Anyák napja(i)
Három gyerek, három intézmény, három műsor - egy hétre bezsúfolva.
Hosszas egyeztető tárgyalások után szerencsére nem egy napra került a három jeles esemény. Kettőn már túl vagyunk. A bölcsis nem meglepően úgy alakult, ahogy az várható egy csapat 1-3 évestől, ha beküldik őket egy rakat szülővel telezsúfolt szobába. A dadusok énekeltek, a gyerekek bömböltek. Na meg volt az én fiam, aki(nek az anyukája elfelejtett ünneplőt vinni), pecsétes kinyúlt body-ban, pocak alá letolt tréning gatyában bőszen túrta az orrát, és érdeklődve keresett a szemével. Egy cseppet sem volt megijedve, inkább olyan fejet vágott, mint egy lelkes természetbúvár, aki egy rendkívül érdekes állatfajt figyel meg. Aztán észrevette a büféasztalt, egyből betámadta, kétszer húzták vissza.
Aztán véget ért a bömbölés meg éneklés, és lehetett rárabolni a kajára. Milos példás viselkedést tanúsított. Mivel nem ehet sem tejeset, sem olajos magvasat, nagyjából a ropira szűkült a kör. Ő mindenre rámutatott, majd kérdőn rám nézett. Amire azt mondtam, hogy nem szabad, abból nem evett. Pedig ott mosolyogtak a nagy csokis szeletek, meg magos pogácsák.
Gyorsan el is húztuk a csíkot, mert a szívem szakadt meg érte, az én okos nagy fiamért.
Ma Emmának volt a műsora, nagyon megható és szép volt. Azt hiszem én voltam az egyetlen felnőtt a teremben, aki nem sírt. Emma kicsit ijedten kérdezte, hogy miért sírnak az anyukák. Elmondtam neki.
Kicsit később odasúgta nekem: "Anya! Jó, hogy te nem sírsz." Miért? - kérdeztem. " Mert jó, hogy te nem vagy ilyen érzelgős."
Hát ebben maradtunk. Jura szerint annyira az én lányom... Naponta százszor ölelem, csókolom, és ő is engem. Nem hiszem, hogy a mi szerettetünk fokmérője az lenne, hogy taknyom-nyálam egybefolyik nyilvánosan, csak mert a gyerek elmond egy szép verset. Büszke vagyok rá, és tetszett a műsor, és akit ez könnyekig meghat, az sírjon is, ne tartsa vissza.
De én nem vagyok egy sírós fajta. Az elmúlt években négy alkalomra emlékszem, mikor sírtam. A három gyerek születésénél örömömben, és egyszer, mikor azt mondták, Ivánnak lehet, hogy agyhártya gyulladása van. Ez utóbbinál Emma is jelen volt, és annyira megijedt, hogy sírni lát, hogy azóta is emlegeti.
Emma nagy bőgőmasina, minden kis apróságon azonnal ordítani kezd, az óriási könnycseppek szinte spriccelnek a szeméből, mint egy rajzfilmfigurának, de én ne sírjak, mert akkor elveszti a biztonságérzetét.
Ebben maradtunk, és nagyon elégedetten távoztunk a suliból. Csütörtökön még Iván szerepel, és vége a naaagy anyák napi műsoráradatnak.
2011/05/03
Internet ügyek
Hónapok óta vacakol. Szakadozik, lassú, lerohad.
Mondhatni ez egy kis családi vállalkozás, nem akartam este, meg hajnalban telefonálgatni.
Aztán meguntam, hiszen ez egy szolgáltatás, telefonáltam. Este későn, hajnalban, ha nem volt net, vagy lassú volt.
Ma eljött a srác, és lecserélte az egész cuccot a tetőn, beállította szépen, és jéééé, működik...
Hamarabb kellett volna elkezdenem izélgetni őket, már hasítana a netem...

2011/05/02
Kismamánk az egészségtudatos táplálkozás híve, a zöld-ségek elfogyasztása közben fűnyírói funkciót is ellát.
Sajnos a télen elszokott az ölben hurcibálástól, vagy csak rossz tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban, menekül és kapálózik, ha fel akarom venni. No és a mérete sem az a kimondott kicsinység, bőven nagyobb a macskánál.
No akkor közkívánatra, lekvárfőzés.
Egy csomó ideig meg voltam róla győződve, hogy a lekvárfőzés iszonyatos, embert próbáló középkori kínzásfajta, aminek az eredménye (eper és főleg szilva tekintetében) túlédes fekete ragacs, amitől az ember fosik, mint a lakodalmas kutya (vagy az hányni szokott?).
Aztán egy pár éve felnyílt a szemem, hogy az űrtechnológia már a lekvárfőzést is forradalmasította, kaphatók 2in1, 3in1 porok kis zacsikban, amivel sittysutty megvan az egész cécó. Az ember nem görnyed tizenórákat a forró katlan felett, és a gyümölcs is megőrzi természetes színét.
Pár év alatt arra is rájöttem, hogy nem szabad egyszerre tizen-huszon kilóknak nekiugrani, több körben öt-hat kilóval sokkal emberbaráttabb ez a móka.
Szabadon lehet kísérletezni, nekem a 2:1 arányú sárgabarack:szilva kompozícióm aratta messze a legnagyobb sikert a család körében.
Nem érdemes vízgőz fölött csírátlanítani a csavaros üvegeket, fóliával és fedővel vacakolni, az IKEÁban kapható csatos üveg alaposan elmosva is tökéletes, és évről évre újra felhasználható, csak a gumigyűrűt kell pótolni.
Két évig lemaradtam az eperről. Két éve olyan nagy hőség volt, hogy egy hét alatt letermett minden, mire észbe kaptam, már nem volt. A tavalyi eperszezont pedig elmosta az eső, minden szétrohadt, az a kevéske eper, ami kapható volt, nagyon drága és ízetlen volt.
Idén elhatároztam, hogy nem csúszhatok le az eperről. Amint megláttam kíírva az utak mentén, hogy "magyar eper", tudtam, eljött az én időm. Úgy döntöttem, 6-800 ft/kg nekem már megfelelő.
Szombaton be is csattogtam az egyik fóti zöldségeshez, aki jóformán ingyen rámtukmálta az összes nyomi epret, amije még maradt, mondván vigyem csak el, ez holnapig már szétrohad neki, ő csak kidobná.
Így jutottam kb. 7 kg eperhez 2400 ft-ért. Tényleg nyomi volt, meg apró, de nem penészes, ez pedig köztudottan a legjobb fajta befőzni. Pucolás, és áldozatos minőség ellenőrzés után maradt 6 kg, amit 3 kg cukorral befőzve jó néhány üveg gyönyörű és finom eperlekvárra tettem szert.
Eperből még legalább egy, de inkább két ilyen körre számítok, olcsóbban, vagy drágábban, pár száz ft belefér.
Szóval mikor van eperszezon? Tapasztalatom szerint az első komolyabb legalább 5-7 napig tartó napsütéses időszak után, amikor megjelenik a zöldségesek standján a "Magyar eper!" felirat. Akkor nyomás a boltba, beszerezni a megfelelő befőző cuccokat, porokat (Haas, Dr. Oetker, stb mind gyárt ilyet), cukrot, üveget, és lehet szimatolni a zöldségeseknél.
Aztán gyertek dicsekedni a remekművekkel! :-)
Eseménydús hétvége - főleg állatok és szórakozás...
Újra kismama a fedélzeten! Ezúttal szerencsére nem én, hanem Aranyfül, alias Hegylakó az, aki anyai örömök elé néz. A nyúlfi áldás az én szülinapom környékén várható. Pénteken hoztuk haza puha forgáccsal kibélelt kifutójába, azóta is kényezteti a család apraja-nagyja. Zsenge pitypangot és tyúkhúrt kap, aki arra jár, simít rajta kettőt-hármat. Mivel a bejáratnál van a ketrece, elég nagy jövés-menés van nála. Jura odáig merészkedett, hogy megemlítette, elvihetném az állatorvoshoz egy kontrollra, mondhatni terhesgondozásra...
Befőztem a szezon első lekvárját, ami igen jól sikerült. 9 kg eperlekvár dunsztolódik csendes magányában a konyhán. (A későbbi visszakereshetőség miatt jegyzeném meg, hogy 6 kg eper, 3 kg cukor, 2 citrom leve, 3 zacsi Haas quittin 2:1, és 1 zacsi 3:1 ugyanaz volt az arány).
Vasárnap megnéztük Emmával a Maci Lacit, hát jujjj deszar volt...

2011/04/28
Nem tudom, mi van velem, éjjel két volt pasimmal (szeretőmmel) is álmodtam. De hogy miért pont ezzel a kettővel (még jó, hogy nem az összessel, elég sem lett volna ez a pár óra alvás), a jó ég tudja, és hogy miért pont ezt (semmi különöset)...
Az a haszna megvolt, hogy reggel felébredve nagy örömmel konstatáltam, hogy a legjobb pasim mellett horgonyoztam le...

De hogy meséljek még. Főleg állatügyek, és húsvéti visszaemlékezések.
Mivel nálam a Húsvét a világ legjobb ünnepe, ezért mindig nagy lendülettel készülök rá. Mondjuk idén pont nem, mert ágyban fetrengtem egészen szombatig, amikor is félig szédelegve megejtettük a húsvéti bevásárlást.
Azazhogy ajándékokat. Milos kismotort, Iván jáva építőt, Emma pedig tengerimalacot kapott.
Minden tele van a húsvétra ne vegyünk élő állatot mizériával, de mit csináljak, ha egyszer pont úgy jön ki a lépés, hogy ilyenkor ideális megvenni.
Négy éve a Nyúl hozta Chilit is, aki azóta remek családtag lett, és azon ritka alkalmakkor bánom csak meg, amikor összeszarjakakálja, -hugyozzapisili az előszobát.
Három éve kórházban hédereltem, örültem, hogy luk van a fenekemen...
Két éve kis jóindulattal állíthatjuk, hogy a Nyúl hozta Milost, talán említenem sem kell, hogy ez is remek döntésnek bizonyult.
Tavaly na jó, tavaly tényleg impulzív vásárló voltam, ellágyultam a veresi piacon, és vettünk egy igazi élő nyuszit. Mentségemre szóljon, Aranyfül tényleg iszonyat jófej nyúl lett, és ha nem vesszük meg, pár héten belül nyúlpaprikásként szagolta volna alulról az ibolyát.
Nagyon mellékszál, hogy télire beköltözött az Árnyas Kertbe, ami az ovis állatsimogató, hogy ne fagyjon meg egymagában itthon. Most tudtam meg, hogy egy nálánál tíz mérettel kisebb lógó fülű törpenyúl végigverte az egész bandát, csak a mi nyulunk úszta meg ép bőrrel, lehet, hogy átkereszteljük Hegylakóvá. A gyerekek már nagyon nyígnak, hogy hozzuk haza, és én hajlok is rá, de előbb (amennyiben lány) elviszi Laci bácsi (az ovis gondnok) bepároztatni, és lesznek kisnyulak. Terveink szerint.
Rengeteg állatunk van, de végül is vidéken lakunk, van nagy házunk és kertünk, én itthon vagyok egész nap, simán belefér. Arról nem is beszélve, hogy szilárd meggyőződésem, hogy jót tesz a gyerekek lelkének, ha állatok között nő fel. Persze nem olyan állatok között, mint én, mert azok kocsmában laktak, büdösebbek és hangosabbak voltak, mint az igazi állatok.
Egy szó, mint száz, most van egy malackánk, aki rendkívül félénknek bizonyult eddig, remélem hamarosan beleszokik a családi miliőbe, és hangos visításba kezd, ha zacskózörgést hall. Mert egy igazi tengerimalac ilyen, buta, jóindulatú, visít és kurrog. Amióta az öröklött malac eltávozott az örök szénaföldekre, hiányzik egy kis házi bűzgenerátor. Bár mondjuk annak itt van Chili...
Ha a halakat nem számolom, van négy állatunk, ami teljesen rendjén van így falusi viszonylatban, és akkor erővel tartom magam vissza attól, hogy ne vegyek pár csirkét, házi tojás reményében...
Mivel nálam a Húsvét a világ legjobb ünnepe, ezért mindig nagy lendülettel készülök rá. Mondjuk idén pont nem, mert ágyban fetrengtem egészen szombatig, amikor is félig szédelegve megejtettük a húsvéti bevásárlást.
Azazhogy ajándékokat. Milos kismotort, Iván jáva építőt, Emma pedig tengerimalacot kapott.
Minden tele van a húsvétra ne vegyünk élő állatot mizériával, de mit csináljak, ha egyszer pont úgy jön ki a lépés, hogy ilyenkor ideális megvenni.
Négy éve a Nyúl hozta Chilit is, aki azóta remek családtag lett, és azon ritka alkalmakkor bánom csak meg, amikor össze
Három éve kórházban hédereltem, örültem, hogy luk van a fenekemen...
Két éve kis jóindulattal állíthatjuk, hogy a Nyúl hozta Milost, talán említenem sem kell, hogy ez is remek döntésnek bizonyult.
Tavaly na jó, tavaly tényleg impulzív vásárló voltam, ellágyultam a veresi piacon, és vettünk egy igazi élő nyuszit. Mentségemre szóljon, Aranyfül tényleg iszonyat jófej nyúl lett, és ha nem vesszük meg, pár héten belül nyúlpaprikásként szagolta volna alulról az ibolyát.
Nagyon mellékszál, hogy télire beköltözött az Árnyas Kertbe, ami az ovis állatsimogató, hogy ne fagyjon meg egymagában itthon. Most tudtam meg, hogy egy nálánál tíz mérettel kisebb lógó fülű törpenyúl végigverte az egész bandát, csak a mi nyulunk úszta meg ép bőrrel, lehet, hogy átkereszteljük Hegylakóvá. A gyerekek már nagyon nyígnak, hogy hozzuk haza, és én hajlok is rá, de előbb (amennyiben lány) elviszi Laci bácsi (az ovis gondnok) bepároztatni, és lesznek kisnyulak. Terveink szerint.
Rengeteg állatunk van, de végül is vidéken lakunk, van nagy házunk és kertünk, én itthon vagyok egész nap, simán belefér. Arról nem is beszélve, hogy szilárd meggyőződésem, hogy jót tesz a gyerekek lelkének, ha állatok között nő fel. Persze nem olyan állatok között, mint én, mert azok kocsmában laktak, büdösebbek és hangosabbak voltak, mint az igazi állatok.
Egy szó, mint száz, most van egy malackánk, aki rendkívül félénknek bizonyult eddig, remélem hamarosan beleszokik a családi miliőbe, és hangos visításba kezd, ha zacskózörgést hall. Mert egy igazi tengerimalac ilyen, buta, jóindulatú, visít és kurrog. Amióta az öröklött malac eltávozott az örök szénaföldekre, hiányzik egy kis házi bűzgenerátor. Bár mondjuk annak itt van Chili...
Ha a halakat nem számolom, van négy állatunk, ami teljesen rendjén van így falusi viszonylatban, és akkor erővel tartom magam vissza attól, hogy ne vegyek pár csirkét, házi tojás reményében...
2011/04/26
Színházklub
Voltunk kétszer színházban is, következzék itt a szigorúan vett saját véleményem.
Mikve - Pesti Színház
Anyu ajánlotta, és én is csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Mondjuk eleve Eszenyi Enikőt nagyon szeretem azóta, amióta egyszer ezer éve láttam, mint Nóra.
Ezt a darabot szerintem minden nőnek látnia kéne annyira rólunk szól. A színház csurig volt, pótszékeken ültek, álltak emberek. A végén szűnni nem akaró vastaps. Meg is érdemelték, döbbenetesen jó előadás volt.
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe - Nemzeti Színház
Életem egyik legszörnyűbb színházi élménye, ezt biztosan állíthatom. Ráadásul három felvonásban, a végére már meg akartam halni. Inkább, mint hogy néznem kelljen ezt a vérborzalmat. Az eleje még csakcsak, basszus tök jó színészekkel (és Kulka egyébként is szívem csücske), de második felvonásra az írók-rendezők gyógyszere oly mértékben gurult el, hogy csak a jólneveltségem tartott vissza attól, hogy ki ne fussak sikítozva.
Jurának tetszett, ez nagymértékben jellemzi kettőnk ízlésvilágának messzeségét. Simán lehet, hogy csak az én proliagyam nem emelte be a magaskultúrát.

Itt vagyok, élek, majdnem virulok is.
Tudom, egy teljes hónapja nem írtam, de mentségemre szóljon, gép előtt sem nagyon ültem.
Egy brutál vírus rászabadult a gyerekekre, több mint három hétig nyomták itthon az ágyat, és nyiszatolták az idegeimet. Emma repetázott is.
Mire minden gyerek felgyógyult, engem nyírt el egy olyan fejfájás, hogy azt hittem belepistulok. Ez is több hétig tartott, a végére totál szétestem, enyhén nyáladzó kakatón biomasszává lényegültem.
Következett egy három napos szünet, mire múlt kedden újra fellobbant a fejfájás, soha nem látott erősséggel, estére már rezgő kocsonya maradt az agyam helyén. Reggelre kipurcantam, a nyirokcsomóim alma méretűre duzzadtak, a fejemen lévő összes mindenem kegyetlenül fájt (fül, fog, állkapocs, torok, szem, tényleg minden).
Három napig nyomtam az ágyat, mire magamhoz tértem. Utoljára három éve voltam ilyen szarul, mondjuk akkor kórházba is kerültem.
Végül Jura elcipelt dokihoz, kaptam antibigyót, és tádám, csodák csodája, meggyógyultam.
Az elmúlt másfél hónap tanulsága számomra az, hogy az élet egészen csodás, ha nem fáj az ember feje.
Most próbálom utolérni magam a házimunkával, és nagy bánatomra a Húsvétra sem úgy tudtam felkészülni, ahogy szerettem volna.
Holnap jönnek szétkalapálni a konyha egy részét, hogy az mzs-től örökölt hűtő beférjen.

2011/03/26
Tegnapra Iván is belázasodott. De igazán vacakul csak ma reggel lett, természetesen, hiszen ma van a kimenõnapunk Jurával. Miloska már jobban van, de legyen is, napok óta rá van nõve a cicire. Emma szinte gyógyultnak minõsül.
Õ már megy suliba jövõ héten, a fiúk még itthon nyomják az ágyat, és nyúzzák az idegeimet.
Minden jel az influenzára utal, bár ez ìgy nem lett kimondva az orvos által.
De hogy jó hírt is mondjak, kaptam eeegy (dobpergés) iPad-et Jurától. Biztos azért, mert nagyon jó voltam, ès nagyon régóta vágytam rá. Így most otthon hagyva az ispotályt, itt ücsörgök a Pastramiban, villásreggelizem, ès az ètterem wifijét használva blogolok arról, hogy milyen szar is nekem. De tekintettel a körülményekre, elég kicsi átéléssel.

2011/03/24
Jura most már tényleg kihúzza a gyufát. Megunta az olcsó kifogásokat, hogy miért is jön későn haza.
Bakker, lejárt a vacak "túlóráznom kellett", "tengerentúli hívásom volt"megette a kutya a házimat típusú kifogások ideje.
Most azt állítja, hogy Jerry O'Connell-lel vacsizik.
Nevetséges!
Azt hiszem előkeresem a szebbik sodrófámat, és megkenem a képes felét, ha előkerül...
Bakker, lejárt a vacak "túlóráznom kellett", "tengerentúli hívásom volt"
Most azt állítja, hogy Jerry O'Connell-lel vacsizik.
Nevetséges!
Azt hiszem előkeresem a szebbik sodrófámat, és megkenem a képes felét, ha előkerül...
2011/03/23
Természetesen tegnap éjjel Milos is belázasodott. Nem nagyon, pont annyira, hogy ma már nem ment bölcsibe, kellően nyűgös volt, annyira viszont mégsem volt beteg, hogy ne bontotta volna le a házat.
Halálra szekálta Emmát is, aki viszont még mindig kutyául van, igaz ma már csak estére lázasodott be, de a péntek óta tartó köhögés és lázvonat úgy elgyengítette, hogy egész nap fekszik.
Ivánt azért elvittem előkészítőre, addig egy új szitter vigyázott a közkórházasokra, de a fodrászt le kellett mondanom. Nyilván roppant önző dolog, de akkor is eléggé elkeseredtem emiatt.
Nem vagyok egy ápolónő alkat. Engem a betegek rettenetesen idegesítenek, még akkor is, ha azok a saját szeretteim. Erőt próbáló feladat számomra pontosan adagolni a számtalan cseppet, kúpot, szuszpenziót és szirupot.
Mivel péntek óta éjjel is ápolok, mostanra sikítófrász-szerű menekülési kényszerem van, masszív fejfájással megspékelve.
Iván egyelőre tartja magát, ő valószínűleg szombaton fog lerobbanni, amikor a várva vágyott szabadnapom lesz.

2011/03/21
Minden szempontból rendhagyó krupp ez. Egyszerűen nem akar behurutosodni, helyette száraz, irritáló köhögésbe csapott át.
Eredetileg nem terveztem elmenni a saját dokinkhoz Emmával, egy vírusos gyereket mi a fenének vigyek, szombaton már látta az ügyeletes. De most mégiscsak elviszem, mondjon ő Á-t, vagy B-t. Szívem szerint adnám neki a köhögéscsillapítót, de orvosi megerősítés nélkül nem merem, a fenének se hiányzik egy tüdőgyula.

2011/03/19
Muhhhahhahahaaaaa!
Kicsesztem Mörfivel!
Akkurátusan összeraktam a kórházi cuccot egy kis gurulós bőröndbe, még a szemüvegemet és a wc papírt sem felejtettem ki, bepakoltam a gyereket a kocsiba, és elhúztam Vácra.
Beálltam a kórház parkolójába (ehheheeehheee), és úgy mentünk át az ügyeletre.
Ahol egyrészt kiderült, hogy egy nyolc éves is lehet kruppos, valamint az is, hogy nem vagyok megbízható lázérzékelésben.
Mert hogy megkérdezte a doki néni, hogy lázas-e most a gyerek. Mondtam neki, hogy talán egy kicsit. Akkor mérjük meg. 39,8. Öhhhh...
Minden másban a szokásos, rectodelt, sok folyadék, lázcsillapítás, hidegpára, satöbbi...
Nem kell bent maradni a kórházban, persze ha rosszabbodik, vissza kell menni.
Bár kórházi parkolásért lehúztak rólam ötszáz jó magyar forintot, nem bánom. A kis beteg itthon lábadozik nagy békességben.

2011/03/18
2011/03/07
Diadalmas jelentés az első napirendes hétvégéről.
Szombaton rögtön egy kimenős nappal indítottunk. Az eredeti ötlet az volt, hogy rendszerezzük a kimenős napokat, két hetente egy teljes napra, és akkor a maradék napokon ne tünedezzünk el néhány órákra.
Így is lett, szombat reggel felkerekedtünk Jurával, és nekivágtunk a tavaszi városnak. Egy gyors DM után következett egy lassú reggeli egy kávéházban.
Utána a Westend, mert furulyát akartunk venni Emmának, de sajnos az a hangszerbolt bezárt. Ültünk és punnyadtunk, mikor is kipattant a fejünkből, hogy menjünk el egy dayspa-ba valami kényeztetésre. Még szerencse, hogy az I-Style-ban van internet, gyorsan foglaltunk is egy helyet este 7-re a Sen Spa-ba.
Ittunk egy koktélt, betoltunk egy kis desszertet, és beültünk a moziba.
Az Elhajlási engedélyre esett a választásunk, és ez volt a legjobb, amire jegyet vehettünk. Kicsit becsípve, kettesben ez egy tökéletes film volt. Halálra röhögtük magunkat. Családosoknak kötelező, olyan poénokkal van telerakva, amit csak azok értenek meg igazán, akik maguk is ezt nyomják nap mint nap. Ráadásul ahhoz képest, hogy a Farelly fivérek rendezték, nagyon visszafogottan szerepelt benne a kakahumor.
Ezután még kicsit sétáltunk a belvárosban, majd belevetettük magunkat a kényeztető fürdőbe, és masszázsba. Késő este értünk haza.
Tökéletes nap volt, rég nem voltam ennyire kisimult.
Másnap délelőtt kreatív órát tartottunk.
Emma és Iván barátság-karkötőt fontak (maradék fonal és vasalógyöngy szükséges hozzá), Milos pedig újságot tépkedett.
11-re nyilvánvalóvá vált, hogy minden híresztelésekkel ellentétben még mindig ragyogó az idő, így amíg Jura a karnist szerelte, mama pedig főzött, én kimentem a gyerekekkel a kertbe. Hátul meleg napsütés volt, ami igazán kedvez egy alapos sarazásnak.

Ebéd után csendespihenő, aztán újabb kirándulás következett. Most a Püspökszilágy és az utána jövő falu között lévő horgásztó volt a célpont.

Felfedeztünk egy kis ösvényt, ami az erdőbe vezetett.

Találtunk egy magaslest is.

Ahová csak szegény Miloska nem mászhatott fel (én meg nem akartam).

Igazán jól sikerült kis túra volt, Milos is végiggyalogolta.
Hazafelé beugrottunk a cukiba, és mivel Milos semmit ilyesmit nem ehet, még egy tejmentes gofri is összejött vacsira.
Hajmosás, fekvés, elájulás.
Összegezve: lényegesen kevesebb volt a vinnyogás, veszekedés, az unatkozásból fakadó rosszalkodás. A sarazásban kiváló partnerek, vagy egy órán keresztül mélységes egyetértésben kotyvasztották a szmötyit. Napi kétszer voltak levegőn, ez pedig jó hatással volt az esti elalvásra is.
Felkerült a karnis a helyére.
Nem mondom, hogy mindig ilyen lesz, de a viszonylag szigorú napirend megakadályozza, hogy szétcsússzanak a dolgok, és végül semmi se történjen meg, amit elterveztünk. Lényegesen élvezhetőbb így az élet.
Rájöttünk, hogy a kiránduláshoz nem szükséges a budai hegyekbe menni (főleg mivel ott elég nagy a népsűrűség egy tavaszi hétvégén), maximum 20 percnyi kocsiútra remek felfedezésekre váró helyek vannak itt a környékünkön.

Címkék:
család,
filmklub,
foto,
kirándulás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)