Az egész olyan apple-s. Egy picurka doboz, nem zúg, nem búg, működik. Csak így simán.
Adott a helyzet. Van egy ezer éves PC, ami a család férfitagjai által a legutóbbi rendkívül szakszerűtlen, ám annál lelkesebb "megjavítás" után jóformán csak e-hulladékként hasznosítható, mert bekapcsolás után azonnal lefagy, viszont cserébe nagyon hangos, és ronda is. Ekkor (fél évre rá) jöhet az új gép projekt.
Mert ugye van az egyszerű lúzer júzer, mint én, aki nem akar RAM-okkal, videokártyákkal, alaplapokkal, meg hasonló számára tökéletesen érdektelen dolgokkal foglalkozni. Csakcsupán egy gépet akar, ami működik, amiről nyomtatni lehet, amire lehet képeket fel-letölteni, megy a FB, meg a Blogger,
Aztán van az ilyen embereknek férfirokona, pasija, tesója, aki csak egy kicsivel ért hozzá többet (bocs Jura), de el van szánva, hogy a végsőkig elmegy a legjobb gépért, amiről működik a helikopter-szimulátor, össze lehet kötni a bankoki tőzsdével (is), de minimum a háztartásban fellelhető összes elektronikus kütyüvel, de még az sem kizárt, hogy a NASA irányítóközpontjába is bele lehet babrálni (ha akar, de persze nem akar, elég a tudat).
Na ekkor a nő aszongya: menjünk be egy szaküzeltbe, kérjük meg az ott dolgozó lángoló tekintetű szemüveges, soványka srácokat, hogy adjanak egy olyan gépet, ami ezt mind tudja. Fizessük ki, kérjünk házhozszállítást, és helybeni összeszerelést, holnapra már tudjuk is használni (
Mire a férfi: na erről szó sem lehet minek fizessünk ilyen butaságokért, hogy tanács, meg összeszerelés, mikor én ezt még rosszabb napjaimon is kirázom a kisujjamból.
Ezután hetekig (hónapokig) mindenféle számítógépes magazinok és netes okosítók, fórumok bújása következik. (
Újabb magazin- és fórumbújás következik (
Óvatos célozgatások semmire sem vezetnek, neki van gép az irodájában, ott is meg lehet nézni az Index híreit, nem kell elsietni a dolgokat.
Végül jön egy kihagyhatatlan akció a Apple boltban, ami végül cselekvésre sarkalja az elkeseredett férfiembert (ki szereti azt hinni magáról, hogy Y kromoszómás létére egy nyomorult gépet sem tud összerakni), és egy huszáros lendülettel hazahoz egy kis dobozt.
A benne lévő gép pici, fehér, legömbölyített sarkokkal, néma, és hatékony. Bekapcsolod, és működik. Csak úgy, magától, semmi macera. Szét sem szerelhető, nem lehet benne részeket csereberélni, mert mindenből a legjobb van benne, megfelelő módon összehangolva.
Nem fagy le. Nem kell kikapcsolni, bekapcsolni (és várni negyed órát, mire feláll).
Hát így lett nekem egy MAC minim, amiről újra tudok blogolni. Ez a bejegyzés pedig nem születhetett volna meg, ha nincs Jura, aki mindezt lehetővé tette (úgy pénzben, mind belátásban), és akiről természetesen nem szól ez a poszt, hiszen ő álmából felrázva is összerak egy gépet, de mivel a ujját az számítógépes világ ütőerén tartja, tudja jól, hogy apple cuccot vásárolni simán trendi húzás.
A történetben szereplő emberek és történések kizárólag a fantázia szüleményei, hasonlóságuk bármely létező személlyel, vagy esettel kizárólag a véletlen műve. (
4 megjegyzés:
Imádom a Mac Minit, nekem is az van :-) Amúgy szét lehet szerelni, csak furcsa eszközök kellenek hozzá: pl spakli. Mi már bővítettük :-)
dehülyevagy :D
írjál könyvet. ekönyvet!
Az en pasim SZAKMAJA a szgep, a programozasa meg az osszerakasa, meg a rendszergazdasag meg minden. Van is NEKI az irodaban, meg a partnernel (ahol meg az irodanal is tobbet vannak) egy-egy hetnyelvenbeszelo, mindigmukodo, sohalenemfagyo csusmodell. Neha itthon is dolgozik, nagyon ritkan (amikor egy turelmetlen ugyfel ejjel kettokor nem bir magaval meg a honlapjaval es azt AZONNAL muszaj megcsinalni), tehat itthon is van gep, de az meg egy nyelven is csak makog, allandoan lefagy, raadasul telenyomtak jatekokkal. Az allitolagos ENYEM geprol a gyereket nem lehet lerobbantani, akinek muszaj hazifeladatot irnia (az angol iskolaban NINCS hazifeladat, az enyem megis allandoan azt ir, erdekes) es szinten vagy 6 eves mar, ami szgepviszonylatban matuzsalem. Az o laptopja nem jo lecket irni.
Aztan vett az en dragam vegre NEKEM egy ipadot. Harom napig hasznalhattam, aztan beleszeretett es konkretan eldugta. Kezdek hosszu lenni, vegul kaptam en is egy ipadot, amihez senki nem nyul. Viszont ezen nem tudok dolgozni, excel stb es a nyomtatas sem mukodik, bar sztem megoldhato lenne es van mindenfele wireless ize a hazban, de ne akarjak egyszerre sokat :P
Orulok, h neked vegre jo :)))
Osszejottek, de van egy csavar, amit nem lovok le :D
Megjegyzés küldése