Hogy hogy nem, rátaláltam (kézen-közön-iwiw-en keresztül) egy csomó olyan emberre, akiről régóta nem tudok semmit.
Példának okáért egy (két) régi szeretőmre. Az ember azt gondolja a régi szeretőkről, hogy azok úgy maradnak, mint lepke a borostyánban. Aztán kiderül hogy jééé, feleség, gyerek (feleségek, gyerekek). Ez nagyon vicces...
Nézem a képeket, esküvő, nászút, pici baba, nagy baba. Hát ez az ember meghízott, meg megöregedett, és közben nagyon röhögök.
Ha most nagy költő lennék, írnék egy nagyon szépet, kissé melankólikusat régmúlt idők dicsőségéről, régvolt szeretők elmúlásáról. Merthát az egykori vágyak tárgya megőszült, pocakosodott, kopaszodott.
Így aztán jó hozzábújni a mostani vágyam tárgyához, aki tőlem mellettem őszül, pocakosodik, kopaszodik, és rájönni, a világban valójában rend van....