálfordulást, élt a gyanúperrel, hogy előbb-utóbb nyakon öntik a fekete levessel.
De nem, sőt, mikor beszaladtam a pékhez, őket meg kint hagytam a kocsiban, hallom ám visszaérkezvén, hogy Emma meséli öcsinek a Sün Balázst, hogy ne féljen a sötétben.

Hát hogy ma (is) mindenki milyen jófej volt!
És hát neem, nem az Anonim Altruisták évi rendes felvonulásába csöppentem. Ügyeket intéztem, méghozzá a váci MÁK-ban, és APEH-ben.
Sikerült elintézni a Start Plusszos kártyám igénylését, és még hótaposót is kaptam Emmának (olcsóbban egy ezressel, mert a kirakatban kiszívta a nap az orrát).

Emma mesél

Egyszer volt, hol nem volt, az országúton is túl...

Hétfőn voltam angolon. Sajnálatos, hogy a nyelvtanra szinte semennyire sem emlékszem, és így nehéz bekapcsolódni. Nagy szerencsém, hogy Jura igen kiváló angolból, így tud korrepetálni. De azért kértem egy magántanárt is, hogy felzárkóztasson a csoporthoz, tavaszra jó eséllyel tényleg meglesz a középfokú.

Utána mentem kinezilógushoz, ami olyan katartikus erővel hatott rám, hogy onnan elindulva össze is törtem kicsit a kocsimat. Jobbkéz...
Jobbra néztem, senki, balra néztem, senki, és elindultam. Hát jobbra érdemes lett volna újra visszanézni. Persze egy nagy csattanás, másik kocsi megáll. Hát nézem én, az oldala rommá zúzva, mintha egy kamion ment volna bele.
Jesszusom, na nekem végem.
Kiszáll egy fiatal srác a kocsiból, nagyon röhög. Már messziről integet felém, hogy ugye semmi bajom. Ja? Hogy a kocsija? Ne foglalkozzak vele, az már úgyis pont ott volt összetörve. Lássuk csak az én kocsimat. Százszor és ezerszer bocsánatot kértem, hát nyolc éve vezetek, soha még csak nem is koccantam neki másnak. Legyint csak kedvesen, megkeresi az elröpült lökhárítómat, sárban guggolva visszapattintja nekem. Megszakérti a lámpámat, és sajnálkozik, hogy ez bizony összetört, és hát a fényezés is, menjek csak, de ne túl gyorsan, nehogy leessen a rendszámtáblám.

Hát mentem is a kedvenc szerelőmhöz, aki csak csóválja a fejét. Látom a szemén, hogy nagyon örül neki, hogy nem vagyok nőrokona. Azért az új hajamat megdícséri, tanácsokkal lát el, majd elbocsájt.

De Jura a legjobbfej az egész történetben, mert mikor végre elérem, és belesóhajtom a telefonba, hogy összetörtem a kocsit, csak annyit kérdez: és tudsz vele menni? Persze, mondom, csak a lámpa tört meg kicsit, meg hát a fényezés, lesz vagy száz rugó.
Ne foglalkozzam vele, úgyis rég költöttünk már erre a kocsira, szinte már hiányzott.
Aztán kicsit ellamentáltunk azon, hogy milyen érdekes, hetek óta csak csodálkozunk, hogy csupa kedves, rendes, mosolygós emberbe botlunk.

És hát tényleg, jó nekünk...

Aztán szombaton elemenekültünk a nappali munkálatai elől, és csavarogtunk, játszóházaztunk, és élveztük, hogy a gyerekeink tökjófejek, és mármár emberi módon tudnak viselkedni olyan helyzetekben is, mint pl egy komplett Libris kirándulás.

Vasárnap megint nyúlcipő (hiába no, kicsi nekünk a "kicsi nappali"), délelőtt játszóház bohóccal, aztán hóesésben egy nagy gyerekaltatós csavargás a dunakanyarban.

A délutánt Zsuzsiéknál töltöttük egy remek fondü party keretein belül.

A gyerekek hozták az előző napi kiváló formájukat, igazán büszkék voltunk rájuk. Egy remek felismeréssel lettünk gazdagabbak, hiszen sokkal jobban éreztünk magunkat, mert ugyan ott voltak, és néha figyelni kellett rájuk, de lényegesen jobb volt, mint lelkifurkával küzdeni, hogy jaj szegény gyerekek, megint lepattintottuk őket, és vajon mikor telefonál anyu, hogy ez a bajuk, vagy az a bajuk.

Írok most sok kicsit, mert úgysem tudom egy nagyba bebiggyeszteni, ahhoz túlságosan szét vagyok csúszva.
A pénteki évfordulós vacsora tízpontos volt, amennyire izgultam, hogy Jurának tetszeni fog-e, annyire nagyon jól sikerült. Isteni kajákat ettünk és isteni borokat ittunk a Kogart étteremben.
Én feledni próbáltam, hogy a gyomrom nem bírja a tengeri herkentyűket, de nem volt jó ötlet "olyan rég ettem egy jó kis kagylós kaját" alapon "Fokhagymás tejszínes papardelle Szt. Jakab kagylóhússal, friss bazsalikommal" nevű elképesztően finom előételt ennem, mert fél éjjen át tartó hascsikarást szereztem vele magamnak.
Szerencsére a hascsikarás megvárta a hajnalt, így nem kavart bele a romantikus hangulatba.
Szeretek évfordulózni, százszor és ezerszer elmondani egymásnak, hogy "nahát, már ennyi meg annyi éve, és még mindig de jó veled", és akkor csak mosolygunk egymásra, és elfelejtjük, hogy ő már megint sokkal később jött előző este, mint ígérte, és én ezért minősíthetetlen szavakkal illettem, vagy én már megint hárpia voltam az elmúlt héten végig...

Hát ez az idő is eljött...
Nevezetesen az az idő, mikor a kozmetikushoz gyomorgörccsel megyek, fogorvoshoz meg könnyű szívvel.
Régóta nem félek a fogászattól, igaz, ez több tényezős dolog, egyrészt dolgoztam egy évet fogászaton, másrészt igen remek jó fogaim vannak, gyerekkorom iskolafogászatát kivéve (Szörnyella De Frász, aki később az anyósom lett) nem nagyon vannak rossz élményeim, de azért az a kis izgulás eddig ott volt. Mostanra ez is végképp elmúlt.
Kell persze ehhez egy Veresdent is, akiknél kedvesebb embereket még nem is láttam. Hájtek cuccok, kedvesnővéreket idéző orvosok, akik képesek bekenni az injekció előtt a számat, hogy a szúrás se fájjon! Röhej!
Szóval százszor és ezerszer fogászat, mint kozmetika!
Éljen az űrtechnika!
Azért remélem, hogy a zsibbadás maradéktalanul elmúlik estére, mert megyünk házassági évfordulós vacsira...

Vannak olyan helyzetek, mikor az embernek annyira nem akaródzik hazamennie pakolni, hogy inkább régóta nyomasztó restanciákat ró le.
Így esett, hogy tegnap elmentem fogorvoshoz (na ennyire nem akartam hazamenni pakolni). Lekapirgálták a fogkövemet, megdícsértek, hogy milyen remek a szájhigiéniám, majd én elárultam, hogy 4 éve voltam utoljára.
Van 3 picit lukas fogam, ami nem kiált azonnali tömés után, de azért ha már lendületben vagyok, akkor csináljuk meg. Holnap megyek is.
Aztán elmentem a nyelvsuliba, jelentkeztem angolra, kitöltöttem egy tesztet, és hát ajjajj, meglehetősen csikorogtak a kerekek a fejemben, be van nagyon rozsdásodva.
Szóval hétfőn csatlakozom a csapathoz, ha elmardásom van, akkor van lehetőség felzárkóznom magántanárral. Előre a középfokúért!
Ma vettem is füzetet, meg szótárfüzetet, el kell dugnom Emma elől, mert csak Spongyabobosat kaptam.

Kilézerezték a szemöldökömet, a maradék fals csíkot a szememen, és voltam arckezelésen is. Mivel az előzőek mind nagyon fájdalmasak, úgy döntöttem, megérdemlek egy hajvágást is. A szalonban arcpirító összeget hagytam ott, de abban a biztos tudatban jöttem el, hogy szép vagyok. Azaz leszek, legkésőbb szerdára, mire Jura hazajön külföldről. Nem is bánom, hogy most nem lát pár napig, egy nő ne mutogassa magát a férje előtt olyan fejjel, mint akinek közvetlen közelről az arcába durrantottak egy sörétes puskával.
Azért lehetne már szerda este.
Hiányzik ez az ember. Ki érti ezt? Ennyi év után inkább örülnöm kéne egy horkolásmentes éjszakának...

Már három éves

Egy fogatlan és egy monoklis

A mai napot leginkább egy totális armageddonhoz lehetne hasonlítani. Valószínüleg az is, a két gyerek kamikáze aszteroidaként rohan a szülői bolygóba. Rekordot döntöttek elviselhetetlenségben, a komplett Btk. teljes bűnlajstroma megfogalmazódott már bennem velük kapcsolatban.
Legnagyobb sajnálatunkra muszáj volt elmennünk a Praktikerbe, amit ott műveltek, az leírhatatlan. Főleg Emma, bevetette a teljes vinnyogás és nyavajgás fegyvertárát, sem szép szó, sem könyörgés, sem a testi fenyítés kilátásba helyezése nem zökkentette ki. Talán egy alapos fenekelés sem segített volna, igaz ahhoz nyilvánosan nem fűlött a fogam, mire olyan helyre értünk, ahol nem volt tanú, már elment a kedvem az egésztől.
Most sikoltozva rohangálnak fel s alá a házban, és az sem állítja meg őket, hogy néha eszméletlen nagyokat esnek.
Az idegeink rongyos cafatokban lógnak, mostanra már csak a túlélésre játszunk.
Komoly segítség a bajban egy üveg Fehérburgundi a Weninger pincészetből...

Emmaduma (júni 13.)

Csokifolt az asztalon.
- Anya! Ezt ki borította?
- Nem tudom.
- De ki volt?
- Nem tudom.
- Vagyis... Emberek volt? Vagy ilyesmi?
- Neem. Lehet, hogy én voltam, vagy apa, vagy... te!
- Vagyis öcsike volt! Borította! Rossz öcsike borította! - és kuncog.

Van valami sorsszerű abban, hogy a gyerek pont a szülinapja előtt három nappal esik arccal a cumi kemény élére. Mindenesetre a szülinapos fotók élethű képet fognak megőrizni az utókornak. Feketés-lilás-zöldes monoklival vigyorgó hároméves a Thomas-os torta előtt...

Emmaduma

Apával sutyorgunk az ágyban, Emma mellettünk nyüglődik, próbál elaludni.
Egyszercsak megszólal:
- Anya! Nekem senki sem jut!

Gyönyörű nagyfiam vasárnap lesz három éves. Hogy a fenébe történhetett ez?
Szerencsére sokat nem kellett gondolkodnom, hogy milyen lesz a tortája, mert eléggé egyértelmű, hogy vonatos.
Ma döbbentem rá, hogy basszameg, elfelejtettem megrendelni. A fóti Ambrózia cukiban tört rám a felismerés, amikor sütit vettem az esti nasira.
Vidéken az a jó, hogy ott még létezik ember-ember kontakt. Így mikor azt rebegtem, hogy tudnának-e vasárnapra formatortát csinálni, a csajnak szeme sem rebbent (és bár egyébként egy héttel előre kell rendelni), azt válaszolta, hogy természetesen, megoldják.
A füzetkében láttam vonatos tortát, de nem győzött meg.

Ha már pofátlan vagyok, legyek nagyon az, meg is kérdeztem, hogy csak ilyen vonatos tortájuk van-e.
A nő mindenttudó arccal rámnézett, és cinkos mosollyal rákérdezett a tutira:
- Thomas-os kellene?

Igen. Én is csak egy átlagos hajszolt anyuka vagyok, aki három nappal a fia születésnapja előtt próbál formatortát kunyizni a cukiban, hát mi mást is kérhetne az ilyen magamfajta? Csakis Thomas-ost.

Rókafogta csuka

A betegség kruppal indul, amire a végső gyógymód a rectodelt kúp. Az viszont legyengíti az immunrendszert, olyannyira, hogy előtör a betegség torokgyulladás formájában.
A torokgyulladásra adott szerek (mégcsak nem is gyógyszerek) erősítik a kruppot. A krupp megoldása a rectodelt kúp, ami viszont... stb stb örök körforgásban...
Választhatok, hogy mitől fuldoklik a gyerekem krupptól-e, avagy torokgyulladástól.
A köhögést hallgatni maga a téboly, főleg ha az napokig tart, éjjel-nappal, de leginkább éjjel persze, mert az alvás amúgy is úri huncutság egy anyának, de csak szimplán nem aludni azért vérgáz, sokkal inkább a köhögő, öklendező gyereket tartani, az nagyobb buli.

Már gyerekkoromban is írtóztam a köhögő emberektől. Olyan gerinctájékot kaparó, menekülési kényszert gerjesztő rossz érzésem volt mindig, ha valaki köhögött a közelemben.
Meglehet tán előző életeim egyikében hóhér voltam, és embereket akasztottam élvezettel napszám. Mással nem tudom magyarázni, mert ez már karmikus rendeznivaló, mi másért született volna kruppos vagy állandóan torokgyulladásos gyerekem?!

Macerásabb kipakolni a nappalit, mint azt gondoltam volna.
Kiestem a rutinból, eddig évente legalább egyszer költöztünk. Jobbára terhes voltam, és/vagy csecsemővel kellett az egészet levezényelni.
Hiábam elkényelmesedtem.
Millió könyv, cd, dvd, tonnányi gyerekjáték, és ha ez mind nem lenne elég, akkor ott az a megszámlálhatatlan mennyiségű kicsi szajré. Azok az a kis apró micsodák, amik csak úgy lesznek, teremnek, ki tudja honnan jöttek, de kidobni nem lehet. Porosodnak a könyvespolcon, a könyvek előtt, fölött, mögött.
Szeretném, ha végre kész lenne az egész. A padló, a fal, a cserépkályha, ha vissza lenne már pakolva.

Újra itt járt a Fogtündér, avagy fogblog rulez
Október 27-én szombaton kiesett Emma második (negyedik) foga. Az előző kihullott fogacska helyén már ott az új fog hegye, és itt is látszik már, hogy ezt az egérfogat is a növekvő csontfog túrta ki.

Megtaláltam azt a nőt, akire ha irigy lennék, irigykednék, de mivel nem vagyok irigy természet, ezért inkább azt mondom, példaképem.
Ez sem olyan iskolás dolgozatszagú érzés, inkább csak olyan csodálat-féle, tisztelgés egy igazán nagyszerű ember előtt.
Ő Luka Enikő.

Krupp

Nem tudom, mikor szabadulunk meg tőle. Amikor odaértem érte az oviba, már panaszkodott, hogy fáj a feje. Sápadt volt, és karikás a szeme. Talán rosszul aludt délben - reménykedtem.
Mire beszáltunk a kocsiba, már meghallottam a lélegzetvételén. Megkértem, hogy köhögjön.
A gyanúm beigazolódott.
-Anya -nézett rám ijedt szemekkel. - Kruppolok? Fulladni fogok?
Itthon már köhögött. Ilyen korán még talán sosem kezdte, mindig éjfél körül ébredtünk az ugatásra.
Minden megelőző intézkedést megtettünk... Jókor jön ez megint, holnap reggel utazunk Jurával Sopronba kettesben.
Hogy még véltelenül se tudjak aggódás nélkül pihenni két napot.
Az egyetlen reménysugár, hogy az esetek túlnyomó részében sosem tart a kruppos roham egy éjszakánál tovább. Éjjel túlleszünk rajta, holnapra kijön rajta az a betegség, ami a kruppot okozza most.
Talán csak egy sima megfázás, vagy valami egyéb felsőlégúti hurut...
Reménykedünk, várjuk az éjszakát...

Ja, és a megérzésem nem csalt, legalábbis Karácsony ügyben.
A postom után néhány nappal az új Bauhaus áruházba tévedve mit látok?! Karácsonyi vásár a javából. Megannyi gömb, fényfüzér, világító bólogató rénszarvas, Mikulás hangulatú kertitörpék, satöbbi, satöbbi...
Több emberrel beszéltem, és amint látom, a legtöbb, amit adhatok a gyerekeimnek, az az ünnepek varázsa. Illatok, színek, hangulatok. Az ajándék oly mindegy, az elmúlik, az érzés megmarad.
Egy bőven felnőtt ember is elérzékenyülve mondja, hogy ott van a régvolt gyerekkori Karácsonyok illata, íze a szájában, orrában, mintha el sem telt volna közben az az ötven év.
Ez az, amibe kapaszkodva lehet élni felnőttként, ez az, ami nekem sosem adatott meg (talán csak egészen pici koromban, amire alig emlékszem), és ilyenkor látom, hogy mitől fosztottak meg.
Nos tehát túllépek az árnyékomon (igen, képes vagyok rá, képes vagyok rá...), és szépre csinálom a Karácsonyunkat.
Hiszen ki, ha én nem, mikor, ha nem most, miért, ha nem azokért, akiket szeretek?
Ne kíméljetek, írjátok meg nekem, mitől szép egy Karácsony, kérek bevált recepteket, menetrendeket, trükköket, praktikákat.
Csak összegyúrom a saját Karácsonyunkat belőle :-)

Óraátállítás

Ugyan csak hétvégén lesz óravisszaállítás (ahogy dédikétől ma megtudtam), de a gyerekeim stréberek a javából.
Lassan egy hete pontosan egy órával később alszanak el és ébrednek. Persze a héten minden este nagy balhék vannak, és reggel minden nap elkéstük az oviból emiatt, de most már cseppet sem bánom, hétfőtől nem kell majd ötkor, vagy hatkor kelnünk az új idő szerint.
Mégiscsak ők a jófejek.
(Azért a puzzle-t nem bocsátom meg egykönnyen.)

Iván szétrombolta azt a kétezer darabos puzzle-t, amit Emma már kétszer szétrombolt.
Beadom a felmondásomat, elegem van...

Sikeresen túlvagyunk a hosszúhétvégén, voltunk dédikénél, levittük a cicákat, majd tegnapig négygyerekesek voltunk. Közben Iván elkezdett nagyon csúnyán köhögni, ígyhát itthon tartottam a hétre. Természetesen ahogy az lenni szokott, amint lemondtam a bölcsit, Iván bámulatos gyorsasággal meg is gyógyult. Orvoshoz már el sem vittem, mi a fenének kapjon el a váróban száz másik betegséget, így csak igazolásért telefonáltam be.
A tegnapi nap egész jó volt, Ivánnal kettesben kucorotunk a kanapén, ő kisvakondot nézett, én olvastam. Délután mát egész más volt a helyzet, a két gyerek hatványozottan hülyítette be magát és egymást, így egész este üveghangon visítottak.

Ma már nem tudtam egész nap a kanapén ücsörögni a fiatalember mellett, hiszen szombatra ki kell pakolni a nappalit, a négy könyvespolnyi könyv és egyéb nyalánkság nem repül ki magától onnan.
Elég volt öt percre magára hagynom, máris szétkent a két kezén egy tubus fenistilt.
Aludni persze nem akar, most éppen az emeleti könyvespolc alsó részén csövezik, és közben motyog.
Jajjj de várom már a hétvégét...

Emmaduma

Ez egy nagyon finom nap. Finom nap, finom ételek!

Emma szerepelt, és nagyon ügyes volt. Színpadra termett, nem vitás, bárkitől örökölte is...

Jön a Karácsony!
Kacagtok most ti ezen, kedves barátaim és üzletfeleim, hiszen október közepe is alig múlt, de nemsokára az arcokra fagy a kaján mosoly!
Mert bizony jön a Karácsony, itt van a szomszédban, ma hallottam hiteles forrásból. Nem adok két hetet, és a boltok polcait elárasztja a karácsonyi áruk tömkelege. A hangszórókból azok a jól ismert dalok fognak harsogni, forralt bor, fahéj és sült gesztenye illata terjeng majd a levegőben, bármerre járjunk is.
Az emberek még hajszoltabb arccal fogják róni az utcákat, családokban újból fellángolnak, vagy éppen szőnyeg alá seprődnek a viták, emberek adósodnak el újra, szinte menthetetlenül. (Ó nem, nem magunkra gondolok, mi mindenféle karácsonyi ürügy nélkül is képesek vagyunk menthetetlenül eladósodni.)

Azon gondolkodom, hogy milyen bíztató szavakat is kéne ide írni, persze főleg magamnak, hiszen nem feltételezhetem, hogy mindenkire ugyanúgy tör a hidegrázás a Karácsony szó hallatán, mint rám, sőőőőt, hallottam már olyat is, hogy van olyan ember, aki szereti a Karácsonyt! (Persze lehet, hogy ez legalább akkora urbánus legenda, mint a befőttesüvegben nevelt macskák.)
Engem mindazonáltal bizakodással tölt el a gondolat, hogy én is sokat fejlődtem, mert míg gyerekkoromban rettegéssel vegyes hányinger tört rám a jeles ünnep említésére is, addig kicsivel később már csak enyhén éreztem a késztetést, hogy egy sötét sarokban vinnyogva húzzam ki januárig. Mostanra mármár szinte fellelkesít a lehetőség, hogy talán létezik klassz Karácsony, és ki tudja, talán pár évtized múlva akár olyan mértékben is csökkenhetnek a pszihoszomatikus tüneteim, hogy szinte észre sem veszem őket.
Addig is váááájt kriszmasz, áj giv ju máj hart...

Ugyanitt emlékeznék meg Jura állhatatos szerelméről, mivel keddi napon egy tihanyi dorbézolás utáni nyugodt alvás (de legalábbis cumikeresés, és gyerekabajgatás mentes éjszaka) és ébredés helyett inkább hazajött hozzánk éjjnek évadján.
Mi ez, ha nem a lángoló szerelem (és kezdődő pszihológiai zavarok) ékes bizonyítéka?!
Hogy az ő szavaival éljek: hiányoztunk neki...
(Kedves Feri! Nem tudom, mit mondtál neki aznap délután, de köszi :-)

Újra van netem, hasítok a világhálón ezerrel.
És jóhír az engem személyesen áhítóknak, végre teljesen meggyógyultam a hangszálgyulladásból. Tehát éljen és hurrá.

A házat megvasalták, körbedrénezték, mindent szétvertek, feltúrtak, kiástak, beraktak, véstek, ültettek, visszatemettek, vakoltak és elszállítottak.
Még nincs is vége, és ez amúgy is csak a fele volt az egésznek. Jövő héten kezdődik előről a nappalival.
Úgyismint nyílászáró csere, járólap feltörése, aljzatkiegyenlítés, szigetelés, laminált lap lerakása, festés, valamint (személyes kedvencem) cserépkályha építése.
Ez még 2 hónap, de én már arról álmodozom, hogyan kucorodunk oda családilag a langy padkára.
Hát ilyen kis mókásan telnek a szürke hétköznapok.

A Csillagpor című film egy tízpontos alkotás. A fantazy talán az egyik legkonzervatívabb műfaj. Vannak nagy alkotások, de azok is messzemenően hagyománykövetők. Van egy csomó középszar vacak.
Meg van a Csillagpor, ami pontosan ott feszegeti a fantazy határait, ahol az a legkellemesebb.
Gyönyörű mese, fordulatos, üde humorú, felemelő, elvarázsoló.
Az utóbbi évek első olyan filmje, amit nagyon szívesen megnéznék másodszor is moziban, aztán megvennék dvd-n, és párhavonta újranéznék.
Csak ajánlani tudom, menjetek, nézzétek meg, vétek kihagyni!

- Mondd öcsike, hogy hívnak?
- Neeeee...
- No, hát hogy hívnak?
- Nyeeeeeeeee!
- Úgy hívhak, hogy Sándor Iván?
- Neeeee Száto Ibááá!

"Hasznos tanácsok a mindennapi élethez" című rovatunkat olvashatják.

Nyitva felejtett táskánkat semmi esetre se tegyük az anyós ülés mögötti földre, arra a helyre, ami felett a gyerekülés található. Ugyanis ebben az esetben igen könnyen megeshet, hogy a bölcsiből hazatérő fiúgyermekünk (aki az egész délutánját a homokozóban töltötte) a hazaút során talál alkalmat arra, hogy a cipőjében kicsempészett (és nyilván igen kényelmetlenül nyomó) mintegy fél köbméter homokot az említett lábbeliből kiürítse.

Még a ripityomra tört húsvéti tojás morzsalékaitól sem sikerült teljesen megszabadítanom a táskámat, amit Emma igen jószívűen nekem ajándékozott, majd azzal a lendülettel bele is lapátolt a legkisebb rekeszekbe is.
Talán érthető is, hogy nem Louis Vuitton táskákkal flangálok...

Szolgálati közlemény
A gépem (igen, a szép új szupergépem) nem veszi észre, hogy van internetkapcsolata.
Az a srác, aki összerakta, második hete beteg.
Egy darabig még nem lesz netem.

Október hatodikán Emma jobb alsó egyes foga kipottyant (azaz egy kiflicsücsökkel együtt lenyelte). Régóta mozgott, így számítani lehetett rá. Kicsit szomorú voltam, hogy nem lett meg, de a Fogtündér így is tudta a dolgát (mondjuk Emma írt is neki levelet a tévedések elkerülése végett, pontosan rögzítve a tényálladékot), reggelre a levelet kicserélte egy szép rózsaszín világítós tollra.

Végre nekiduráltam magam, és elkezdtem szortírozni a ruhákat.
Kíméletlen vagyok, szórok ki mindent, ami kopott, vagy reménytelen visszafogyni bele.
Három hatalmas szemeteszsák sorakozik az előszobában, megy a vöröskeresztnek.
És még nincs vége...

Csomádon van egy étterem, család-csalogató játékhajó van az udvarában, a neve Misztrál.
Balszerencsénkre ott ebédeltünk ma Emmával.
A savanyú malaclevesben kukorica volt (tuti konzervből), a tatárbífsztek zsíros volt és ízetlen. Bármibe lefogadom, hogy nem bélszínből csinálták.
Még a kávé is túlpörkölt zaccos mosogatólé volt.
Az Emma roston sül csirkemelle egész ehető volt, de a pincér kérdezés, vagy kérés nélkül hozott még egy pohár almalét neki.
Kértem még lilahagymát, azért pedig felszámoltak száz forintot. Pitiánerség!
Mindez az egész gasztropokol négyezer forintért.
Brrrrr... oda soha többet, és azt ajánlom, kerüljétek el jó messze azt a helyet!

Rettenetes, kínzó, zsigercsavargató honvágyam van London után. Álmomban sokat járok ott, csak megyek az utcákon, ülök a hatos busz emeletén, bámulok ki az ablakon, várom, hogy feltűnjön a Hyde park sarka, mert utána szállok le. Vagy kicsit tovább megyek, fentről nézem az emberektől nyüzsgő utcákat, a csadoros asszonyokat, feketéket, sárgákat, mindenféle embereket, a mezitlábas-szandálos csajokat télvíz idején, az öltönyös irodai alkalmazottakat, ahogy csoportokba verődve beszélgetnek ebédidőben a szendvicsbárokban.
Egyre többször gondolok rá, elszorul a szívem, mennék már haza - Londonba...

Na hát ilyesmiket lehet csinálni Jura cégénél munkaidőben.
Szegény Jura, de rossz lehet ilyen helyen dolgozni... :-)

Új sportnak hódolok.
Éjszakai telibilivel való gátfutás.
Szükségeltetik hozzá egy hasmenéses gyerek, egy bili, egy wc, és egy gyerekrács (amit bilivel teli kézben nem lehet kinyitni), nagyjából csípő-magasságban.
Jó móka...
Mondjuk napközben kávé dopping szükséges hozzá...

Interjú részlet Náray Tamás divattervezővel, Klub Rádió, vasárnap.

"R.: Ön szerint meg lehet-e változtatni Magyarországon az emberek divathoz való hozzáállását?
N.T.: Miért, maga szerint lehet azon változtatni, hogy Magyarországon az emberek 85%-a irigy?
R.: Hát nem...
N.T.: No, hát ezen sem lehet változtatni...
R.: Öööö, hát köszönöm a beszélgetést..."

Vajon mekkora az esélye annak, hogy az Őrbottyáni cserépkályhás által ajánlott váci kályhás ember mobilszáma egy számmal tér el az enyémtől?
Valószínűtlenségi hajtómű bekapcsolva, irány a Magrathea!

Morgósblog - nem kötelező

Nem kéne, hogy ennyire zavarjon, nem kéne...
De azért mégiscsak bassza meg, hogy anyu egész hétvégén fel sem emelte a telefont, hogy mi van az unokájával. Ha előtte nem hívom, akkor már egy hete nem telefonált volna magától. Közben persze nyomja a szent nagymama sódert. Nevetséges...
És közben gusztustalanul próbál beugratni mindenféle (általa kevert) családi perpatvarba, közli, hogy jaaaj, hát ne menjünk szüretelni Szilvágyra, mert úgyis csak munka lesz, nem lesz idő a gyerekekel foglalkozni, de közben azt hallom vissza dédikétől, hogy ott meg azt mondta, hogy saaajnos nem tudtunk lemenni?! Hogy a hátam mögött azt szervezi öcsémmel, hogy hát legyen nálam a családi Húsvét. Az öcsémmel, aki olyan rohadt elfoglalt, hogy másfél éve nem dugta ki a képét hozzánk, bárhogy hívom, invitálom?
És ott van a barátnőm, akit már tizensok éve ismerek, és ugyanúgy kétgyerekes családanya, mégis folyamatosan cseszeget, hogy mikor megyek már hozzájuk (mintha ő tudna ugyanúgy beülni a kocsiba, és idejönni). És tényleg százszor és ezerszer lemondom a találkozót, mert közbejön valami. Igen, tényleg le szoktak betegedni a gyerekek, és van olyan (mindig), hogy nincs kedvem menni bulizni. Igen, lehet hogy besavanyodott vénasszony lettem, de semmi kedvem bulizni menni, buliztam épp eleget, nekem már nem szórakozás seggpicsarészegen tángoválni valami szar szórakozóhelyen.
És nem és nem érti meg, hogy nem csak hozzá nem jutok el, hanem számtalan más barátomhoz sem, akik viszont nem sértődnek meg, hanem belátják, hogy evvan, majd összejön legközelebb. És amikor összejön, akkor nem lebasznak, hogy csakhogy odaevett a fene, hanem örülünk egymásnak.
És igen, szerettem volna elmenni a szülinapjára, dehát Emma lebetegedett, és basszameg nem fogom itthon hagyni a beteg gyerekemet még a saját szülinapi bulim kedvéért sem.
Felnőttek lennénk, vagy miaszar, túl lehet élni, ha valaki nem jön el a szülinapi bulinkra. És az ő szempontjából persze egész más ez a történet, és biztos neki is igaza van valahol, és nekem sincs igazam valahol, de valóban szükségem van nekem erre? Vagy neki rám?
Mindeközben ott van mzs, és Orsiék, akiket lehet hogy kicsit később ismertem meg, mint pattintott kőkorszak, de valahogy mégis mindig ott vannak és segítenek, ha kell, jönnek és örülnek az örömünknek és szomorkodnak a bánatunkon, és viszont.
Még folytathatnám, de nem teszem, mert semmi értelme ezzel teleírni az egész bloggert...
Uffff, Morgóssárkány beszléltem...

A széljárta fűzfa meséi

Emmának vettem a CBA-ban egy forint hijján hétszáz helyi egységért, fájdalomdíjul az elmúlt napokért.

Ezeknél az óccsó dvd-knél sosem lehessen tudni. A nagytöbbsége tűzre (se) való szemét, de néha igazi gyöngyszemre lehet lelni (gondoljunk csak a Rosencrantz és Guildenstern halott-ra, amit Európában mindenhol speckó boltokban méregdrágán árulnak, nálunk meg "turis dvd").

Vagy itt van például a széljárta fűzfa is.

Vérbeli brit állatmese, annak minden kedvességével és humorával. Sajnos csak magyar szinkronnal árulják, pedig az eredeti hangokat igazán nagy brit nevek adták az állatoknak, úgyismint Richard Briers, Hugh Laurie, Imelda Staunton (HP5 - Umbridge)...

Egy kis nyomozással kiderül, hogy a dvd-n szereplő másik mesének van egy Terry Jones-féle feldolgozása is, ami Magyarországon Békavári uraság címen jelent meg.

De nem szaporítom tovább a szót, jó szívvel ajánlom ezt a dvd-t minden olyan szülőnek, akit már a hidegrázás tör ki a disney hercegnőktől, cuki macikáktől, és mókás űrlényektől.

Az egész ott kezdődött, hogy nagyon sajnáltam Ivánt. Szegénykémnek permanens anyahiánya van napok óta, hiszen nullahuszonnégyben nyomom Emmával. Ő meg igen csak jól van, bölcsiben nem volt a héten, tehát rettenetesen unja magát.
Többször azon kaptam, hogy öltözködik az előszobában, és követeli, hogy vigyem bölcsibe...
Ráadásul kezdett nagyon elfajulni az "anyaaaa, fáááj a pocikáám" Emma előadásában, amiben egyre kevesebb hiteles csengés van, es leginkább akkor harsan fel, mikor merészelek mással foglalkozni (pl. kimegyek pisilni, én anyák legönzőbbike).
Így aztán vettem egy nagy levegőt, es felajánlottam a családnak, hogy menjünk el sétálni. Emma babakocsiban, Iván kismotoron, a nap süt, az ég kék, egy fosi után útrakeltünk (úgy számoltam, lesz egy óránk, azalatt elsétálunk az utca végére (Erdőkertesre), s vissza.
Úgy is lett.
A halálos beteg Emma feltámadt, es percek múltán kikéredzkedett a babakocsiból, es vidáman ügetett Ecsi mellett a földúton.
Egyszer sem fájt a hasa (bár pisilni megálltunk az út szelen).
Hazafelé csatlakozott hozzánk három kismacska, de csak az egyikük jött el végig. Most fedezi fel a kertet, bőszen fúj Chilire, es követi árnyékként Rotit, a macskánkat (szegénynek nem volt elég csapás, hogy kutyát hoztunk a házhoz, most meg ez a kis üvegmosó farkú is itt van).

A dolgok jól alakulnak, egy órás intenzív bilin üldögélés után Emma evett pár falat ebédet, majd par perces hasfájás után elcsábítottam legózni.
Azóta ülnek a szőnyegen apjával, es pont úgy néz ki, mint egy teljesen egészséges gyerek. Se hasfájás, se fosi.
Új szelek fújnak...

Álljon itt egy teljes post a hős ferj es apa dicsősegere, aki dacolva önnön betegsegevel átvállalta tőlem az elmúlt ejszakát.
Vegre aludhattam egy csomót, es bár fel-fel ebredtem az ejszaka esemenyeire, de nem kellett felkelnem.
Az eneriaraktárak turbófeltöltese megtörtent, ket-három káve után már szinte friss es kipihent vagyok.
Eljen Rákosi apaka, eljen Rákosi apaka!

Minden kis apró jelet megragadunk, hogy bebizonyítsuk, ez mar a javulás.
Egy óra ket perc telt el ket hasmenes között? Ez bizony eredmeny... Ejjel nem tizenegyszer, csak hetszer ült bilire? (Na jó, este dupla adag hasfogót kapott) Harsány sikoltozás közepette veri az öccse fejet a kisvasúttal? Hát egy kiszáradás felben levő gyerek bizony nem így viselkedne...

Jurával összeszokott katasztrófaelharitó csapatkent viselkedünk, szinte túlzott udvariassággal szólunk egymáshoz ("Nem, nem edesem, most EN viszem a bilit kimosni, te csak pihenj"). Ez a házassági eskü "betegsegben, rosszban" resze, es mi vitezul teljesítünk.
A tenyek kerlelhetetlenek, sajnos nem a mi szájízünk szerint alakulnak.
Ugyanis a tenyek ugyanazok, mint tegnap es tegnapelőtt. A hasmars ötödik napjába leptünk, változatlan intenzitással megy Emma hasa, ugyanúgy görnyedezik a fájdalomtól. Egyre nehezebb beletölteni a Sodiorált. Mostanra a testi fenyítest is kilátásba helyeztem...
Mindeközben egy új eletforma van kialakulóban, kiderült, hogy fosizás közben számtalan dolgot lehet csinálni. Sorra vettük a ujjakat, melyiket hogy hívják es miert, hogy milyen lesz az elet fosizás nelkül (valójában egyre kevesbe tudom felidezni, milyen is az elet állandó fosizás nelkül).

Mindeközben úgy tűnik, hogy elkaptam Jurától az influenzát, mert mostanra nekem is erőst fájnak a lábaim, izületeim, nem csak neki...

Kis nyomozás:
Kettő darab magánkórház van Pest megyében, akik egyáltalán foglalkoznak gyerekekkel.
A Kelen Kórházban majdnem lecsapták a telefont, mikor elárultam, hogy miről is lenne szó.
Marad Telki, ahol nagyon kedvesen beszéltek velem, igen, behívják a gyerekorvost bármikor, csak telefonáljunk, hogy megyünk, addigra bent lesz.
És természetesen kapunk szobát is, alig ötven rugó egy napra (csak a szoba, minden más plusz pénzbe kerül), viszont a barátnőm, Nóri szerint (aki oda hordja a fiát orvoshoz), jobb mint egy szálloda. Étlapról választhatom a kaját, van tévé, miegymás. No meg persze nem utolsó sorban az ottani gyerekorvos nagyon szuper...
Hát őőőőő...

Mondjuk sokkal könnyebb helyzetben lennék, ha plasztikáztatni kívánnám bármely testrészem, mert ilyen klinikából Dunát lehet rekeszteni.
Szerintem simán találnék olyat is, aki még ma éjjel meg is műt.
Úgy tűnik a hiúság több pénzt hoz orvosék konyhájára, mint a gyerekek.

Nem jutott 5 óra, ó dehogy! Majdnem három. Annyi csak. Óránkénti fosás, de most már néhányszor én is elszundítottam a bilin alvó gyereket ölelve.
Úgy látszik három óra pedig bőven elég volt, mert az éjjel hátralevő részében (értem ez alatt a fél egytől ötig tartó intervallumot) változatos rémképek gyötörtek, hogy mi lehet a gyerekkel. Kell nekem House-t nézni, már láttam ahogy a gyerek keringése összeomlik a véréből hiányzó ásványi sók és elektrolitok hiánya miatt, és a mentő megint csak fél óra múlva jön ki, én meg addig megőszülök megint. Vagy nem is vírusos hasmenése van, hanem valami szörnyű halálos kór gyötri.
Tudom, nappal, kellő mennyiségű alvás után legalábbis csacsiságnak tűnnek ezek a gondolatok, de a harmadik éjjel való nemalváskor már, mikor a gyerek álmában is azt sikítja, hogy "anyaaaa, fááááj, gyógyíts meeeg!", akkor valami elpattan az ember agyában.

És ez még csak egy rohadt fosós vírus csak. Mit élhetnek át azok az anyák, akiknek valóban baj van a gyerekével?

Reggel pedig visszamentük a dokihoz, aki továbbra is nyitva hagyta a kérdést a kórházzal kapcsolatban.
Persze nem Vácra kell mennünk akkor sem, a kedves váci kórházba, ahol már előre köszön a portás, és a büfés csaj tudja, hogy iszom a kávét. Dehogy, a László kórházba kéne mennünk, arra a sintértelepre. A vágóhídra is előbb adnám be a gyerekem, mint oda...
Szóval ha ezt nem akarjuk (már pedig nem akarjuk, akkor inkább egy magánkórház bármennyiért), akkor bele kell diktálnom napi három tasak Sodiorált (aminek legjobb indulattal is narancsos hányás íze van), óráként alá kell tennem a bilit, hogy szörnyű görcsök közepette szülje meg a saját kínját újra és újra.
Ahogy az ölembe hajtja a fejét, és végső kimerülésében jajgat, és ringatózik úgy fest egészen, mint egy kicsi koravén kismama a szülőszobán.

És nekem negyedik napja is hallgatnom kell, ahogy egyre szemrehányóbban sír, hogy "anya, neee! Fáááj a pocakóóóm", és én nem tudok rajta segíteni. Ez a legszörnyűbb az egészben, hogy bárha adhatnám a saját beleimet, csak enyhüljenek végre a kínjai, hogy átvehessem, hogy csak nekem fájjon, bárhogy, bármeddig, csak ne neki, már ne neki!
A (maderfaker) Jóistennek üzenném, hogy a teremtés kurvára el van cseszve, mert ha volt annyi esze, hogy megteremtette az anyaságot, akkor az a minimum lett volna, hogy megteremtse az anyáknak azt a lehetőséget, hogy átvehessék a gyerekeik szenvedését.
Aki hallja, adja át!

Amikor azt írtam, hogy messze még a hétvége, nem arra gondoltam, hogy a hét végéig gyakorlatilag alvás nélkül kívánok eljutni...
Ma éjjelre nagyon szeretnék legalább 5 teljes órát egyhuzamban alvással tölteni. Tekintettel arra, hogy előző éjjel 2,5 órát sikerült, előtte pedig egész konkrétan egy percet sem.
Ehhez képest Emma is többet aludt, mert volt, hogy fosás közben aludt, én meg tartottam őt, hogy le ne forduljon a biliről...
Veri az élet, veri hepi...

Helyzet van
Emma brutál szarul van, harmadik napja megy a hasa kb. 15-20 percenként. Éjjel-nappal...
Reggel a doki néni adott még egy nap haladékot, ha nem javul jelentősen, akkor kórház.
Akkor leszek csak igazán bajban, Jura is kuytául van, kire hagyom öcsikét?!

P.s. a kutya is lesántult, az állatorvos hitelbe' röntgenezte meg a jószágot, tekintettel a súlyos hónap végi válságra.

Kellett nekem elkiabálni?
Emma pocsékul van. Megy fel a láza, fájlalja a fejét, a wc-re is ölben kell kivinni. A kanapé egyik sarkában kucorog.
Mivel Iván délben nem aludt, kellőképpen fáradt, így ő a kanapé másik oldalán kucorog.
De legalább csendben vannak...

Nagyon sokat tudnék most írni.
Ha nem lennének itthon a gyerekek, vagy ha legalább Iván aludna délben.
Vasárnap ugyanis mindkét csimota produkált egy jó nagy tankönyvi hurutos fosást, hétfő reggelre pedig fulltaknyot.
Mit csinál ilyenkor egy lelkiismeretes (nem dolgozó) anya? Betelefonál az ovibölcsibe, hogy a gyerekek nem mennek a héten. Azaz Emma talán pénteken, hiszen Kolompos koncertre lesz aznap.
Innentől kezdve rohamos javulás állt be a lókötők egészségi állapotában, minek következtében néhány megható testvéri gyöngédség kivételével jóformán egész nap egymás haját tépik. Az enyém hullik magától is...
A ház romokban, a mosókonyhában derékig ér a szennyes, és mindent kisvasút darabok borítanak.

Jura szerint pedig eleve rosszul állok hozzá az egészhez, azért nem bírok felülemelkedni ezeken a kétségkívül bosszantó, ám nem tragikus helyzeten. Sajnos a jótanács nem jókor hangzott el, hiszen a konyha romjain egyik kezemmel éppen tojást pucoltam (könyékig csorgó lével), másik kezemmel kenyeret szeltem és vajaztam, a harmadik kezemmel terítettem, miközben a gyerekek fa sínekkel és hidakkal püfölték egymást tiszta erőből, valamint rombolták porig a nappalit módszeresen, mindezt dobhártyaszaggató visítás kíséretében.
Ebben a pillanatban éreztem elérkezettnek a házasságunk azon pillanatát, mikoris a negyedik szabad kezemmel köszönés nélkül nyomtam ki a telefont.
Ajkaimat csendes, ám nyomdafestéket nem tűrő káromlások hagyták el.

És ekkor még csak reggel volt. Később csodával határos módon ki tudtam sunnyogni porszívózni, berakni egy mosást, megrovásban részesíteni a kutyát, miután szétrágott egy szaros pelenkát, az emberi türelem legvégső határán kötéltáncolva kirakósozni, vasalós gyöngyből virágot rakni, újabb mosást ki- és berakni, satöbbi satöbbi...
Negyed egy van... Emma mélyen alszik, Iván a szobájában dacol a délutáni alvás intézményével.
Én csendben őszülök a gép előtt (az új szupergépem előtt, ami csütörtök óta áll beüzemelve az asztalomon).
Messze még a hétvége...

Emmarajz

Az első képe a családról.
Apa bal oldalon, anya jobb oldalon. Táncolnak/sétálnak, fogják egymás kezét. Elválasztva egy vonallal, nem szabad átmenni közöttük/lámpa/kígyó (ez utóbbi kettő később, a vonal miatt).
Emma és öcsike anya hasában vannak. Később mégis rákerülnek a rajzra. Öcsi anya mellett, Emma apa mellett babakocsiban. Apa tolja...

Emma és Csehov

régi jó barátok. Nagyjából egy éve fedezte fel a polcon az apja eredeti orosz nyelvű Csehov köteteket. Azóta talán csak egy-két hétre sikerült visszalopni tőle. Most "A szerelemről" című novellásgyűjteménnyel mászkál. A kis hátizsákjában mindig ott lapul a hercegnős újságok, vadgesztenyék, és diók mellett, viszi az oviba. Néha előveszi, és hosszasan olvas. Az illusztrációkon szereplő figurák jóbarátjai ("ez anya, ez apa, ezek meg a fiúk").
Esténként összevackoljuk magunkat a nagyágyban, és olvasgatunk. Én kuncogok a saját könyvemen, ő olvassa elmélyülten, homlokráncolva Csehovot - eredetiben...

Naaaagy-nagy titokzatoskodás közepette csak kibökték már végre az oviban, hogy mi is van.
Hát az Adri néni is elmegy. Méghozzá sietősen, mert már csak egy hétig marad. Éééérdekes.
Szerencsére az új óvónéni, aki Márti néni helyére érkezett már egész jól beszokott a csoportba, és amilyen mázlisták vagyunk, találtak is rögtön egy másik új óvónénit, akin látszik, hogy csupaszív kedves kis nő.
Hát Márti nénit nagyon sajnáltuk májusban, az komoly veszteség volt, Adri néni azért pótolható. Tudom, szenya vagyok, de ez van. Nagyon kedves, nagyon aranyos, Emma is nagyon szereti, de az új óvónéni is nagyon szuper lesz, ez biztos.
Sőt (és innentől már csak jóhírek), a vezetés elhatározta, hogy kapnak egy harmadik óvónénit is, elkerülendő a továbbiakban a hasonló malőröket.
Három óvónő tizenhárom gyerekre?! Kúúúl!
A további jó hírek, hogy a két problémás gyereket is elvitték a csoportból, így még a hat beszoktatós kis palánta ellenére is egy sokkal nyugodtabb, jobb kis csapat jött össze.
Meg van nekik bocsájtva a negyven százalékos áremelés!

Iskola

Hát igen, tudom, furcsa. De itt van az ősz, itt van újra, és nekem megint az jár a fejemben, hogy hova fognak majd ezek a kis piskóták járni suliba. Tudom, tudom, még csak 3 és 4 évesek.
Ezen túllépve azért ha megvizsgálom gyermekeim (tökéletesen különböző) alaptermészetét, akkor kiderül a turpisság: a hagyományos állami oktatás nem nekik való.
Na hát ezzel újat ugyebár nem mondok, nincs az a gyerek, akinek a mai magyar állami oktatás megfelelő lenne (tisztelet a kivételnek). Anyám pedagógus, tudom miről beszélek...

Tavaly óta kerülget a gondolat, tuti alternatív suli lesz ebből, a kérdés csak az, hogy melyik.
Egyre világosabban körvonalazódik a helyzet. Két különböző gyereknek sajnos két különböző suli a megfelelő.

Édes, hiperérzékeny, lassú, álmodozó, külső motivált Emmának a waldorf jelenthet egyedüli megoldást, ott tudnak számára megfelelő óvó, védő légkört biztosítani a fejlődéséhez.

A klasszikus belső motivált gyerek Iván számára olyan suli kell majd, ahol tolerálják azt, hogy saját, egyéni rugóra jár az agya. Nagyon tehetséges gyerek, ha hagyják kibontakozni, hagyják a saját ütemében megismerni a világot. Isten is neki teremtette a montessorit.

Waldorf és montessori suli is működik a közelünkben, ezt már kiszimatoltam.
Lehet röhögni, ez van, én ilyen gyagyás vagyok...

Az astroweben a "mi leszek, ha nagy leszek?" kérdésemre ezt a választ írta az asztrológus srác:

"Kedves Judit!
Gratulálok az anyasághoz, és meg is jegyzem, hogy a Hold helyzete mutatja, hogy ez a szerep neked biztonságot ad, rendkívül komolyan is veszed, elmélyülten...

Mi leszel, ha nagy leszel? Ikrek jegyben lévő napod a 9-es házban van - folymaatosn ismereteket akar szerezni, tervezni, szabadon - nem szívesen köti le magát egy hivatás területén, vagy ha "talál" is, elképzelhető, hogy van mellette egy másik is.

A képességekre elsősorban a már említett Hold utal, együttállva az Uránusszal, Skorpióban. Nagyon erős pszichés képességek, megérző- és elemzőépesség lelki téren. Az elemzőkészséget a Szűz ascendens is támogatja.

Pszichológia esetleg?

A szavak útján emberekkel való foglalkozást erősíti még az Ikrek Vénusz is. A Rákban lévő Jupiter pedig a segítés, a támogatás szándékát hivatásként.

Ugyanígy elképzelhető a magas szinten való tanítás is, de tágabban fogalmaznék: ismeretek átadása is. Lehet könyvírás, szociológia, újságírás.

Mindazonáltal alighanem fontos lesz az emberi környezet jelenléte..."

Ööööö, most akkor mi leszek?
Végülis a pszihológiához lenne kedvem, de 30 évesen már hova a túróba kezdjek el felvételizgetni? Pedig már azt hittem, végre valaki megmondja a tutit. Ehhh...

Onya

Iván férfilelkének fényes egén két nap ontja jótékony sugarait szüntelen. A két nagy szerelem, az élet alfája és omegája. A dualista világkép csúcsa. Ez a két földi tünemény egy szóba sűrítve:
"onya", azaz "anya és vonat". Egy nagyszerű szóban, amihez képest a nyelvújítók eláshatják magukat.
A "pátyi" leszerepelt, nyilvánvalóan töltelékszó volt, egy amolyan "legyen valami, amíg az Igazi Szó meg nem születik a világegyetem mélységéből".

Krupp, na persze.
De úgy tűnik, hogy a homeós bogyók, és a fülgyertya hatott, mert éjjel egyáltalán nem volt taknyos, "csak" kruppolt. Az sem volt vészes, jóformán fel sem ébredt rá.
Nem úgy én, éjféltől (fél tizenkettőkor feküdtünk le) hajnali négyig dugdostam a szájába a bogyókat, nyitottam-csuktam az ablakot, takargattam.
Friss vagyok, és kipihent...

Megvolt az első fülgyertyázás. Először hiszti volt, de végül belátta, hogy semmi különös az egész. Szépen feküdt, beszélgettünk. Amikor már majdnem leégett, mindig elkezdett pityeregni, de nem tudta megmondani miért.
Széthajtogattuk a gyertyát a végén, és tényleg tele volt trutyival.
A köhögése viszont nem tetszik, nagyon nem tetszik...

Takonykór. Az van.
Persze Emmánál. De így is szupersokáig bírta betegség nélkül, ebben a szutyok időben pedig ki nem taknyos?!
Oviba már nem viszem a héten, így nagy eséllyel hétfőre kikúráljuk. Homeós bogyók garmada és fülgyertya.
Akinek van tapasztalata fülgyertyával, nem bánnám, ha írna nekem, mi most próbáljuk elsőre.

Aki esetleg az fontolgatná, hogy lézerrel távolíttassa el a tetoválást az alsó szeméjáról, annak a következő összehasonlítással tudnám érzékeltetni ezt a műveletet:
Olyan, mintha egy karikás ostorral öt-hatszor jól szemencsapnák az ember lányát. Mind hangra, mind érzésre, és mind beavatkozás utáni látványra is pontosan olyan.
Kivéve talán azt, hogy a karikás ostor nem távolítja el a nem kívánt tetoválást.
A szalonból kijőve bőven kárpótolnak a borzadó tekintetek, hiszen talán csak szent Madonna szobrok szoktak vért könnyezni, és azok meg viszonylag ritkán fordulnak meg a Mammut bevásárlóközpontban.