Viharos készülődés a holnapi házavatóra. A konyhában különféle ételek illata keveredik egymással. Jura ma itthon maradt hogy segítsen készülődni.
Épp az üstért ment el, mikor három kislány csengetett. Kaktuszokat árultak, zsebpénz-gyűjtés céljából. Először csípőből nemet mondtam (házalók kíméljenek), de aztán mikor láttam az elkámpicsorodott arcukat, inkább megtekintettem az árut.
Nagyon szép kis kaktuszok voltak, kilométereket gyalogolhattak velük, hiszen Erdőkertes túlsó végéből jöttek.
Kicsit kérdezgettem őket, hogy mire gyűjtenek, hány testvérük van, és hirtelen úgy éreztem hogy egy szar Mónika Show-ba csöppentem. Intézetben élő testvérek, sok gyerek, munkanélküli szülők, rokonok nyakán hagyott gyerekek. A legnagyobb kislány (14 éves), kissé túlsúlyos, de kedves, szerény, okos, értelemtől csillogó szemekkel el fog kallódni. (Nem, nem voltak cigányok, talán csak az egyik. Nem is lényeges...)
Beszélgettünk kicsit, majd a legkisebb rámeredt a telefonomra. "Te jó ég! Már ennyi az idő? Elkezd?dött a Csacska angyal" (Na jó, nem biztos hogy ezt a sorozatot mondta, lehet hogy mást.) Gyorsan megköszönték a pénzt és szaladtak haza hogy még a végét lássák a sorozatnak. Én pedig csak remélhettem hogy a kezemben tartott kaktuszok szülői beleegyezéssel változtak zsebpénzzé.