Ma hajnaltól estig közel negyven centi hó esett. Gyönyörűséges szép...

És a hó csak zuhog, zuhog, zuhog...
Nem tudom, mikor volt utoljára ennyire tél a tél, és ez tök jó.
Ha tél, akkor legyen hideg és essen a hó.
Jó lenne, ha szeretném a telet, és nem várnám ennyire a tavaszt, mert akár örülnék is ennek a nagy hónak és hidegnek...
Megyek is ki fát hasogatni...

Reggel én vittem a gyerekeket oviba, mert mama itt volt a délutáni program miatt.
Ha már ott voltam, beszéltem a logopédussal, mert megcsinálta az iskolába menőknek a felmérését.
Hazafelé beugrottam a piacra mézért, de a kedvenc méhészem nem volt kint, elég vacak is volt a piac, ami nem is csoda minusz tíz fokban. De legalább ettem lángost.
Hazarongyoltam, begyújtottam, bedobtam egy mosást, és már indulhattam is vissza az oviba a gyerekekért, mert mentünk a Katica nénihez (piszológus).
Nagyon klassz volt, volt játékos IQ mérés is, Emmának 120, Ivánnak meg a 7,5 éves szinttel nézve is 130. Ööööö... Na majd regisztrálom a menzára.
Háromra rongyoltam velük vissza az oviba, de kiderült, hogy a titkos szülői izémizé csak négykor kezdődik. Bakker. Addigra a gyerekek levetkőztek. Visszaöltöztettem őket, be a kocsiba, irány haza.
Faltam egy tányér kaját, és rongyolás vissza az oviba. Odafelé felcsűrtem a supermassive black hole-t, hogy kicsit kiszellőztessem az agyam, hihetetlenül elfáradtam a nagy koncentrálásban.
Ovis izémizé után nyomás haza.
Kicsi Milosnak nagyon hiányoztam, alvásig cicin lógott.
Fárasztó volt, holnap angol bemutató óra...

Tegnap este Jura egy nagy csokor tulipánnal állított be. Meglátta, megvette, hazahozta nekem, ez a kedvenc virágom.
Itt a tavasz - mondta, mikor átnyújtotta...

Emmaduma, avagy evolúció kontra teremtésmítosz

Volt nekem gyerekkoromban egy szép képeskönyvem a különböző népek teremtésmítoszairól. Ezt nézegette Emma minap, melléültem, beszélgettünk.
Én evolúcionistának mondanám magam, ő hittanra jár.
Meséltem neki arról, hogy minden népnek megvan a maga saját teremtésmítosza, amit azért találtak ki, hogy a számukra megmagyarázhatatlan dolgok értelmet nyerjenek.
Minden nép más istenben, vagy istenekben hitt, a természeti csapásokat pedig istenekkel, szörnyekkel magyarázták.
- De anya! - néz rám Emma azzal a tekintetével, amivel akkor néz, ha tudatni akarja: átlát a szitán, nem mondok igazat - De anya! A kengurut ki teremtette?
- Hát tudod az evolúció... Volt egy őskenguru, abból alakult ki...
- És a lovat?
- Hát voltak őslovak, tudod, néztük is a lovaskönyvben...
- De az embert már biztosan Isten teremtette...
- Nem egészen, az ember is az evolúció során alakult ki. Voltak pl. ősemberek...
- Na jó, de az ősembereket ki teremtette?
- Senki. Lettek.
- De miből lettek?
- Hát tudod először csak kis apró egysejtűek voltak az egész földön, mint a bacik...
De ez már őt nem érdekelte, továbblapozott a perui mondakörre...

Komolyan mondom, hónapok óta ez volt a legizzasztóbb beszélgetésem velük, ehhez képest kismiska volt az is, amikor Iván megkérdezte, hogy igaz-e az, hogy a fiúknak tej jön a fütyijükből...

A madarak a nagy hó miatt felfedezték az etetőt, felhőkben fosztogatják.
Ma sikerült pár képet csinálnom róluk. Sajnos csak a nappali ablakából, ezért a rossz minőség.

Cinke kapitány:


Fázós verébtrió:


Sorbanállás a menzán:


Hagytak-e a többiek magot nekem is?

Tegnap este kiesett Emma fogából a tömés, amit 2 hete csináltak meg.
Szegény kicsikém, először megörült, azt hitte a régóta mozgó, ferde fogacska pottyant ki, de aztán látszott az arcán, hogy elborul, ahogy rájött, a tömés esett ki.
Olyan heves zokogásban tört ki, hogy alig tudtam megvígasztalni.
Holnap megyünk, újra betömetni...

Milos-ügyek
Két hónap rendszeres és eredménytelen telefonálgatás után végre sikerült időpontot szereznem Milosnak a vesegondozóba kontrollra.
A szülinapja előtt egy nappal megyünk, három hónappal később, mint kellett volna.
Zabszem a megfelelő helyre felhelyezve...

A hetedik te magad légy! - gondolta a kis csipkés bal alsó kettes, és kidugta a hegyét Milos ínyéből...

Tizenegy hónapos

Cukisági faktor az egekben. Napközben. Éjjel nem annyira.
Az a jó éjszaka, amikor csak éjfélkor, háromkor és hatkor kel (hatkor már fel is kel). De ilyen jó éjszakánk régen nem volt, inább az a jellemző, hogy fél-másfél óránként ébred.
Nem tudom mitől, kifogytam az ötletekből, túlélésre játszom.
Napközben nagyon jó, kialakult napirendünk van.
Hatkor felkel, általában Jurával megy le, én még alszom nyolcig. Kilenckor, mikor a többiek elmenenk oviba, lerakom aludni. Általában cicin alszik el. 11-kor ébred (legtöbbször kakisan). Délben ebédel, egy üveg bébiétel lecsúszik.
Kettőig játszik a karámban, akkor megint alszik négyig.
Ha ébred, megyünk az oviba.
Hat körül érünk haza, akkor megint eszik, tápit, vagy szopizik. Amíg mi vacsizunk, ő almát majszol.
Fél nyolckor fürdés, ekcéma miatt kétnaponta, nyolckor fekvés.
Cicin alszik el nagyon gyorsan.

Nappal jókedvű, kiegyensúlyozott, huncut. Nagyon sokat játszik magában.
Tud pakolászni, játékot a dobozába, labdát eldobni, egyre több lépést tesz meg egyedül (megfontoltan, komótosan), pici szöszt felcsippenteni, kupakot lecsavarni, repülő légcsavarját forgatni és közben brümmögni, gombokat nyomogatni, hogy a játékok zenéljenek, tapsolni és pápázni, kinyújtott mutatóujjal mutatni, rázni a fejét (de ez még nem nem-et jelent), etetőszékből és karámból játékokat direkt kidobálni, másodfokú egyenletet megoldani, deriválni, takaró alatt Dosztojevszkij-t olvasni.

Szavai (a teljesség igénye nélkül): cici, csüccs, tes (tessék), enye (anya), emm (Emma), chi (Chili), baba, ott, hi-ta (hinta-palinta), pá-pá, de (ügyes) ta/te általános szó, minden másra vonatkozik.

Nagy valószínűséggel tejfehérje allergiás, február közepén megyünk kivizsgálásra, addig is tartom a szigorú tejmentes diétát.

9780 (vagy 9870?!) gramm, és hosszra tuti nőtt, de azt nem mértem.

Összességében imádom minden kis porcikáját, legtöbbször éjjel is, bármennyit kel. Valószínüleg az az allergia miatt van úgyis.

Első Iskolaelőkészítő

Huhh, nagyon klassz volt.
Tegnap este bepakoltuk a kis hátizsákját, kihegyeztük a ceruzákat, beraktuk egy tartóba, kapott egy füzetet, kifényesítettünk egy mosolygós almát, és szalvétába csomagolva elraktuk. Ma Emma úgy izgult, hogy nem is bírt reggelizni, egy fél pirítóst alig tudtam beleimádkozni. Egész odaúton locsogott izgatottságában.
Mi értünk oda elsőnek, a tanító néni körbevezette Emmát. Édes kicsikém csak szorongatta a kezemet.
Aztán megérkezett a többi gyerek is, közben az iskolások pingpongoztak a teremben, és két kislány már odasündörgött Emma mellé, kérdezgették, nagyon kedvesek voltak.
Aztán elkezdődött az előkészítő, a gyerekek bementek a terembe, mi meg kint maradtunk.
Amikor vége lett, kinyílt a teremajtó, és ő még ott ücsörgött a padban, a ceruzáit pakolgatta.
Basszus, mikor lett ilyen nagy ez a gyerek? Hiszen csak tegnap született.
Szélesen mosolyogva csacsogta, hogy miket csináltak. Nagyon élvezte.
Visszafelé a kocsiban azt mondta, kár volt úgy félni, nagyon jó volt.
Az oviba érve pedig már azt mesélte a barátnőinek, hogy ő már iskolás.

Úgy tűnik öten lesznek elsősök, és azt is megtudtam közben, hogy tervbe van véve az iskola kibővítése, bekerül a mosdó, fent lesz egy új terem, és talán hatodikig is lesz lehetőség oda járni.
Megnyertek egy pályázatot iskolabusz ügyben is, lehet hogy hozni-vinni fogják őket reggel és délután.
Na az nagyon fáin lenne :-))

Filmkub - Doctor Parnassus és a képzelet birodalma

Az egyik legjobb Terry Gilliam film, amit az utóbbi időkben láttam. Óriási váltás a Tideland-hoz képest, ami megrázóan brutális volt, ez egy kedves mese, az oly' jól ismert Terry Gilliam-es mesevilágban.
Volt aki kiment a film közben, az vagy nem tájékozódott előre hogy mire ül be, vagy túl szelídnek találta, hogy a film háromnegyedénél sem volt még a székbe döngölve mentálisan.
Varázslatos mese, gazdag díszletek között. A vége pedig hatalmas meglepetés, ugyanis happy end.
Tetszett, jó volt, nézzétek meg!

Csütörtök van, karácsonyi égők a pinyóban.
Most már tényleg jöhet a nyár.
Elő is kotrom a bikinimet (ehhehheeee)...

Mindenki odáig van a fészbúkért. Tényleg én vagyok az egyetlen, akinek nem jönnek be a különböző idétlen alkalmazások, és nem pillantok rá óránként az üzenőfalra, hogy igyam grafomán ismerőseim minden mondatát életük olyan jelentőségteljes pillanatairól, hogy teszemazt letörött a körmük?!
Tényleg én vagyok a rosszfej? Vagyis: rosszfej vagyok, leszarom...
Vannak emberek, akik érdekelnek istenigazából (elismerem, nem túl sok). Azoknak olvasom a blogját, akinek meg nincs, azzal beszélek személyesen.

Továbbgondoltam kicsit ezt a sztrájk dolgot. Én is mélységesen fel vagyok háborodva, hogy ilyen kevés gyes-t kapok. Azok ottan sikkasztanak jobbra-balra, az én szememet meg kiszúrják némi apróval, holott ez egy felelősségteljes 7/24-es meló.
Úgyhogy holnap felpakolom a srácokat, és betaszajtom őket az Államkincstár aulájába, én meg jól sztrájkolni fogok. Micsoda? Hogy az ott dolgozó adminisztrátorok nem tehetnek arról, hogy én kevesellem a gyes-t? Hát azt ki nem szarja le?
Hiszen a sztrájk erről szól, nem? Istenesen megszopatjuk azokat, akik semmiről sem tehetnek. Szép magyar mondás ez, dögöljön meg a szomszéd tehene (is, meg a szembeszomszédé is...)

Ma leszedtük a karácsonyfát.
Csütörtökön a maradék égők is mennek a pinyóba.
Jöhet a nyár!

Jura ma elutazott Londonba.
Fél délelőttöm ráment, hogy az előzetes, kb. 30 darabból álló NEXT gyerekruha listámat meghúzzam, és egy költséghatékonyabb felsorolással álljak elő.
Nehéz volt, de sikerült. Kicsi excel táblába összefoglalva cikkszámmal, mérettel, árral, másodlagos listával (ha az első listából nem sikerülne mindent beszerezni). Ez már múlkor is bejött, a boltba belépve az első eladó kezébe nyomta a listát, ők szépen összeszedték a cuccot, ami meg nem volt, azt másnapra leszállították neki a szállodába. Tiszta munka, pont egy ebédidő felében teljesíthető küldetés.
Ráadásul hála végtelen önuralmamnak, nagyon rövidke kis lista lett, szinte csak listácska.

Mindazonáltal nem szeretem, ha elutazik, ha nincs itthon, ennyi év alatt sem sikerült megutálnunk egymást, mitöbb szeretjük és vágyjuk a másik társaságát. Körülnézve szűkebb és tágabb ismeretségi körömben ez mármár perverziónak számít.
Bár ha még a Porontyon olvasottakat is számításba veszem, akkor egészen biztos az, hogy velünk nincs valami rendben.
Hiszen dacára annak, hogy premier plánban végignézte három szülésemet is (az elsőnél az alfelem hímezgetését is) ugyanolyan hévvel kíván, mint régen, nem töri le a macinacim, vagy tej és bébipapi foltos trikó sem. Több mint tíz évnyi kufircolás után is kapásból még több tízévnyi (egymással való) kufircolás ugrik be mindkettőnknek.
De ha (nagy nehezen) elvonatkoztatok a szextől, akkor is valami furcsa módon az egymásnak való örömokozás az elsődleges szempont, és nem a másik furmányos gyötrése.

És ha elutazik, akkor valahogy még nyilvánvalóbb ez az egész. Szervült részei vagyunk egymásnak, olyat meg ki hallott már, hogy az egyik lábam, vagy teszemazt májam elutazik Londonba, én meg itthon maradok?!
Az a kis májacska sem érzi olyan jól magát a kedves testüregétől oly messze...

Hóbarátok

Tegnap készült ez a kis kompozíció. Az alacsonyabbik Iván, a magasabbik Emma. Emma pocakján Milos feje látható, Emma szerint a pulcsijából kandikál ki.

Az egész onnan indult, hogy Jura kiásta a kocsiját, csinos kis kupacot halmozva. Én folytattam a saját kocsim kiásásával, azzal pedig olyan nagyra nőtt a kupac, hogy vétek lett volna nem hóemberré formálni (egyébként is tökéletes hóemberépítő hó van). Így ráérő időmben görgettem két pocakot és fejet.

Hazafelé az oviból vettünk répát orrnak, és a gyerekek elkészítették az arcokat. Ez a képen nem látszik, de a magasabbik kb. akkora mint én. Remélem jó sokáig velünk maradnak a "kis" hóbarátaink...

Elindult az e-bay-en vásárolt peluscsomagom Amerikából. Drukkoljatok, hogy meg is érkezzen...

Bréking nyúz

Milos ma megtette az első önálló lépését. A kis karámjában ácsorgott, pont egy lépésnyire a falától. Kissé elgondolkodott, majd egy megfontolt lépéssel odalépett.

Voltunk ma fogászaton is. Emmának betömték két tejfogát és leszedték a fogkövét. Nagyon-nagyon bátor volt, bár reszketett az félelemtől, hősiesen helyt állt. Mondjuk itt a Veresdentnél tényleg eszméletlenül jófejek, hol van ez már attól a huszonöt évvel ezelőtti iskolafogászattól, ahova én jártam?! Megjegyzem volt ott egy fődoki, mindenki úgy hívta, Szörnyella De Frász. Pont olyan vattacukor haja volt, és jellemre is egészen hasonlatos volt. A sors vicces fintora, hogy később az (ex)anyósom lett...
Na de vissza a nap hőséhez!
Odalett a lekvárraktárnak használt (komolyan!) hatalmas lyuk, helyette csinos fehér kis tömés virít, a büszke nagylány szájában. Van neki 10 felnőtt foga, és ezzel szerintem meg is nyerte a korosztályos fogváltó-versenyt.
Nagyon büszke vagyok rá!

szolg. közl.

Kata drága, megkukkantottam a blogodat, tényleg szuper dolgok vannak, ráadásul továbbkattintottam Réka tejmentes blogjára, és ott megláttam, hogy létezik egy jó kis kajaszállító cég, bizonyos Spékó. Nagyon-nagyon megörültem neki, ugyanis nem akarok itthon főzni egymagamra, a szokásos kajaszállítóknál meg nem lehet tejmentes kaját rendelni.
Szerdán jön az első adag kaja, izgatottan várom, végre rendes ebédet fogok én is enni minden nap, hurrá! :-)

Baba és kígyó...

Tojt nekem a Mikulás egy kötős könyvet. Nagy örömömre csupa valóban hasznos és megköthető dologgal van tele.
Emmának elkészült egy baba, szoknyával és átlapolós felsővel, Ivánnak pedig egy kígyót. A baba nem is annyira, de a kígyó igen nagy becsben van, majdnem annyira, mint Fefe, Iván a nyaka köré szokta tekerni, mint egy sálat.
Az oviban meg is kérdezték, hogy honnan szereztem a baba testét alkotó kötött anyagot. Mondtam, hogy a fonalboltból, ugyanis azt is kézzel kötöttem :-)
Most egy gyerektakarón dolgozom, ez horgolva lesz, a jó öreg granny's square mintával.

Újabb pelusokat szereztem be, négy darab popin V2 dream dry-t.
Így van már nyolc pelus, ha folyamatosan mosom őket, akkor elég is egész napra. Mondjuk a mosás nem nagy kunszt, egyszerűen bedobom az aktuális adag mellé.
Tény, hogy gyakrabban kell cserélni, de én amúgy sem szeretem hosszasan állasztani a fenekét ugyanabban a pelusban.
Éjszakára még eldobhatót kap.
Nagyon szeretem ezeket a pelusokat, engem az sem zavar, hogy esetleg kakit kell róla vakarni.

Dolgos hétköznapok

Olyan gyorsan eltelt ez a másfél hét, hogy csak pislogunk. Arra gondoltunk, hogy végre lesz egy csomó időnk, amit együtt tölthetünk.
Aztán hipphopp, megint itt vannak a szürke, latyakos hétköznapok. Jura ma egy foghúzással indított, tud élni, hiába no...
Emma és Iván még itthon vannak, ma még nincs ovi.
Holnaptól pedig tényleg minden visszaáll a régi rendbe, és megint várhatunk egy évet arra, hogy együtt legyünk ilyen hosszan.

Január elsején megszületett az unokahúgom második fia.

Nem lesz nehéz fejben tartani a szülinapját! Isten hozta a világban :-)

Úgy tűnik, tényleg a tej a ludas.
Egy hétig semmi tejet-tejterméket nem ettem. Szilveszterkor kicsit kilengtem, becsúszott egy tejeskávé, és egy kevés sajt. Ma láttam, hogy újra felpiroslottak a foltok a hasán...

B.U.É.K. meg minden...

Nagyon jó volt a társasparty mzs-éknél, bár éppen a társasok nem kerültek elő. Ettünk, dumáltunk, nagyon kellemes volt. Gyakrabban kéne ilyet csinálni.
Én is megittam két bacardi breezert, igazán jól esett, kora este ittam, éjfél előtt kicsivel még fejtem, muszáj volt, kimaradt az esti szopi, és már közelgett a következő.
Hazafalé én vezettem, mivel Jura borozgatott egész este. Odakint zuhogó eső, Jura pedig elkezdett csuklani. De azt tudni kell, hogy ő egyszerre csuklik és köhög, ettől pedig halál vicces hangokat ad ki. Elkezdtünk röhögni, de annyira, hogy végül meg kellett állni, hogy Jura kivegye a csomagtartóból az innivalót, mert már majdnem megfulladt.
Az az év csak jó lehet, ami ekkora nevetéssel indul...

P.S. kaptam még két Pop-int moestől, ezek mikroszálas belsejűek.
Az előbb adtam Milosra a bambuszos popint, még így sem egy nagy etvasz, hogy teljesen gyakorlatlan vagyok. Ha belejövök, simán ugyanannyi lesz a gyerekre adni, mint az eldobhatót.

Filmklub - Avatar

Még nem írtam róla? Öreg hiba. Karácsony előtt láttuk.
Ez az a film, ami kötelező. Nem nagyon akartam megnézni, de Jura annyira lelkes volt, hogy belementem, végülis ő is megnézte velem a Twilight-ot.
Nagy hiba lett volna kihagyni.
Nézzétek meg! Moziban! Kurvajó!

Filmklub - Továbbállók - Away we go

Tegnap láttuk a Művészben, valószínleg nem három óra alvás utáni este kellett volna megnéznem, kicsit olyan volt, mint halál fáradtan bepiálni.
Na ez az a film, amiből évente maximum kettőt bírok megnézni, olyan durván sok(k), mély érzelmet nyom az emberbe.
A film vicces, elbűvölő, kedves és mint említettem nagyon érzelemdús.
Akkorát ütött, hogy a moziból kijőve percekig némán bandukoltunk egymás mellett, és végül sétáltunk is egy fél órát a friss levegőn, hogy kicsit kiszellőzzön a fejünk.
Nem tudom ajánljam-e, aki az ölős-baszós-partraszállós filmek megszállottja, semmiféleképpen ne nézze meg. Aki nem riad vissza attól, hogy megszabadulva a holivúdi kliséktől, néhanapján megnézzen egy Film-et, az menjen el rá. Lehetőleg moziba...

Új mánia...

Az egész onnan indult, hogy egy adag mosódiót készültem megrendelni a Zöldabc-től, és megláttam a pop-in mosható pelusokat.
Nagyon megtetszettek, elkezdtem szaglászni, kutatni, nyomozni.
Aztán ahogy ez nálam már csak lenni szokott, rákattantam rendesen. Ma már meg is kaparintottam a négy első pelusunkat, két bambusz belsős Pop-in V2 AIO (all in one) OS (one size) -t, és két (kicsit használt) BumGenius 3.0 organic-ot.
Első körben a Pop-in jobban tetszik, tapintásra finomabb még a külseje is, és főleg nagyobb, ami komoly szempont egy ilyen sűrű gyereknél, mint Milos.
Amikor átvettem a Pop-in-okat, szétbontottam, mindenhol bársonyos puhaság, csak tapogattam, símogattam, és közben arra gondoltam, hogy hogy tekerhettem azt a finom kis bőrét azokba a rettenetes, szúrós műanyagokba eddig?!
Annyira más ez az egész, fogni kell egy ilyen pelust ahhoz, hogy az ember érezze a teljesen nyilvánvaló különbséget....
Már alig várom, hogy használni kezdjük.
Íme a kép az új szerzeményekről (középen egy selyem pelusbetét, ami szárazontartó, antiszeptikus, gyulladáscsökkentő hatású - állítólag):

A gazdasági válság/új szelek párosa rám mérte a második, talán még az előzőnél (Danubius megszűnése) is nagyobb csapást.
Az egyetlen újság, amit a kezdetektől fogva, az első lapszámtól fogva (15 éve) minden alkalommal megvettem (az utóbbi pár évben már előfizető voltam), és az első betűtől az utolsóig gondosan elolvastam.
És most megszűnik.
Sírok, zokogok.
Isten Veled Kretén magazin...

Két kedvenc
Szopi közben és után...

És ha már a rajzolásnál tartunk...

Emma is sokat fejlődött, az emberkéi már nem pálcikák többé, van kiterjedésük (és ezzel a lépéssel az én rajzkészségemet túl is szárnyalta :-).
Figyelme középpontjában a (lovakon kívül) test és a nemiség áll. Jó a megfigyelőképessége, amint az az alábbi képen kiválóan látszik is:

Apának egy kicsit nagyobb melle sikeredett, de a borosta és a szőrtenger elég reális. Az én ábrázolásom is remek, de azt hiszem gyakrabban kéne fazongyantázáshoz folyamodnom :-D

Hogy mi a különbség egy felnőtt nő, és egy kislány között? Íme egy Emma-akt:

Iván sokáig nem rajzolt. Egyszerűen nem érdekelte. Ha mégis rávettük, akkor nagyokat röhögve lendületes lengőfirkákkal karmolta tele a papírt. A rajzolásban is a mozgást élvezte, nem az alkotást.

Egy-két hónapja már rajzolgat emberkéket ha nagyon muszáj, de nem nagyon érdekli, legtöbbször csonkol (kezeket leggyakrabban). Aztán ma este rajzolta ezt:

Emma biciklizik az úton(!), apa a garázsban éppen engedi le a biciklit a plafonról (fel vannak húzva télire). A garázs körül a ház vonala látszik, a hullámos vonalak írás.

Elképesztően aprólékos rajz, Emmának még hajgumija is van. Azért az Emma-féle stílus nagyon érződik rajta, egyértelműen őt utánozza, de ez akkor is egy eredeti Iván-mű...

Emmaduma (még karácsonyi műsor előtt felmondta az egészet, majd utána ezt mondta):

Anya, de ne mondd el óvónéninek hogy elmondtam, mert ez általában meglepetés lett volna...

Ivánduma

Anya! Egyszer elmegyünk mzs-ékhez, és megnézzük, hogy gyerek lett-e már a kisbabájából, vagy még kisbaba?

A kutyának kicsit rosszabbul alakult a karácsonya, mint amire számított. Ő egy sampont kapott, amit bizony ki is próbáltunk. Reszketve állt a kádban, mártír tekintettel pislogott rám, de tűrte.
Megszárítottam, és mintha kicserélték volna, egy gyönyörű, hófehér-ezüstszürke plüsskutya lett belőle.

Karácsony

Az idei karácsony minden idők legjobb karácsonya lett. Rájöttem, hogy nem kell görcsösen akarni karácsonyi hangulatot, mézeskalács illatot, csengettyűszót és egyebeket.
Szóval nincsenek sütik, csak beigli, amit mzs-nél sütöttünk, töltött káposztát tegnap csinált anyu, de a halászlé elmaradt, és eddig még senki sem panaszkodott.
Sőt, az ebéd is csak a szokásos, mivel nem tudtuk összeterelni a gyerekeket (nyilván, hiszen az ajándékukkal játszanak), egyedül ettem egy tányér valamit az előbb.
A fadíszítés remek volt, és az ajándékbontás is, bónuszpálya Milos édes kis pofája, ahogy tátott szájjal leste a fát.
A kidzoom-ok pedig egyértelműen remek választásnak bizonyultak, a gyerekek imádják...

In memorian majdnem karácsonyi hó...

Tíz hónapos

Túl sok minden nem változott, a mozgása egyre ügyesebb, hosszú másodpercekig is megáll egyedül, ha nem figyel oda. Szépen lépeget kézenfogva, vagy egy kézzel a karám szélébe kapaszkodva.
Tegnap kimondta élete első tiszta szavát. Igen, semmi meglepetés, a szó a következő volt, cici...
Az alvással továbbra is küzdünk, valamint képbe lépett egy nagyon durva ekcéma, a hasa, és a lába oldala tiszta seb.
Így tejmentes diétát tartunk mindketten, ami őt annyiban érinti, hogy tejmentes tápszert kap. Én nem ehetek semmi tejterméket, a koffein mentes kávémat ihatnám tejmentes tejjel, hát köszi.
Evés terén továbbra sem nagyon haladtunk, napi fél üveg bébiétel, este egy kis tápszer, egyébként ciciciciciciciciiiii éjjel-nappal.
Egyéb újdonságok még a labdázás, és a pakolás. A konyhában a fiókokra és a szekrényekre sok év kihagyás után visszaköltöztek a spárgák, és egyéb kötöző alkalmatosságok.
Súlya 9680 gramm, hosszra talán kicsit nőtt.
Egyébiránt továbbra is egy imádnivaló édes zsivány. (Kép lesz, ha előásom a telefonomból).
Ó, és majdnem elfelejtettem, kinövesztett még két fogat (ezeket is 1-2 nap eltéréssel), így már hatfogú.

A filmkritikákat elsősorban pasik írják, így nem is csoda, hogy eléggé lehúzzák a Blood Ties-t.

Pedig igenis szuper sorozat, persze főleg nőknek. Persze ne várjunk Lost-os látványvilágot, töredéke pénzből forgatták, de én valahogy nagyon kedvelem az efféle sorozatokat (a Torchwood is BBC Wales gyártmány, Jura szerint az mondjuk a szegedi körzeti tv-nek megfelelő társaság), ez egy általam ismeretlen, de pasik által szitokszónak számító Lifetime nevű csatorna készítette Kanadában.

Engem a látványelemek nem különösebben nyűgöznek le egyébként sem ha egy sorozatról van szó, hiszen azt legfőképp félszemmel vasalás közben, vagy a monitoron nézem. (Más a helyzet egy mozifilmmel, ott domborítson a CGI!). Szóval tökéletesen megfelel egy béna zombimaszk is, vagy egy ügyetlen füstfelhőben eltűnés, a lyukakat betömi a fantáziám, egyébként is beszari vagyok, sokkal megnyugtatóbb egy ügyetlenül maszkírozott farkasember, vagy démon, mint egy "hihető" példány.

Na száz szónak is egy a vége, ez egy jó sorozat, élveztem minden részt, kellemes volt, jólesett.

Kár, hogy csak két évad készült belőle, és valószínüleg nem is lesz több...

Annyira tök jó volt hinni abban, hogy az egész alvásmizéria csak a horkolás miatt van. Jól ráfogom Jurára, és kész passz. Sajnos ez nem igaz.
Vagy nem teljesen...

Tegnap csodás hó esett, csak egy aprócska probléma volt vele, hogy nekünk Óbudán volt sürgős kakaókoncertezésünk, mire vége lett, belepte a hó a várost, és még csak akkor kezdett belendülni.
Röpke két óra alatt haza is értünk, pedig a Patrol ilyen útviszonyoknál csillogtatja meg igazi képességeit. Az autópályát egybefüggő hóréteg borította, az utolsó pár kilométert emlékezetből tettük meg, mert öklömnyi jégdarabok fagytak az ablaktörlőre. Ezt le is kapartuk a lehajtónál.
Este Jura beájult egy neocitrántól (amit nekem kellett volna innom, lévén kezdődő torokvész fenyegetett), én pedig elegánsan a gyerekszobában felejtettem, horkoljon csak a nagyok fülébe, ők már amúgy is edzve vannak mama által.
Az éjszakánk békés, fűrészelésmentes volt, Milos csak hajnali négykor ébredt. Meg fél hatkor, de visszaaludt még fél hétig, lévén csend a szobában...

Ezen felbuzdulva ma szétfotosoppoltuk a fenti alaprajzot, és végre meggyőztem Jurát a megfelelő átalakításokról. Tavasszal egy életünk, egy halálunk, megcsináltatjuk. Lesz fent három szoba mindenki nagy megelégedésére, csak győzzük kifizetni...

A teljes összeomlás határán megkegyelmezett nekem Milos, egész jó kis éjszakánk volt.
Tettünk az ügy érdekében:
- Két napja nem eszem-iszom tejterméket, ő pedig tejmentes tápszert kap vacsira (hátha tejallergia, ez már csak az ekcéma miatt is gyanús)
- Kibújt a fogacska
- Visszahúztam az ágyát a miénk mellé, a szoba legmelegebb pontjára (mert Jura szerint fázott)
- Tegnap egész nap kapta a homeós bogyót fogzásra
- Este kapott egy adag panadolt - szintén fogzásra

Azt hiszem ennyi, valami ezek közül, vagy egyik sem, hanem egy teljesen más ok miatt csak egyszer kelt éjjel, 2 óra előtt valamivel. Hosszasan szopizott, majd visszaájult. Engem annyira meglepett a majd' három óra egyhuzamban alvás, hogy fél órát forgolódtam álmatlanul. Valamint az éjszaka további részében a megszokott módon óránként felébredtem, ahogy trenírozva lettem. De minden egyes alkalommal jólesően a másik oldalamra fordultam, és tovább durmoltam.
Sajnos reggel háromnegyed hatkor egyszerre ébredtünk Jura hangos horkantására, és miközben nagyon csúnyákat gondoltam (Jura) felmenőiről, próbáltam visszaaltatni a dedet.
De ezzel az erővel egy fűrésztelepen is nagyobb sikert értem volna el. Ilyenkor mindig arról fantáziálok, hogy odakészítek a szopis fotel mellé egy vödröt tele teniszlabdával, és bizonyos frekvencia fölött megdobálom vele (négy ébredés után a vödörben tüskés acélgolyók vannak).
Nem vagyok egy mártír alkat, mert már az is mérhetetlenül bosszant, hogy édesdeden alszik, miközben én szop(tat)ok, de hogy horkol is, az már mindennek a teteje.

Most már tényleg nagyon vágyom egy külön szobára Milosnak.

Nagy kínnal és keservvel kinövesztettük (igen, többesszám, mert én sem aludtam!) az ötödik fogacskát. Ennyi szenvedéssel piramisok emelkednek az égig, nekünk egy kis fehér karcocska jutott a nagy, lapát hódfog mellett. A párjának is napjai (és éjszakái...) vannak hátra...

Ma megkapták a gyerekek az oltást.Nagyon büszke vagyok rájuk, semmi nyavajgás nem volt, pedig izgultak nagyon (főleg Emma).
Iván nagyon férfiasan csak annyit mondott au, Emma pedig pityergett egy kicsit, és azt kérte, én öleljem át, ne az asszisztens. De nem húzta el a kezét.
Szóval tényleg nagyon-nagyon büszke vagyok rájuk. Kaptak is egy-egy zenélő autót fájdalomdíjul.
Szerencsére Milosra tudott Judit (a takarítónő) vigyázni, nem kellett ezt a két órás kört vele megtennem.
Ovi-doki-játékbolt-ATM-ovi (vissza az ebédért)-bolt-haza...

Végül csak odaértem az oviba a gyerekekért, záráskor még egy csomóan voltak, két csoportban is, nem egy összevontban, gondolom több szülő is beragadt a dugóba a hó miatt.
Hazajöttünk, szánkóra kaptunk, és kimentünk csúszkálni. Piszok mázli, hogy a környék szánkódombja pont a mellettünk lévő keresztutca.
Jó fél órát voltunk kint, de a gyerekek olyan fáradtak lettek a végén már (persze nem aludtak az oviban sem), hogy csak üvölteni tudtak.
Igen jellemző kép, ahogy Iván ül a szánkón, kapaszkodik ezerrel, és közben azt zokogja taknya-nyála egybefolyatva, hogy "Emmahaaaaa, most éhééén akarlak húzni téhégeeed!"
Emma pedig áll vele szemben, és azt visítja patakzó könnyekkel, hogy "Akkor szállj már le végre a szánkóról!"
Ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, ideje hazaindulni.
Nem is tiltakoztak, egyből felszáradt a tengernyi könny, és vidáman hazacsúszkáltunk. Még Milos is élvezte, aki alaposan be volt tekercselve száz réteg polár, és orkány anyagba, mint egy kis high-tech múmia.
Mi más is következhetett volna itthon, mint vacsi, forró teával, és sok lilahagymával. Ilyen egy tízpontos este...

Falusi dolgok, avagy megint a gumis...

No vajon ki az, aki az utolsó utáni pillanatra hagyja a kocsi gumicseréjét (már megint)? Hát persze, hogy én.
Tegnap elviccelődtünk Edináékkal kicsit, mondták, hogy a nyakamban lógó kocsikulcs (ami a renault-k esetében egy fekete kártya) úgy néz ki, mint Borka koris bérlete.
Mondtam is kacagva, hogy hát ha nem cserélem le a nyári gumikat, ez is korcsolyabérletté változik hamarost. Majd ma reggel arcomra fagyott a mosoly a hómennyiség láttán.
Kinéztem a garázsba, ott pihentek a téli gumik a legtávolabbi sarokban, elbarikádozva rettenetes mennyiségű lommal (fűnyíró, kerti bútor, láncfűrész, néhány bringa, tetőbox, stb...), de legalább nem voltak felrakva polc, vagy szekrény tetejére, akkor esélytelen lettem volna.
Kicsit sem könnyítette meg a dolgomat, hogy ezek felnire szereltek, húsz kiló tuti van egy darab.

Felhívtam a gumis srácot.
- Mondd csak, kell időpontot kérni gumicserére?
- De mennyire, hogy kell! (Általában következő hétre szoktam csak kapni.)
- Akkor mondanál nekem egy legeslegkorábbi időpontot?
- Legkorábbi... -papírsurrogás- Holnaaaaa... Ma öt óra?
- Ooööööhááát végtelenül hálás vagyok, ötre megyek....

A történethez tartozik, hogy ötig vannak nyitva. Ez jófejség, és nem az első, amit a részükről tapasztalok...
Ezek után szapora nyögésekkel tarkított káromkodások közepette előástam a gumikat, és berámoltam a csomagtartóba.
Valamint megkértem Edinát, hogy hozza el a srácokat magához az oviból, és gumis után elcsattogok értük. Azért van lelkifurkám, mert ha előbb lecserélem a nyavajás gumikat, akkor ma alvás után értük tudtam volna menni, hogy játszanak az udvaron, amíg világos van.
De be kell lássam, nem tudok kibújni a bőrömből, én a nyári gumit mindig az első hókor, ónosesőkor, vagy fagykor fogom lecseréltetni, míg világ a világ...

Filmklub

Vasárnap este megnéztük moziban a Twilight második részét. Nekem nagyon tetszett, pedig olvastam a könyvet is. Határozottan kellemes meglepetés volt, jobb, mint amire számítottam.
Ami általában a könyvadaptációk hátulütője (a normál filmhossz érdekében alaposan meghúzott sztori), abból itt előnyt kovácsoltak, az összes felesleges és unalmas picsogást kivágták, maradt a fogyasztható történet. Bár az eleje még így is kicsit uncsi volt.
Ha a harmadik könyvet is ennek szellemében csinálják meg, akkor cakkli-pakkli fél órás lesz az egész, még akkor is, ha a CGI alaposan kitesz magáért.
Egész kicsit kellett csak magyaráznom Jurának a háttérdolgokról, akinek ezúton is hálás vagyok, hogy a sokhavonta egyszeri mozibajutásunkkor ezt néztük meg.

A dolognak volt egy másik igen kellemes hozadéka is, mama fektette a három gyereket. Itt persze Milos volt a szűk keresztmetszet, de vele sem volt gond, ugyanúgy elaludt cumisüvegen, mint cicin szokott.
Így tehát mama megnyerte a skacok fektetését szilveszterkor is.

Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom...

A gyerekek beoltása úgy tűnik csúszik egy hetet, Iván most hányta össze az ágyát.
Természetesen Jura nemsokára hazaér a másik kettővel, vasárnapig ötgyerekesek leszünk, és még zsúrra is hivatalosak vagyunk.
Mindenesetre a hányás esetére fenntartott vészforgatókönyv két hete kicsiszolódott, ugyanis akkor is hányt egy teljes éjszakán át...
Szerencsére itt van (megint) anyu, ő alszik vele, nekem csak a takarítási és gyógyszeradagolási feladatok maradnak.
Mindazonáltal az ágyneműről félig emésztett uborkás-párizsis szendvics levakarása nem feltétlenül tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé...

No végül csak beoltattam magam, rájöttem, hogy egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy lebetegedjek. Ki a túró ápolna engem napokig? Ráadásul ott ez a kis szopós bornyú is, őt sem akarom megszivatni.
Szóval gondoltam egyet, és elcsattogtam a Misszióba, ahol van oltópont. Igaz, hogy én ingyen is megkapnám, de kavarjon három kört a körzetinél az, akinek hat néger öreganyja van, nekem bőven megért háromezret, hogy negyed óra alatt végeztem is, fizetéssel, oltással, megfigyelési idővel együtt, konkrétan lezavartam az egészet oviba menet.
Szóval mikrochip beültetve, már előre látom, hogy az én megfigyelésem fogja végzetes romlásba dönteni az egész remekül kieszelt összeesküvést. Nincs az a számítógép, ami ne reagálna egy hét után kínjában kék halállal, csak ne kelljen tovább rögzítenie az útjaimat, otthonról az oviba és vissza, külön ínyenc falatként néha a pelenkabolt.
Mondjuk azt kicsit sajnálom, hogy mellékhatásként nem nőtt még egy fejem, vagy plussz két kezem, hát így higgyen az ember lánya a nyavajás körleveleknek.
Mondjuk amilyen szerencsém van, a kölyköknek biztos nő tőle keze is, meg feje is...

Úgy tűnik máris kezdenek hatni az pszihológus által adott tanácsok. Pedig azt hittem, hogy eddig is odafigyeltem, és kimutattam a szeretetemet. Úgy tűnik nem eléggé. Minden nap erős, koncentrált figyelemben részesítem Ivánt (amennyire tehetem, néha csak 10 percre), és két napja kekeckedés helyett inkább újra hozzám bújik, az esti lefekvéskor pedig nincs balhé.
Nyilván lesz ez még így se, biztos lesz visszaesés, de ez egyelőre nagyon bíztató.
Milost még mindig bántja, ezt még át kell fordítani valahogy a fejében.
Azt hittem elég tisztán látom az itthoni dolgokat, de persze nem, ezen a téren van még mit tanulnom. Látom már, hogy Emmát is megviselte ez az egész, csak ő máshogy éli meg, nehezebb észrevenni az ő szorongását.
Sokkal, sokkal jobban oda kell rájuk figyelnem...

Pénteken, az oviban adventi készülődés volt. Ott derült ki, hogy Zsuzsa néni, Iván óvónénije reggel fogta magát, beadta a felmondását, és el is ment.
Teljes döbbenet mindenki részéről, senki sem tudja mi lehetett az oka, valami magánéleti probléma -vélik tudni egyesek.
Elég szomorúak vagyunk, mert Iván kedvenc óvónénije volt...

És ha már Ivánról van szó, egy másik nagy meglepetés ért pénteken, de ez legalább kellemes.
Felhívtak a pszihológustól (na nem a nevtanból, hanem magán úton jártak közben az érdekemben), hogy lemondtak egy időpontot, tudnék-e menni. Hát hogy ne tudnék?! Lóra kaptam és irány Veres.
Az egyből kiderült, hogy remekül fogunk együtt dolgozni Katica nénivel. Ő egy idősebb nő, és ahogy nekem sem, neki sem kenyere a mellébeszélés. Mondta, hogy általában nem szoktak ilyen nyíltak és őszinték lenni az anyukák, kell futnia pár kört mindig, mire kibökik a dolgokat.
Hehe, hát én hét éves kiképzésben részesültem Marinál, én tuti nem fogok ködösíteni.

Egyelőre én meséltem Ivánról, a problémák természetéről, ő csak általánosságban mondott dolgokat, mert még jobban meg kell ismernie Ivánt. Szerinte nem lesz itt gond, és én is ebben reménykedem. Pénteken viszem hozzá Ivánt is.

A Mikulás zsákja jelentősen könnyebb lett, miután nálunk lepakolt. Hiába no, öt gyerek már nagyüzem, nem is fértünk el az ablakban, az asztal végén kapott helyet a csizmakiállítás...

A könyvek nagy sikert arattak, Berg Judit tündéres könyve(Emma), Imbusz mester (Iván), Elfújta a szél (Zsófi), és egy Nemere könyv, gyerekkorom nagy kedvence, a Kupolaváros titka és a Műkincsrablók a kisbolygón (Dani)...

Autós ügyek

Veszélyes dolgok ezek a kényelmi funkciók, könnyen hozzászokik az ember. A scenic magától felkapcsolja a fényszórót sötétedéskor, és elektromos kézifékje van, ha leállítom a motort, automatikusan behúzza.
Így történhetett meg az, hogy este Jura kocsijával (visszakapta az outlandert) indultam babátlanra, és olyan furcsán nem láttam a kertben. Jahogy be kéne kapcsolni a vellanyt?
Az részletkérdés, hogy ugyanolyan szarul kapta vissza egy hónap szerelgetés után, eltűnik a motor teljesítménye, hiába nyomja az ember padlóig a gázpedált, a kocsi csak lassul. Még a bringások is simán legyorsulnak, ami azért valljuk be, elég gáz, alig vártam, hogy hazaérjek...
Veresen megálltam pénzt felvenni. Szépen leparkoltam, más kocsi sehol egy darab sem, éjjel egykor nem csoda. Felkocogtam a lépcsőn, felvettem a pénzt, és már lefelé jöttem, mikor egy hatalmas tartálykocsi húzott el az outlander mellett.
A huzattól a kocsi szépen elkezdett gurulni, ugyanis én elfelejtettem behúzni a kéziféket, és sebességben sem hagytam.
Isteni szerencse, hogy tényleg nem volt közel s távol senki, mert simán nekicsattant volna bárminek. Jó pár métert gurult már, mire bevetődtem az ülésre, és behúztam a kéziféket.
Szóval úgy tűnik visszakapjuk végre megint a patrolt, ami egyébként megér egy külön posztot, hiszen az már nem is kocsi, hanem egy életérzés...

Szerelem az, amikor fizetésnapon hazafelé jövet mindketten bemegyünk a boltba, és ő a kedvenc baracklémet veszi meg nekem, én meg a kedvenc narancsléjét neki. Egymástól függetlenül, nagy titokban, előre örülve a másik örömének...

Nem nagyon tudok mit írni, peregnek a napok szépen sorban.
Közeledik a karácsony, de valahogy nincs karácsonyi hangulat, szinte mindenki ezt mondja, akivel beszélek. Az is igaz, hogy nem nagyon járok bevásárlóközpontokban és hipermarketekben, szóval nincs ami rámöntse a white christmas-t, meg a girlandokat.
Ennek én csak előnyét látom, még nem tört rám a szokásos karácsony undoritisz, talán csak némi múló rosszkedv. Ilyen még nem volt, hogy már december van, és én még mindig nem azon gondolkodom, hogy hova ássam el magam vinnyogva tavaszig.
Csak javul a helyzet szép lassan...

Álljék itt mementóul a világ dicsőségére, hogy Milos ma betúrt egy teljes üveg bébikaját ebédre. Életében először. Kecskeméti almás csikre...

Minden bizonnyal átok ül rajtam a telefonokkal kapcsolatban.
A régi telefonom a kezdetektől fogva alig volt hívható (be volt kapcsolva, mégsem tudtak felhívni). Másfél év után végre vettünk egy új telefont, azt ellopták egy hét után.
Vissztértem a régi nem hívhatós telefonhoz, az beadta a kulcsot, egy szép napon csendben kimúlt.
Előkapartam a szekrény mélyéről egy özönvíz előtti nokiát, mire két hét múlva tönkrement a kijelzője. Nagyon érdekes élmény vakon telefonálni.
A Pannon szokásos módon szivat, kb. 3 hete kikapcsolta a telefonomat, mondván nem fizettem be egy nyári számlát. Érdekes módon ezt a szeptember cirkusz során nem derült ki. Viszont mivel céges szám, én nem intézkedhetek, az ügyintéző csajnak nyilván az utolsó a sorban, Jurának pedig ez nem egy élő probléma, nem cseszegeti a hölgyet eléggé.
Van egy másik, feltöltős kártyám ilyen esetekre, arról másfél nap alatt eltűnt az ötezer forintos feltöltés, úgy, hogy nem is telefonáltam. Az ügyfélszolgálaton persze csak vonogatják a vállukat, biztos bekapcsolva maradt a wap. Egy nokia 6110-en?! Ember, akkor még fel sem találták a wap-ot, mikor ez a telefon már elavultnak számított...

Szóval itt állok két nem működő kártyával, egy vak kijelzős özönvíz előtti szutyokkal, ki tudja még meddig. Telefonálni tudok, ha nagyon muszáj, Jura blackberry-jéről, de az egy angol szolgáltatónál van, szóval Nagy-Britannián keresztül megy minden hívás...

Őrült módon bánnak vele, húzzák, nyúzzák, felemelik, cipelik, leejtik, takarót borítanak rá, keresztülesnek rajta, megrúgják, elgáncsolják, fellökik, és mégis, mégis, olyan szikrázóan ragyogó szemmel néz rájuk, sikít a boldogságtól, ha meglátja őket, kacag rájuk teliszájjal, és egyáltalán látszik a tekintetén, hogy ők minimum félistenek, kétség sem férhet ehhez...

Babakaka

Piciny fiam tökélyre fejlesztette az elalvás utáni fél órában való bekakilást. Minden napközbeni alvását ezzel szúrja el. Nagy békességben elalszik, majd fél óra múlva eszelős visítással ébred, még jóformán nincs is magánál, de már követeli a szabadlábra helyezését. A körülötte lengedező szag pedig kétséget sem hagy affelől, itt már megint bekakilás esete forog fenn.
Ha háromszor fektetem le egy nap, akkor háromszor csinálja ezt meg (plussz a kora hajnali, és(!) a reggeli alkalmak). Hogy fér el egy ilyen pici gyerekben ennyi cucc?

Gyepagy

Álmomból felriasztva is tudom, hogy melyik nap mit kell vinni az oviba (pizsi, énekcucc, angolcucc, tornacucc, úszócucc), és egyébként is milyen foglalkozás lesz aznap (ketten hatfelé járnak nyolcszor), kinek milyen testápoló, tusfürdő, sampon kell (hármuknak ötféle), milyen gyerekülésük van és volt (hét ülés színkóddal évjárattal), melyiküknek mi a jele, óvónéni, dadus, kedvenc ovistársak, azok szülei és testvérei, lila foltokból és relytélyes fájdalmakból is naprakész vagyok, kedvenc ételek, színek, ruhák, rajzfilmfigurák, játékok. Ruhaméret, lábméret (centiben is!)
Folytathatnám oldalak hosszan, az életem ezek körül forog, az agyamban egy bonyolult mátrix, állandó változókkal, mindig azon munkálkodom, mi a legideálisabb megoldás.
Estére leszívott aggyal nézek ki a fejemből, mire alszik mindenki a nevem felidézése is nehézségekbe ütközik.
Még szerencse, hogy vannak barátaim, akikkel azért alkalmasint el lehet csevegni az élet egyéb dolgairól is...

Minden évben én veszem meg az ajándékot a gyerekeknek anyám, öcsémék, és bátyám nevében. Tavaly felgerjedt bennem a józan ész, és közöltem, közös nagy ajándékot fognak adni, nem három kicsit.
Persze megvettem, becsomagoltam, odaadtam, ők az összeggel, és azzal járultak hozzá, hogy nézték, ahogy a gyerekek örvendeznek.
Idén már azt sem hajlandók megmondani, hogy mégis mennyit szánnak rá. Találjam ki azt is én?!

Egy hónap múlva karácsony.
Azért az nagyon durva...

9 hónapos

Jelentősen javult a cukisági faktor amióta alszik éjjel.
Viszont továbbra is folyamatosan taknyos, ami adódik a szutyok időjárásból, a fogzástól és abból, hogy mindig mindent rág. Olyan, mint egy kölyökkutyába oltott hód...

Mozgásában nagy bravúr nem történt, egyre ügyesebben lépeget bútorok mentén, néha megáll egyegy másodpercre, ügyesen ül le, és olyan gyorsan mászik, hogy tűzcsíkot húz maga után a szőnyegen.
Kb egy hete adott nekem egy igazi cuppanós puszit.

Értelmileg nagyon sokat fejlődött, erről pár poszttal lejjebb írtam.

A kajálás is javulgat, két hét fullcici után kezd újra megbarátkozni az egyéb táplálékkal, noha jelentős mennyiséget nem fogyaszt belőle. Este kap egy kis tápszerpótlást, merőben önző okból, hiszen noha bírnám tejjel, egy 9 hónapos gyerek mellet bocsánatos bűnnek tartom, hogy már nincs kedvem folyamatosan zabálni és vedelni, így estére kényelmesebb a tápi. Noha lefekvés előtt elég sokat szopizik még.
Nagy megkönnyebbülés, hogy eszi a tápszert, megnyugtató a tudat, hogy bármi történik, nélkülem sem hal éhen.

A gyarapodása újra megindult, súlya 9160 gramm és olyan 72 cm körül van...

Túl a Torchwood 3. évadján elegem lett az UFÓ-s sorozatokból. Most egy időre jegelem a V-t is, és inkább előveszem a jó öreg Criminal Minds-ot. A mészáros sorozatgyilkosok utáni nyomozás szinte estimese a földönkívüliekhez képest...

Torchwood
Azért azt a részt nem nem lefekvés előtt kellett volna megnéznem, ahol Owent lelövik, de aztán Jack feltámasztja a kesztyűvel, és a Halál Owenen keresztül átjön a valós világba...

Milos próbál beszélni

A következő szavakra konzekvensen ugyanazokat a hangokat használja, teljesen megfelelő helyzetekben: csüccs (tcsü), kész (té), cici (dzidze).
Nagyon sok mindent megért, természetesen hallgat a nevére, jön ha hívják, tudja ha rosszban sántikál, menekül ha el akarom csípni, tudja mi csüccs, a kész (orrszívás), és természetesen mit jelent a cici. Érti azt, hogy Chili, vagy ha a kutyához használt hangsúllyal beszélek, egyből nézi a földet, hogy hol a kutya.
Figyeli, hogy mit mondok, próbálja utánozni a szavakat.
Ez egy 9 hónapos (fiú!) gyermektől több, mint kiváló...

Megvolt a buli tegnap, és nagyon szuperül sikerült. A meghívottak töredéke jött csak el, hiszen az oviban még mindig tombol a járvány, de sebaj, mert Iván legjobb barátja eljött, így viszont szinte családias volt az egész.
Családias a szónak minden értelmében, volt üvöltve rohangászás is persze, ez egy gyerekzsúr elengedhetetlen része.
A végére totál káosz volt, amit a gyerekek borzasztóan élveztek, a tombola után előszedtem a szerpentineket, és széthajigálhatták őket. Egy perc alatt papírfecnikben úszott a ház, szóval tényleg jó volt.
(Tudom, itt most többen felhördülnek, de esküszöm, tíz gyerek nem tud nagyobb kupit csinálni három óra alatt, mint kettő egy átlagosnál nyűgösebb este.)
A harminc szeletes tortából a felső rész (tíz szelet) fogyott csak el azzal együtt, hogy Timiéknek még csomagoltam is el belőle.
Képek már töltődnek...

A titok nyitja a főzelékes cumi.
Ezek szerint kissé lusta a drágám. Így viszont vígan benyomott egy csomó főzeléket. Na persze anyu kellett ehhez, én idegenkedtem a főzelékes cuminak még a gondolatától is, de aztán végülis úgy döntöttem, teszek rá, suliban már csak nem főzelékes cumiból kéri majd a tarhonyás húst...

Egyszerűen imádom ezt a sorozatot...

A Nagy Cicista

Egyre bizonytalanabb hangon kérdezgetik az emberek tőlem, ha meglátnak Milossal:
- Szopik még?
Egyre inkább arra számítanak, hogy a válasz nemleges lesz. Viszont annál jobban meglepődnek, mikor kibököm:
- Igen, még CSAK szopizik...
Hát igen.
Az a kevés kis érdeklődése is a múlté már, amit az egyéb táplálékok iránt mutatott. Már nem is udvariaskodik, nyíltan undorodik, először csak a szája szélén folyatja ki nagy fintorogva, aztán ha tovább erőszakoskodom, egyszerűen rámköpi.
Már az alma-banán se jön be. A répa sem. Semmi.
Édes, sós, ízelten, pikáns, pempő és darabos, hideg, vagy meleg, bébikaja, saját alkotás, vagy felnőtt kaja. (Még szerencse, hogy esténként egy kis tápszert elfogad. Szigorúan két szopizás között.)
Csak cici, cici, cici. Vígan veti hanyatt magát, fejét irányba fordítja, beindítja a szivattyút, és amikor végre a szájában van a mennyei manna, felrúgja a lábát az égbe, és elömlik rajta az elégedettség. Csukott szemmel élvezi az életet, kortyol hatalmasakat, kis takonycsík ível az orrától a mellemig, néha felnéz, hogy ott vagyok-e még, rámvigyorog. Néha rúgja az ütemet a lábával, kezével kalimpál, karmolászik, babrál.
De előfordul, hogy rengeteg fontos dolga van, nem ér rá hosszasan nyammogni. Odaront a kanapéhoz, feláll, és úgy iszik pár kortyot.
Ha együtt fürdünk, akkor mindenféleképpen szerét ejti egy alapos szopizásnak. Elfekszik a combomon, csak a feje lóg ki a vízből, el-elszundítva szopizik. Ilyenkor közel jár a nirvánához, ez szemmel látható.
Néha belémvág a para, hogy jesszusom, ez a gyerek éhen fog veszni, de a védőnő persze kiröhögött, mert hogy kutya baja nem lesz ennek a gyereknek, és jófej, hogy a lelkem megnyugtatása végett kis tápszert is eszik (mármint Milos, nem a védőnő), hiszen arra a dobozra megnyugtatóan sok kalóra, vitamin, meg nyomelem van írva.
Lehet, hogy egy évesen gondol egyet, és pacalpörkölttel nyit, késsel-villával egyből, sosem lehet tudni, ezek a gyerekek mindenre képesek.
Addig is marad a cici, a cici, a cici...

Nem akarom elkiabálni, de napok óta erőteljes javulás mutatkozik alvás-fronton.
Úgy tűnik tényleg csak az én elhatározásom kellett hozzá, mint eddig szinte mindig. Persze ez könnyűnek tűnik, de a valóságban borzasztó nehéz.
Ott kezdődik a dolog, hogy van bennem egy nagyon erős késztetés, hogy ha sír a gyerek, akkor megszoptassam. Így értünk el odáig, hogy óránként kelt, én pedig óránként szoptattam. Fáradt volt ő is, én is, így már nappal sem tudott jól aludni. Ettől nyűgös lett, amitől nehezen aludt el, stb...
Végül két oldalról érkezett a lökés, ami átlendített a holtponton.
Az egyik az volt, hogy kiderült, bármilyen beteg is, a germicid kúptól vígan átdurmolja az éjszakát. Tehát nem hal éhen reggelre, ha nem szoptatom meg éjjel.
Másik részről Edinával beszélgettem, aki felidézte, hogy az ő lánya is ezt csinálta, 8-19 hónapos koráig, amikor is vett egy nagy levegőt, és nem adott neki éjjel cicit. Volt két kemény hetük, de megérte. Végülis ennél rosszabb már úgysem lehet.
Rádöbbentem, hogy én ezt nem tudom csinálni még tíz hónapig, akkor inkább most szívok egy nagyot.

És persze mint ez általában lenni szokott, nem is volt akkora szívás. Első körben a nappali alvást próbáltam megtanítani neki. Nem engedtem felállni, simogattam a hátát. Ez sikerült.
Ezt aztán kiterjesztettem az éjszakára is. Elhatároztam, hogy hajnali 1 előtt nem kap cicit, ha cigány gyerekek, vagy sánta koldusok potyognak is az égből.
Volt két nagyon durva (egy órás üvöltős), és több közepesen pocsék éjszakánk.
Aztán egyszercsak már nem ébredt, vagy ha ébredt is, visszaaludt magától. Most már stabilan 5-6 körül ébred egy gyors szopira. A dolognak van még egy nem remélt kellemes hozadéka, 5 helyett 7-kor ébred reggel.
Így persze nappal is jókat alszik, és sokkal vidámabb.

Én még pótolom az alvást, most fáradtabb vagyok, mint két hete, de előbb-utóbb én is behozom a lemaradást.

Könyvklub
Stephenie Meyer: eclipse - napfogyatkozás
Az első rész tetszett. A második rész egész jó volt. De ez a harmadik kritikán aluli vacak. Rendkívül csalódott vagyok, ebben a részben jóformán semmi sem történik 650 oldalon keresztül. Ennek a nőnek tanítania kéne, hogyan lehet zsalutéglányi könyvvé dagasztani a nagy semmit.
Ebben a legviccesebb az, hogy simán meg fogom venni a negyedik könyvet is, mert most már érdekel, hogy mi lesz a sztori vége. De abban nagyon reménykedem, hogy ez a szinvonal esés nem tendencia, vagy valami múzsa jól lesmárolja a csajt, és csak összehoz valami rendeset, ami méltó az első könyvhöz.

Nem írok, mert nincs mit. Legalábbis nincs más, mint eddig. Semmi kedvem továbbra is a giga-nem-alváson picsogni. Mint ahogy a betegségeken sem.
Emma és Iván megy holnap végre oviba, minden bizonnyal szaranyaságom ékes bizonyítéka, de számolom a perceket holnap reggelig.
Képtelen vagyok tovább türelemmel tolerálni Ivánnak a viselkedését, ami persze a féltékenységből fakad, de a hónapok óta tartó nemalvás nullára tette a tolerancia-szintemet (is).
Elég egyértelmű, hogy ezzel nem tudok tovább egyedül megbírkózni, keresni fogok egy megfelelő szakembert, és beszélek vele.
A helybéli szerelő srác megcsinálta a kocsimat, házhoz is hozta, Jura szerint nagyon olcsó is volt, de nekem kicsit fáj most ez a közel nettó minimálbérnyi összeg, amit odatoltunk.
Megtartottuk Iván családi szülinapját is vasárnap. Erről csak annyit mondanék, hogy túléltük.
Iván mindenesetre nagyon-nagyon örült az ajándékának, holnap ha lesz kis időm megcsinálom a képeket is.

Hű, a Wasabi nagyon rendben volt. Egy órán keresztül zabáltunk faltuk a finomságokat. Én eddig azt hittem, hogy a sushi gusztustalan nyers tengeri izé. Kiderült, hogy a sushi valójában egy nagyon gusztusos finom csemege.
Már alig várom, hogy újra mehessünk :-)

Ja, és külön öröm, hogy ma házassági évfordulónk van, szám szerint a hatodik.
Tegnap még azon morfondítoztunk, hogy nem megyünk el ebédelni, Milos is nagyon anyás, nem szúrunk ki vele.
De ma már igazán remek ötletnek tűnik a Wasabi...

Egészen döbbenetes fordulatot vett a hetek (hónapok?) óta tartó éjszakázás. Milos megfeledkezett magáról, és átaludta az éjszakát!
Koraeste még egyszer ébredt, csupa takony volt, kiszívtuk az orrát. Én tízkor beájultam az ágyba, lélekben felkészülve arra, hogy legkésőbb fél órán belül odatámolyoghatok a kiságyhoz.
Ehhez képest fél ötkor! arra ébredtem, hogy nem ébredtem.
Persze paraanya egyből a legszörnyűbb verziókat vetíti le. Te jó ég, ez a gyerek biztos lázkómában fekszik, én meg csak alszom.
De aztán kis hallgatózás után világossá vált, hogy sokkal inkább békés alvásról van szó, elégedett hortyogással kísérve. Még ötig elszórakoztattam magam mindenféle rémképekkel, ráadásul a melleim is csurig tele voltak, hiszen kimaradt vagy egy tucat szopi. Végül odasomfordáltam a kiságyhoz, kitakarózva, az ágy másik végében, de teljesen láztalanul aludt a kismókus.
Ötkor azért végül felkelt, evett egy kicsit, és visszaaludt hatig. Jófej Jura levitte, így még ráhúztam két órát.
Az egész banda gyógyultnak minősíthető, kis köhögéstől, takonytól eltekintve.

Emma lábadozó státuszt kapott a doki nénitől, mára szinte teljesen meggyógyult, hőemelkedése sem volt. Ivánnak még annyi se szerencsére. Szerdán mehetnek oviba. Most már vígan nyargalásznak az IKEJÁS lovacskájukkal.
Milos sajnos olyan vacakul van, mint Emma volt kedden. Szinte lehúzhatatlan a láza, egész nap cicin szunyókál.
A dokitól kifelé jövet még tartogatott számunkra a sors egy meglepetést, a kocsim egy nagy olajtócsát engedett maga alá. Iván vette észre, elképesztően okos ez a gyerek.
Kicsit reménykedtünk, hogy talán nem az én kocsimból folyt ki, de hiú ábránd volt. Jura hazaszaladt a saját kocsijáért, és elmentünk a szerelő sráchoz.
Na ezért jó az ilyen kis falu, az a drága jó ember egyből ugrott, hozta az emberét, és el is vontatták a kocsimat. Pedig tele volt az udvara javításra váró autókkal.
Így most kocsim sincs, de minek is, ilyen fejfájással nem is vezetnék, attól kedvesebb az én tyúkszaros életem.

Erről jut eszembe egy régebbi Emmaduma

- Anya! Szerintem Isten halott.
- Igen, ezt már Nietzsche is említette...

Milos belázasodott, Ivánnak hőemelkedése van. Nekem pedig úgy fáj minden porcikám, mintha szét akarnék esni apró darabokra.

Avagy a nagy klasszikus graffiti szavaival szólva: "Jézus halott. Lenin halott. És én sem érzem valami jól magam."

Beültünk egy kis hűtőfürdőzésre, ahol Milos egyből rácsatlakozott a központi egységre, és már aludt is.

Belázcsillapítóztam a bandát, és várom a végzetem, ami a mai éjszakában fog eljőni...

Próbáltam rávenni Jurát hajnalban, hogy legalább egyszer keljen ő, és altassa vissza Milost.
Ennek az lett az eredménye, hogy elbotlott valamiben, és hatalmas csattanással a kiságynak vágódott. Az addig szordínóban nyüszögő gyerekre ráhozta a sikítófrászt ezzel a mutatvánnyal.
Két perc simi helyett fél órát szívtam mire visszaaltattam, de Jura elérte, hogy többet nem kérem meg ilyesmire, inkább én szívok százszor egy éjjel.
Mire végre letettem a picit, az ajtófelé nézve egy gyerekárnyat fedeztem fel. Tisztára mint a Szellemekkel suttogóban. De csak Emma volt, aki nem mert bejönni. Betereltem az ágyba, de szörcsögött, futottam pár kört zsepi ügyben, majd elszunnyadtam tíz percre. Arra ébredtem, hogy Iván áll az ágy mellett, rosszat álmodott.
Na ő befeküdt a másik oldalamra. Rövid húsz perc alatt rábeszéltem, hogy aludjon még kicsit, én is elhelyezhedtem a két gyerek között megmaradt nyolc-tíz centin, elaludtam, maaaaajd negyed óra múlva arra ébredtem, hogy valami csipog a földszinten. Jura elfelejtette kikapcsolni az ébresztőjét a blackberryn.
Akkor úgy éreztem, hogy hajszál választ el attól, hogy baltás gyilkossá váljak, de minimum bosztoni fojtogatóvá...

Nem kis nosztalgiával emlékszem vissza arra a boldog időre, mikor egy influenza szövődmény miatt egy hétig kórházban voltam.

Ülnék most nagyon a Brighton Pier-en egy nyugágyban, alaposan betakarva, vastag sapiban, hallgatnám a tengert, és szunyókálnék.

Azt hiszem a ma éjszakai álmom elég jól jellemzi, mennyire ki vagyok már készülve az éjszakázástól.
Azt álmodtam, hogy könyörgök a védőnőnek, hogy adjon tanácsot, mitől tudnám végre alvásra bírni a kisdedet. Adott is egy időpontot, de oda már nem jutottam el, mert felébresztett a kis piszokházi...

Ebben a hónapban mennünk kell a vesegondozóba, fél év után újra.
Napok óta ez jár a fejemben, jelentkezzek már be, menjünk már, legyünk túl rajta. Nagyon kicsi az esélyünk rossz hírekre, de mégis bennem van a félsz...

Öt éves

Nagyon nehéz ötéves. Nehéz neki, és nehéz nekünk.

Neki azért, mert középső gyerek lett, Emma okosügyes nagy, Milos okosügyes kicsi, ő meg úgy érzi, hogy nem kap elég figyelmet. Na itt jön az, hogy miért nehéz nekünk. Ugyanis ő a figyelmet rosszalkodással kívánja felkelteni. És mivel okos is, meg ügyes is, ezt is, mint minden mást, remekül csinálja.

Mindeközben nap mint nap rácsodálkozom, hogy milyen csupaszív, kedves kisfiú ő, nem tudok vele mit kezdeni, mikor megvadul.

A mai nap az ő napja volt. Kettesben elmentünk Jura elé a repülőtérre, aztán hármasban tovább a Csodák Palotájába. Alig lézengett egy tizenévesekből álló osztály, igazán élvezetes volt az ott töltött két óra. Iván még egy autóversenyzős szimulátort is kipróbált, remekül ment neki.

Mostanra már vidáman durmol az ágyikójában, akár csak öt éve, bár akkor még egy pici csomag volt, most meg már egy okos nagyfiú!

No hát voltunk végül dokinál. Egy órát vártunk, azalatt Emma összegömbölyödött a pelenkázón, és elaludt.
Gyanús, hogy tüdőgyula, doki néni szerint nagyon felületesen, pihegve lélegzik, ami lehet a láztól is, de lehet a tüdőgyulától is. Felírt ezer dolgot (kétféle lázcsillapító, hurutoldó, gyulladáscsökkentő, vitaminok, stb), és ha az agresszív kúra hatására sem lesz lényegesen jobban, akkor holnap megyünk vissza CRP tesztre, és akkor kiderül, hogy mi a szitu.
Mindenesetre szegény kisróka pocsékul van, szinte folyamatosan alszik.

Emma láza magasra szökött, így lemondtuk a hordányi sok mászkálnivalónkat. Nevtant, lovaglást, pesti kiruccanást Jura karácsonyi ajándékáért, és mamáért.
Helyette lázat csillapítunk, tengernyi teát hörpölünk...

Emma persze belázasodott ma reggelre. Jura úton Bukarestbe, holnap jön haza. Klassz kis szabi.
Mondjuk Emma amúgy sem ment volna oviba, mert megyünk a nevtanba, de azt egy kis láz miatt nem mondom le, három hete kaptunk időpontot.
Lovagolni nem megyünk, viszont gyógyszertárba igen. Oda mostanában úgy is gyakrabban járunk, mint lovagolni...

Suliügyek

Ma voltunk látogatóban a kisnémedii suliban. Édes pici suli, a tanító nénik nagyon aranyosak, látszik az igyekezet, a szeretet. A gyerekek is nagyon helyesek voltak, az egyik szobában minden felügyelet nélkül valami leckén ügyködtek, teljesen fegyelmezetten, nem is lehetett tudni, hogy ott vannak, amíg be nem léptünk a terembe. A tanárnő mutatta a teremben lévő pingpong asztalt, mire a gyerekek szája fülig futott, és lelkesen mutogattak az asztalra, meg ütőkre.
Meixner módszerrel tanulnak írni-olvasni, és mivel egy évfolyamban csak 4-5 gyerek van, bőven megoldható a személyre szabott differenciált oktatás.

És még...
tegnapelőtt kapott egy kis tápszert este. Talán kicsit jobban aludt. Ma vettünk direkt esti tápszert, nagyon ízlett neki, lehúzott másfél decit, rátöltött ciciből. Hát meglássuk...

Újabb képek. Egy nagy kedvenc:



Mostanában kicsit túltengenek a Milos fotók, és én azon morfondíroztam, hogy miért is van ez. Aztán rájöttem. Milos ha ránézek vigyorog, produkálja magát. A nagyoknak már megvan a maguk véleménye erről, ez a legtöbbször két formában nyilvánul meg. Vagy nem hagyják magukat lefényképezni, vagy idétlen fejeket vágnak, amit meg nem érdemes fényképezni. De azért nagy ritkán akadnak kedves, elcsípett pillanatok is, mint például ez:

Danubius rádió
Olyan nekem most ezt hallgatni, mintha egy kedves barát halálos ágyánál ülnék. Mélységes szomorúság, és tehetetlen düh.
Csak ezt az egy adót voltam képes hallgatni. Ha kocsiban voltam, erre volt állítva a rádióm. Kellemes, tinglitangli popslágerek, amitől jókedve lesz az embernek, és ehhez viszonylag kevés duma.
Ez biztosan hülyén hangzik, de most először érzem azt, hogy a politika mélyen az életembe nyúlt. Persze, érezzük mi a negatív hatásokat, de valahogy úgy vagyok ezzel, mint a viccbeli Józsi bácsi*, aki befizet egy kör műrepülésre. Ezt azért nem gondoltam volna...


*Józsi bácsi befizet egy kör műrepülésre, felviszi a pilóta. Az egyik kunszt után Józsi bácsi azt mondja:
- No, ezt gondoltam.
Második kunszt után azt mondja:
- No ezt is gondoltam.
Harmadik kunszt után azt mondja:
- No, ezt már nem gondoltam.
Mikor leszállnak, megkérdezi a pilóta, hogy hogy értette. Mire Józsi bácsi:
- Hát azt gondoltam, hogy beszarok, azt is gondoltam, hogy behugyozok. De hogy ez mind a nyakamba is folyik, no ezt már nem gondoltam...

Tegnap (kicsit késve) kifaragtuk családilag a tököket. A gyerekszoba elé állítottuk őket az erkélyre, hogy bentről látszódjanak, úgy aludtak el a kis tökfejek...