Szombat és vasárnap éjjel a helyzet kritikussá fokozódott. Az addig (hetek óta) néha átődöngő gyerekek megszálltak minket, egész éjjel mászkáltak. Szomjasak voltak, rosszat álmodtak, volt minden, ami csak lehetett. Ráadásul én sem voltam formában, szomat éjjel úgy görcsöltem, hogy azt hittem ott szülök meg, Jura is teljesen kikészült a mászkálástól, nemalvástól.
Hétfőn igyekeztem egész nap pihenni, megígértem Jurának, hogy éjjel én tartom a frontot, pihenje ki magát.
Jobbkor nem is lehettem volna ilyen jófej, ugyanis az összes gyerek gond nélkül, mozdulatlanul átaludta az éjszakát.
Én kísértettem csak a szokásos wc járataimmal.
Emmát ma itthon tartottam, mert elég ramatyul van, taknyos, köhög, a szeme is piros.
Reméltem, hogy ha már hónapok óta nem voltak betegek, akkor ezt a pár hetet már megúszom. Na persze...