Panaszblog!

Egy pillanat!
Azt nekem senki sem mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz. Mármint dolgozó nőnek lenni.

Ha eddig azt hittem, hogy sok a dolgom, na akkor ahhoz képest kétszer annyi.
A gyerekek folyton itthon, betegek, közben melóm van ezerrel, a ház úszik, ha nem lenne Edina, már rég Aigiász istállója lennénk (így is néha...)

Reggel legkésőbb 7-kor kelek, összekészítek mindenkit, reggeliztetek, pakolok. Egész nap ápolom a gyerekeket, ellátom őket, közben próbálok valamit kezdeni a házzal (ami egyre inkább úszik el), főzök. Délben altatok, turbó fokozaton megpróbálok dolgozni (4 órás munkát besűríteni max. kettőbe). Délután gyerekezés, szívás a házzal, egészen estig. Akkor vacsoráztatok, fürdetek, fektetek, altatok. 9 körül legkésőbb alszanak, akkor visszaülök a gép elé, és nyomom úgy tizenegy-éjfélig. Közben Jura is beesik úgy 9 tájékán (+/- 1 óra, de inkább plussz), panaszkodik, hogy rettenetesen fáradt, megy és lefekszik. Éjfél körül, mikor már lefordulok a gép mellől még elpakolok a konyhán, kiteregetek, és beájulok az alvó családom mellé.
Jura javára váljék, éjjel mindig ő kel a gyerekekhez. Mostanában már alig morog miatta...

Ami a leges-legjobban hiányzik az életemből, az az olvasás. Jó ideje heti egy könyvet olvastam, most meg hetek óta a maximum az, hogy elalvás előtt discman-en hallgatok egy kis hangoskönyvet. Az Utas és holdvilágot nyúzom régóta, de a harmadik fejezetnél tovább képtelen vagyok eljutni, mert bealszom.