Hát igen, a karácsony...

Idén olyan váratlanult tört ránk, hogy csak pislogtunk. Pedig volt koszorúnk, becsülettel gyújtottuk a gyertyákat, volt adventi naptárunk, minden, de valahogy mégis csak a kertek alatt sunnyogott a karácsony.

Így aztán, bár piszkosul megkéstünk mindennel, az egyik legjobban sikerült ünnepünk volt.

A díszítésnél rögtön elhatároztuk, hogy törékeny díszt idén nem teszünk a fára, és az iparművészeti remek cserép betlehemünk is a dobozában piheni át ezt a két hetet.

Rögtön a legelején kiderült, hogy jól döntöttünk.

Milos legkedvesebb szórakozása a fát csépelni.

Hatalmas labdákat, autókat, építőkockákat hajít neki, másfél méteres vizipisztollyal csépeli.

Ennek megfelelően mostanra eléggé viseltes szegény fa.

Az ajándékok minden idők legnagyobb sikerét aratták. Ivánnak Londonból hoztam egy villogós, önmaga tengelye körül is elfoduló távírányítós autót, Emma pedig egy rózsaszín mp4 lejátszót kapott.

Milos egy beszélő porszívót kapott, de ő is távirányítós autót szeretett volna, kétségbeesésének hangot is adott (másnap megkapta):