Iván mostanában nem szeret oviba járni. Fájlalja a hasát, nyíg, hogy ő bizony beteg, nem akar oviba menni, és különben is, legyen már hétvége (hétfő reggel).
Ráadásként csütörtök-péntek Zsuzsa néni sem volt, ez végképp betette a kaput nála.
Így aztán Lappa után szabadon elhatároztam, hogy pár hétig pénteken itthon tartom ezt a kismókust. Látszik, hogy elfárad az oviban, nagyon meg akar felelni, nagyon jó akar lenni, és azért szeptember óta sok idő eltelt.
Lehet, hogy agyon-óvom őket, lehet... Bár Emmánál úgy tűnik, bejött ez a taktika. Ő is igazán mostanra érett meg ovisnak lenni, most élvezi igazán az ovis létet. Iván még csak tanulgatja, igyekszem nem is megterhelni külön foglalkozásokkal.
Pénteken beszélgettünk az egyik anyukával, kiderült, hogy az öcsivel egyidős kislányát hurcolja magánóráról magánórára, külön torna, külön úszás, külön angol, külön mittoménmi. A kislány pedig fáradt, és péntek este zokog, hogy nem akar tornára menni (hatra).
Amikor azt mondtam az anyukájának, hogy szerintem ha ennyire tiltakozik N., akkor hagyja a fenébe az egészet, kicsi is még, érzékeny gyerek is, éppen elég fárasztó nekik az ovi önmagában.
Ugyan már! -nézett rám fejcsóválva -Miért lenne fárasztó az ovi?! Ő ezt cseppet sem hiszi...
Nem vitatkoztam tovább, nincs értelme. Lehet, hogy más világban élek, tényleg. Szerintem halálosan fárasztó lehet egy pici gyereknek minden nap megfelelni, követni a szabályokat, megtanulni azt a sok dolgot, megállni a helyét a többi ovis között, stb... Nem hiszem, hogy csupa móka és kacagás, még ha alapvetően ez egy szuper ovi is, és összességében igazán jó hangulatban telnek a napjaik.
Visszatérve Ivánra én mégis inkább a saját szívemet követem, és megpróbálok könnyíteni neki most az életén, kicsit többet dajkálni, pedig ez elég nehéz, mert ott van Emma, aki sasszemmel lesi, hogy mikor jut belőlem több Ivánnak, és azt azonnal szóvá is teszi (anya, miért mindig csak Ivánt gondozod?)
És akkor Milos még a kanyarban sincs, igazán nem tudom, hogyan fogok három felé szakadni, ha megszületett...
2008/11/17
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Hja, a teljesítménykényszeres anyukák...Még hogy nem fárasztó? Csak egy hete kezdték a lányok a bölcsit, de már két, két és fél órát alszanak ebéd után, reggel meg nem ötig, ahogy azt ők szokták, hanem hétig. És még csak a beszoktatásál tartunk, vagyis napi 2-3 órát töltenek ott. És mondanom sem kell, hogy ők a legfegyelmezetlenebbek a csoportban, mert még csak most tanulják, hogy az evés az nem két perc helybenülés, a rajzolás az nem a ceruzák rágása és szétdobálása, a szőnyegen gyülekezés az nem az asztal tetején táncolás satöbbi, satöbbi. És akkor ez nem is ovi, inkább csak szabadjáték van meg éneklés.
De azért ezt gyereke válogatja:). Mert van olyan gyerek, aki a heti kétszeri külön művészi torna után megjegyzi, hogy "anya, menjünk még másmilyen tornára is, jó?" Na, az én gyerekem pont ilyen. Úgyhogy most már külön úszás is van. Nálunk én vagyok inkább kipurcanva a hurcibálástól, meg az egy órás várakozásoktól. Szóval mint mindennek ennek is az a lényege, hogy nem lehet általánosítani, minden gyereknek más és más az igénye, csak rá kell jönnünk, melyiknek melyik. Ja, és legfőképp észrevenni az esetleges figyelmeztető jeleket. A péntek esti zokogás, meg a "nem akarok menni" az azért elég jel. Nálunk a zokogás max. abban merül ki, hogy "leszid" a gyerekem, hogy állandóan totojázok, molyolok, így miattam késünk el időnként (sajnos ebben a dologban igaza is van, de majd megnevelem magam:):)).
:-)))
szlivka a te gyereked egy külön műfaj :-)))
igen, itt pontosan arról van szó, hogy egy hiperérzékeny, félénk kislányt pl tán nem kéne százfelé rángatni akarata ellenére.
tudni kell megismerni a saját gyerekünket, és az életet aszerint alakítani, hogy neki jó legyen. Petrát ezer felé vinni, mert élvezi, kivirul tőle, más gyereket pedig (aki másmilyen) békénhagyni a különórákkal.
sneci úgy, ahogy írod. és iván pl 2 évig volt bölcsis, a vége felé már nagyon ovis is akart lenni, de most mégis rettenetesen elfárad...
Megjegyzés küldése