Néha nagyon vágyakozva gondolok vissza azokra az időkre mikor még kettesben voltunk Jurával. Nem feltétlenül a nagy lángoló szerelemre gondolok, persze arra is, de főleg arra, hogy csak ketten voltunk egymásnak.
Egy randi nem attól függött hogy vajon mikor alszanak el este a gyerekek, hogy volt pénzünk és lehetőségünk szabadon élni bele a világba, hogy szerelmeskedhettünk hangosan, ott, akkor és annyi ideig, amíg kedvünk tartotta.
Na jó. Főleg ez hiányzik. Nincs okom panaszra, de már nagyon vágyom egy olyan igazán felszabadult, észelvesztős szexre. Hiszen anyu és Emma itt alszik szinte a hálószobánk ajtaja előtt, Iván meg a fal túloldalán a gyerekszobában.
Azt hiszem itt az ideje feleleveníteni a régi lopott kis randikat eldugott panziókban. Amikor az ember lánya különös alapossággal készülődik, gyantáz, borotvál, frizurát készít, sminkel, csipkés szexi fehérneműbe bújik, stb, stb... Már a készülődés maga egy kész előjáték.
Évekkel ezelőtt meglehetősen fel voltunk készülve a kis panziókból. Kedvencünk egy budai hely lett, az Unikum. Egy nagyon öreg néni volt mindig ott, akitől megkaptuk a kulcsot, és (amit azóta is harsányan kacagva emlegetünk) minden tiltakozásunk ellenére a tévé távirányítóját.
Meglehet nem is működött a tévé, sosem próbáltuk, szerintem más sem.
Ott az egyik szobában mondtam ki azt a mondatot, ami a mi szerelmünk ébredését jelezte. "A te feleséged szívesen lennék, kár hogy nem vagy parti".

Azt gondolom házasságot csak ilyen elemi erejű szerelemre szabad építeni. Hiszen ha jönnek a gondok, a hét szűk esztendő, akkor van mihez visszanyúlni, van érzelmi tartalék.
Ha rossz kedvem van, akkor elég csak megkérnem Jurát: "mesélj! milyen volt mikor még csak szeretők voltunk, mit gondoltál rólam akkor?" És ő elmondja ezredjére is hogy csak rám gondolt szüntelen, nem mert hívni, csak havonta egyszer, hogy mi volt rajtam az első randinkon, hogy minden egyes alkalommal halálosan izgult, és hogy még álmában sem gondolta soha, hogy ilyen jó nője lesz.
Ezek persze erős túlzások, és az idő szépítő folyója kerekdedre és hízelgőre görgette őket mint a folyami kavicsot a víz. De ez nem baj. Mert ezer szállal fonnak össze minket a mi kis legendáink, és van miért összekapaszkodni a vérzivataros időkben.
Végülis ő partivá tette magát, én pedig álltam a szavam, és feleségül mentem hozzá.
Nem bántuk meg...