A múltkor akciósan 80 ft volt a CBA-ban, de vesztemre csak egyet vettem, az aktuálisan velem lévő gyereknek. Ennél nagyobb hibát el sem követhettem volna, verekedésig fajult az összetűzés délután.
Tegnap már fizettem, mikor megláttam, hogy a Gazdaboltban bizony árulnak légycsapót is. Rögtön kértem hármat, és kissé szégyenkezve súgtam az eladó hölgynek, hogy "a gyerekeknek lesz".
Ő azonban egy cseppet sem jött zavarba, és mindent tudó hangsúllyal közölte, hogy ez a legkurrensebb cikkük (így: legkurrensebb, beszarás) a gyerekek körében, fiúknak, vagy lányoknak lesz?
Egy lány, két fiú - motyogtam még mindig az államat keresgélve, és két perc múlva birtokosa voltam egy pink, egy zöld, és egy kék légycsapónak.
Hazaérve a gyerekek egyből megtalálták, és olyan üdvrivalgást csaptak, mint legutóbb akkor, mikor megvettük az új i-pad-et. Hátizé...
Kiderült, hogy a légycsapó (behízelgő ára mellett) igen sokmindenben jeleskedik. És még vízálló is, ami nagyban megkönnyíti a kerti medencében egymás ütlegelését.
Egy szó, mint száz: Unatkozik? Vegyen
4 megjegyzés:
:))))
Mi tescoban vettünk pár hónapja, leárazott cuccok között volt, majdnem megvesztek érte a fiaim a boltban, na mondom épp úgy csinálnak,mint akiknek semmi játékuk otthon...:P
(ez a szóellenőrzés nagyon muszáj a megjegyzéshez? néha sokadikra sikerül csak megfejtenem)
Szóellenőrzés? Megpróbálom kiszedni, remélem sikerül :-)
Kiszedtem, írj légyszi, hogy tényleg sikerült-e, mert nekem nem kér sosem ellenőrzést.
Köszi!!!!!!!!!!!!!!!!:DDDDDDDD
Megjegyzés küldése