Éjfélkor arra ébredtem, hogy a kutya nyüszít valahol. Felráztam Jurát, hogy nézze már meg. Na szegény lecappogott, kiderült, hogy az a marha valahogy beszabadult a nappaliba, és oda is kakált. Sűrűn fogadkoztam, hogy reggel szétrúgom azt a kényes fenekét (mármint a kutyának).
Hajnali négykor egy pucér kis Iván-test simult hozzám.
- Bepisiltél? -kérdem.
- Nem, bekakiltam...
Áááááááá....
Popsimosás, kézmosás, új pizsama lentről. Éppen elszunnyadtam, mikor a ködön egy kis éneklő hang szűrődött át.
- Kaaaakíííílttaaaaam.
Áááááááá...
Popsitörlés, anya, melléd fekhetek? Hátpersze...
Simogatom, érzem, a popsijánál nedves.
- Megint becsúszott?
- Még az előbb...
Áááááááá...
Popsimosás, pizsamaváltás.
Addigra már annyira felébredtem, hogy el sem tudtam aludni. Csak feküdtem hulla fáradtan, égő szemekkel.
Mire elszunnyadtam, lett fél hat, ébredt Milos...

Szerencsére azóta kutya baja. Persze oviba nem küldöm ma, meg holnap, de nagyon úgy tűnik, hogy szerencsére csak valami meghajtotta...
Most jut eszembe, a kutyának még szét kell rúgnom a kényes fenekét...