Tegnap reggel a Lehel téri piacon voltam amíg Jura vizsgázott.
Viszonylag korán érem oda, alig lézengett pár nénike. Ők is nyilván metróval érkeztek, csak az üzemelt rendesen a nagy Hóhelyzetben. Szaporán csörtettem a magam mögött húzott klassz zöld (tetején skótkocka minta utánzatot színlelő) tecsó gazdaságos kis krumplimercimmel.
Folyamatos összeköttetésben álltam anyuval a vásárolnivalók miatt, lassan is haladtam, lévén rutintalan versenyző vagyok a pályán. Így aztán volt alkalmam megfigyelni a piac népét. Kövér borvirágos arcú őstermelők kínálták portékáikat, tettek huncut megjegyzéseket, kacsintottak pajzánul standjuk mögül, vidám henteslegények csábították az asszonynépet mégtöbb állattetem darab megvásárlására, szilveszteri trombitákat árusító népek fújták fáradhatatlanul a színes, csillámos harsonákat. Virslihegyek fityegtek ki a cekkerek szélén, és én azt gondolom, mégiscsak vidámak az emberek. Talán a borongást a pezsgős órákra tartogatják, a Nagy Évvégi Számadásnál sírják csak el magukat. Itt és most vidám a piac népe, csak ritkán lökik fel egymást, húzzák át egymás lábán a nyikorgó taligáikat.
Mire Jura végzett és értem jött már nagyon sokan voltak, én már fent ültem a galérián, kis zöld krumplimercim csurig minden földi jóval, egy forró csokit kortyolgattam, és néztem a lent kavargó tömeget. Nem csoda ha Isten is mindig megenyhül az emberek iránt. Szórakoztató népség.