Azzal, hogy az ember gyereket vállal, egy sor igen kellemetlen dolog jelenik meg az életében. Ezzel ki ki saját vérmérséklete szerint tud megharcolni.
Nos a kóros kialvatlanságon kívül biztos top tizes a "ragacsos dolgok kiömlése olyan helyekre, ahonnan legkevésbé szeretnénk feltakarítani ragacsos dolgokat".
Ma reggel Iván békésen ücsörgött a kanapén (betegség okán tartózkodik itthon), és én megpróbáltam kihasználni az alkalmat egy kis házimunkára.
Sietve szétválogattam a szennyest, és bedobtam egy mosást. Közben rá-rákukkantottam kicsiny fiamra, aki valami mese előtt ült a kanapén háttal nekem. Mozdulatlannak látszott a kis szőke kobak.
Dolgom végeztén épp dícsérni készültem, mikor megláttam, hogy ez a kis ördögfióka szétlocsolt a kanapént egy cumisüvegnyi szörpöt, és beleáztatott egy maréknyi csokigolyót. Majd az egész közepébe ült.
Úgy nézett ki a kanapé, mintha egy falkányi vizeletvisszatartási gondokkal küszködő, hasmenéses nyúl vonult volna végig rajta. (Igen, most már tudom, a felázott csokis müzligolyó pont ÚGY néz ki...)
A kis mocsok még ki is röhögött...

Ezután már szinte semmiség volt, hogy az asztalon felrúgott egy (teli) üveg Stolad szirupot. Aki látott már Stodalt, tudja hogy nézhetett ki a konyhaasztal...

De hát nem tudom mit várjak egy olyan naptól, ami úgy indult, hogy hajnalban a mellettem alvó Emma brutálisan összepisilte magát (engem, és az ágyat a mértani közepén)...