Emma beteg és nagyon nyűgös. Folyik az orra mint egy csap, amit nem lehet elzárni. Hőemelkedése van, be van dagadva a szeme, orra, és úgy összességében az egész arca. Nem csoda hát ha ny?gös...
Ma kimentünk a mama elé az állomásra. Szinte minden nap lesétálunk elé (kb 3 km oda-vissza), szeretjük ezeket a sétákat, jókat beszélgetünk a gyerekekkel, megnézünk minden virágot, és kutyust, nénit és bácsit.
De Emma ma nagyon nyűgös volt, reméltem hogy elalszik a babakocsiban. Iván kenguruban nézelődött, míg Emma szívettépően zokogott a babakocsiban. Nem bírtam tovább hallgatni, így aztán helyet cserélt a két gyerek. Iván a babakocsiba került, Emmát meg magamra kötöttem a kendőben.
Nagy tizenhárom kilós cula, szinte azonnal elaludt, eleinte még félálomban megszólalt egy-egy kutyaugatásra hogy "Nana utyus, nana!", de aztán a cumi is kiesett a szájából. A lábai élettelenül himbálóztak, a térdemet verdesték, ő pedig félrebukott fejjel diszkréten hortyogva aludt mint egy kis csecsemő.
Na ilyenkor nagyon jó anyának lenni!