Emmaduma, avagy evolúció kontra teremtésmítosz

Volt nekem gyerekkoromban egy szép képeskönyvem a különböző népek teremtésmítoszairól. Ezt nézegette Emma minap, melléültem, beszélgettünk.
Én evolúcionistának mondanám magam, ő hittanra jár.
Meséltem neki arról, hogy minden népnek megvan a maga saját teremtésmítosza, amit azért találtak ki, hogy a számukra megmagyarázhatatlan dolgok értelmet nyerjenek.
Minden nép más istenben, vagy istenekben hitt, a természeti csapásokat pedig istenekkel, szörnyekkel magyarázták.
- De anya! - néz rám Emma azzal a tekintetével, amivel akkor néz, ha tudatni akarja: átlát a szitán, nem mondok igazat - De anya! A kengurut ki teremtette?
- Hát tudod az evolúció... Volt egy őskenguru, abból alakult ki...
- És a lovat?
- Hát voltak őslovak, tudod, néztük is a lovaskönyvben...
- De az embert már biztosan Isten teremtette...
- Nem egészen, az ember is az evolúció során alakult ki. Voltak pl. ősemberek...
- Na jó, de az ősembereket ki teremtette?
- Senki. Lettek.
- De miből lettek?
- Hát tudod először csak kis apró egysejtűek voltak az egész földön, mint a bacik...
De ez már őt nem érdekelte, továbblapozott a perui mondakörre...

Komolyan mondom, hónapok óta ez volt a legizzasztóbb beszélgetésem velük, ehhez képest kismiska volt az is, amikor Iván megkérdezte, hogy igaz-e az, hogy a fiúknak tej jön a fütyijükből...