Elsős lett...
Mivel ez egy pici suli, az egész iskola diákostul, tanárostul, szülőstül elfért a nagyobbik teremben. Az évnyitó ennek megfelelően családias lett, voltak versek, köszöntők, meg himusz és szózat.
Ezután átöltöztek a gyerekek kényelmes ruhába az ünneplőből, de amikor húztam volna a zoknit Emmára rámsziszegett, hogy "Jajjj annyaaaaa, neeemááááár! Tudod, hogy az iskolások már EGYEDÜL öltöznek, meglát a tanító néni..."
Így lett, hogy rögtön az első nap már cikisen viselkedtem :-)
Ezután nem sokkal az apját is elküldte, aki elszoruló szívvel csókolta, hogy menjen már, itt már nem lehetnek szülők. Ki lettünk ebrudalva.
Délután pedig szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy nem is csináltak semmi különöset, főleg nem tanulást, a leginkább közlésre érdemes mondanivalója az volt, hogy pisilés után nem tudta lehúzni a wc-t, de egy nagylány segített neki.

Másnap, azaz tegnap már nagyon lelkes volt, hosszasan mesélt a kocsiban, hogy neki már kilenc barátja van (ami elég jó aránynak tűnik tekintettel arra, hogy az egész iskolába! huszonöt gyerek jár). Viszont nem mert kikéretzkedni óráról, amikor kakilnia kellett, ettől aztán egész este sirdogált, hogy fáj a hasa. (Ma reggel ezt meg is beszéltük a tanító nénivel.)
Mindent összevetve jó lesz ez nagyon, már látszik.
Elseje előtti este kicsit szorongtam, hogy kikerül ebből a nagyon gömbölyű, családias, csupa szív ovis környezetből (ahogy mondani szoktuk, Andi néniek olvadt vajból van a szíve), bele a nagy rideg oktatási rendszerbe.
Aztán másnap arra jutottam, hogy nem is annyira rideg ez a rendszer, de legfőképp Emma az, aki miatt, akiért nem aggódom. Mert talpraesett, bátor, nyílt szívű ember, aki megállja a helyét bármilyen helyzetben. Ő volt a legvidámabb elsős, szívesen és könnyen maradt ott.
Innen nézvést már érteni vélem azt az elgondolást, hogy ha az első érzékeny éveket védett burokban tölti a gyerek, akkor megerősödik annyira, hogy könnyen vegye az akadályokat egy kevésbé védett helyzetben is. Persze ehhez kell sokminden más is, például egy Emma...