2009/02/04

Érzik már, hogy változik az életünk hamarost.
Ha én magam előtt le is tagadnám hogy feszült vagyok, izgulok, be vagyok tojva a jövő héttől, akkor itt vannak az én kis átjátszó állomásaim, akik kiválóan felerősítve adják vissza a bennem dúló érzelmeket.
Iván az oviban sírdogál, anya kell neki, mindig csak anya. Emma az oviban szörnyen pimasz lett, itthon váratlan sírógörcsök törnek rá.
Legszívesebben ők bújnának belém, a régi anya kell nekik, aki felkapta őket, akire rá lehetett feküdni, akihez bújni lehetett hosszasan.
Mondhatom, hogy a helyzethez (és a késztetéshez) képest még így is türelmes vagyok, állom a sarat, de ez csak nagy levegő és elhatározás kérdése, tudják ők ezt jól, belül minden húr pattanásig feszül.

Szerencsére apa itt van, és bár apa is türelmetlenebb, mint általában, tőle talán nem várnak el kizárólagosságot mint tőlem, hozzá nincsenek talán ennyire érzelmileg hozzádrótozva.
Apa nagyon igyekszik hazaérni fekvésre, nagyon igyekszik a házba lépése pillanatától helyt állni, nagyon igyekszik helyettem is ölelést és odafigyelést osztani.
Ők pedig hálásan bújnak hozzá, talán most tanulják meg, hogy a szülők azért vannak ketten, mert ha az egyik átmenetileg nem funkcionál olyan jól, akkor ott a másik, aki a helyébe lép.

Nagyon hálás vagyok neki ezért, cserében igyekszem egy csomó terheshülységtől megkímélni. Nem picsogok neki naphosszat a testi nyavajáimról, pedig jaaaj de jól esne, idegességemben próbálok nem belekötni (pedig ő van legközelebb, vele jó csak igazán veszekedni, házsártoskodni), éjjel nem keltem fel, hogy már megint nem tudok aludni órák óta, próbálom nem megőrjíteni a fészekrakó ösztönömmel, igyekszem nem túlságosan kiszolgáltatni magam, és ha már átvette tőlem a srácokat, igyekszem nem beleszólni mindenbe (na ez a legnehezebb).

Szerencsére egy tapasztalattal bölcsebb lettem az elmúlt években, semmi sem marad úgy, ahogy éppen van, minden helyzet elmúlik, jön másik és egy megint másik. Próbálom megélni azt, ami éppen van. A jó részét az élvezet kedvéért, a rosszat pedig a tanulság végett...

Nincsenek megjegyzések: