Ballagás

Hát elballagott az én lányom az oviból, és bár nagy fittyre odavetettem a csajoknak, hogy höhh, én ugyan nem fogok sírni, azért csak megindultak a könnyeim, legfőképp attól, hogy Andi néni úgy sírt, mint a záporeső.
A végére az egész nézőtér szipogott, orrot fújt, krákogott és amikor körül néztem, csupa vörös szemet és orrot láttam.
Majd rakok fel képet, mert amúgy a műsor olyan volt, amilyen szokott lenni, a gyerekek szépek voltak, ügyesek, viccesek, szóval szuper volt minden.
Ami igazán fontos ebben az egészben Andi néni. Hazafelé a kocsiban azon gondolkoztam, hogy ilyen tiszta szívű embert eddig nem ismertem, mint ő. Olyan, mint a napsütés, mindig kacag, akkor is, ha rosszkedvű.
Ez az egész már régen nem arról szól, hogy reggel beadom a gyereket, délután meg érte megyek, és ha délután beszélgetünk, sokszor nem is a gyerekekről van már szó, hanem minden egyébről.
Andi nénit nem lehet nem szeretni, egyértelműen gazdagabb lett az életünk vele, jóbarátok lettünk...
Ez a világ egyértelműen jobb lenne, ha több Andi néni lenne benne...