Irány London!
A repülés szuper volt, kényelmes megérkezés Lutonra. Egész végig felszabadultan fecsedtem, mint egy dilis. Olyan csodás megkönnyebbülés volt rajtam. Aztán ahogy beértünk a Kings Crossra tudtam, hogy a jó öreg London csak rám várt már. Imádom ezt a várost. Az embereket az utcán, a színes multikulti forgatagot.
A taxi végigvitt a fél városon, és mintha csak tudta volna, felfűzte emlékeink helyszíneit. Örömöm határtalan volt. "Nézd, abban a szállodában laktunk, emlékszel, mikor Emmával terhes voltam, és le is van fényképezve az árnyéka a pocakomnak a szoba falán", és "odanézz, a kedvenc skót boltunk". "Nahát, ebben a kis pincében ettük azt a levest", "ÓÓÓ a Brittish Museum, de rég láttam, emlékszel hogy pont akkor nem esett mindig mikor mi az utcán voltunk?" Igy lelkendeztem hosszasan, míg Jura csak mosolygott. Olyan gyereklány voltam, amilyennek megszeretett.
Aztán megálltunk egy puccos szállodánál. Nyomasztó volt az elegán élet ilyen mértékű jelenléte. A végsőkig udvarias személyzet, ezren ugráltak körül, a portás vidánam kurjantott ránk mindig, "Madam!" rikkantotta, és szertartásosan meghajolt, miközben megbökte a kalapját. Egy ideges kis nő vezetett minket a szobánkba.
Amilyen hamar csak lehetett útrakeltünk. A Hyde Park oldalában elsétáltunk kelet felé. Őrületesen puccos helyek váltakoztak teljesen hétköznapi utcákkal. Betértünk egy Gap-be, és visszafelé a Hamlay's-be.
Zsibbadtak voltunk a látnivalóktól.
A Hamley's olyan mint a Mikulás játékgyára. 5 emeleten csak játékok. Van macigyár ahol saját macit lehet gyártani, szívvel, és beszélő dobozzal, adnak születési anyakönyvi igazolást is a macinak.
Van olyan cd, amit ott írnak meg, gyermekdalok, választható gyermeknévvel. (Ettől Emma tuti elolvad, imádja a zenét).
Hulla fáradtan értünk vissza a szállodába. Az ajtóban álló portás vidáman rámrikkantott egy madam-ot, és megkérdezte hogy jó délutánunk volt-e.
Isssteníííí.