Újabb látogatás Zelkánál és Miklósnál

Az egész nagyon jól indult, mert vonatoztunk egy jót a Nyugatiba, és átsétáltunk Jura új irodáját megnézni, ott találkoztunk vele. Persze még folynak a munkálatok, hogy kész legyen az egy hónap múlva esedékes beköltözésre.
Onnan átvágtunk a városon, valami rettenetes dugóban. Egyszerűen döbbenetes számomra, hogy vannak emberek, akik fél négykor mennek hazafelé, és nem csak néhányan, hanem dugónyian...
Hát csak nem megy mindenki pszihológushoz?!
Hosszasan voltunk ott, végül kisütöttük, hogy Milos menjen csak bölcsibe heti 1-2 napra. Marika amúgy is tárt karokkal várja, születése óta számontartják, bérelt helye van a gondozó nénik ölében.
Egyrészt viaskodik bennem a rossz érzés, hogy milyen anya az olyan, aki azért adja bölcsibe a 15 hónaposát, hogy a lábát lógassa, meg eljárhasson kozmetikushoz, másrészt a dolgok összértékét tekintve valóban a pozitív irányba billen a mérleg. Heti 1-2 napon egy szerető közegben lesz, hasonló korú gyerekek között, játszanak vele, énekelnek, mondókáznak, cserében lesz egy kipihentebb, jókedvűbb anyukája, és Ivánnak is sokat fog jelenteni, hogy lám csak, Milos is megy bölibe, nem itthon van velem naphosszat.
Éppen ideje kicsit újraépíteni a megtépázott önbecsülésemet, pocsékul nézek ki, nem elég, hogy kövér disznó vagyok, az majd elmúlik a szoptatás végeztével, de meglehetősen nyúzott vagyok, zilált és szétszórt.
Én pedig nekilátok keresni, vagy szervezni kedvemre való tornát.