Club MenDan - a liftek szállodája

(hosszú és keserű poszt, elolvasása kizárólag saját felelősségre)

Az egész nagyon jól kezdődött. Lefelé menet megálltunk az Elevencenternél, és vagy két órát játszottunk az Elevenparkban. Nagyon szuper, próbáljátok ki!
Leérkezve ért az első kellemetlen meglepetés, akkor még azt gondolotam, ez egyedi probléma, ez legyen a legnagyobb bosszúság. Pedig nem a legnagyobb, de a legelhanyagolhatóbb volt, és csak egy hosszú sort nyitott meg.
Kiderült, hogy a harmadik gyerek felár nem egyszer kétezer, hanem éjszakánként négyezer. Nem mindegy, ugye, hogy kétezer, vagy tizenkétezer... A recepciós szerint "jééé, ide tegnap még tényleg kétezer volt írva, most meg már négyezer, de örüljenek neki, hogy egyáltalán szóltak hogy van harmadik gyerek felár" Kurvanyátok! - gondoltam, de nem nagyon vitatkoztunk, fáradtak voltunk, és a recepciós nyilván nem tehet róla, hogy milyen a szálloda vezetése...

Ezzel rögtön rá is térhetünk a legbosszantóbb dologra itt. Ez egy négycsillagos szálloda és egy másodvonalbeli apartmanház kettőse (mi ez utóbbiban lakunk). Állítólag egy a tulajdonosuk, de az teljesen nyilvánvaló, hogy zsugori és/vagy betegesen retteg tőle, hogy meglopják (alkalmazottak, vendégek).
Ebből fakadóan folyamatosan, megállás nélkül fizetünk, mindig, mindenért, irracionálisan magas kauciókat fizetünk törölközőkért, fürdőköpenyekért, kísérgetnek minket, hogy biztosan azt fizetjük-e, számlákkal szaladgálunk, bemutatni, hogy igen, valóban kifizettük a játszószoba háromszáz forintját (amit a szerencsétlen játszóházas hölgyek két helyre el is könyvelnek gyorsan).
Az biztos, hogy rajzolópapírt nem kellett volna hoznunk a gyerekeknek, hiszen most két nap után már térdig járunk a számlákban.

Az alkalmazottakon savanyú rosszkedv ül, messziről szaglik, hogy gyűlölnek itt dolgozni, de hát ugye itt ez a fránya válság, legalább nekik van munkájuk. Próbálnak kedvesek lenni, de folyamatosan rajtuk csattan az ostor a vezetés seggfejsége miatt. (Egy fürdőzés, és köntös bérlése miatt háromszor fizettünk, jártunk el kaucióval három emeleten, le-föl, ötszöri liftezéssel).

A szarrágás a másik, amivel ki tudnak üldözni a világból. Az apartbanban van pár edény és evőeszköz, de mosogatószer és szivacs már nincs (kb. 200 ft lenne két-három heti adag). Törölközőt ugyan kapunk, de csak kéztörlő méretet, abból hármat is. Ezek csak a legbosszantóbbak, de akad bőven.

A liftek... Azok legalább csak viccesek. Úgy tűnik a szálloda építésekor szereztek "okosba" vagy negyven liftet, igaz kilenc emeletre kalibrálva (itt csak négy van), sebaj, beépítették.
Persze ostobán, hiszen hiába van tényleg vagy harminc lift, azért a babakocsit bőven cipelni kell mindenféle lépcsőkön. Az alaksorból (étterem) az emeletre (fürdő) két lift és két lépcső megjárásával lehet eljutni. Vigyáznak az egészségünkre, teli gyomorral ne ússzon senki, mire eljutsz a fürdőig (pláne három gyerekkel), ledolgozod a kalóriákat.

Erősen gondolkodom, hogy tudok-e jót írni, de mivel nem vagyok német nyugdíjas (egyértelműen rájuk van kalibrálva a hely), nem nagyon jut eszembe semmi. Talán csak első nap a takarító néni, aki átcuccolt nekünk az eredetileg lefoglalt szobából a végülis kibéreltbe, talán ő. Ő jófej volt. Meg a játszóházas lány. Azt hiszem ennyi.
A többi csak inkább röhejes.

A vacsora arcpirítóan drága volt (büfévacsi, fejenként 5 ropi), és nem volt egy kulináris kaland. Ha csak az nem, hogy a felszólgáló srác elszólta magát, mikor arról faggattam, hogy a szószban vajon van-e tejtermék, kiderült, hogy nem tudni, hiszen ezeket még délelőtt készítették, a szakácsok már nincsenek itt, hogy megkérdezze.
Őrülten hangos szintis klimpírban üvöltenek múlt századbeli táncdalok, és vagy fizetett előtáncosok, vagy nagyon lelkes nyugdíjasok társastáncolnak, miközben a német mamik és papik tolják befelé a vínersniclit, és néha udvariasan tapsolnak.
A gyerekek másnap mondták is, hogy ha megyünk vacsorázni ne a zenés helyre menjünk.
Biztosítottuk őket róla, hogy nem áll szándékunkban. Inkább vettünk egy pizzát a büfésoron, az fincsi volt.

És hát a gyerekek. Kitesszük a lelkünket is, de nekik semmi sem jó, semmi sem elég. Az akarokmég-üvöltés pillanatok alatt fordul át a túlfáradtvagyok-üvöltésbe. Rádásul a kicsi és a nagyok között szakadéknyi különbség van. A fürdőt Milos nem élvezi, de a nagyok igen, ő a szobában szeret molyolni, azt meg a nagyok unják.
Így Jurával ketten ötfelé szaladunk mindig, megfeszült agytornával szervezünk, hogy minden klappoljon.

Teljesen őszinte leszek. Azt hittem ez a pár nap közelebb hoz minket egymáshoz. A gyerekek is rájönnek talán, hogy szeretjük őket, és a kedvükben akarunk járni. Olyanok leszünk, mint egy normális család, papa-mama-gyerekek, csupaszív-szeretet.
De pár nap alatt nem lehet megváltani a világot, bármennyire is igyekszünk, nagyon kevés az, amikor látjuk az örömtől ragyogó kis képüket, és sokkal több a folyamatos bosszúság, és a fegyelmezés kínja.
Iván sem tud kibújni a bőréből, ugyanaz a bosszantó kis bajkeverő, mint otthon. Milos szívja a legnagyobbat, ő kiszakítva a kis mindennapjaiból, elég nyűgös, bár még így is vele van a legkevesebb baj.

Mi már alig állunk a lábunkon, hiszen fél hatkor kelünk (hála Milosnak), és egész nap animálunk, vitát simítunk el, rohangászunk. Számolom a napokat az oviig, és tudom, hogy Jura is nagy, megkönnyebbült sóhajjal fog pénteken reggel dolgozni menni (a mocsok mázlista, nekem aznap még nevelés nélküli munkanap lesz).

Egy biztos, idén nem megyünk nyaralni, ez a pár nap tömény szívás tulajdonképpen tanulópénz, megóv minket attól, hogy sokszázezret kifizetve, valahol külföldön történjen mindez egy hétig.
Brrr, még belegondolni is szörnyű.
Így hát itthon maradunk a nyáron, ez már biztos, Jura néha kivesz majd egy napot, és csillagtúra-szerűen eljárogatunk strandra, játszóházba, állatkertbe, kirándulni, stb...
Milost pedig otthon hagyjuk mamának a rázós programokkor, így mindenki jól jár.

Nemsokára kezdődik a szállodabemutatónak álcázott másfélórás üdülésijog-tukmálás, ami feltétele annak, hogy "ilyen olcsón" megkaptuk ezt a szállást... Azt hiszem bármennyire is igyekezni fogok, pár pikírt megjegyzés ki fog csúszni...
Holnap pedig végre megyünk haza...