2005/10/18

Irány London!
A repülés szuper volt, kényelmes megérkezés Lutonra. Egész végig felszabadultan fecsedtem, mint egy dilis. Olyan csodás megkönnyebbülés volt rajtam. Aztán ahogy beértünk a Kings Crossra tudtam, hogy a jó öreg London csak rám várt már. Imádom ezt a várost. Az embereket az utcán, a színes multikulti forgatagot.
A taxi végigvitt a fél városon, és mintha csak tudta volna, felfűzte emlékeink helyszíneit. Örömöm határtalan volt. "Nézd, abban a szállodában laktunk, emlékszel, mikor Emmával terhes voltam, és le is van fényképezve az árnyéka a pocakomnak a szoba falán", és "odanézz, a kedvenc skót boltunk". "Nahát, ebben a kis pincében ettük azt a levest", "ÓÓÓ a Brittish Museum, de rég láttam, emlékszel hogy pont akkor nem esett mindig mikor mi az utcán voltunk?" Igy lelkendeztem hosszasan, míg Jura csak mosolygott. Olyan gyereklány voltam, amilyennek megszeretett.
Aztán megálltunk egy puccos szállodánál. Nyomasztó volt az elegán élet ilyen mértékű jelenléte. A végsőkig udvarias személyzet, ezren ugráltak körül, a portás vidánam kurjantott ránk mindig, "Madam!" rikkantotta, és szertartásosan meghajolt, miközben megbökte a kalapját. Egy ideges kis nő vezetett minket a szobánkba.
Amilyen hamar csak lehetett útrakeltünk. A Hyde Park oldalában elsétáltunk kelet felé. Őrületesen puccos helyek váltakoztak teljesen hétköznapi utcákkal. Betértünk egy Gap-be, és visszafelé a Hamlay's-be.
Zsibbadtak voltunk a látnivalóktól.
A Hamley's olyan mint a Mikulás játékgyára. 5 emeleten csak játékok. Van macigyár ahol saját macit lehet gyártani, szívvel, és beszélő dobozzal, adnak születési anyakönyvi igazolást is a macinak.
Van olyan cd, amit ott írnak meg, gyermekdalok, választható gyermeknévvel. (Ettől Emma tuti elolvad, imádja a zenét).
Hulla fáradtan értünk vissza a szállodába. Az ajtóban álló portás vidáman rámrikkantott egy madam-ot, és megkérdezte hogy jó délutánunk volt-e.
Isssteníííí.

2005/10/16

Határtalanul boldog vagyok hogy életem hátralevő részében emellett az ember mellett fogok ébredni minden reggel, aki a férjem, és a gyermekeim apja.

2005/10/07

Mint azt minap megtudtam, modern háztartás manapság már elképzelhetetlen vibrátor nélkül. Így hát tegnap elmentünk Jurával egy szexshop-ba. Háááát...
Az egész ott kezdődött hogy a helyet Tectus-nak hívják. Könyörgöm, hogy lehet ilyen nevet adni egy szexshop-nak (hm, lehet hogy sexshop vagy szexsop?)?
Tectus-kaktusz. Csak valami igen perverz ember találhat egy kaktuszt erotikusnak.
A hely tök steril, erotikának még csak nyomára sem bukkantam. Nagy hodály, fehér kőpadló, kulcsra zárt fekete vitrinekben egy csomó műfarok tematikus sorrendben. Szín- és méret szerinti alcsoportokban. A pincében fehérneműk és S/M segédeszközök silány, ámde méregdrága felhozatala, az emeleten tengernyi dvd. Régi jóbarátunknak Rocco-nak legalább egy falnyi hely volt szentelve, ahol megtudtuk hogy kedvencünk hátulról szereti hetediziglen is. A harsány kacagásra ingerlő filmcímek mellett legalább annyira szórakoztató volt a feltűnő helyen elhelyezett papírlap a következő felirattal: "A 0-val jelölt filmek lefogytak, megrendelésük folyamatban, szíves türelmüket kérjük!" Elképzelem ahogy tömegek ostromolják a pultot az Anál Amál nyolcadik részéért.
Egy darabig unottan ténferegtünk fel s alá, de nem találtunk kedvünkre valót. Lehangoltan, üres kézzel távoztunk. Kénytelenek leszünk hát eztán is saját fantáziánkra és testrészeinkre hagyatkozni...

2005/10/06

Szerény számításaim szerint 0 - azaz nulla forintunk maradt ebben a hónapban a kifizetett tartozások, hiteltörlesztések után. Van ez így, mondta egy kedves barátném, és tudom, mások is így élnek, méghozzá sokan. De vajon meddig lehet űzni ezt az "úri nyomorgás"-t?

Nagyon szép ősz van, és nem adok igazat a morgósoknak. Igenis remek évünk volt, már ami az időjárást jelenti. A tél tél volt, rengeteg hóval-faggyal, a tavasz illatos volt és szeszélyes, a nyár kánikulás, és most az ősz igazi vénasszonyoknak való. Vessenek a mókusok elé, hisz nem trendi elégedettnek lenni az időjárással, én mégis kimondom, sőt világgá kiáltom: Jó kis év ez 2005, hurrá!

2005/10/05

Emma egész reggel menni akart a mamával a suliba, vette a cipőjét és kijelentette hogy megy a mamával dolgozni. Erővel kellett visszatartani.

Tegnap moziban voltunk, és én előtte betöltöttem egy kis Long Island Ice Tea-t. Egyszerűen elegem volt a szorongásból, az agyamba tolakodó nyomasztó gondolatokból, jól akartam érezni magam. Na sikerült is. Úgy berúgtam mint az albán szamár. A film aranyos volt, helyenként vicces is, szóval ezt most sikerült eltalálni.
Na mondjuk utána jött a java, a tescozás. Brrrr, na az kijózanító volt...
Fél háromkor keveredtünk haza. Reggel mikor ébredtek a gyerekek én még mindig nagyon be voltam rúgva. Na ilyen már rég volt, talán évekkel ezelőtt.
Egy szó mint száz, jól esett, de a legközelebbi ilyen alkalom megint pár év múlva jön csak, öreg vagyok én már ehhez. Arról nem is beszélve hogy kialkoholizáltam én már magamat boldogult lánykoromban.

Annyira jófej gyerekeim vannak. Mind a kettő békésen alszik. Ha most lenne internetem, de jó is lenne...

2005/10/04

Emma ma elment anyuval a suliba. Jura bevitte őket kocsival, megtartották anyu óráját, és hazajöttek vonattal. Én az állomáson vártam őket, Iván kenguruban, Emmát pedig betettük a babakocsiba, mivel ájultan aludt egészen a leszállásig.
Hazafelé néma csend volt a babakocsiban, Emma mozdulatlanul szendergett. Egy hangoskodó kutya mellett mentünk el, mikor egy rekedt kis hang megszólalt a babakocsi mélyén: "Nana utyus, nana!"
Délután végig azt játszotta hogy megy az iskolába dolgozni, különböző babákat hurcolt fel s alá, és közben magyarázta nekik hogy hova is mennek.

2005/10/03

Emma és Iván ülnek a konyhában egymás mellett, ki ki a maga székében. Iván nyúlkál Emma felé, aki savanyú káposztát eszik. Emma szigorúan ránéz és közli vele: "Nana ecsike! Ez nem gyereknek való!"

2005/09/30

Jaj legyen már hétvége...

2005/09/29

Itt járt a védőnő. Alaposan kifaggattam a helyi ovodáról, orvosokról. Kérdezte hogy az Iván mond-e már szavakat. Nem nagyon -válaszoltam, aztán rájöttem hogy bizony mondogat. Egy-két hete nem csak gagyog, hanem babanyelven beszél. Belesző néha egy-egy anyaanyát, mamammááát és apapapááát.
Alaposan megfigyeltem tegnap a kis lurkót, és kiderült hogy bizony szövegel. Azt mondta tegnap: "Ezzz tetete". Ekkor esett le, ez a gyerek is elkezd hamarosan beszélni!
Tegnap a kádban ácsorgott, és a kérésemre (miszerint üljön már le) határozottan megrázta a fejét.
Hát elkezdődött...

2005/09/28

Esőlábú nénike vagyok...
Tuti hogy valami nagyon nyirkos, vacak idő jön, fáj minden porcikám. A bal karom két napja, a térdem tegnap óta. Azért az nagyon gáz hogy 27 évesen olyanok az izületeim, mint egy köszvényes vénasszonynak...

2005/09/27

Iván nagyon szépen totyog már teljesen egyedül. Még nagyon koncentrál, és ha észreveszi hogy figyelem, a büszkeségtől szó szerint összeesik. Nem bírja még a felszabadult büszke röhögéssel járó egyensúlyvesztést.

2005/09/26

Csoda történt, valódi csoda!
Minden nőnek van egy farmer a szekrényében mélyen, nevezzük Etalon Nadrágnak, ami fénykorában volt jó rá. Az ember néha megtalálja, felpróbálja, elszontyolodik, elhatározza hogy fogyókúrázni kezd, majd visszasüllyeszti a szekrénybe jobb időkre.
Na nekem a minap jutott éppen eszembe ez a farmer, a 3 évvel ezelőtti nyaralós képeket nézegettem, és szomorúan állapítottam meg, hogy na ez a farmer az, ami soha többet nem fog rámjönni. Erre mit az Isten?! Tegnap pakolom a téli-nyári ruhákat, és a kezembe akadt AZ a farmer. Gondoltam úgysem látja senki, felpróbáltam. ÉÉÉÉÉÉSSSSS (dobpergés) simán rámjött. Nem csak amolyan beleszuszakolós, levegőt nem kapós, leülni nem tudós, de azért beleférek fíling, de nem ám! Teljesen jó rám.
Azért rámfért már egy ilyen is...

2005/09/25

Csak pihegünk, álmosan kóválygunk egész nap.

2005/09/24

A nagy házavató napja. Sajnos az én barátaim szinte egytől egyig lemondták, de azért így is rengetegen voltunk. Iván az elején nagyon anyás volt, csak akkor nem ordított mikor az én ölemben volt. Így aztán magamrakötöttem kenguruban, de még így is sírvafakadt ha valaki hozzászólt. Egy nagy adag gulyás sokat lendített a jókedvén...
Azt hiszem mindenki jól érezte magát, és ez nagyon jó, hiszen ennyi külömböző embert összeengedni, hát...

2005/09/23

Viharos készülődés a holnapi házavatóra. A konyhában különféle ételek illata keveredik egymással. Jura ma itthon maradt hogy segítsen készülődni.
Épp az üstért ment el, mikor három kislány csengetett. Kaktuszokat árultak, zsebpénz-gyűjtés céljából. Először csípőből nemet mondtam (házalók kíméljenek), de aztán mikor láttam az elkámpicsorodott arcukat, inkább megtekintettem az árut.
Nagyon szép kis kaktuszok voltak, kilométereket gyalogolhattak velük, hiszen Erdőkertes túlsó végéből jöttek.
Kicsit kérdezgettem őket, hogy mire gyűjtenek, hány testvérük van, és hirtelen úgy éreztem hogy egy szar Mónika Show-ba csöppentem. Intézetben élő testvérek, sok gyerek, munkanélküli szülők, rokonok nyakán hagyott gyerekek. A legnagyobb kislány (14 éves), kissé túlsúlyos, de kedves, szerény, okos, értelemtől csillogó szemekkel el fog kallódni. (Nem, nem voltak cigányok, talán csak az egyik. Nem is lényeges...)
Beszélgettünk kicsit, majd a legkisebb rámeredt a telefonomra. "Te jó ég! Már ennyi az idő? Elkezd?dött a Csacska angyal" (Na jó, nem biztos hogy ezt a sorozatot mondta, lehet hogy mást.) Gyorsan megköszönték a pénzt és szaladtak haza hogy még a végét lássák a sorozatnak. Én pedig csak remélhettem hogy a kezemben tartott kaktuszok szülői beleegyezéssel változtak zsebpénzzé.

2005/09/22

Jura ma bringával ment dolgozni. Vonattal a Nyugatiba, és onnan két keréken a munkahelyére. Azért jó lehetett.
Nálunk itthon két takarítónő vette fel a versenyt a kosszal, ami a felújításból maradt, én pedig az irdatan rendetlenséggel. Estére már azt sem tudtam fiú vagyok-e avagy lány. Kikönyörögtem hogy hadd mehessek be Juráért kocsival, mert már piszkosul elegem volt mindenből. Anyu morgott kicsit, de beleegyezett (Iván már úgyis aludt), és Jurának is jól jött hogy nem a vonat hugyszagú biciklitárolójában kellett egy órát zötykölődni késő este.
Amikor bekanyarodtam az Állatkeri sétányra már láttam is ahogy felém kerekezik a Liget felől. Olyan volt mint egy jelenet egy francia filmből. Amikor találkoztunk végre elővarázsolt egy csokor sárga rózsát a csomagtartóról. Nagyon romantikus volt.

2005/09/21

Újra elmentünk az Állatkerti Játszóházba a gyerekekkel. Emma már egész délelőtt be volt sózva, nagyon várta. Igazán kellemes dolog hogy ilyen közel van hozzánk a város legjobb játszóháza. Fél óra mindösszesen, és még csak be sem kell mennem a városba, ahogy lejövök az autópályáról már ott is van. Hétköznap dél körül még parkolni is lehet.
Úgy látom jót tesz a gyerekeknek a játszó, Emma sokkal önállóbb, felszabadultabb. Kicsit lazult az anyássága is. Iván meg élvezi hogy trappolhat bele a világba, és szivesen eljátszik egy "idegen" nénivel is, amíg én megiszom egy kávét. Azért is jó az ilyen holtidő, mert garantáltan akad szabad "játszónéni", akire rábízhatom. (Emma nevezte el az ott dolgozókat játszónéninek.)

2005/09/20

Csupa maci az életünk. Emma reggelire macisajtos kenyeret eszik, Kismackó szeletet uzsonnázik, és este Macikávéval fekszik le.

Ma reggel Emma teljesen önállóan felhívta az apját mobilon, majd hagyott neki üzenetet a hangpostáján: "Szia apa!". Az összképet kicsit rontja a háttérzörej: (anya hangja távolból) "Emma mi a fenét csinálsz? Te jó ég! Felhívtál valakit?!" katt...

Szeretem nézni a gyerekeimet ahogy együtt játszanak. Emma bohóckodik az öccsének, ő pedig felhőtlenül kacag. Reggel hallom hogy beszélgetnek. Emma Iván ágya előtt áll, és magyaráz neki, Iván meg ugrál és kurjongat, nyúlkál ki a rácson hogy megérinthesse Emmát.

2005/09/19

Néha azt gondolom magamról hogy milyen szuper felnőtt is vagyok én. Elvégre van férjem, két gyerekem, házam háztartással meg ilyenek. Ezek a pillanatok nagyon rövid ideig tartanak, hogy átadják helyüket a megszokott érzésnek, miszerint én még mindig az a fiatal lány vagyok aki voltam tíz éve, és ez csak valami tévedés.
Néha erőmön felül próbálok megfelelni a saját magam által felállított elvárásnak. Tudniillik hogy milyen is egy valódi felnőtt. Mindig elmosogat meg felsöpör, finomakat főz, jó anya és feleség (=szereti a férje és a gyerekei?), sosem önző és haragos, csupa mosoly és serénykedés.
De én nem mindig tudok ilyen lenni. Néha elmarad a mosogatás, és szeretek lustálkodni, van hogy elfelejtek uzsonnát adni a gyerekeknek, stb...
Ma reggel miután elmosogattam, megreggeliztettem Emmát, elpakoltam, és főztem egy nagy kondér mézes teát, az utolsó mozdulatommal levertem a mézesüveget.
Millió darab mézes, ragacsos szilánk röpült szét a tiszta konyhában .
-Hát ez nem lehet igahahahahahaaaaaaz! -kiabáltam elkeseredetten.
Mire Emma megszólalt a kis székéből:
-Ne sírj anya, apa dolgozik, öcsike alszik...

2005/09/18

Határozottan ősz van. Este korán sötétedik, hűvösek a reggelek, és nehezen melegszik fel az idő napközben.
Este mikor kikísértem öcséméket a kapuhoz hideg szél söpört végig a kerten, táncoló faleveleket sodorva magával. Fázósan húztam össze magamon a kabátot, és közben arra gondoltam, hogy határozottan ősz van. De nem tudtam eldönteni, hogy ez most tetszik-e nekem vagy sem.