Tegnap 1.

Különlegesen változatos napom volt tegnap.

Volt lent és fent, rossz és jó, meglepő (és mulatságos).

Reggel Virágnál indítottuk a napot, aki logopédus, és fejlesztő pedagógus. Miloskát vittem hozzá, mert egy jó ideje motoszkál bennem, hogy valami nem stimmel, jó lenne, ha ránézne egy hozzáértő ember.

Miután átküzdöttem magam a szokásos családi hátráltatáson (Miért akarsz minden gyerekbe valamit belebeszélni? Feltétlenül diagnosztizáltatni akarsz mindent? Nem is olyan vészes a helyzet, végül is csak 3 éves.), összeszedtem a gondolataimat, és előadtam Virágnak.

Miloska bár gazdag szókincse van, gyönyörű mondatokban, nyelvtanilag teljesen helyesen beszél, de szinte totálisan érthetetlenül. Középtől hátrafelé nem képez hangot (nyomokban sem), csak elől. Ezért minden mondanivalója valahogy így hangzik: etetepetete. Őt is halálba frusztrálja, no meg minket is, hiszen ha nem értjük meg, dührohamot kap.

Rettenetes egy Rontó Pál, minden atomjaira hullik a kezében, sokszor direkt rombol, csapkod, dúl.

Én azt gondoltam, hogy itt valami nagymozgásos probléma lesz, logopédiai vonalon pedig néhány jótanács, hiszen tudom, hogy 3 évessel nem szoktak még foglalkozni.

Azzal indítottunk, hogy majdnem elkéstünk, mert indulás előtt derült ki, hogy megevett egy csomó kutyatápot, amit az anorák ráadásakor visszahányt. Komplett ruhacsere, mosdás, fogmosás.

Miloska hozta a formáját, pörgött, mint a búgócsiga, minden játékot meg akart nézni, felmászott mindenhova, folyamatosan beszélt (etetepetete). Átbeszéltük a terhességet, mozgásfejlődését, majd Virág a magatartási problémákra terelte a szót. Mutattam neki, hogy hát ő mindig ilyen, pörög, folyamatosan, ordítva beszél, erőszakosan kiköveteli a figyelmet, tör-zúz, egy étkezést nem képes végigülni (döbbenetesen nem), ugrál, le-föl mászik, székre, asztalra, padlóra, betöm mindent a szájába, majd kiöklendezi, a túró rudit eszi a felvágottal, teletömi a száját, kirohan a konyhából, stb. Még nézni is fárasztó.

Ordítva és folyamatosan beszél. Reggel ötkor kel, azonnal a legmagasabb fordulatszámon pörög, hogy éhes-szomjas, azonnal kér mindent.

Rettenetes rossz alvó, egy éves koráig két óránként kelt, kétévesen aludta át először az éjszakát. Mai napig nem lehet bemenni hozzá éjjel, mert azonnal felébred. Álmában is beszél, fel-felsír.

Dióhéjban többemberes, halálosan fárasztó gyerek.

Miután megbeszéltük, hogy első körben hallásvizsgálat szükséges, hogy kizárjuk a szervi problémákat, Virág elővezette a meglátásait. Szerinte, bár ez 3 évesen nem megállapítható biztosan, ez hiperaktív-figyelemzavar lesz.

Teljes és totális taglóként ért a hír, és hirtelen összeállt a fejemben a kép. A sok apróság, mint egy nagy puzzle apró darabjai, a helyükre kerülve kiadták a valódi képet. Virág elmondta, hogy az ő hatodik (hatodik!) gyereke hajszálpontosan ilyen volt ennyi idősen, mint most Miloska, mintha csak őt látná, amit mondok róla, pontosan stimmel.

Teljesen összetörve jöttem ki Virágtól, zakatolt a fejemben egy csomó dolog, újabb körök, diagnózisok, különféle terápiák, elintéznivalók.

Nem akarom tudni, miért, már nem érdekel. Valamiért változatosan problémás gyerek választottak engem az anyjuknak. Siránkozás helyett az a leghelyesebb, ha ezt egy megtisztelő feladatnak tekintem, hogy segíthetem őket az útjukon.

Rosszabb perceimben, pedig azt gondolom, hogy ez az egész egy nyilvánvaló félreértés, különben sem lehet ilyen kicsi gyerekről ezt megállapítani, "csak egy kicsit eleven harmadik gyerek".

Közben pedig azon röhögök, hogy mennyire elképesztően "más" világban élhetek én egy autistával, aki mellett egy vélhetőleg ADHD-s gyerek szinte fel sem tűnik.

A régi vicc új értelmet nyer, Hajrá Kovács néni! :-)