Csütörtökön megvolt életem első szülőije. Mégpedig a bölcsiben. Mivel magánbölcsi, az embernek vannak afféle prekoncepciói arról, miféle népek is járatják oda a gyerekeiket.
No kiderült, hogy pontosan ugyanolyanok, amilyenek a sima kincstári bölcsibe. Szóval mindenfélék.
Mellettem egy pasi ült, olyan büdös volt, hogy hozzá képest a Fedél nélkült áruló hómlesz egy Chanelreklám. Az a tipikus alkesz szaga volt, kissé acetonos állot piaszag. Oldalrasandítottam, és hát kinézetre is olyan volt. Püffedt véreres arc, duzzadt, táskás szemek. Broáf...
Másik oldalon két tök átlagos, kedves, jófej csaj ült, kicsivel arrébb egy amolyan hippiforma. Ez utóbbiról előbb el tudnám képzelni, hogy inkább egy Waldorfba iratja a gyerekét.
Volt egy házaspár, azok már a családi napon is feltűntek, a csaj egy fiatal, vékony szép arcú nő, az arcán a világ minden fájdalmával, tiszta sugárzó depresszió. A szülőin is maga elé meredt, teljesen kifejezéstelen arccal, láthatólag nem is volt ott.
Volt egy másik csaj, amolyan minden lében kanál típus, harsány és közönséges, olyan fejjel, minta az arcába robbant volna a sminkes táska, a haján egy flakon lakk, a ruháját már ezek alapján pontosan el is lehet képzelni.

Holnap kezdődik a beszoktatás. Tele van barnamacival a gatyóm, bár Iván mintha a vesztét érezné, olyan elviselhetetlenül rossz péntek óta, hogy az idegeimet cafatokra nyúzta már. Kész felüdülés lesz kicsit megpihenni.