Itten van a tél, ez tagadhatatlan.
A reggeli jeges szélvédő, sapka nélkül lefagyó fülek, a hétvégi bevásárlódugó a városban, az egyre-másra fényárban úszó kertek, és ó igen, a téli piac zamata.
Ha semmi tudásom nem lenne a falusi életről (mint ahogy nincs is túl sok), akkor is rájönnék, mi a pálya, ha végigsétálnék a veresi piacon.
Egy gőzölgő lángos, és a kezeket kiválóan melegítő forró tea elfogyasztása után neki is vághatunk a túrának.
A hordók, lopók, prések, demizsonok eltűntek a színről, hiszen vége a szüretnek. Megjelentek viszont a hatalmas vájlingok, vízorraló üstök, hurkatöltők, malacpörzsölők.
Hideg, tél, disznóvágás.
Itt falun még van ritmusa az életnek, és a Karácsony közeledtét nem az egyre fokozódó tömeg és agresszió jelenti, amit Pesten tapasztal az ember (főleg a bevásárlóközpontok környékén).

A téli piac egész más, oda csak az igazán edzettek merészkedjenek ki. Kötelező a vastag talpú hótaposó (felfázás ellen), rikító színű overál, sapka (fekete gyerekcsináló fajta), és zöldséges kesztyű (ujjak végét szabadon hagyó, piszkosszürke színben). Mindezeket könnyű beszerezni akár ott helyben is.
Itt láthatod, milyen is az újságokban sokat emlegetett őstermelő. Millió ráncba gyűrődő arcú, reszketeg hangú (erőteljes sváb akcentusu) mesebeli anyóka árulja a legédesebb almát, ami nem hogy nem mérgezett (Hófehérkék hijján), hanem vegyszert sosem látott.
Vannak persze bóvliárusok is tömkelegével, gyanús eredetű és minőségű mindenfélével.
Beszélgető kis csoportok ácsorognak mindenfelé, a tömeg mégis megállíthatatlanul hömpölyög.
Jó velük sodródni, kihallgatni érdektelen kis beszédfoszlányokat, alkudozni valami feltétlen fontos, gyönyörű ócskaságra, kezet melengetni forralt borral, forró teával, végül átfázva, hazakutyagolni.