Jövő hét szerdán megyünk a Fimotába, elkezdjük Milos generál kivizsgálását. Már megszólaltak a károgók, miszerint nincs is semmi baj ezzel a gyerekkel, nem baj, ha mozgékony, "hiszen fiú"! Na jó, tényleg nem képes megülni az asztalnál, de más hároméves sem, oké tényleg dobálózik, de más hároméves is, kicsit hangos, követelőző, de ez normális az ő korában, más gyerek is csinálja. Perszenyilván, kérdés az, hogy ez három-négy különböző gyerek, vagy van másik olyan is, akinél ez mind megvan.
A kedvencem az, mikor kiderül, hogy az alvásproblémái az igény szerinti szoptatásra vezethetők vissza. Akárki akármit mond, szoptatástól függetlenül, egyszerűen nem normális, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, mikor aludta eddig át életében teljesen az éjszakát. Az első 2-2,5 év rögtön ki is esik...
Csúnya, rossz karmát vonnék magamra, ha azt kívánnám másnak, hogy csak egy hétig ébredjen úgy minden nap, hogy hajnali ötkor egy pisiszagú hároméves üvöltse az arcába két centiről ezer decibellel, hogy jóreggelt van, teát kér, nem, inkább almalét, szomjas, éhes, almalét, teát, pirítóst, pöttyöst, le akar menni a nappaliba, nem akar lemenni mégsem, éhes, szomjas, bepisilt, almalét, szörpöt, stb... eközben a szemüvegemet és a telefonomat tolja az arcomba, rámászik a fejemre. Esetleg mindezt megelőzve kivágva az ajtót, felcsapja a nagyvillanyt. Egy kiképzőőrmester hozzá képest Teréz anya.
Nem kívánok mégsem ilyet senkinek, mert túl a rossz karmám azért ezt az ellenségemnek sem kívánom.
Közben pedig végig annak drukkolok, hogy mégiscsak nekik legyen igazuk, esküszöm pezsgőt bontok, és minden károgó egészségére iszom egy pohárral, ha a Fimota szerint rendben van a gyerek. Csúnyán be fogok rúgni, ez nem kérdés...
2012/02/23
2012/02/22
Ezermilliószoros nap, vagy mi
Ahogy este megtudtam a facebookról, ez valami ezermilliószoros (valami nagy szám) nap. A mai.
Akkor én ezt most kijelentem, hogy ilyen napból jöhet ezermillió. Miloskával úgy voltunk egész nap, mint a borsó, meg a a héjja. Olyan cuki tündibündi volt, mint egy igazi álomgyerek. Na jó, beteg volt, de nem pörgött egész nap, heverészett itt, meg ott, majdnem végigülte az étkezéseket, és nagyon vicceseket mondott. Elvittük a nyuszit állatorvoshoz, utolsó körre, aludt egy nagyot, és amikor ébresztettem, akkor annyira édes volt, mint amilyenre gyerekvállalás előtt gondol az ember, hogy pont ilyen cukinyúl lesz egy álmából ébredő hároméves.
A nagyok is teljes nyugiban voltak, minimális összezördüléssel nyomtuk az esti rutint is.
Este még heverésztem is kicsit a kanapén, és olvasgattam. Hahhh, te jó ég! Most így leírva számomra is kezd nyilvánvalóvá válni, hogy ez csak egy álom lehet, ez a nap meg sem történt. Mindjárt felébredek, és szerda lesz...
Betegen, táviratilag
Milos újra beteg, most lázas is. Szerencsére a pisi negatív, a többi megoldható. Furcsa, hogy olyan kis bágyadt, nyugodt, szinte alig rosszalkodik.
Tegnap színházba mentek a sulival, egyre mentem Ivánért, aztán kettőre a gyerekorvoshoz Milossal, végül háromra Emmáért Vácra. Váltottlovakkal bébiszitterekkel.
Ma is még állatorvos a nyúllal, délután suli. Holnap délelőtt három éves státusz a védőnőnél, délután Cseperedő Ivánnal, pénteken pedig Varázsklub Emmával. Jura teljesen használhatatlan, éjjel jár haza (hogy ágyból folytassa a munkát), a héten ér véget az audit.
Ilyen kis unalmasan peregnek a napok, néha belegondolok, hogy mi lenne, ha emellett még dolgoznék is, hát frankón kiráz a hideg...
Tegnap színházba mentek a sulival, egyre mentem Ivánért, aztán kettőre a gyerekorvoshoz Milossal, végül háromra Emmáért Vácra. Váltott
Ma is még állatorvos a nyúllal, délután suli. Holnap délelőtt három éves státusz a védőnőnél, délután Cseperedő Ivánnal, pénteken pedig Varázsklub Emmával. Jura teljesen használhatatlan, éjjel jár haza (hogy ágyból folytassa a munkát), a héten ér véget az audit.
Ilyen kis unalmasan peregnek a napok, néha belegondolok, hogy mi lenne, ha emellett még dolgoznék is, hát frankón kiráz a hideg...
2012/02/20
sms
Kaptam ma egy üzenetet a tanító nénitől, hogy ha tudok, menjek korábban, hogy tudjunk beszélgetni Ivánról.
Ajjaj. Miért érzem azt, hogy a beszélgetés fő vonulata nem a dicséret lesz? :-)
Ajjaj. Miért érzem azt, hogy a beszélgetés fő vonulata nem a dicséret lesz? :-)
2012/02/19
Ma
Három éves, az én angyalarcú kisördögöm, a legbűbájosabb gonosztevő a világon.
13,8 kg és 94,5 cm.
13,8 kg és 94,5 cm.
Tegnap 3.
Ezután következett Anetta meglepetés bulija. Nagyon szuper volt, Isten éltesse ezúton is :-)
Az este legzavarbaejtőbb része mégis az volt, hogy találkoztam három olvasómmal, akik lelkesen dícsértek. Nem szoktam zavarba jönni, most mégis sikerült. Örülök, hogy szerezhetek másoknak is néhány vidám percet, hogy megláthassuk a a legnagyobb szívások napos oldalát is.
Amilyen mélypontról indult a nap, olyan nagy megnyugvás következett a végén. Hazafelé a kocsiban azt éreztem, hogy itt és most a legjobb helyen vagyok a világban. Pontosan itt és most akarok pont ilyen én lenni, amilyen vagyok.
Az este legzavarbaejtőbb része mégis az volt, hogy találkoztam három olvasómmal, akik lelkesen dícsértek. Nem szoktam zavarba jönni, most mégis sikerült. Örülök, hogy szerezhetek másoknak is néhány vidám percet, hogy megláthassuk a a legnagyobb szívások napos oldalát is.
Amilyen mélypontról indult a nap, olyan nagy megnyugvás következett a végén. Hazafelé a kocsiban azt éreztem, hogy itt és most a legjobb helyen vagyok a világban. Pontosan itt és most akarok pont ilyen én lenni, amilyen vagyok.
Tegnap 2.
Aztán a lehető legjobbkor jött a Milos topikjának babátlan talija. Bár eléggé le voltam törve, mint a bili füle, annyit csevegtünk mindenféléről, hogy észrevétlenül eltűnt belőlem a bánat, helyet adva a tettrekészségnek. Mivel Anetta bulijáig még volt pár óránk, bevettük magunkat a Libribe.
A legjobbkor jött szembe Singer Magdolna - Szabolcs Judit Sorsfordító gyerekek c. könyve. Nyilván nincsenek véletlenek, sikerült hatalmas erőt merítenem ebből a vékonyka kis könyvből, felvérteznem magam a jövőre.
Legjobb lesz, ha ezt az egészet nem harcnak tekintem. A háborúban mindenki veszít, még az is, aki nyer. Megoldásra váró feladatok sora ez inkább...
A legjobbkor jött szembe Singer Magdolna - Szabolcs Judit Sorsfordító gyerekek c. könyve. Nyilván nincsenek véletlenek, sikerült hatalmas erőt merítenem ebből a vékonyka kis könyvből, felvérteznem magam a jövőre.
Legjobb lesz, ha ezt az egészet nem harcnak tekintem. A háborúban mindenki veszít, még az is, aki nyer. Megoldásra váró feladatok sora ez inkább...
Tegnap 1.
Különlegesen változatos napom volt tegnap.
Volt lent és fent, rossz és jó, meglepő (és mulatságos).
Reggel Virágnál indítottuk a napot, aki logopédus, és fejlesztő pedagógus. Miloskát vittem hozzá, mert egy jó ideje motoszkál bennem, hogy valami nem stimmel, jó lenne, ha ránézne egy hozzáértő ember.
Miután átküzdöttem magam a szokásos családi hátráltatáson (Miért akarsz minden gyerekbe valamit belebeszélni? Feltétlenül diagnosztizáltatni akarsz mindent? Nem is olyan vészes a helyzet, végül is csak 3 éves.), összeszedtem a gondolataimat, és előadtam Virágnak.
Miloska bár gazdag szókincse van, gyönyörű mondatokban, nyelvtanilag teljesen helyesen beszél, de szinte totálisan érthetetlenül. Középtől hátrafelé nem képez hangot (nyomokban sem), csak elől. Ezért minden mondanivalója valahogy így hangzik: etetepetete. Őt is halálba frusztrálja, no meg minket is, hiszen ha nem értjük meg, dührohamot kap.
Rettenetes egy Rontó Pál, minden atomjaira hullik a kezében, sokszor direkt rombol, csapkod, dúl.
Én azt gondoltam, hogy itt valami nagymozgásos probléma lesz, logopédiai vonalon pedig néhány jótanács, hiszen tudom, hogy 3 évessel nem szoktak még foglalkozni.
Azzal indítottunk, hogy majdnem elkéstünk, mert indulás előtt derült ki, hogy megevett egy csomó kutyatápot, amit az anorák ráadásakor visszahányt. Komplett ruhacsere, mosdás, fogmosás.
Miloska hozta a formáját, pörgött, mint a búgócsiga, minden játékot meg akart nézni, felmászott mindenhova, folyamatosan beszélt (etetepetete). Átbeszéltük a terhességet, mozgásfejlődését, majd Virág a magatartási problémákra terelte a szót. Mutattam neki, hogy hát ő mindig ilyen, pörög, folyamatosan, ordítva beszél, erőszakosan kiköveteli a figyelmet, tör-zúz, egy étkezést nem képes végigülni (döbbenetesen nem), ugrál, le-föl mászik, székre, asztalra, padlóra, betöm mindent a szájába, majd kiöklendezi, a túró rudit eszi a felvágottal, teletömi a száját, kirohan a konyhából, stb. Még nézni is fárasztó.
Ordítva és folyamatosan beszél. Reggel ötkor kel, azonnal a legmagasabb fordulatszámon pörög, hogy éhes-szomjas, azonnal kér mindent.
Rettenetes rossz alvó, egy éves koráig két óránként kelt, kétévesen aludta át először az éjszakát. Mai napig nem lehet bemenni hozzá éjjel, mert azonnal felébred. Álmában is beszél, fel-felsír.
Dióhéjban többemberes, halálosan fárasztó gyerek.
Miután megbeszéltük, hogy első körben hallásvizsgálat szükséges, hogy kizárjuk a szervi problémákat, Virág elővezette a meglátásait. Szerinte, bár ez 3 évesen nem megállapítható biztosan, ez hiperaktív-figyelemzavar lesz.
Teljes és totális taglóként ért a hír, és hirtelen összeállt a fejemben a kép. A sok apróság, mint egy nagy puzzle apró darabjai, a helyükre kerülve kiadták a valódi képet. Virág elmondta, hogy az ő hatodik (hatodik!) gyereke hajszálpontosan ilyen volt ennyi idősen, mint most Miloska, mintha csak őt látná, amit mondok róla, pontosan stimmel.
Teljesen összetörve jöttem ki Virágtól, zakatolt a fejemben egy csomó dolog, újabb körök, diagnózisok, különféle terápiák, elintéznivalók.
Nem akarom tudni, miért, már nem érdekel. Valamiért változatosan problémás gyerek választottak engem az anyjuknak. Siránkozás helyett az a leghelyesebb, ha ezt egy megtisztelő feladatnak tekintem, hogy segíthetem őket az útjukon.
Rosszabb perceimben, pedig azt gondolom, hogy ez az egész egy nyilvánvaló félreértés, különben sem lehet ilyen kicsi gyerekről ezt megállapítani, "csak egy kicsit eleven harmadik gyerek".
Közben pedig azon röhögök, hogy mennyire elképesztően "más" világban élhetek én egy autistával, aki mellett egy vélhetőleg ADHD-s gyerek szinte fel sem tűnik.
A régi vicc új értelmet nyer, Hajrá Kovács néni! :-)
2012/02/17
Újrahúzva
Konzultálva KOrival a minapi próbálkozásom hibája bizony a kevés folyadék volt.
Ma újrahúztam a receptet, ami így néz ki:
300 gr oliva
16 gr ricinus
25 gr shea
25 gr kakaóvaj
33 gr mandula olaj
83 gr kókuszolaj ééééééés:
183,16 gr kecsketej
65, 27 NaOH
38% folyadék, és sf:5
Került bele narancsolaj, fahéj és szegfűszegolaj. Jóval kevesebb, mint az előzőbe. És persze körömvirág szirom a végén.
Szépen pudingosodott, szépen terült. Ez már jobban néz ki.
Ma újrahúztam a receptet, ami így néz ki:
300 gr oliva
16 gr ricinus
25 gr shea
25 gr kakaóvaj
33 gr mandula olaj
83 gr kókuszolaj ééééééés:
183,16 gr kecsketej
65, 27 NaOH
38% folyadék, és sf:5
Került bele narancsolaj, fahéj és szegfűszegolaj. Jóval kevesebb, mint az előzőbe. És persze körömvirág szirom a végén.
Szépen pudingosodott, szépen terült. Ez már jobban néz ki.
2012/02/16
Egy grál-lovag az én férjem...
...majdnem...
Tegnap felhív(!) napközben(!), hogy rettenetes hóvihar dúl, majd megnézi a délutáni napirendjét, hogy el tudna-e ő menni a gyerekekért, ha én behavazódnék. Most nem látja a délutánját, mert éppen kint kajál valahol, na de majd ha visszament az irodába.
Itt már kicsit derültem, hogy hátperszedrágám, biztosan így teszel majd, de azért addig nem állok fél lábon, ha nem baj. Erősen értékeltem már az akaratot is, és visszanyeltem a feltörő emléket, mikor még nem volt kocsim, de már itt laktunk Sárfalván, Emma fejreesett valahonnan, és mikor hívtam, hogy jöjjön haza, vigyen kórházba, felháborodva közölte, hogy de hát neki még meg kell írnia egy csomó nagggyon fontos e-mailt (a volt szomszédunk jött át, és vitt minket be).
Na de mondom, nem szólok be, már idáig legalább eljutottunk, az akaratig...
Délután beszéltünk is, már régen elfelejtette az egész ígéretet, és egyébként is, ott már vakítóan süt a nap, mondá ő. Bizonyára itt is kisüt majd - válaszoltam, és elkönyveltem, hogy nem fog hazajönni. Amúgy tényleg miért is jönne, valószínűleg akkor sem jött volna haza, ha tényleg behavaz a hófúvás (fontos e-mailek, lásd fent).
Az igazán vicces fordulat akkor következett be, mikor négykor felhív, hogy hát ő mégsem tud elmenni a gyerekekért. Felkacagtam, hogy jókor jut eszébe, mostanra már itt kéne lennie bőven.
- Na de miért? -kérdi ő.
- Mert négyre ide kell érni a suliba bazmeg. -válaszolom kissé már ingerülten, mert éppen a fülemen is táskák, vizes nadrágok, kesztyűk lógnak.
- Ja tényleg, valamiért azt hittem, még ovisok... - válaszolja ő.
Bearanyozta a napomat, most komolyan, ennyire jót már régen röhögtem, és azóta is ha csak eszembe jut, felvidulok. Mekkora sztori lesz ez a legközelebbi ÖTYÉ-n :-))
Tegnap felhív(!) napközben(!), hogy rettenetes hóvihar dúl, majd megnézi a délutáni napirendjét, hogy el tudna-e ő menni a gyerekekért, ha én behavazódnék. Most nem látja a délutánját, mert éppen kint kajál valahol, na de majd ha visszament az irodába.
Itt már kicsit derültem, hogy hátperszedrágám, biztosan így teszel majd, de azért addig nem állok fél lábon, ha nem baj. Erősen értékeltem már az akaratot is, és visszanyeltem a feltörő emléket, mikor még nem volt kocsim, de már itt laktunk Sárfalván, Emma fejreesett valahonnan, és mikor hívtam, hogy jöjjön haza, vigyen kórházba, felháborodva közölte, hogy de hát neki még meg kell írnia egy csomó nagggyon fontos e-mailt (a volt szomszédunk jött át, és vitt minket be).
Na de mondom, nem szólok be, már idáig legalább eljutottunk, az akaratig...
Délután beszéltünk is, már régen elfelejtette az egész ígéretet, és egyébként is, ott már vakítóan süt a nap, mondá ő. Bizonyára itt is kisüt majd - válaszoltam, és elkönyveltem, hogy nem fog hazajönni. Amúgy tényleg miért is jönne, valószínűleg akkor sem jött volna haza, ha tényleg behavaz a hófúvás (fontos e-mailek, lásd fent).
Az igazán vicces fordulat akkor következett be, mikor négykor felhív, hogy hát ő mégsem tud elmenni a gyerekekért. Felkacagtam, hogy jókor jut eszébe, mostanra már itt kéne lennie bőven.
- Na de miért? -kérdi ő.
- Mert négyre ide kell érni a suliba
- Ja tényleg, valamiért azt hittem, még ovisok... - válaszolja ő.
Bearanyozta a napomat, most komolyan, ennyire jót már régen röhögtem, és azóta is ha csak eszembe jut, felvidulok. Mekkora sztori lesz ez a legközelebbi ÖTYÉ-n :-))
2012/02/15
Egy új hobbi
Már régóta foglalkoztat a szappanfőzés gondolata, legfőképp azért, mert Iván bőrével rettenetes küzdelmet folytatunk. Jobbára alulmaradunk...
Ráadásul mivel kozmetikus vagyok, Imádom a kencefice készítéseket. Tanuló koromban is olyan mesterem volt, aki saját maga főzött krémeket használt.
No és innen már csak egy köpésre van a szappanfőzés. Mint ahogy az a sorsszerű dolgokkal lenni szokott, "véletlenül" kiderült, hogy KOri barátnőm bizony szokott szappant készíteni. Le is csaptam rá gyorsan, hogy legközelebb csatlakozhassak hozzá egy minitanfolyam erejéig. Úgy is lett, pár hete ez megtörtént, az útmutatásával gyönyörű szappanokat készítettünk.
Aztán szép szorgalmasan összehordtam egy nagy ládányi cuccot, amik feltétlenül szükségesek. Olajok, zsírok, lúg, eszközök.
Elsődlegesen, és mindenféleképpen ajánlom creativiky-t, akinek a honlapján minden megtalálható, ami ehhez a tudományhoz szükséges.
No és akkor jöjjön az első próbálkozásom.
Rögtön elsőre egy olyan receptet választottam, ami a receptszámlálóval nem stimmelt. Hehe, napersze, jóhogy.
Itten van az eredeti recept, amit a creativiky egyik fórumából származik (elnézést, de nem tudom, kitől, ott megtalálható):
300 gr oliva
16 gr ricinus
50 gr shea
33 gr mandula olaj
83 gr kókuszolaj
152 gr folyadék
50 gr NaOH
Számoltam, számoltam, de sehogy sem jött ki. (Nem volt megadva folyadék% és sf)
Így lett nekem a következő (31% folyadék, sf:5):
300 gr oliva
16 gr ricinus
25 gr shea
25 gr kakaóvaj
33 gr mandula olaj
83 gr kókuszolaj ééééééés:
149, 42 gr kecsketej
65, 27 NaOH
1 ek kukorica keményítő
illóolajok: rengeteg jázmin, kevesebb szegfűszeg és fahéj
2 ek körömvirág szirom
Amint látszik, jelentős különbség van a NaOH mennyiségében.
Tapasztalatok:
A kecsketej fagyasztva volt, legközelebb kicsit megolvasztom, mielőtt a lúgot hozzáadom, mert még csak langyos sem lett.
A keményítőt illattartósság okán tettem bele, az összeolvasztott olajokból kivettem egy kicsit, abba tettem a keményítőt meg az olajokat, és úgy vissza a nagy közösbe.
Az olajok talán kicsit melegebbek voltak a kelleténél, de a hideg lúg miatt gondoltam jó lesz.
Valószínűleg legközelebb magasabb folyadék%-al csinálom, talán 35-38-cal.
Na most összeöntéskor egy másodperc alatt összerántotta magát a cucc, egy kis lúg még maradt is az edényben. Kb. fél perc után lágy gyurma sűrűségű lett, kanállal tuszkoltam a formákba. Ahogy végeztem turbómódon melegedni kezdett, vagy fél óráig nyitogattam rá az ablakot, nehogy szétessen.
Nyomtam bele sütinyomó pecséttel mintát, de ez sajnos a csúnyaságán nem változtat. Ki is cuppant egy a formájából nyomdázáskor, egy biztos, szépségdíjas nem lesz, mivel nem terült rendesen a formában, kissé csufi lett.
Itt a kép a kb. fél órás szappankámról (hát igen, kicsi is, sárga is, csúnya is, de az enyém), az illata viszont issssteni:
Ráadásul mivel kozmetikus vagyok, Imádom a kencefice készítéseket. Tanuló koromban is olyan mesterem volt, aki saját maga főzött krémeket használt.
No és innen már csak egy köpésre van a szappanfőzés. Mint ahogy az a sorsszerű dolgokkal lenni szokott, "véletlenül" kiderült, hogy KOri barátnőm bizony szokott szappant készíteni. Le is csaptam rá gyorsan, hogy legközelebb csatlakozhassak hozzá egy minitanfolyam erejéig. Úgy is lett, pár hete ez megtörtént, az útmutatásával gyönyörű szappanokat készítettünk.
Aztán szép szorgalmasan összehordtam egy nagy ládányi cuccot, amik feltétlenül szükségesek. Olajok, zsírok, lúg, eszközök.
Elsődlegesen, és mindenféleképpen ajánlom creativiky-t, akinek a honlapján minden megtalálható, ami ehhez a tudományhoz szükséges.
No és akkor jöjjön az első próbálkozásom.
Rögtön elsőre egy olyan receptet választottam, ami a receptszámlálóval nem stimmelt. Hehe, napersze, jóhogy.
Itten van az eredeti recept, amit a creativiky egyik fórumából származik (elnézést, de nem tudom, kitől, ott megtalálható):
300 gr oliva
16 gr ricinus
50 gr shea
33 gr mandula olaj
83 gr kókuszolaj
152 gr folyadék
50 gr NaOH
Számoltam, számoltam, de sehogy sem jött ki. (Nem volt megadva folyadék% és sf)
Így lett nekem a következő (31% folyadék, sf:5):
300 gr oliva
16 gr ricinus
25 gr shea
25 gr kakaóvaj
33 gr mandula olaj
83 gr kókuszolaj ééééééés:
149, 42 gr kecsketej
65, 27 NaOH
1 ek kukorica keményítő
illóolajok: rengeteg jázmin, kevesebb szegfűszeg és fahéj
2 ek körömvirág szirom
Amint látszik, jelentős különbség van a NaOH mennyiségében.
Tapasztalatok:
A kecsketej fagyasztva volt, legközelebb kicsit megolvasztom, mielőtt a lúgot hozzáadom, mert még csak langyos sem lett.
A keményítőt illattartósság okán tettem bele, az összeolvasztott olajokból kivettem egy kicsit, abba tettem a keményítőt meg az olajokat, és úgy vissza a nagy közösbe.
Az olajok talán kicsit melegebbek voltak a kelleténél, de a hideg lúg miatt gondoltam jó lesz.
Valószínűleg legközelebb magasabb folyadék%-al csinálom, talán 35-38-cal.
Na most összeöntéskor egy másodperc alatt összerántotta magát a cucc, egy kis lúg még maradt is az edényben. Kb. fél perc után lágy gyurma sűrűségű lett, kanállal tuszkoltam a formákba. Ahogy végeztem turbómódon melegedni kezdett, vagy fél óráig nyitogattam rá az ablakot, nehogy szétessen.
Nyomtam bele sütinyomó pecséttel mintát, de ez sajnos a csúnyaságán nem változtat. Ki is cuppant egy a formájából nyomdázáskor, egy biztos, szépségdíjas nem lesz, mivel nem terült rendesen a formában, kissé csufi lett.
Itt a kép a kb. fél órás szappankámról (hát igen, kicsi is, sárga is, csúnya is, de az enyém), az illata viszont issssteni:
Azt hiszem feltaláltam az instant szappant, mostanra (kb 1,5-2 órával a készítéstől számítva) ki is pottyantak a formából. Nyomdáztam rájuk szivecskét, de sokat nem dob rajtuk, némelyik elég rusnya :-)))
2012/02/14
2012/02/13
Vilmos...
Négy hónapot élt. Gyászolja őt három testvére, szülei, és mi mind, aki nap mint nap gondoltunk rá, drukkoltunk, reméltük a legjobbakat.
Felfoghatatlan, mélységes kút lehet a bánat, gyermekünk elvesztése.
Felfoghatatlan, mélységes kút lehet a bánat, gyermekünk elvesztése.
Kis vegyes
A gyerekek egész múlt héten itthon voltak, betegeskedtek, pihentek. Én nem.
A nyúl füle rühös lett, naponta járok vele az állatorvoshoz injekciókra, cseppekre. Mondjuk vicces volt, mert aki látott már házinyulat, az tudja, hogy ezek méretben "kicsit" eltérnek a szokásos cukiságoktól. Konkrétan alig fér el a macskahordozóban, akkora, mint egy kis termetű kutya, kb 5-6 kg. Elképesztően vicces volt az állatorvos reakciója, mikor először meglátta.
Mondtuk neki, hogy hoztunk egy nyuszit, gondolom egy törpe lógófülüre gondolt, amikor kibontottuk a hordozót, majdnem hanyatt esett, behátrált a falhoz, és azt mondta: "Te jó ég, ez óriási!"
Alig mert hozzányúlni, pedig mondtam neki, hogy ez a nyúl annyira szelíd, hogy éppen csak nem béget.
Idekívánkozik a megfelelő részlet a Gyalog galoppból:
A nyúl füle rühös lett, naponta járok vele az állatorvoshoz injekciókra, cseppekre. Mondjuk vicces volt, mert aki látott már házinyulat, az tudja, hogy ezek méretben "kicsit" eltérnek a szokásos cukiságoktól. Konkrétan alig fér el a macskahordozóban, akkora, mint egy kis termetű kutya, kb 5-6 kg. Elképesztően vicces volt az állatorvos reakciója, mikor először meglátta.
Mondtuk neki, hogy hoztunk egy nyuszit, gondolom egy törpe lógófülüre gondolt, amikor kibontottuk a hordozót, majdnem hanyatt esett, behátrált a falhoz, és azt mondta: "Te jó ég, ez óriási!"
Alig mert hozzányúlni, pedig mondtam neki, hogy ez a nyúl annyira szelíd, hogy éppen csak nem béget.
Idekívánkozik a megfelelő részlet a Gyalog galoppból:
2012/02/10
Ingyé...
Múlt héten bejelentkeztem sima mezei sztk nőgyógyászati rendelésre, a szokásos éves kontrollra. Mára kaptam időpontot. Ma odacsattogtam (szomszéd település), bejelentkeztem a betegfelvételen, mire hátraértem és levettem a kabátomat, jött is a nővérke a folyosón, terelt be a vizsgálóba. Kedves öreg bácsi fogadott, alaposan megvizsgált, citológia, és UH is volt, gyorsan korrektül, pár kérdésemre válaszolt, majd utamra bocsátott, egy hónap múlva telefonáljak a citológia eredményért. Mire a kapott időpontom elérkezett, már kifelé tartottam az épületből. Ingyé... fogjuk rá, hiszen fizetem a tb-t ezer éve.
Mindez magánrendelésen úgy nézne, hogy beutazom Pestre (ennél rövidebb időre ott sem kapok időpontot, inkább sőt), a kapott időpontomhoz képest várok úgy egy órácskát (jó esetben), a vizsgálat hajszálra ugyanez lett volna, de kifelé menet kifizetek 15-20 ezer forintot, majd hazautazom a városból. Ez nem csökkenti a TB-terheimet, ami az én esetemben egyébként egy elhanyagolható összeg. Mondjuk valószínűleg azt az egy órát egy kellemesen berendezett váróban töltöm...
Mindez magánrendelésen úgy nézne, hogy beutazom Pestre (ennél rövidebb időre ott sem kapok időpontot, inkább sőt), a kapott időpontomhoz képest várok úgy egy órácskát (jó esetben), a vizsgálat hajszálra ugyanez lett volna, de kifelé menet kifizetek 15-20 ezer forintot, majd hazautazom a városból. Ez nem csökkenti a TB-terheimet, ami az én esetemben egyébként egy elhanyagolható összeg. Mondjuk valószínűleg azt az egy órát egy kellemesen berendezett váróban töltöm...
2012/01/31
Eltelt egy újabb év...
Időpontot a nefrológiára megkaptam, zabszem a megfelelő helyre beillesztve...
2012/01/24
2012/01/21
Filmklub
Régen írtam, pedig sok filmet láttam, de most mégis muszáj írnom.
A tetovált lányról.
Übergigamegabrutál jó film.
Hozzáteszem, nem olvastam a könyvet, és nem láttam a svéd filmet sem. Ennek fényében írom, hogy évek óta ez az első film, amibe egyszerűen nem tudok belekötni. Semelyik részébe. Minden tökéletes volt, a szereplők, a sztori, a hossza (fel sem tűnt, hogy majdnem három óra volt).
A legeslegjobb a főcím volt. Kerestem linket a youtube-on, de nem találtam, majd biztos lesz később. Én ennyire jó főcímet még az életben nem láttam.
Nézzétek meg. Tényleg.
A tetovált lányról.
Übergigamegabrutál jó film.
Hozzáteszem, nem olvastam a könyvet, és nem láttam a svéd filmet sem. Ennek fényében írom, hogy évek óta ez az első film, amibe egyszerűen nem tudok belekötni. Semelyik részébe. Minden tökéletes volt, a szereplők, a sztori, a hossza (fel sem tűnt, hogy majdnem három óra volt).
A legeslegjobb a főcím volt. Kerestem linket a youtube-on, de nem találtam, majd biztos lesz később. Én ennyire jó főcímet még az életben nem láttam.
Nézzétek meg. Tényleg.
2012/01/19
A szokásos kis eltűnés
Mert hogy igazából semmi sem történik... Leesett a hó, aminek én nem örülök, de a gyerekek nagyon. Így történhetett, hogy a reggel 8 óra a kertben talált, Miloskát vontattam szánkón körbe-körbe. Úgy emlékeztem, hogy ezek a dolgok külön-külön (hó, hideg, reggel, szánkó) nagyon utálatos dolgok. Aztán kiderült, hogy együtt viszont lehetnek akár mókásak is.
Aztán még a nyulat is kipucoltam, és mondhatni azt is élveztem. Ezen a ponton pedig megállapítottam, hogy nincs mese, öregszem, ami végülis ebből a szempontból nem is olyan rossz, sokkal nyomasztóbb, ha csak tologatom a tennivalókat, nyavajgok, semmi sem lesz meg, és még bűntudatom is van a végén.
Tisztára új élet, meg minden.
Kéretik nem röhögni, elkezdtem újra a flylady-t, és most megy is. Nevetséges, mondom én, öregszem...
Azontúl tegnap szappant főztem egy barátnőmnél, ami egy előtörőben lévő új hobbi, nagyon, nagyon élveztem, megtanultam egy csomó fortélyt, közben mindenféléről locsogtunk.
Na tehát ezek mind rettenetesen unalmas dolgok, ezért is nem írom tele a naplómat.
Aztán még a nyulat is kipucoltam, és mondhatni azt is élveztem. Ezen a ponton pedig megállapítottam, hogy nincs mese, öregszem, ami végülis ebből a szempontból nem is olyan rossz, sokkal nyomasztóbb, ha csak tologatom a tennivalókat, nyavajgok, semmi sem lesz meg, és még bűntudatom is van a végén.
Tisztára új élet, meg minden.
Kéretik nem röhögni, elkezdtem újra a flylady-t, és most megy is. Nevetséges, mondom én, öregszem...
Azontúl tegnap szappant főztem egy barátnőmnél, ami egy előtörőben lévő új hobbi, nagyon, nagyon élveztem, megtanultam egy csomó fortélyt, közben mindenféléről locsogtunk.
Na tehát ezek mind rettenetesen unalmas dolgok, ezért is nem írom tele a naplómat.
2012/01/03
Sikerélmény
Nem tudja az ember, hogy milyen lehet normálisnak lenni, ha egyszer nem normális helyzetben van. Vannak elképzeléseim arról, milyen lehet egy átlagos háromgyerekes program.Ezek az elképzelések azért nem a valóságtól elrugaszkodottak, nem keményített hófehér inges kisgyermekek ülnek csendesen az asztalnál, miközben eltartott kisujjal kanalazzák a brokkolilevest.
Ezekben az álmokban valami érdekes helyen vagyunk, mindannyian élvezzük a magunk módján, van benne kis civakodás, hiszti, de mondjuk nem égő arccal távozunk sietve, miközben a teljes széthullás közeleg. Mi felnőttek is tudunk váltani pár szót egymással, nem csak oltjuk (vagy megelőzzük) a tüzet.
A tegnapi nap pontosan ilyen volt.
Olyanok voltunk, mint egy teljesen átlagos család, akik ellátogatnak a Tropicáriumba. Maga a hely vagy eleve zseniális választás volt, vagy jó pillanatban voltunk jó, helyen, vagy nem tudom mi, de imádták. Mind a hárman. Mi is kisimultan csodáltuk a halakat, cápákat. Senki sem unatkozott, őrjöngött, veszett el.
Annyira, de annyira jó volt, hogy el sem tudom mondani.
Ivánnál bevezettük a mobil napirendet, minden hajszál pontos sorrendben volt a kezében a kis kártyákon, még a wc-re menés, meg a ruhatár is. Döbbenetes eredményt hozott a dolog, egy teljesen nyugodt kisfiú állta végig a hosszú sort a pénztárnál, jött wc-re, amikor kellett.Végig rajta volt a fülese, ami gondolom még javított a hangulatán.
Nem tudom, voltunk-e már valaha olyan programon, ami ennyire lekötötte volna, és ekkora élvezettel vett volna benne részt. Ő szerintem kétszer ennyi ideig is ellett volna ott, csak ülve az akvárium előtt, bámulva a halakat. Ettől persze mindenkinek jókedve lett, tudtunk figyelni a másik kettőre is, akik ezt meg is hálálták.
Nagy merészen még étterembe is elmentünk utána, és állíthatom, kiálltuk a próbát.
Vérmes remények keltek bennünk, kimondhatatlan öröm, hogy végre élvezni tudtunk egy közös családi programot.
Ezekben az álmokban valami érdekes helyen vagyunk, mindannyian élvezzük a magunk módján, van benne kis civakodás, hiszti, de mondjuk nem égő arccal távozunk sietve, miközben a teljes széthullás közeleg. Mi felnőttek is tudunk váltani pár szót egymással, nem csak oltjuk (vagy megelőzzük) a tüzet.
A tegnapi nap pontosan ilyen volt.
Olyanok voltunk, mint egy teljesen átlagos család, akik ellátogatnak a Tropicáriumba. Maga a hely vagy eleve zseniális választás volt, vagy jó pillanatban voltunk jó, helyen, vagy nem tudom mi, de imádták. Mind a hárman. Mi is kisimultan csodáltuk a halakat, cápákat. Senki sem unatkozott, őrjöngött, veszett el.
Annyira, de annyira jó volt, hogy el sem tudom mondani.
Ivánnál bevezettük a mobil napirendet, minden hajszál pontos sorrendben volt a kezében a kis kártyákon, még a wc-re menés, meg a ruhatár is. Döbbenetes eredményt hozott a dolog, egy teljesen nyugodt kisfiú állta végig a hosszú sort a pénztárnál, jött wc-re, amikor kellett.Végig rajta volt a fülese, ami gondolom még javított a hangulatán.
Nem tudom, voltunk-e már valaha olyan programon, ami ennyire lekötötte volna, és ekkora élvezettel vett volna benne részt. Ő szerintem kétszer ennyi ideig is ellett volna ott, csak ülve az akvárium előtt, bámulva a halakat. Ettől persze mindenkinek jókedve lett, tudtunk figyelni a másik kettőre is, akik ezt meg is hálálták.
Nagy merészen még étterembe is elmentünk utána, és állíthatom, kiálltuk a próbát.
Vérmes remények keltek bennünk, kimondhatatlan öröm, hogy végre élvezni tudtunk egy közös családi programot.
2012/01/01
Egy kis statisztika
2011-ben 71 db könyvet olvastam el.
Ebből
17 gyerekkönyv, amit a gyerekeknek olvastam fel esténként
54 felnőtt könyv, amiből
5 régen olvasott, újra elolvasott könyv
Azokat a könyveket, amiket párhavonta elolvasok, és már tudom kívülről, nincs benne.
Mondom, hogy jó év volt :-)
Ebből
17 gyerekkönyv, amit a gyerekeknek olvastam fel esténként
54 felnőtt könyv, amiből
5 régen olvasott, újra elolvasott könyv
Azokat a könyveket, amiket párhavonta elolvasok, és már tudom kívülről, nincs benne.
Mondom, hogy jó év volt :-)
Az Új Évben
Jura szerint furcsa, hogy végeláthatatlan posztok óta csak sírok, hogy autizmus így, autizmus úgy, aztán azt állítom az év utolsó posztjában, hogy minden milyen jó volt.
Szerintem a kettő nem mond ellent egymásnak. Valóban idén lett meg a diagnózisunk, de én ezt nem tartom negatív dolognak. Sőt. Bármilyen furcsa, minden nyavajgásom ellenére ezt inkább egy pozitív dolognak tartom. Hiszen Iván előtte sem volt kezelhetőbb, csak akkor még ott lebegett a fejem felett a szülői inkompetencia réme is. A diagnózis maga megnyugvás volt számomra, hogy nem én csesztem el valamit véglegesen.
Igen, nehéz, de ki van jelölve az út, amerre menni kell, még ha ez nem is pont az a madárfüttyös erdei séta, mint az ember remélné.
Ezért nem tartom rossz dolognak ezt az egészet, függetlenül attól, hogy nagyon nehéz...
Szerintem a kettő nem mond ellent egymásnak. Valóban idén lett meg a diagnózisunk, de én ezt nem tartom negatív dolognak. Sőt. Bármilyen furcsa, minden nyavajgásom ellenére ezt inkább egy pozitív dolognak tartom. Hiszen Iván előtte sem volt kezelhetőbb, csak akkor még ott lebegett a fejem felett a szülői inkompetencia réme is. A diagnózis maga megnyugvás volt számomra, hogy nem én csesztem el valamit véglegesen.
Igen, nehéz, de ki van jelölve az út, amerre menni kell, még ha ez nem is pont az a madárfüttyös erdei séta, mint az ember remélné.
Ezért nem tartom rossz dolognak ezt az egészet, függetlenül attól, hogy nagyon nehéz...
2011/12/31
BUÉK
Rengeteget utaztunk idén, ez volt szerintem a legutazósabb évünk, a három éves böjtöm után bizony ránkfért.
Fogadalmat most sem teszek, csak amit évek óta, minden felesleges, elromlott kacatot kihajítok. Sok sok köbméter lomtól szabadultunk már meg így.
Egy szó, mint száz, jó ez így nekem (megkockáztatom: nekünk), soha rosszabb évünk ne legyen!
BÚJJÉK mindenkibe minden jó jövőre!
2011/12/30
Két napja
olyan kellemesen jó, úgy látszik ennyi idő kellett a gyerekeknek, hogy átrendeződjenek itthonlevésbe. Ma is csupa henyélős, főzögetős, netezgetős nap van. Voltunk okmányirodában is, személyit csináltatni a nagyoknak, Ivánnak parkoló kártyát, ott is csupa jófejek voltak, egy óra alatt végeztünk. Addig itthon Jura és Milos békés egyetértésben játszottak, Miloska épp csak ki nem lökött hármunkat az ajtón, mikor indultunk, hogy húzzatok már, apa csak az enyém lesz, hurrá.
Tegnap kedves barátok felvilágosítottak, hogy csirkét nem lehet szilveszterkor enni, mert elkaparja a szerencsét, vagymi, ezért ma csináltunk csirkepaprikást, és holnap csak "tegnapi maradék lesz", nem főmenü.
Ez most így kellemes, ilyen maradhatna, ezt elviselném bármeddig. Iván egész nap az új fülesében jön-megy, most elmentek fodrászhoz, arra húzta a sapkát. Lehet, hogy tényleg jót tesz neki a kevesebb zaj, sokkal nyugodtabb. Remélem azért hajvágásnál le lehet róla imádkozni, és nem kell Erikának körbenyírnia.
Tegnap kedves barátok felvilágosítottak, hogy csirkét nem lehet szilveszterkor enni, mert elkaparja a szerencsét, vagymi, ezért ma csináltunk csirkepaprikást, és holnap csak "tegnapi maradék lesz", nem főmenü.
Ez most így kellemes, ilyen maradhatna, ezt elviselném bármeddig. Iván egész nap az új fülesében jön-megy, most elmentek fodrászhoz, arra húzta a sapkát. Lehet, hogy tényleg jót tesz neki a kevesebb zaj, sokkal nyugodtabb. Remélem azért hajvágásnál le lehet róla imádkozni, és nem kell Erikának körbenyírnia.
Fülesmackó
Az autizmus mesék blogon olvastam erről, és tényleg remek ötlet, füles az érzékeny hallású gyerekek számára. Rögvest fel is kutattam, és még aznap meg is rendeltem innen. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy még aznap postára adták a fülest, mert ma meg is kaptuk.
Íme a büszke tulajdonos:
Íme a büszke tulajdonos:
2011/12/28
Már megint, még mindig autizmus...
Hogy nekem mi az autizmus?
Sok-sok vicces, bosszantó, szívszorító pillanat.
Az, amikor üvölt, és sikít, hogyha a kikészített ruha nincs sorrendbe rakva. Minden nap pontosan ugyanúgy, ugyanabban a sorrendben. Ha nem a trikó van a legtetején, kész, vége, elromlott a nap.
Az, amikor bármiféle műszaki berendezéshez úgy nyúl, mintha legalábbis ő tervezte volna.
Az, amikor egyik pillanatról a másikra elkezd vihogni, és ész nélkül szaladgálni, miközben ordít.
Az, ahogy a lábát rázza, amikor izgul.
Az, hogy akkor van béke, ha a nap katonás rendben zajlik.
Az, ahogy ha már végképp nem bírom, és rákiáltok, felsikít, aztán a saját éles hangjától megijedve a szájára tapasztott kézzel mered rám tágra nyílt szemekkel.
Az, ahogy elpusztulnék a fáradtságtól egy vele töltött nap után.
Az a rettenetes lelkiismeret-furdalás, hogy néha egyszerűen nem bírom elviselni a saját gyerekemet.
Az az igazságtalanság érzése, hogy nem lehetünk soha egy átlagos háromgyerekes család.
Az a folyamatos mérlegelés, magyarázkodás.
Az a mérhetetlen ragaszkodás, ahogy belém csimpaszkodik.
Az a végtelen bizalom, amivel hiszi, hogy én el tudom neki magyarázni a világot, hogy soha nem nevetem ki.
Az örökös kihívás, minden percben, hogy jobban megértsem, mit miért tesz, vagy fog tenni, hogy egy lépéssel előtte járhassak mindannyiunk békességének érdekében.
Az, ahogy néha rákiált másokra: "te nem az én fejemben élsz!"
Az ahogy kaszkadőrt megszégyenítő ügyességgel ugrál.
Az, hogy tizenöt betű tudással elolvassa a szerszámkatalógusban, hogy "most akkumulátoros változatban is kapható".
Az, hogy csendben megtanulta a másodikos matekot is.
Az, ahogy akar. Jó akar lenni.
Az, hogy tudom, neki jó lenni iszonyat nehéz, olyan, mint hegyeket arrébb hordani, pusztán mentális energiákkal.
Az, hogy számára a világ ijesztő, kiszámíthatatlan rengeteg, ahol a fények, zajok, bántóan élesek.
Az, hogy mások számára ő ilyen.
Az, ahogy egy osztálytársnője megkérdezte tőlem, mi baja az Ivánnak, mert vihogott, sikítozott, és teljes testében rángatózott. Izgult a karácsonyi műsor miatt...
Az én gyerekem, én szültem, emlékszem, amikor kibújt erre a világra. Félig még bennem volt, mikor már torka szakadtából ordított. Mintha tudta volna, mi vár rá. Mérhetetlenül büszke vagyok rá, és mérhetetlenül aggódom érte. Forog bennem ez a dolog, teszem a dolgom, telnek a napok, sokszor jó lenne, ha olyan sírós fajta lennék, jól kisírnám magam, és jobb lenne. Azt mondják az okosok, ez egy gyász-folyamat. Dolgozom rajta, vagy ahogy az angol mondja: work in progress, addig meg valószínűleg teleírom a blogomat ilyesmikkel :-)
Sok-sok vicces, bosszantó, szívszorító pillanat.
Az, amikor üvölt, és sikít, hogyha a kikészített ruha nincs sorrendbe rakva. Minden nap pontosan ugyanúgy, ugyanabban a sorrendben. Ha nem a trikó van a legtetején, kész, vége, elromlott a nap.
Az, amikor bármiféle műszaki berendezéshez úgy nyúl, mintha legalábbis ő tervezte volna.
Az, amikor egyik pillanatról a másikra elkezd vihogni, és ész nélkül szaladgálni, miközben ordít.
Az, ahogy a lábát rázza, amikor izgul.
Az, hogy akkor van béke, ha a nap katonás rendben zajlik.
Az, ahogy ha már végképp nem bírom, és rákiáltok, felsikít, aztán a saját éles hangjától megijedve a szájára tapasztott kézzel mered rám tágra nyílt szemekkel.
Az, ahogy elpusztulnék a fáradtságtól egy vele töltött nap után.
Az a rettenetes lelkiismeret-furdalás, hogy néha egyszerűen nem bírom elviselni a saját gyerekemet.
Az az igazságtalanság érzése, hogy nem lehetünk soha egy átlagos háromgyerekes család.
Az a folyamatos mérlegelés, magyarázkodás.
Az a mérhetetlen ragaszkodás, ahogy belém csimpaszkodik.
Az a végtelen bizalom, amivel hiszi, hogy én el tudom neki magyarázni a világot, hogy soha nem nevetem ki.
Az örökös kihívás, minden percben, hogy jobban megértsem, mit miért tesz, vagy fog tenni, hogy egy lépéssel előtte járhassak mindannyiunk békességének érdekében.
Az, ahogy néha rákiált másokra: "te nem az én fejemben élsz!"
Az ahogy kaszkadőrt megszégyenítő ügyességgel ugrál.
Az, hogy tizenöt betű tudással elolvassa a szerszámkatalógusban, hogy "most akkumulátoros változatban is kapható".
Az, hogy csendben megtanulta a másodikos matekot is.
Az, ahogy akar. Jó akar lenni.
Az, hogy tudom, neki jó lenni iszonyat nehéz, olyan, mint hegyeket arrébb hordani, pusztán mentális energiákkal.
Az, hogy számára a világ ijesztő, kiszámíthatatlan rengeteg, ahol a fények, zajok, bántóan élesek.
Az, hogy mások számára ő ilyen.
Az, ahogy egy osztálytársnője megkérdezte tőlem, mi baja az Ivánnak, mert vihogott, sikítozott, és teljes testében rángatózott. Izgult a karácsonyi műsor miatt...
Az én gyerekem, én szültem, emlékszem, amikor kibújt erre a világra. Félig még bennem volt, mikor már torka szakadtából ordított. Mintha tudta volna, mi vár rá. Mérhetetlenül büszke vagyok rá, és mérhetetlenül aggódom érte. Forog bennem ez a dolog, teszem a dolgom, telnek a napok, sokszor jó lenne, ha olyan sírós fajta lennék, jól kisírnám magam, és jobb lenne. Azt mondják az okosok, ez egy gyász-folyamat. Dolgozom rajta, vagy ahogy az angol mondja: work in progress, addig meg valószínűleg teleírom a blogomat ilyesmikkel :-)
2011/12/23
Az új családtag
Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz szerezni egy kismacskát. Végül csak került egy, nem icipici cicababa, kb. 4 hónapos, de nagyon szép. Kicsit még fél, de Emma már kezelésbe vette, és szelidíti.
Az első pár napot kell túlélni, amíg megszokik nálunk, utána már könnyebb lesz, neki is, nekünk is.
Szóval újra macska van a háznál, megjegyzem ideje volt, a garázsban kezd egérszag lenni...
2011/12/21
Szünidő
Hétfő óta szünet van nálunk az iskolában. Igen kemény, mert Iván hajlamos a teljes szétcsúszásra.
Most vezetem be azokat a dolgokat, amik megkönnyítik az életünket, és Iván dolgát.
Lassan egy hete írjuk a naplót. Mivel az autista gyerekeknek nehéz felidézni a velük történt eseményeket, nehéz ezeket térben és időben elhelyezni, segít nekik a minden nap írt napló.
Itt a miénk két napja:
Minden nap két oldal, délelőtt és délután, vagy iskola napokon iskola, és otthon. Felülre dátum kerül, kékkel bekarikázva a hétköznap, pirossal a hétvége. Felül jelöljük még, hogy az adott nap hányadik a héten.
A dátum alá kerül a hely-ikon (iskola, vagy otthon).
Alá egy-két esemény, rajzolva, és írva is, mellé pedig a fejecske, ami a hangulatát jelöli az eseménynek. A fontos dolgok nyomtatott nagybetűkkel vannak írva. Az egész lefekvés előtt 5-10 percet vesz igénybe, és azon túl, hogy napi levezetésnek is remek, kezdi megteremteni a tér- és időbeli folytonosságát az eseményeknek. Nagyon élvezi :-)
A másik rendszer, amit bevezettünk, a kuponozás. Mivel számukra (és megkockáztatom nem csak az autistáknak, hanem általában a gyerekeknek) az idő szétfolyik, nem behatárolható, nem túl megfogható, hogy na akkor tévézhetsz, internetezhetsz. Az autistákat ez rettenetesen bestresszeli, ez nálunk egy mindennapos konfliktus forrása. Tegnap hirtelen felindulásomban bevezettem a kuponrendszert. Íme:
Minden olyanért, amikor jól viselkednek, kupont kapnak. Megpróbálom egyensúlyban tartani a dolgokat, főleg Iván számára fontos, hogy nagyjából belátható feladatot kapjon, képes legyen normálisan viselkedni. Emma természetesen simán nyomja, vele lehet rugalmasabban csinálni, de Iván rendesen küzd. Hatalmas akarat van benne, és képes komolyabb rohamokat is leállítani, egy net kupon reményében.
Mivel békét és nyugalmat szeretnék a szünetben, iszonyat feszesen kell tartanom a tempót, szinte a teljes nap le van bontva 20 percekre.
Nekem ez kín és keserv, mivel alapvetően egy rendszerezetlen, rögtönzős típus vagyok, ez a katonás fegyelem nekem véres verejtékkel megy csak, de ha ez az ára annak, hogy ne úgy nézzen ki a családunk, mint egy zárt osztály, muszáj megtenni. Péntektől Jura és Milos is itthon lesz, az egy kicsit nehezebb menet, hiszen plusz két (:-) gyereket kell irányítanom. Lehet, hogy Jurának is bevezetem a pihenő kupont :-))
Most vezetem be azokat a dolgokat, amik megkönnyítik az életünket, és Iván dolgát.
Lassan egy hete írjuk a naplót. Mivel az autista gyerekeknek nehéz felidézni a velük történt eseményeket, nehéz ezeket térben és időben elhelyezni, segít nekik a minden nap írt napló.
Itt a miénk két napja:
A dátum alá kerül a hely-ikon (iskola, vagy otthon).
Alá egy-két esemény, rajzolva, és írva is, mellé pedig a fejecske, ami a hangulatát jelöli az eseménynek. A fontos dolgok nyomtatott nagybetűkkel vannak írva. Az egész lefekvés előtt 5-10 percet vesz igénybe, és azon túl, hogy napi levezetésnek is remek, kezdi megteremteni a tér- és időbeli folytonosságát az eseményeknek. Nagyon élvezi :-)
A másik rendszer, amit bevezettünk, a kuponozás. Mivel számukra (és megkockáztatom nem csak az autistáknak, hanem általában a gyerekeknek) az idő szétfolyik, nem behatárolható, nem túl megfogható, hogy na akkor tévézhetsz, internetezhetsz. Az autistákat ez rettenetesen bestresszeli, ez nálunk egy mindennapos konfliktus forrása. Tegnap hirtelen felindulásomban bevezettem a kuponrendszert. Íme:
Mivel békét és nyugalmat szeretnék a szünetben, iszonyat feszesen kell tartanom a tempót, szinte a teljes nap le van bontva 20 percekre.
Nekem ez kín és keserv, mivel alapvetően egy rendszerezetlen, rögtönzős típus vagyok, ez a katonás fegyelem nekem véres verejtékkel megy csak, de ha ez az ára annak, hogy ne úgy nézzen ki a családunk, mint egy zárt osztály, muszáj megtenni. Péntektől Jura és Milos is itthon lesz, az egy kicsit nehezebb menet, hiszen plusz két (:-) gyereket kell irányítanom. Lehet, hogy Jurának is bevezetem a pihenő kupont :-))
2011/12/13
Már megint Mörfi
Sejthettem volna már tegnap, hogy ez bizony vihar előtti csend. Minden olyan jól alakult. Jura kivette a hétfő, keddet, hogy a maradék elintéznivalókat elintézzük.
Vasárnap kissé aggódtunk, mert nagyon nyavajgós volt a banda, de végül hétfőn senki sem ébredt betegen.
Napközben egy csomó dolognak a végére jártunk (végre megvettük a padlószőnyeget a hálónkba), estére pedig színházba mentünk.
Gyanúsan remekül ment minden.
Parkolóhely a színház előtt, időben odaértünk, még egy pezsgőt is meg tudtam inni. Felújított nézőtér kényelmes székekkel, habkönnyű, kellemes darab, utána pedig egy remek vacsora a Klasszban. Ismét pezsgőt, és bort ittam. No nem sokat, csak éppen nagyon kellemesen éreztem maga.Éjfélre értünk haza, emelkedett hangulatban, tervezgettük a mai programot.
A mennykő hajnali négykor csapódott be, alig három óra alvás után (ami alkoholos állapotban feleannyinak tűnik). Miloska felsírt. Ötig felváltva itattam, és őriztem. Akkor kiderült, hogy lázas. Lázmérő keresés, lázcsillapító adagolásának a neten való kikeresése, stb...
Sejthettem volna... Az egyenleg egy csak annyira beteg gyerek, hogy rendkívül nyűgös legyen, hosszas várakozás a gyerekorvosnál, Jura pedig ül a gép előtt, és dolgozik...
Fél óra múlva indulunk a többiekért. A sok eltervezett program dugába dőlt, és csak azért nem vagyok másnapos, mert igen jó pezsgőt és bort ittam.
Vasárnap kissé aggódtunk, mert nagyon nyavajgós volt a banda, de végül hétfőn senki sem ébredt betegen.
Napközben egy csomó dolognak a végére jártunk (végre megvettük a padlószőnyeget a hálónkba), estére pedig színházba mentünk.
Gyanúsan remekül ment minden.
Parkolóhely a színház előtt, időben odaértünk, még egy pezsgőt is meg tudtam inni. Felújított nézőtér kényelmes székekkel, habkönnyű, kellemes darab, utána pedig egy remek vacsora a Klasszban. Ismét pezsgőt, és bort ittam. No nem sokat, csak éppen nagyon kellemesen éreztem maga.Éjfélre értünk haza, emelkedett hangulatban, tervezgettük a mai programot.
A mennykő hajnali négykor csapódott be, alig három óra alvás után (ami alkoholos állapotban feleannyinak tűnik). Miloska felsírt. Ötig felváltva itattam, és őriztem. Akkor kiderült, hogy lázas. Lázmérő keresés, lázcsillapító adagolásának a neten való kikeresése, stb...
Sejthettem volna... Az egyenleg egy csak annyira beteg gyerek, hogy rendkívül nyűgös legyen, hosszas várakozás a gyerekorvosnál, Jura pedig ül a gép előtt, és dolgozik...
Fél óra múlva indulunk a többiekért. A sok eltervezett program dugába dőlt, és csak azért nem vagyok másnapos, mert igen jó pezsgőt és bort ittam.
2011/12/12
Ivánduma
Milos szétrombolta Emma Lego repülőjét. Emma magából kikelve mondja neki:
- Milos! Soha, de soha ne nyúlj az én dolgaimhoz!
Mire Iván:
- Inkább azt mondd neki, hogy "never, ever, ever". Mert nem ért magyarul.
- Milos! Soha, de soha ne nyúlj az én dolgaimhoz!
Mire Iván:
- Inkább azt mondd neki, hogy "never, ever, ever". Mert nem ért magyarul.
2011/12/11
Haladunk!
Hatalmas sikerélményben volt részünk tegnap. A szokásos Mikulás bulin voltunk Edináéknál, most csak a "kis" csapat volt jelen, 9 gyerekkel. Ebből csak az én kettőm fiú, a többi lány. Iván nagyjából egy óra alatt meg szokta unni, a gyerekekkel, bármennyire is régi, közeli barátok, soha nem játszott. Számítógépezett, vagy elkunyerálta valamelyik felnőtt telefonját, és azzal foglalkozott, de nagyon gyorsan nyígni kezdett, hogy vigyük haza.
Ehhez képest végig(!) jóízűen játszott a többiekkel, remekül érezte magát, az ipad-re oda sem bagózott, és haza sem akart jönni négy óra ott töltött idő után sem. A többieknek is feltűnt, hogy micsoda változás állt be, dicsérték Ivánt, mennyire kinyílt, milyen beszédes és játékos lett.
Kimondhatatlanul büszke vagyok rá, és elmondhatatlanul hálás Zsuzsa néninek, bármit is csinálnak a foglalkozásokon.
Ehhez képest végig(!) jóízűen játszott a többiekkel, remekül érezte magát, az ipad-re oda sem bagózott, és haza sem akart jönni négy óra ott töltött idő után sem. A többieknek is feltűnt, hogy micsoda változás állt be, dicsérték Ivánt, mennyire kinyílt, milyen beszédes és játékos lett.
Kimondhatatlanul büszke vagyok rá, és elmondhatatlanul hálás Zsuzsa néninek, bármit is csinálnak a foglalkozásokon.
2011/12/10
A Nagy Logisztikai Projekt
Vannak olyan időszakok, amikor az átlagosnál is nehezebben sikerül megszerveznem a napjainkat. Ilyen ez, mikor egy hónapja bejelentkeztem az Én-könyv készítő foglalkozásra, majd kiderül, hogy senki sem ér rá vigyázni a gyerekekre. Jura "céges elvonuláson" (ennek már a neve is halálosan bosszantó), anyu a húga ezüstlakodalmán vidéken, Judit dolgozik, a lánya pedig korizik. Még szerencse, hogy van tarcsiban egy pót-beugrós-tartalék bébiszitterem is, aki szerintem megőszül mire hazaérek, de nem tudok mit tenni.
Délután pedig Mikulás ünnepség Edináéknál, éppen csak hazaesek, összerakom a gyerekeket, és spuri.
Legyen már karácsony, és múljon is el, de gyorsan...
Délután pedig Mikulás ünnepség Edináéknál, éppen csak hazaesek, összerakom a gyerekeket, és spuri.
Legyen már karácsony, és múljon is el, de gyorsan...
2011/12/09
Pamuya
Ezt a kendőt elég régóta kötöm. Hosszú, kalandos útja volt. A minta a ravelry-ről származik, fonal Bucillától. Igazi kézzel festett gyönyörűség. Sajnos kevésnek bizonyult, de Buci volt olyan kedves, és festett nekem még egy motringot (a kis képek a színhelyesek).
Igazi élvezet volt minden sor, hatalmas (2x1m) kendő lett belőle, igazi téli estékre való. Imádom!
Játék
Nem szoktam ilyet, mert általában ezeket a játékokat szimplán vírusmarketingnek tekintem. De Juci számomra egy nagyon különleges személy, és múlt hétvégén végre alkalmam volt vele személyesen is találkozni.
Pontosan olyan kedves ember, mint amilyen szépek a babái.
Waldorf babát mindenki egy kicsit máshogy készít. Ez is a lényege, szívből kell jönnie. Juci babái és manói messze a legjobban tetszenek, természetesen beleértve a sajátjaimat is. Míg én saját kútfőből varrogatok, addig ő elment, és a legnagyobbaktól tanulta ki a babavarrás rejtelmeit.
Aztán a saját szája íze szerint alakította át, és ettől még szebbek lettek, ahogy azt szombaton megtapasztaltam.
Megbeszéltük, hogy januárban elmegyek hozzá pár alkalommal, és megtanít igazán szép babát és manót varrnom. Már nagyon várom, talán mondanom sem kell :-)
Szóval itt van Juci játéka, ismerjétek meg ti is! :-)
Pontosan olyan kedves ember, mint amilyen szépek a babái.
Waldorf babát mindenki egy kicsit máshogy készít. Ez is a lényege, szívből kell jönnie. Juci babái és manói messze a legjobban tetszenek, természetesen beleértve a sajátjaimat is. Míg én saját kútfőből varrogatok, addig ő elment, és a legnagyobbaktól tanulta ki a babavarrás rejtelmeit.
Aztán a saját szája íze szerint alakította át, és ettől még szebbek lettek, ahogy azt szombaton megtapasztaltam.
Megbeszéltük, hogy januárban elmegyek hozzá pár alkalommal, és megtanít igazán szép babát és manót varrnom. Már nagyon várom, talán mondanom sem kell :-)
Szóval itt van Juci játéka, ismerjétek meg ti is! :-)
2011/12/06
Mikulás
Rettenetes rossz szülőként csak a múlt héten döbbentem rá, hogy az ajándékba kapott wellnesst pont mostanra szerveztem le. Így történhetett, hogy december hatodika engem egy hotelszobában ért, és nem otthon.
Vasárnap felkerekedtünk korán, és átmentünk Bécsbe. Csatangoltunk vagy három órát, vettünk egy kis vásárfiát, ittunk eszméletlen finom forralt bort, meg gyümölcsös puncsot, és mikorra elviselhetetlenné vált a tömeg, és kockásra fagytunk volna, szépen visszaültünk az autóba, és eljöttünk Herceghalomra.
Nagyon furcsa egy hely, idejét sem tudom, mikor voltam utoljára Magyarországon igazi szállodában, hát én teljesen elfelejtettem, milyen "klassz" is a magyar vendéglátás.
Rögtön a becsekkolásnál kuncogtunk egy sort, mikor elmagyarázták nekünk, hogyan is működik a kártyás szobakulcs, majd a vacsoránál voltunk kicsit kínban, mikor néma csendben kellett enni. Vagyis nem kellett volna, de milyen lett volna már, ha csak én hangoskodok. Értem ezalatt a nevetést, mert akkorra már már rendesen leborogattam magam pezsgővel.
Ült mellettünk egy család, apa, anya, kb. 6-7 éves kislány. Esküszöm, még a gyerek is úgy viselkedet, hogy ihaj.
További két gyerekkel találkoztunk a három nap alatt, azok is mind példásan viselkedtek. Engem ez különösen rosszul érintett, legalább löktek volna fel véletlenül egy poharat, vagy valami, egy kis hiszti... De nem...
A tegnapi napot erős henyéléssel töltöttük, a jakuzziból átmásztunk a szaunába, onnan egy másik szaunába, majd vissza a jakuzziba, aztán szaunák megint, végül masszázs. Én újra bepezsgőztem, majd vacsora.
Jót tett nekünk, sokat beszélgettünk, rengeteget nevettünk, egyszerűen tökéletes nap volt. Űgy tűnik Jura is elengedte végre azt a nevetséges elképzelését, hogy a pihenés alatt feltétlenül kell csinálni valamit, legalább egy kis városnézés, vagy ilyesmi. Rávilágítottam a nyilvánvaló tényre, miszerint a jakuzzi és a szauna közötti távolság megtétele bőven megfelelő testedzésnek minősül. A mi esetünkben legalábbis.
Otthon mama és Judit tartotta a frontot, a Mikulás szerepében is mamát láthatta a nagyérdemű, az előre összekészített cuccot elhelyezte a megfelelő ablakban. Mama for presidet!
2011/12/02
Advent
24 kicsi filcelefántból álló csorda masírozott be a bölcsibe, hogy bekerülhessen a zsákokba.
Gyapjúfilcből, hímzőfonalból, fagyöngyből készült a kültakaró, és rízsből a belbecs.
Cukik, dögönyözhetők. Az ujjaim rommá szurkálva, de megérte.
Gyapjúfilcből, hímzőfonalból, fagyöngyből készült a kültakaró, és rízsből a belbecs.
Cukik, dögönyözhetők. Az ujjaim rommá szurkálva, de megérte.
2011/12/01
Minden napra...
Egy jó élmény. Arra gondoltam, hogy advent alkalmából minden nap meglátok valami jót, ami aznap történt velem. Szerencsém van, még válogatni is tudok.
Érdekes, de nagyon sok ilyen vezetés közben történik velem. Például a suli felé menet szoktam látni egy rókát az út mentén. Nem olyan satnya, girhes, koszlott jószágot, amilyet általában lát az ember, hanem mesebeli lompos farkú, fényes szőrű, rőt színű állatot. Szinte zavarbaejtően értelmes tekintettel néz az emberre, de lefényképezni nem hagyja magát.
Vagy a minap esett meg, bogy a bölcsi felé menet nagy dugó támadt (kb. ezer fős kisfalu), és amikor odaértem láttam, hogy egy fehér kiskutya szaladgál a kocsik között, teljesen halálra rémülve. Több kocsiból is kiszálltak, volt aki még a kocsiajtót is nyitva hagyta, és próbálták becserkészni. Kosztümös, tűsarkúban billegő üzletasszony és egy rettentő koszos melós, akinek valami mezitlabas cigi lógott hanyagul a szája sarkában próbálták bekeríteni, miközben egy fekete ruhás, kendős anyóka hessegette ki a teli szatyrával a busz kerekei alól. Minden autós, buszsofőr, teherautó vezető állt türelmesen, senki sem anyázott, dudált, vagy vágódott ki a sor végéről kiló hússzal.
Jó volt látni, hogy az emberekben igenis van még emberség, türelem, segítő szándék, meg ha csak egy rettegéstől tágra nyílt szemű kis kutyáról is van szó, és igenis össze tudunk fogni, bárki bárkivel egy olyan ügyben, amihez nem fűződik érdekünk.
2011/11/26
Advent első hétvégéje
A debütálás fergeteges volt, ezt a gyönyörű koszorút készítettük ketten, Emma pedig olyan boldog volt, hogy amikor hazajöttünk, kacagva nyargalászott négykézláb a nappaliban.
Talán nem olyan szép, mintha profi virágkötő készítette volna, de a miénk, és garantáltan egyedi...
2011/11/22
Lélekvidámító
Ha egész éjjel a gyerekekhez kell kelni, ha reggel hideg van és köd, ha lefagy a fülem, és didergek, ha rossz napom van, ha a március még soklapnyira van a naptárban, ha...
Akkor ezt a képet nézegetem, és próbálom felidézni, milyen érzés is volt ott a tengerparton. Olyan már, mint egy álom, de talán erőt ad a télre...
Akkor ezt a képet nézegetem, és próbálom felidézni, milyen érzés is volt ott a tengerparton. Olyan már, mint egy álom, de talán erőt ad a télre...
2011/11/21
Máshol olvastam...
"Egy este az öreg indián mesélni kezdett az unokájának arról a harcról, amelyik minden emberben zajlik.
Azt mondta: - Fiam, a kűzdelem két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak. Egyikük a Fájdalom Farkasa — a düh, irigység, harag, féltékenység, gonoszság, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az önzés. Másikuk a Boldogság Farkasa — az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, harmónia, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.
Az unoka elgondolkozott, majd megkérdezte nagyapját:
- És melyik farkas győz?
Az öreg indián mosolyogva válaszolt:
- Az, amelyiket eteted. "
X. Autizmus nap
Ez egy egész napos rendezvény volt, és ahogy a programból kitűnik, nagyon sok témát felsorakoztató előadásokkal.
Mi még nagyon kezdők vagyunk ebben a helyzetben, és igazából Ivánnal nagy szerencsénk van, hogy csak a felszínét kapargatjuk ennek az igen komoly dolognak.
Végigülve ezt a napot nagyon sok minden derült ki, merült fel, ülepedett le bennem.
Megpróbálom sorba venni, az előadásokra azt hiszem nem nagyon térek ki, mert a címek önmagukért beszélnek, és egytől egyik nagyon színvonalasak, informatívak és roppant érdekesek voltak.
Ott ülve, hallgatva az embereket rá kellett jönnöm, hogy igen, az én fiam tényleg autista. Ez egy letaglózó dolog, nem lehet mondani, hogy tévedés történt, ő csak egy eleven gyerek, akinek viselkedésproblémái vannak.
Amikor kívülállókkal beszélek Ivánról valahogy mindig azt érzem, hogy nem igazán értik, hogy miről is van szó. Próbálják elképzelni, összehasonlítják a bennük élő Ivánról kialakított képpel, de végül mégiscsak nem értik. És ez nem hibája senkinek, aki nem ebben él nap mint nap, el_sem_tudja_képzelni, milyen is ez. Ott ülni száz olyan ember között, aki olyan családban él, mint mi, és amikor felmerül egy tipikus autis probléma, csak mosolyogva bólogatnak, hogy hát igen... Ez egyrészről nagyon felszabadító, másrészről rettenetesen szívszorító.
A második, vagy inkább az elsővel holtversenyben végző felismerés az volt, hogy rettenetes szerencsénk van Ivánnal, aki az auti spektrum legszélén van, képes lesz normális, önálló felnőtt életre. Ennek az éremnek a másik oldala, hogy neki is nagy szerencséje van velünk, mert felismertük a problémát, és én szokásos anyai bullterrier üzemmódomban addig nyomtam (és nyomom) a témát, amíg lett diagnózisunk, és megkapja a legjobb fejlesztést, ami csak erőnkből, és anyagi lehetőségeinkből telik. Az Iván típusú autisták töredékének lesz csak diagnózisa (pár százalékról beszélünk!), és kapja meg a megfelelő segítséget.
Tudtátok, hogy a teljes népesség kb. 1%-a mutat autisztikus tüneteket (Magyarországon 60-100 ezer ember!)? Minden száz gyerekből (emberből) egy valamilyen fokon rajta van az autizmus spektrumon! Mindegyikünk ismer autistát, csak nem tudjuk, és legtöbbször ők sem tudják magukról. Az Iván típusú "enyhe autizmussal élők" nagyjából negyedét teszik ki a teljes autista populációnak. Ezek azok a furcsa, bogaras, maguknak való emberek, akikkel valahogy nem jutunk egyről a kettőre. Töredéküknek van diagnózisa (10-15 ezer ember), és kapja meg a megfelelő segítséget. Hatalmas számokról beszélünk!
A súlyosabb autistákról egyszerűen nyilatkozni sem tudok, mert csak halvány elképzelésem lehet arról, micsoda emberfeletti erő egy ilyen gyereket nevelni, milyen lehet szembenézni azzal a ténnyel, hogy sosem fog önálló felnőtt életet élni, mi lesz vele, ha a szülők megöregszenek, meghalnak. És amikor nagyon elkeserednék az élet igazságtalanságán, akkor mindig ezzel a gondolattal higgadok le, és most itt szívből jövő elnézésem emiatt azoktól, akik súlyosan autista (és/vagy fogyatékos) gyermeket nevelnek, őszinte leborulásom előttük!
Az AOSZ nem viccel, sorai között mindenre elszánt, lelkes, küzdeni akaró emberek vannak, ez kitűnt az előadásokból is, keresztülverték a rendszeren, az Országos Autizmus Stratégia megvalósítását, amitől úgy látom, mindenki sokat vár. Persze nekem, mint újszülöttnek minden vicc új, tátott szájjal lestem csak, mi minden van ebben a hatalmas világban.
Pár számomra igen fontos kezdeményezés:
A Cseperedő Alapítvány, ahova Iván is jár, összeült a Kreatív Hobby-val, és az AOSZ-szal, és kidolgoznak egy keretrendszert, ami segítségével könnyebben elkészíthetők lesznek azok a segédeszközök, amivel az autista gyerekek könnyebben eligazodnak a világban (Napirend, Én-könyv), reméljük, hogy kis időn belül elkezdik a gyártást, és mi is használhatjuk (fényképezünk is lelkesen).
Bemutatkozott a Mentorszülő-hálózat is, akikre igen kíváncsi voltam, az előadás után össze is ismerkedtem egyikükkel, jó lesz végre egy sorstárs szülővel beszélgetni, amikor Milosnak zajlott a vese-ügye, akkor is a hasonló cipőben járó szülők nyújtották számomra a legnagyobb segítséget, és viszont.
Roppant érdekes volt az egészségügyben megvalósítandó autizmus specifikus Mátrix-ellátás (a nem autizmussal összefüggő betegségek kezelése). Szerencsére minket ez nem érint, de el tudom képzelni, milyen durva lehet egy súlyosabb autistával végigjárni az egészségügy bugyrait akár egy egyszerű egészségügyi probléma esetén is. Mind tudjuk, hogy ez még nem-autistaként is embert próbáló feladat az esetek nagy részében.
December 1-től él egy éjjel-nappal hívható telefonszám, ahol segítséget és információt lehet kapni az autizmussal kapcsolatban: 06-1-476-19-35
Végezetül a végén egy autizmustól teljesen független AHA-élményem is volt. Négykor ért véget a rendezvény, nekem addigra kezdett masszív fejfájásom kialakulni, és egyébként is zsongott még bennem a sok információ, élmény. Jura egyből haza akart vágtázni, de én egyszerűen képtelen voltam visszacsöppenni a napi rutinba, a visító, folyamatosan kérdező, csacsogó, követelőző gyerekeim közé, egyszerűen muszáj voltam valamivel átmosni az agyam, mielőtt hazaérek. Akkor hirtelen megvilágosodtam, hogy milyen is lehet Jurának nap mint nap munka (hasonló megfeszített agymunka) után hazajönni és egyből átvenni a gyerekeket. Az a fél óra hazaút reménytelenül kevésnek tűnt az átálláshoz.
Így elmentünk vacsorázni és moziba :-)
2011/11/10
Ivánduma
- Anya! Képzeld, kiderült, hogy szeretem a káposztát!
- Hát ez meg hogy történt?
- Ebédnél rajta volt a rizsen, nem vettem észre, véletlenül megettem, és kiderült, hogy szeretem...
- Hát ez meg hogy történt?
- Ebédnél rajta volt a rizsen, nem vettem észre, véletlenül megettem, és kiderült, hogy szeretem...
2011/11/04
2011/10/22
Repülőn
Itt ülök a repülőn, éppen a Mojave sivatag fölött szállunk el.
Már a repülőn is van net, nevetséges :-)
Kicsi Ivánomnak nagyon hiányzunk, tegnap sírt is, hogy neki rettenetes "anyahonvágya" van. Kicsi angyalom, imádnák ezt az utazást.
2011/10/20
Levélváltás Emmával
Regisztráltunk neki egy gmail-es postafiókot, vad levélváltásban vagyunk.
Részlet:
Én küldtem neki képeket, meg pár sort arról, hogy mit csinálunk.
Válasz Emmától:
"szia anya mind ez jó de halgasd eszt emlék szel ara amikor fekete volt a körmöm ?kébzeldel hogy lejöt
."
(beütötte az egyik lábkörmét még nyáron, és befeketedett neki)
Részlet:
Én küldtem neki képeket, meg pár sort arról, hogy mit csinálunk.
Válasz Emmától:
"szia anya mind ez jó de halgasd eszt emlék szel ara amikor fekete volt a körmöm ?kébzeldel hogy lejöt
(beütötte az egyik lábkörmét még nyáron, és befeketedett neki)
2011/10/19
A napfényes Kalifornia
nem is annyira napfényes. Hideg van, köd, és szél.
Mocskosul megfáztam valahol, valamikor, tegnapra a hangom is elment. Szomorúan nézegetem a nyári rucikat, szandikat a polcon, és áldom az eszemet, hogy Santa Monica-n vettem pár lazább, melegebb ruhát.
Részletes beszámoló, képekkel megtűzdelve majd csak otthonról lesz feltéve, mert otthon van csak olyan programom, ahol a képeket tudom rendezgetni.
Mocskosul megfáztam valahol, valamikor, tegnapra a hangom is elment. Szomorúan nézegetem a nyári rucikat, szandikat a polcon, és áldom az eszemet, hogy Santa Monica-n vettem pár lazább, melegebb ruhát.
Részletes beszámoló, képekkel megtűzdelve majd csak otthonról lesz feltéve, mert otthon van csak olyan programom, ahol a képeket tudom rendezgetni.
2011/10/17
Megérkeztünk
Közel 24 órai utazás után végre a szállodai szobában. A repülőn nem tudtam aludni, szóval kissé elcsigázva.
Los Angeles-ről az első benyomásom az, hogy minden hatalmas. Az épületek, az utak, a kocsik. Kilenc órával van itt korábban, mint otthon.
Holnap rendesen körül nézek.
2011/10/16
Hosszú út porából
Köpönyeget éppen nem veszek. A gépünk három órás késéssel indult Bp-ről, lekéstük a csatlakozást. A légitársaság automatikusan átfoglalt egy holnapi gépre, de szerencsénkre Jurának van egy kapcsolata, akit felhívott, és a mai utolsó, délutani gépre lefoglalta nekünk az utolsó két helyet. Alig több, mint egy órás rohangászás, sorbanállás után becsekkolhattunk. Csak reménykedünk, hogy a csomagjaink követnek minket ezzel a géppel.
Másfél òra múlva indul a gépünk LA-be, az már csak potom 11 órás út lesz, és megérkezünk. Micsoda balszerencse, és mázli, egy azon napon! :-)
Hajrá az aranyér!
2011/10/15
Minden jó...
ha jó a vége, vagyis a kezdete.
Megy a fűtés, Iván és a mama lába jobban van. Minden be van pakolva.
Mint a mesében...
Megy a fűtés, Iván és a mama lába jobban van. Minden be van pakolva.
Mint a mesében...
Vágjuk a centit
Sz. természetesen igazad volt, nem kellett volna leírnom a tegnapi poszt címét.
Fél ötkor Emma jött át, ötkor Iván. Mire lapjával fekve elszunnyadtunk volna, Iván elkezdett hányni. Azóta már a fél házat körberókázta, szegény mocsok rosszul van.
Anyu lába szerencsére a lehetőségekhez képest nagyon jól van, bár fáj neki, és sántikál, de vitézül helyt áll.
Én az egyik kezemmel vasalok, a másikkal pakolok, a harmadikkal begyújtottam a kályhába, a negyedikkel mosok, az ötödikkel hányást takarítok, a hatodikkal... Ja, nem, nincs hatodik kezem...
Fél ötkor Emma jött át, ötkor Iván. Mire lapjával fekve elszunnyadtunk volna, Iván elkezdett hányni. Azóta már a fél házat körberókázta, szegény mocsok rosszul van.
Anyu lába szerencsére a lehetőségekhez képest nagyon jól van, bár fáj neki, és sántikál, de vitézül helyt áll.
Én az egyik kezemmel vasalok, a másikkal pakolok, a harmadikkal begyújtottam a kályhába, a negyedikkel mosok, az ötödikkel hányást takarítok, a hatodikkal... Ja, nem, nincs hatodik kezem...
2011/10/14
Mi jöhet még?
A fűtés már majdnem megy, de mégsem, holnap megint jönnek vissza. Semmi sincs becsomagolva, viszont anyu esett egy nagyot, mindjárt jön a bébiszitter, hogy vigyázzon a gyerekekre (Jura még dolgozik), viszem be Vácra. Azt említettem már, hogy faszkivan?
Péntek foreva
A nap azzal indult, hogy Miloska ugrott egy tripla leszúrt rittbergert a kanapé karfájáról, természetesen fejre. Ahogy az lenni szokott, ott ültem mellette. Szerencsére vastag szőnyegre esett, de azért sírt nagyon, látszott, hogy fáj a feje.
Vaj szívem okán itthon tartottam, neki is kijár egy potyanap anyával, este úgysem leszek itthon, vasárnap meg elhúzok hosszú időre.
Így aztán a napom nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztem, de Milos kivirult, be sem áll a szája, pörög, mókázik, fontoskodik álló nap. Egyszerűen meg kell zabálni. Hogy milyen könnyű egy gyerekkel?!
Talán mondanom sem, kell, hogy még egy lila folt sincs rajta, örökölte a kőkemény családi tulokfejet.
Hogy az élet mégsem legyen ekkora móka és kacagás, a napok óta erősödő megfázásom kezd kitörni rajtam, fáj a fejem, torkom, náthás vagyok. Basszus a repülőn vinnyogni fogok, ezt nagyon megszívtam. Azért a fűtésszerelő még ma jön egy körre, meglehetősen várom már azt a pillanatot, amikor végleg becsukhatom mögötte az ajtót.
Vaj szívem okán itthon tartottam, neki is kijár egy potyanap anyával, este úgysem leszek itthon, vasárnap meg elhúzok hosszú időre.
Így aztán a napom nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztem, de Milos kivirult, be sem áll a szája, pörög, mókázik, fontoskodik álló nap. Egyszerűen meg kell zabálni. Hogy milyen könnyű egy gyerekkel?!
Talán mondanom sem, kell, hogy még egy lila folt sincs rajta, örökölte a kőkemény családi tulokfejet.
Hogy az élet mégsem legyen ekkora móka és kacagás, a napok óta erősödő megfázásom kezd kitörni rajtam, fáj a fejem, torkom, náthás vagyok. Basszus a repülőn vinnyogni fogok, ezt nagyon megszívtam. Azért a fűtésszerelő még ma jön egy körre, meglehetősen várom már azt a pillanatot, amikor végleg becsukhatom mögötte az ajtót.
2011/10/13
Már megint szerelnek nálunk
Igen tudom, rettenetes, de nálunk már megint volt egy kisebb szerelés. A nyári vendégszoba-gardrób átalakításból maradt egy radiátor felszerelés, és hozzácsaptam a fürdőszobai kád csaptelep szerelését is. Az már annyira nem működött, hogy a zuhany egyáltalán nem folyt, és a vizet sem lehetett bekeverni, random fagyasztott, vagy forrázott le menet közben. Ez nem túl egészséges három kisgyerek esetében.
Ráadásul a dugó szereléke is szétesett, hónapok óta egy kis késsel kellett kipiszkálnunk a dugót a kádból. Ez pár hónap múlva vicces kis epizód lesz az életünkből, mostanáig kevéssé volt kacagtató.
Ó igen, mivel a kádat teljesen körbefalazták, még bontani is kellett.
Zárójeles kérdés egy laikustól, ki az az amatőr balfasz, aki egy kádat befalaz teljesen?
No hosszas alkudozás után (ami alatt kétszeresére hízott az árajánlat) kedden felvonult a brigád. Még két ilyen szerencsétlen idiótát az életben nem láttam. Azt sem tudták, melyik a jobb kezük, és melyik a bal. Késő este végeztek, fűtés oké, csap oké, dugó oké. Az én mindenre elszánt imádnivaló takarítónőm még átjött este, segített takarítani. Megfürdettem, ágyba dugtam a fekvés-csúszástól félhülye három gyereket, beájultam az ágyba. Már elaludtam volna, mikor megjött Jura, aki észrevette, hogy nem megy néhány radiátor.
Többek között a mi hálószobaink sem.
Másnap hívom a srácot, hát hajaj, ő nem tud jönni, tök messze vannak, légtelenítsek. Oké, az megvan folyamatosan, mégsem történik semmi. Este tud jönni. Nyolckor hívom, áááá, csak később tudna jönni, majd holnap.
Azaz ma. Ma reggel felhívtam, de megint csak hímezett-hámozott, nekem meg eldurrant az agyam, és jól beolvastam neki. Érdekes módon, össze tudta kapni magát, szent esküt tett, hogy este jön, és megcsinálja. Na erre kíváncsi vagyok. De miért, és miért kell minősíthetetlen hangnemet elővenni, miért van az, hogy bizonyos emberek csak ebből értenek? Annyira utálok ilyen kekec seggfej lenni, és most megint bebizonyosodott, hogy a kekec seggfejek érik el, hogy megkapják azt, amiért fizettek...
Annnnnnyira nem akartam már ezzel a dologgal foglalkozni, annnnnnyira ki akartam már pipálni a fűtésszerelést az (egyébként igen hosszú) listámról... Remélem ma este sikerül...
Ráadásul a dugó szereléke is szétesett, hónapok óta egy kis késsel kellett kipiszkálnunk a dugót a kádból. Ez pár hónap múlva vicces kis epizód lesz az életünkből, mostanáig kevéssé volt kacagtató.
Ó igen, mivel a kádat teljesen körbefalazták, még bontani is kellett.
Zárójeles kérdés egy laikustól, ki az az amatőr balfasz, aki egy kádat befalaz teljesen?
No hosszas alkudozás után (ami alatt kétszeresére hízott az árajánlat) kedden felvonult a brigád. Még két ilyen szerencsétlen idiótát az életben nem láttam. Azt sem tudták, melyik a jobb kezük, és melyik a bal. Késő este végeztek, fűtés oké, csap oké, dugó oké. Az én mindenre elszánt imádnivaló takarítónőm még átjött este, segített takarítani. Megfürdettem, ágyba dugtam a fekvés-csúszástól félhülye három gyereket, beájultam az ágyba. Már elaludtam volna, mikor megjött Jura, aki észrevette, hogy nem megy néhány radiátor.
Többek között a mi hálószobaink sem.
Másnap hívom a srácot, hát hajaj, ő nem tud jönni, tök messze vannak, légtelenítsek. Oké, az megvan folyamatosan, mégsem történik semmi. Este tud jönni. Nyolckor hívom, áááá, csak később tudna jönni, majd holnap.
Azaz ma. Ma reggel felhívtam, de megint csak hímezett-hámozott, nekem meg eldurrant az agyam, és jól beolvastam neki. Érdekes módon, össze tudta kapni magát, szent esküt tett, hogy este jön, és megcsinálja. Na erre kíváncsi vagyok. De miért, és miért kell minősíthetetlen hangnemet elővenni, miért van az, hogy bizonyos emberek csak ebből értenek? Annyira utálok ilyen kekec seggfej lenni, és most megint bebizonyosodott, hogy a kekec seggfejek érik el, hogy megkapják azt, amiért fizettek...
Annnnnnyira nem akartam már ezzel a dologgal foglalkozni, annnnnnyira ki akartam már pipálni a fűtésszerelést az (egyébként igen hosszú) listámról... Remélem ma este sikerül...
Izgalom
Emma ma egyedül jön haza busszal a barátnőivel együtt 2 falu távolságról. A többi lányok már hetek óta egyedül járnak, de Emmának ez lesz az első igazán egyedül-útja. Ő nagyon akarta, nagyon várja, én pedig lefosom a bokám a parától izgulok nagyon, bár próbálom nem kimutatni.
Ebéd után elhozom Ivánt, bevonatozunk a városba, megyünk a Cseperedőbe, Emma ehelyett a buszozást, és a barátnőjét választotta. J. anyukája a buszmegállóban fogja őket várni, és náluk lesz, amíg haza nem érünk.
Ebéd után elhozom Ivánt, bevonatozunk a városba, megyünk a Cseperedőbe, Emma ehelyett a buszozást, és a barátnőjét választotta. J. anyukája a buszmegállóban fogja őket várni, és náluk lesz, amíg haza nem érünk.
Boci cica
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ott fekszik valahol az út mentén élettelenül. Sajnálnám nagyon, bármennyire is szemtelen volt, mégis szelíd volt, a gyerekek bármennyire is nyúzták (Emma konkrétan babázott vele), békésen tűrte, ha megunta arrébb ment. Rengeteg egeret megfogott, bár sajnos madarat is. Lehet, hogy télre cica nélkül maradunk...
2011/10/12
Ezmegaz
Amikor arra vágytam, hogy a mérlegen lévő szám ötössel kezdődjön, nem egészen arra gondoltam, hogy a merülőfélben lévő elem miatt legyen ez így.
Határozottan vidáman indult a napom mászkálós része, amikor egy bácsi teátrális mozdulattal csókot dobott nekem, csak mert elengedtem egy kellemetlen, sokat várakozós kereszteződésben.
Nagy lendületemben egy csomó olyan dolgot is elintéztem, amit már régóta húzok, még a kocsimat is kimosattam, pedig mindig ég a fejem, és szörnyen szabadkozom, mert tényleg iszonyatos dzsuva szokott lenni benne. Egy átlagos sertéshízlalda hetekig ellenne akkora morzsamennyiséggel ami az ülésekből és a padlóról kijön, és néha a szag is olyan.
Mivel hetek óta minden nap többször is el kell olvasni az APG-ből az "Autómosó" című kis szösszenetet, megvolt a kellő lelkifurka, hogy Reteksziszt, a kis kék járgányt leadjam a megfelelő helyen. Az én autóm mosását egyébként kb. úgy képzelem el, mint a Szörny Rt.-ben, hogy ráhúznak egy nagy biohazard feliratú sátrat, szörnyű, zajok, atomvillanás, és izzadó homlokú vegyvédelmi ruhás emberek özönlenek mindenhonnan futurisztikus fegyvereket szorongatva.
Mire lefutottam a köreimet (igen, elemet is vettem abba a nyavalyás, kétszínű mérlegbe), Retekszisz is megtisztult a bűnei(m)től.
2011/10/11
Számolom a napokat
Los Angelesben 30 fok feletti hőmérsékletet jeleznek hétvégére. Előkotrom újra a nyári cuccokat.
Halálosan izgulok :-)
Halálosan izgulok :-)
2011/10/09
Egy kellemes szombat
Ahogy Lappa igen kiválóan meglátta, éhes is vagyok. Reggel a mérleg 60,0 kg-t mutatott, ennek igen megörültem, noha tudtam, a mai nap nem a diéta jegyében fog telni.
Délelőtt kettesben felkerekedtünk, és elmentünk a Várba. Eredetileg a Markó kiállításra készültünk, de az útunkba akadt a Pálinkafsztivál. Iszonyat cudar idő volt, belénk fért pár kupica pálesz, aminek mindenféle zsíros kajával ágyaztunk meg. Sült kolbász, nem sült kolbász, krumplilángos, mangalica tepertő, és még számos update százas falat csúszott le. Ezt újabb kupica pálinkával és vodkával borogattuk le.
Végul az időjárás is megenyhült, mi pedig elég vidám hangulatban látogattuk meg a Nemzeti Galériát. A képek tényleg csodásak voltak. Nekem a Tóbiás és az angyal című kép tetszett nagyon, főleg mert felidézte a Londoni képtárban tett látogatást, ahol ugyanezt a történetet dolgozták fel mindenféle módon iskolas gyerekek.
Egy csomó helyre elcsavarogtunk egész nap. Átbeszéltük, hogy mit is akarunk majd csinálni Los Angelesben, de főleg New Yorkban, mit kell vinni, addig mennyi teendő van.
Jó kis nap volt ez, sokat nevettünk, és élveztük, hogy több mondatot is tudunk úgy váltani, hogy senki sem visít közbe.
2011/10/08
Iván
Bár a malmok lassan őrölnek, azért sikerült végre sínre tenni Iván fejlesztését is. Már régebben kinéztem a Cseperedő Alapítványt, nagyon szimpatikus a programjuk, az autizmussal élő gyereket nem kiragadva, önmagában veszi alapul, hanem a családi környezettel együtt. Múlt héten kedden voltunk is egy első beszélgetésen, egyelőre csak mi ketten Jurával, jövő héten pedig Ivánt viszem.
Első körben egyéni foglalkozásai lesznek, de hosszú távon a csoportot céloztuk meg, hiszen úgy fogják eredményesen begyakorolni a szociális helyzeteket. Szerencsénk van, a csütörtöki aspi csoportba valószínűleg be fog illeni.
Januártól indul testvér foglalkozás is, és remélem néhanap lesz szülőcsoport is.
Nagy reményekkel indulunk neki, mert bár az iskola rengeteget javított Iván állapotán, azért vannak megoldásra váró feladatok, pl. az iskolai kiránduláson az Állatkertben megint elveszett, ami azért elég régen fordult elő, a tanító nénik még nem tudják úgy, mint mi, meg az óvónénik, hogy nagyon szemmel kell tartani.
Beszéltünk sokat az iskoláról is, és bár az év eleje elég lehangolóan indult számomra, a továbbiakban nagyon kellemes meglepetés ért a tanító nénik részéről. Nyilván saját érdekükben is, betartják az Ivánhoz adott használati utasítást. A Cseperedőnél azt az ötletet kaptam, hogy nyissak egy füzetet, amibe a menet közben felmerülő problémákat írjuk be, amit bizonyos időközönként átbeszélünk.
Pont ez a védőháló az, amire szüksége lesz ahhoz, hogy optimálisan fejlődhessen.
Beszéltünk sokat az iskoláról is, és bár az év eleje elég lehangolóan indult számomra, a továbbiakban nagyon kellemes meglepetés ért a tanító nénik részéről. Nyilván saját érdekükben is, betartják az Ivánhoz adott használati utasítást. A Cseperedőnél azt az ötletet kaptam, hogy nyissak egy füzetet, amibe a menet közben felmerülő problémákat írjuk be, amit bizonyos időközönként átbeszélünk.
Pont ez a védőháló az, amire szüksége lesz ahhoz, hogy optimálisan fejlődhessen.
2011/10/06
Tükör
Nos, tegnap mélyen magamba néztem, meg felhívtam Emesét is, aki van annyira jó barátnőm, hogy sosem kertel, és megvitattuk a kérdést. A végeredmény pedig az lett, hogy unatkozó, dugatlan, hisztis picsa lettem, aki jódolgában azt se tudja, mi baja legyen.
Szar dolog ezzel szembenézni, de mivel sem az önáltatás, sem a hosszú távon való nyavajgás nem kenyerem, ezért úgy döntöttem, a tettek mezejére lépek.
Már az elhatározástól is sokkal jobban érzem magam. Köszönöm a kommenteket, azok is nagyjából ebbe az irányba mutatnak (még ha sokkal kedvesebben is vannak megfogalmazva, mint Emese véleménye :-)
Szar dolog ezzel szembenézni, de mivel sem az önáltatás, sem a hosszú távon való nyavajgás nem kenyerem, ezért úgy döntöttem, a tettek mezejére lépek.
Már az elhatározástól is sokkal jobban érzem magam. Köszönöm a kommenteket, azok is nagyjából ebbe az irányba mutatnak (még ha sokkal kedvesebben is vannak megfogalmazva, mint Emese véleménye :-)
2011/10/05
Nem túl szép gondolatok
úgy általában az életről. Eredetileg azt akartam írni, hogy a gyerekekről, meg a férjekről, de kellő önismerettel be kell lássam, én vagyok a hülye picsa.
Ettől még nem lesz jobb a helyzet, már csak azért sem, mert ilyen lelkivilággal természetesen bevonzza az ember a nagy szívásokat.
Annyira marhára elegem van az egész vándorcirkuszból, hogy ihaj. Természetesen alapból imádom a férjem, imádom a gyerekeimet, De... dömdödöm...
Halálosan idegesítenek, ha csak meghallom, hogy anyaaa, minden idegszálam felmered, és legszívesebben visítva elrohannék. Nekem ez az egész szeretés dolog nagyon nehezen megy, alapból egy sün vagyok, és ilyenkor sünebb vagyok a sünnél is. Irtózom attól is, hogy megérintsenek. Bárki... Ők is...
Ez ugyebár nem túl szép dolog egy anyától. Józanabb pillanataimban sajnálom is őket.
És persze ott van Jura is, akire a legkönnyebb haragudni, akit a legkönnyebb bántani, hiszen ő van legközelebb. Úgy érzem mindig, mindent rosszul csinál. Na nem, mintha annnnnyira igyekezne, de valamennyire még is, de most ezt kicsit sem érzem elégnek. Kérdés az, hogy mennyit éreznék elégnek, vagy hogy elvárhatom-e tőle ezt?
Talán kicsit jobban, mint a szokásos, "no a zasszony bekattant, kicsit úgy csinálok mintha, de leginkább megpróbálom kibekkelni a zord időszakot, majd talál magának egy újabb játékot, és akkor megint nyugiba' lesz".
Időről időre visszatérő kényszerképzetem, hogy ülök itt egy hatalmas vákuumban, bedarál a napi rutin, és közben az életnek nevezett valami elhúz mellettem ezerrel. Na persze nincsenek illúzióim, józanul belegondolva remek életem van, szerető férj, nagyszerű gyerekek, mit akarhatnék, amitől jobb lenne, az emberek igen jelentős részének közel nem jut még ennyi sem. Nem tudom, nem tudom mi hiányzik. Menjek el dolgozni? Mi a francnak? Mit nyernék azzal, hogy plusz még valahol helyt kéne állnom, és az amúgy is nehezen szervezhető életem még kaotikusabbá válna. Maximum az egész napos meló után lényegesebben fáradtabban nyomhatnám le az esti rutint. Szálegymagam.
Szóval ez egy nagy csapda. Időről időre belekerülök, tapasztalatom szerint a kivárás a megfelelő stratégia, majd elmúlik. De addig nagyon szarul érzem magam a bőrömben. Jódolgomban, ugyebár...
Ettől még nem lesz jobb a helyzet, már csak azért sem, mert ilyen lelkivilággal természetesen bevonzza az ember a nagy szívásokat.
Annyira marhára elegem van az egész vándorcirkuszból, hogy ihaj. Természetesen alapból imádom a férjem, imádom a gyerekeimet, De... dömdödöm...
Halálosan idegesítenek, ha csak meghallom, hogy anyaaa, minden idegszálam felmered, és legszívesebben visítva elrohannék. Nekem ez az egész szeretés dolog nagyon nehezen megy, alapból egy sün vagyok, és ilyenkor sünebb vagyok a sünnél is. Irtózom attól is, hogy megérintsenek. Bárki... Ők is...
Ez ugyebár nem túl szép dolog egy anyától. Józanabb pillanataimban sajnálom is őket.
És persze ott van Jura is, akire a legkönnyebb haragudni, akit a legkönnyebb bántani, hiszen ő van legközelebb. Úgy érzem mindig, mindent rosszul csinál. Na nem, mintha annnnnyira igyekezne, de valamennyire még is, de most ezt kicsit sem érzem elégnek. Kérdés az, hogy mennyit éreznék elégnek, vagy hogy elvárhatom-e tőle ezt?
Talán kicsit jobban, mint a szokásos, "no a zasszony bekattant, kicsit úgy csinálok mintha, de leginkább megpróbálom kibekkelni a zord időszakot, majd talál magának egy újabb játékot, és akkor megint nyugiba' lesz".
Időről időre visszatérő kényszerképzetem, hogy ülök itt egy hatalmas vákuumban, bedarál a napi rutin, és közben az életnek nevezett valami elhúz mellettem ezerrel. Na persze nincsenek illúzióim, józanul belegondolva remek életem van, szerető férj, nagyszerű gyerekek, mit akarhatnék, amitől jobb lenne, az emberek igen jelentős részének közel nem jut még ennyi sem. Nem tudom, nem tudom mi hiányzik. Menjek el dolgozni? Mi a francnak? Mit nyernék azzal, hogy plusz még valahol helyt kéne állnom, és az amúgy is nehezen szervezhető életem még kaotikusabbá válna. Maximum az egész napos meló után lényegesebben fáradtabban nyomhatnám le az esti rutint. Szálegymagam.
Szóval ez egy nagy csapda. Időről időre belekerülök, tapasztalatom szerint a kivárás a megfelelő stratégia, majd elmúlik. De addig nagyon szarul érzem magam a bőrömben. Jódolgomban, ugyebár...
2011/10/03
Szemüveges gyönyörű kislányom
Íme az én szemüveges kislányom. Kb. 10 perce volt meg, mikor ezt fényképeztem.
Hihetetlen csoda, ahogy a gyerekek hozzáállása meg tud változni szinte egyik percről a másikra. Hónapokig titkolta, hogy nem lát jól. Amikor már mi is észrevettük, nagyon elkeseredett, hogy szemüveges lesz. Sokat sírdogált. Még a szemészeti vizsgálaton is. Ott nagy türelemmel ápolták a kis lelkét.
Próbáltam én is nagy lelki erővel átfordítani a hozzáállását.Végső fegyverként bevetettem, hogy pénteken ellóghat a suliból, akkor megyünk kiválasztani az új társát.
A pénteket már nagy izgalommal várta. Ahogy odaléptünk ahhoz a falhoz, ahol a gyerek szemüvegkeretek voltak, ő a kb. száz keret közül kihúzta ezt, hogy neki ez kell. Soha még ilyen gyorsan nem döntött. Felpróbáltattam vele még párat, de neki csak ez kellett. Ha ez, hát ez.
Kiderült, hogy még aznap kész lehet. Délután a Mihály napi vásárra már ebben ment, és szerény mosollyal fogadta a hódolók hadát. Mindenki végtelenül jófej volt, és nagy hangon lelkendezett, hogy milyen csinos benne. Persze csak az igazságot mondták :-)
Azóta ő és a szemüvege elválaszthatatlan jóbarátok, rájött, hogy az éleslátás csuda klassz dolog, élvezi a szemüveges létet.
2011/10/01
Nem működnek
Fogyni nem fogytam, viszont le van tiltva a teszveszes és vaterás fiókom. Vagyis korlátozva van, de hogy miért, azt nem tudom. Jura mostanában garázdálkodott rajta, remélem nem cseszett el valamit nekem.
Én hónapok óta nem jártam ott...
Begyújtottam ma a cserépkályhába is, megkezdve ezzel a szezont. Tavaly nem használtuk, mivel nem lehetett teljesen elkeríteni, Milos meg még pici volt, nem akartam égési sérülésekkel is bajlódni. Mire bejön a hideg, felfűtöm a cserépkályhát is rendesen.
A telefonomon sem működik a képküldés, semmilyen formában, sem e-mailre, sem facebookra nem tudok küldeni képet. Kellett nekem okostelefon. Ezért a funkcióért vettem ilyet, és erre ez nem működik. Tudom, Mörfi, de akkor is, grrrrr...
Én hónapok óta nem jártam ott...
Begyújtottam ma a cserépkályhába is, megkezdve ezzel a szezont. Tavaly nem használtuk, mivel nem lehetett teljesen elkeríteni, Milos meg még pici volt, nem akartam égési sérülésekkel is bajlódni. Mire bejön a hideg, felfűtöm a cserépkályhát is rendesen.
A telefonomon sem működik a képküldés, semmilyen formában, sem e-mailre, sem facebookra nem tudok küldeni képet. Kellett nekem okostelefon. Ezért a funkcióért vettem ilyet, és erre ez nem működik. Tudom, Mörfi, de akkor is, grrrrr...
2011/09/27
Emmácska szemüveges lesz
Egy ideje feltűnt, hogy hunyorog, ha messzire kell nézni, és már szóltak a suliban is, hogy érdemes lenne elvinni szemészetre. Mondtam, hogy már van is időpontunk. Teljesen ki volt készülve a gondolattól is, hogy szemüveges lesz, sokat sírdogált, hogy kinevetik a suliban. Ez az egy dolog, amit biztosan állíthattam neki, hogy nem így lesz. Még vizsgálat közben is eltörött a mécses, a doki néni nagyon jófej volt, kicsit félbehagyta a vizsgálatot, és hosszasan, nagyon kedvesen beszélgetett vele. Meggyőzte, hogy most nagy divat a szeműveg, és biztosan nagyon jól fog neki állni, ráadásul mindent látni fog.
Nagyon sokat voltunk ott, volt pupillatágítás is, hogy biztosan jó szemüveget kapjon. A végeredmény -2 és -1,75 lett, ami azért nem kevés.
Hazafelé mekiztünk is, és megígértem neki, hogy péneken kiveszem a suliból, hogy elmehessünk szemüveget választani. Most már nagy szemüveg- választási lázban ég, bár biztos lesznek még nehéz időszakok, de talán már kezd megnyugodni.
Iván szemét is megnézték, vele minden rendben.
2011/09/19
Kedvenc vámpíros sorozataim
Nem szokásom sorozatokról írni, ha mégoly jónak tartom is őket,most mégis klaviatúrát ragadok felduzzadt mondanivalóm okán.
Nagyon hosszú lesz, csak fanatikusoknak ajánlott, az eredeti amerikai vetítések alapján naprakész spoilerekkel...
Szerettem a Lost-ot, bár ez egy vicc, de még mindig nem láttam az utolsó évad befejező részeit.
Szeretem a True Blood-ot, az első pár évad nagyon jól sikeredett, és azt hiszem abban sokan egyet is értenek velem, hogy ennek a sorozatnak a főcímzenéje talán a legzseniálisabb ami valaha is készült sorozathoz. Másfél percben benne van az egész hangulata. Sajnálatos módon a lendület így a negyedik évadra azért kicsit alábbhagyott, és bár a könyvek alapján ezt a részt vártam a legjobban (Eric amnéziája), valahogy mégsem sikerült ez most olyan kerekre, mint azt elvártam volna. Na és persze azt is hozzá kell tenni, hogy szerintem Jessica, mint mellékszereplő magasan viszi a pálmát úgy színészi teljesítményben, mint történetvezetésben (ő egyébként nincs benne a könyvsorozatban). Sookie annyira idegesítő, hogy legszívesebben én magam harapnám át a torkát, de sajnos ez továbbra sem történik meg senki által. Bill azért mintha kezdene kijönni a teszetosza lúzer papucs szerepéből, de csak azért, hogy átadja a helyét ebben a szerepkörben Ericnek. Annak a drága, cuki Ericnek, akit képesek voltak fél évadon keresztül trottyos kosaras gatyában, és szakadt turis izompólóban mutogatni. Egy ezer éves viking istent! Ez megbocsáthatatlan bűn. Azt is sajnálom, hogy Pam-nek, aki a könyvekben szinte Sookie barátja, a sorozatban csak egy folyamatosan visító hisztis picsa mellékszerepe jut, de elismerem, nem lehet minden tökéletes. Helyette ott van Lafayette, akit nagyon bírok, és kifejezetten örülök, hogy jó egészségben érte meg a negyedik évad végét. Remélem a jövő évadban Alcide többet lesz látható (reményeim szerint jobbára fedetlen felsőtesttel), mert magasan ő a legjobb pasi az egész sorozatban (Alcide hangja miatt a női nézőknek kötelező eredeti nyelven nézni a filmeket!).
Summa summarum, még így is erősen ajánlott sorozat, bár kissé széthullóban van, és enyhe leszálló ágat mutatott ebben az évadban, bízom benne, hogy jövőre összekapják magukat, és ez ettől a csapattól ez el is várható.
Na de ami végül is arra késztetett, hogy írjak, az egy másik vámpíros sorozat. Igen, igen a Vampire Diaries (vagy ahogy én nevezem: vámpír diaré).
Szintén könyv sorozatból indított film, de a Sookie könyvekkel ellentétben ez a könyvsorozat rettenetes, borzalmas, pocsék. Kétszer ugrottam neki az első kötetnek, de egyszerűen nem és nem bírtam magamat átrágni rajta, pedig én aztán tényleg sok szemetet elolvasok. Itt és most elnézést azoktól, akik szeretik, és simán lehet, hogy a további kötetek erős javulást mutatnak, azt hiszem én ezt már kihagyom...
Ugyanis ott a filmsorozat, amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. (Egyébként a könyvhöz képest szinte csak a cím egyezik meg, jóformán minden mást (nagyon helyesen) átvariáltak benne).
És ez az a sorozat, amiben biztosan állíthatom, minden pasi nagyon, nagyon rendben van. Ott van ugyebár a Damont alakító Ian Sommerhalder,akibe egész egyszerűen szerelmes vagyok akiről háromgyerekes anyaként és hű feleségként csak annyit mondhatok, hogy nyammi. De a többi pasi is kivétel nélkül szuper jól néz ki, Stefan (na jó, az ő feje határeset), Alaric, Tyler, stb...
De hogy leakadjak a jópasi-témáról...
Ez az a sorozat, amit nem is tudom, miért kezdtem el nézni. Azt meg főleg nem tudom, hogy az első évad első pár része után miért nem hagytam annyiban. Valószínűleg nagyon unatkozhattam akkoriban, ugyanis az első évad első pár része meglehetősen közepes színvonalú. Lassacskán bontakozik ki a meglehetősen közhelyes tinisztori a titokzatos vámpírfiúval és a bánatos gimis lánnyal a középpontban. Valahol az évad közepe táján aztán kezdenek a szálak összekuszálódni, felberreg a motor, és pörög az utolsó rész csúcsjelenetéig. A második évad őrült magas hőfokon ég, minden sokkal jobban összezavarodik, hogy aztán a végére egy őrületes zseniális utolsó részben kulminálódon, olyan hangoverrel, hogy az ember ott üljön dobogó szívvel, és összeszorult gyomorral, és a nyári szünet három hónapjára lassú kínzásként gondoljon.
Én figyelemelterelésből újra néztem (izé néhányszor) az első évadot, és elkezdtem a másodikat, de az annyira izgalmas, hogy másodjára is tövig rágom a körmeimet. Amikor újranéztem a második évad első részét, akkor döbbentem le, hogy atyaisten, mekkora hatalmas ívet fut be az a 22 rész, honnan hova jut egy évad alatt. A női főszereplők közül magasan kiemelkedik az egyik mellékszereplő teljesítménye. Caroline egy hebrencs, butácska szöszi kislányként kezdi, akit még a saját barátnői is kihagynak egy csomó dologból, annyira hülyécske. Aztán a második évadban ("Game on!") belekerül a tűzvonalba azzal, hogy vámpír lesz belőle. Egy évad alatt felnő a feladathoz, megküzd a saját (és mások) démonaival. Bátran ki merem jelenteni, hogy az egyik legizgalmasabb karakter a sorozatban. Ráadásul Candice Accola nagyon jó színész, kész csoda, hogy még életben van, mármint Caroline...
Múlt hét csütörtökön pedig lement a harmadik évad első része, ami annyira izgalmas, és olyan szívszorító, hogy frankón levert a víz a végére.
FIGYELEM, SPOILER KÖVETKEZIK!
Itt már nincs tinis finomkodás, az első évadban halványan érződő Twillight-os hímport is teljesen levedlette, kőkeményen nyomják a történetet, minden felfordul fenekestől, hogy egy teljesen új irányt vegyen. Elena nyavajgása kicsit uncsi, de szerencsére ott van nekünk Caroline és Tyler mellékszálként, ami szokás szerint elég izgalmasnak ígérkezik. Bonnie távol van, de szerintem senkinek sem hiányzik Jeremy-n kívül, bár ő valószínűleg elég elfoglalt lesz a halott vámpír exbarátnői szellemeivel (na jó, ez így leírva elég hülyén hangzik). Elena és Jeremy egyébként is egyedül marad, mert miután minden felnőtt rokonuk elpatkolt, még Alaric is lelécel. Na de tanár úr, remélem nem megy túl messzire, kell ide egy jóképű, bánatos Van Helsing.
Egy részen belül megtudjuk, hogy a búsképű Stefan menthetetlen és azt is, hogy mégsem. Damon pedig szokás szerint lehengerlő, bár szegénynek elég rossz napja van, mert kinyírják a kamucsaját. Hogy kicsoda? Természetesen a tesója.Csúnya, rossz Steph, köpöd ki!
Fővonalként pedig természetesen ott van Klaus ármánykodása, aki vériszamos útján még sok fejfájást fog okozni kedvenceinknek.
Mindenki beült tehát a helyére, induljon a hullámvasút...
Nagyon hosszú lesz, csak fanatikusoknak ajánlott, az eredeti amerikai vetítések alapján naprakész spoilerekkel...
Szerettem a Lost-ot, bár ez egy vicc, de még mindig nem láttam az utolsó évad befejező részeit.
Szeretem a True Blood-ot, az első pár évad nagyon jól sikeredett, és azt hiszem abban sokan egyet is értenek velem, hogy ennek a sorozatnak a főcímzenéje talán a legzseniálisabb ami valaha is készült sorozathoz. Másfél percben benne van az egész hangulata. Sajnálatos módon a lendület így a negyedik évadra azért kicsit alábbhagyott, és bár a könyvek alapján ezt a részt vártam a legjobban (Eric amnéziája), valahogy mégsem sikerült ez most olyan kerekre, mint azt elvártam volna. Na és persze azt is hozzá kell tenni, hogy szerintem Jessica, mint mellékszereplő magasan viszi a pálmát úgy színészi teljesítményben, mint történetvezetésben (ő egyébként nincs benne a könyvsorozatban). Sookie annyira idegesítő, hogy legszívesebben én magam harapnám át a torkát, de sajnos ez továbbra sem történik meg senki által. Bill azért mintha kezdene kijönni a teszetosza lúzer papucs szerepéből, de csak azért, hogy átadja a helyét ebben a szerepkörben Ericnek. Annak a drága, cuki Ericnek, akit képesek voltak fél évadon keresztül trottyos kosaras gatyában, és szakadt turis izompólóban mutogatni. Egy ezer éves viking istent! Ez megbocsáthatatlan bűn. Azt is sajnálom, hogy Pam-nek, aki a könyvekben szinte Sookie barátja, a sorozatban csak egy folyamatosan visító hisztis picsa mellékszerepe jut, de elismerem, nem lehet minden tökéletes. Helyette ott van Lafayette, akit nagyon bírok, és kifejezetten örülök, hogy jó egészségben érte meg a negyedik évad végét. Remélem a jövő évadban Alcide többet lesz látható (reményeim szerint jobbára fedetlen felsőtesttel), mert magasan ő a legjobb pasi az egész sorozatban (Alcide hangja miatt a női nézőknek kötelező eredeti nyelven nézni a filmeket!).
Summa summarum, még így is erősen ajánlott sorozat, bár kissé széthullóban van, és enyhe leszálló ágat mutatott ebben az évadban, bízom benne, hogy jövőre összekapják magukat, és ez ettől a csapattól ez el is várható.
Na de ami végül is arra késztetett, hogy írjak, az egy másik vámpíros sorozat. Igen, igen a Vampire Diaries (vagy ahogy én nevezem: vámpír diaré).
Szintén könyv sorozatból indított film, de a Sookie könyvekkel ellentétben ez a könyvsorozat rettenetes, borzalmas, pocsék. Kétszer ugrottam neki az első kötetnek, de egyszerűen nem és nem bírtam magamat átrágni rajta, pedig én aztán tényleg sok szemetet elolvasok. Itt és most elnézést azoktól, akik szeretik, és simán lehet, hogy a további kötetek erős javulást mutatnak, azt hiszem én ezt már kihagyom...
Ugyanis ott a filmsorozat, amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. (Egyébként a könyvhöz képest szinte csak a cím egyezik meg, jóformán minden mást (nagyon helyesen) átvariáltak benne).
És ez az a sorozat, amiben biztosan állíthatom, minden pasi nagyon, nagyon rendben van. Ott van ugyebár a Damont alakító Ian Sommerhalder,
De hogy leakadjak a jópasi-témáról...
Ez az a sorozat, amit nem is tudom, miért kezdtem el nézni. Azt meg főleg nem tudom, hogy az első évad első pár része után miért nem hagytam annyiban. Valószínűleg nagyon unatkozhattam akkoriban, ugyanis az első évad első pár része meglehetősen közepes színvonalú. Lassacskán bontakozik ki a meglehetősen közhelyes tinisztori a titokzatos vámpírfiúval és a bánatos gimis lánnyal a középpontban. Valahol az évad közepe táján aztán kezdenek a szálak összekuszálódni, felberreg a motor, és pörög az utolsó rész csúcsjelenetéig. A második évad őrült magas hőfokon ég, minden sokkal jobban összezavarodik, hogy aztán a végére egy őrületes zseniális utolsó részben kulminálódon, olyan hangoverrel, hogy az ember ott üljön dobogó szívvel, és összeszorult gyomorral, és a nyári szünet három hónapjára lassú kínzásként gondoljon.
Én figyelemelterelésből újra néztem (izé néhányszor) az első évadot, és elkezdtem a másodikat, de az annyira izgalmas, hogy másodjára is tövig rágom a körmeimet. Amikor újranéztem a második évad első részét, akkor döbbentem le, hogy atyaisten, mekkora hatalmas ívet fut be az a 22 rész, honnan hova jut egy évad alatt. A női főszereplők közül magasan kiemelkedik az egyik mellékszereplő teljesítménye. Caroline egy hebrencs, butácska szöszi kislányként kezdi, akit még a saját barátnői is kihagynak egy csomó dologból, annyira hülyécske. Aztán a második évadban ("Game on!") belekerül a tűzvonalba azzal, hogy vámpír lesz belőle. Egy évad alatt felnő a feladathoz, megküzd a saját (és mások) démonaival. Bátran ki merem jelenteni, hogy az egyik legizgalmasabb karakter a sorozatban. Ráadásul Candice Accola nagyon jó színész, kész csoda, hogy még életben van, mármint Caroline...
Múlt hét csütörtökön pedig lement a harmadik évad első része, ami annyira izgalmas, és olyan szívszorító, hogy frankón levert a víz a végére.
FIGYELEM, SPOILER KÖVETKEZIK!
Itt már nincs tinis finomkodás, az első évadban halványan érződő Twillight-os hímport is teljesen levedlette, kőkeményen nyomják a történetet, minden felfordul fenekestől, hogy egy teljesen új irányt vegyen. Elena nyavajgása kicsit uncsi, de szerencsére ott van nekünk Caroline és Tyler mellékszálként, ami szokás szerint elég izgalmasnak ígérkezik. Bonnie távol van, de szerintem senkinek sem hiányzik Jeremy-n kívül, bár ő valószínűleg elég elfoglalt lesz a halott vámpír exbarátnői szellemeivel (na jó, ez így leírva elég hülyén hangzik). Elena és Jeremy egyébként is egyedül marad, mert miután minden felnőtt rokonuk elpatkolt, még Alaric is lelécel. Na de tanár úr, remélem nem megy túl messzire, kell ide egy jóképű, bánatos Van Helsing.
Egy részen belül megtudjuk, hogy a búsképű Stefan menthetetlen és azt is, hogy mégsem. Damon pedig szokás szerint lehengerlő, bár szegénynek elég rossz napja van, mert kinyírják a kamucsaját. Hogy kicsoda? Természetesen a tesója.Csúnya, rossz Steph, köpöd ki!
Fővonalként pedig természetesen ott van Klaus ármánykodása, aki vériszamos útján még sok fejfájást fog okozni kedvenceinknek.
Mindenki beült tehát a helyére, induljon a hullámvasút...
Fogyókúra
Nem vagyok az a fogyókúrázós alkat, egyrészt mert eddig nem volt rá szükségem, másrészt mint ex-anorexiásnak, ez nekem egy kicsit más hangzású dolog.
Iván születése után volt egy kósza hónapom, mikor úgy csináltam, mintha, de egy deka sem ment le, és abbahagytam. Aztán szoptatás után simán leolvadt rólam a felesleg.
Most igaz, még szoptatok, de ez más inkább csak cumizás, az a napi két korty igazán nem mennyiség, amit Milosom kinyer.
Szóval az induló súlyom kb 65,5 kg volt, ami az én mércémmel mérve súlyosan mangalica-tartomány, és bőven meg is elégeltem az elmúlt 2,5 évben. Jól jött az októberi LA-i utazás oknak, amiért belevágjak végre a Nagy Fogyi Projektbe. A cél okt. 16-ig, 60 alá menni, végső cél 55 kg (nagyon titkos legvégső cél 50-53 kg).
Az első 2 hétben le is dobtam gyorsan 4 kg-t, és bár fel voltam készülve erre, mégis elég nehéz túltenni magam azon, hogy lassan 2 hete semmi jelentős változás nincs a súlyomban. A ruháimon sem igazán látszik még, talán nem olyan szűkek, és az övemet is eggyel beljebb tudom csatolni. Elég lehangoló az is, hogy senki sem sikít fel láttomra, hogy aztaaa, de lefogytál! Anyu szerint majd 6 kg-nál lesz ilyen, anyu szerint, aki úgy támogat, hogy grízes tésztát csinál ebédre, azzal a felkiáltással, hogy egyél belőle egy kicsit, az nem árt. Ő is fogyókúrázni kezdett, de a szokásos módszerével (na jó, ez a második tányér grízes tészta még belefér, majd nem vacsorázom). Na de piszokság is őt ezzel piszkálni, ilyen és kész...
Szóval megrendeltem az újabb heti Gastroyalos fogyi menümet, ami bár mocsok drága, elképesztően kényelmes és hatékony. A kaják 90%-ban nagyon finomak, kivéve a káposztaleveseket, mert azzal szerintem vallatni lehetne. Jelenleg itt tartok, reggeli mérés, 60,9 kg.
Iván születése után volt egy kósza hónapom, mikor úgy csináltam, mintha, de egy deka sem ment le, és abbahagytam. Aztán szoptatás után simán leolvadt rólam a felesleg.
Most igaz, még szoptatok, de ez más inkább csak cumizás, az a napi két korty igazán nem mennyiség, amit Milosom kinyer.
Szóval az induló súlyom kb 65,5 kg volt, ami az én mércémmel mérve súlyosan mangalica-tartomány, és bőven meg is elégeltem az elmúlt 2,5 évben. Jól jött az októberi LA-i utazás oknak, amiért belevágjak végre a Nagy Fogyi Projektbe. A cél okt. 16-ig, 60 alá menni, végső cél 55 kg (nagyon titkos legvégső cél 50-53 kg).
Az első 2 hétben le is dobtam gyorsan 4 kg-t, és bár fel voltam készülve erre, mégis elég nehéz túltenni magam azon, hogy lassan 2 hete semmi jelentős változás nincs a súlyomban. A ruháimon sem igazán látszik még, talán nem olyan szűkek, és az övemet is eggyel beljebb tudom csatolni. Elég lehangoló az is, hogy senki sem sikít fel láttomra, hogy aztaaa, de lefogytál! Anyu szerint majd 6 kg-nál lesz ilyen, anyu szerint, aki úgy támogat, hogy grízes tésztát csinál ebédre, azzal a felkiáltással, hogy egyél belőle egy kicsit, az nem árt. Ő is fogyókúrázni kezdett, de a szokásos módszerével (na jó, ez a második tányér grízes tészta még belefér, majd nem vacsorázom). Na de piszokság is őt ezzel piszkálni, ilyen és kész...
Szóval megrendeltem az újabb heti Gastroyalos fogyi menümet, ami bár mocsok drága, elképesztően kényelmes és hatékony. A kaják 90%-ban nagyon finomak, kivéve a káposztaleveseket, mert azzal szerintem vallatni lehetne. Jelenleg itt tartok, reggeli mérés, 60,9 kg.
2011/09/14
Iskolaügyek
Nagyon érik bennem a gondolat, hogy jövőre átviszem a srácokat egy másik iskolába. Egyre nő az elégedetlenségem ezzel a hellyel kapcsolatban, Ami előnye volt, az kiderült, hogy nem is úgy van, illetve igen rossz irányba változtak a dolgok egy év alatt.
Most persze megint rágom a kefét, hogy hova a fenébe vigyem őket. Körvonalazódni látszik a dolog, de még nagyon messze van a vége.
Ha tudtok a környéken ( kb. Vác-Gödöllő-Dunakeszi) igazán jó sulit (ez alatt haladó szellemet értek, és lehetőleg kis osztálylétszámot), feltétlenül szóljatok. Egyelőre a fóti Fáy András sulit szemeltem ki egy alaposabb utánajárásnak.
Most persze megint rágom a kefét, hogy hova a fenébe vigyem őket. Körvonalazódni látszik a dolog, de még nagyon messze van a vége.
Ha tudtok a környéken ( kb. Vác-Gödöllő-Dunakeszi) igazán jó sulit (ez alatt haladó szellemet értek, és lehetőleg kis osztálylétszámot), feltétlenül szóljatok. Egyelőre a fóti Fáy András sulit szemeltem ki egy alaposabb utánajárásnak.
2011/09/02
Na jó, most már aztán tényleg ezer éve nem írtam. A nyár elszállt, szerintem remekül sikerült, a vacak idő ellenére is.
Van két iskolásom, és egy 90%-ban szobatiszta gyerekem. Egyik nagyobb tesója sem szokott le ilyen korán a pelusról, igaz Iván is ilyen gyors volt. Múlt hétfőn kezdtük, és ma már tulajdonképpen csak kakibaleset van. A bölcsiből is egyre kevesebb nedves bugyit hozunk haza, itthon pedig szinte egy sincs. Nyilván én itthon jobban tudok rá figyelni.
Fogyókúrába kezdtem múlt hétfőn, már jó ideje nem vagyok kibékülve önnön mangalicaságommal, de a végső lökést az adta, hogy október közepén utazunk Los Angelesbe. Milos még mindig szopizik, de tejem már nincs, inkább csak nyunyog rajta.
65,5-ről indultam, a végső cél 55 kg, de LA-ig 60 alá akarok menni. Most 62-nél tartok.
Most, hogy beindult a suli, már valószínűleg több időm lesz írni is, és rakok fel képeket a nyárról is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)