Megvolt az első iskola előkészítő Ivánnak. Kicsi bogaram annyira izgult, hogy még a torka is belefájdult. De ügyes volt, vagány, és elővette a legsármosabb énjét a tantónéniknek.
Szépen lerajzolta a családot, és hogy hogy nem, Milos megint lemaradt...
A végső következtetés mégis az, hogy nagyon jól érezte magát, holnap is menni akar.
Közben pedig arra gondoltam, hogy milyen nagyon furcsa gyerek is ő. Egyrészt persze második, ezért sokkal önállóbb, fegyelmezettebb bizonyos helyzetekben, mint Emma, máskor meg teljesen elveszti az eszét, és őrjöng.
Sokszor nem is derül ki, hogy milyen rettenetesen izgul, mert egyáltalán nem látszik rajta, nekem is csak akkor tűnik fel, ha alaposan odafigyelek rá, és ez nem mindig van így. Mármint az odafigyelés. Mindig elszégyellem magam, mikor rájövök, hogy attól, mert ő egy bizonyos helyzetben nagyon fegyelmezett, még nem jelenti azt, hogy számára nem megterhelő az adott szituáció.

Emma egész más, ő kiveri a balhét nyilvános helyen is, hamar rittyent egy taknyanyála folyós ordítást, vagy csak egyszerűen elmondja, ha fél, vagy bizonytalan.