Közös fagyi

Végül tegnap este nem ment el a Nagyon Fontos Mindenki Ott Lesz partira, és ez jófejség. Valamint a Roger Waters koncertre sem ment el, igaz, hogy oda én sem, pedig legalább annyira vágytam rá, mint ő.
És az is hozzátartozik, hogy Iván évzárójára is eljött, igaz a műsor után visszarohant dolgozni, de legalább ott volt, és ezzel nagyon nagy örömet szerzett nekem is és Ivánnak is.
Emma évzárójára nem jött el, a mázlista, bár én is megúszhattam volna, borzalmas volt. Emmának nagyon szép lett a bizonyítványa, dicséretet kapott technikából. Persze sikerült úgy intézniük, hogy teljesen letörjék szegényt, hiszen a sztár-tanulók kaptak egy csomó könyvet, akinek meg "csak" jó lett a bizonyítványa (értem ezalatt, hogy a szöveges értékelésben szinte csak jókat írnak), nem kapott semmit. Mivel az egész iskolába 24 gyerek jár, lehet, hogy nem haltak volna bele egy pár oldalas színezőbe, így viszont pont azoknak a gyerekeknek vették el a kedvét a szorgalomtól, akikre főleg ráfér a biztatás.
Emma órákig bömbölt a csalódottságtól, főleg mert év végén nagyon belehúzott, és most (teljesen jogosan) úgy érzi, hogy a semmiért dolgozott annyit. A tanárok, és az ő skatulyáik...
Ilyenkor érzem azt, hogy lehet, hogy a waldorf mégiscsak jó választás lett volna.

Hogy ne csak mindig madárcsicsergés legyen...

Kétségkívül minden június súlyosan megviseli a házasságunkat. Jura lassan már haza sem jár, valószínűleg jobban járna, ha bent aludna a munkahelyén. Minden héten elutazik, és amikor nem dolgozik hajnali egyig (hétvégén is), akkor üzleti vacsorákra jár.

Pár hétig még lehet is jópofát vágni ehhez, de elérkezik az a pont, amikor rólam is lehull a bájos feleség álarca, és egy gorgófő tekint ki a fejemből.

És nem azért, mert oly nagyon kéne a segítség a gyerekek körül, hiszen azt kirázom a kisujjamból, jobbára eddig is egyedül csináltam, hanem mert úgy érzem, jogom van a férjemhez.

Egy sötét szörnyeteg okádja a tüzet bennem, forog, és ki akar bújni. Én pedig kínomban inkább azt kívánom, bár ne várnám haza mindig, bár mindegy lenne, jön-e, vagy sem, vagy hova fújja a szél. Látom, hogy ő is fáradt, nyúzott, segítenem kéne neki, nem piszkálni, de bennem meg üvölt egy önző hang, hogy 33 évesen jogom lenne a választott társammal élni.

Az előbb hívott Bukarestből, hogy hurrá, elérte a délutáni gépet, megy Emmáért rajzra (persze előtte még sok dolga lesz, de hétkor ott lesz). Én pedig hiszem is meg nem is, de azért vicceskedve felvetettem, hogy haha, de ha hazajött akkor már kötelező ám velünk is maradnia, nem visszarohanni (este nyolcról beszélünk), ahogy szokott volt mostanában. Hát izé - kezdte -, igazából jó is, hogy felhozom, mert a Sanyi üzletfelének ma lesz Az Éves Legnagyobb Nagyszabású Színes Szélesvásznú partija, és hát mindenki ott lesz, kérdezgetik őt is, hogy ugye biztosan megy...

Ez mondjuk önmagában semmi különös, mert persze előfordul az ilyesmi, csak történetesen ez volt a leges-legutolsó csepp abban a bizonyos pohárban, amibe hetek óta csordogál.

Nyilván kis idő múlva lehiggadok, csak megvonom a vállam, hogy hát evvan. De most úgy érzem, a fülemen gőz tör ki sivítva, vagy én szaladok világgá sikítva.

Faszkivanmá...

A kertet elárasztották a kertészek, a házat a redőnyösök. Emma itthon van, unatkozik, következésképpen engem cseszeget. Nekem ránőtt a fülemre a telefon, mert nagyjából hárommillió elintéznivalóm van, délelőtt ingért és lufiért szaladgáltam, próbálom fejben tartani, hogy a ballagásra mi mindent kell vinni, semmi se maradjon itthon, de közben konténerest keresni, eligazítani félóránként az embereket.

Valamikor kéne szakítanom egy fél órácskát zuhanyzásra, de itt mászkál mindenki a fejemen.

Jura személyes elmondása szerit a Halálcsillag fővezérével tárgyal ma délelőtt, olyan izgulásban volt, hogy épp csak nem kellett őt is bepelusoznom. Mondjuk szerintem ez csak Ede bácsi, a Sanyi embere, akivel tavaly itt grilleztünk a kertünkben, de ő nyilván jobban tudja.

Ja, és a nyuszik hat hetesek, aki kér belőlük, most tegye fel a kezét.

Bahh, rettenetesen megfáztam én is, meg Emma is. Nem tudom hol és mikor, hiszen dögmeleg váltakozik a tikkasztó hőséggel.

Felváltva prüszkölünk és fújjuk az orrunkat.

Éppen lezajlott Emma szülinapi bulija, máris új szerveznivaló tartja gúsba kötve a napjaimat. Iván ballagása. Mivel a ballagók szervezik a büfét, és én csinálom a közös ajándékot az óvónéniknek, plusz Iván ajándéka után szaladgálok. Na semmi komoly, csak lufi, és egy kis plüssel díszített tornacsuka, amit Emma is kapott tavaly.

Mondjuk lufist egyszerűen nem találok, a végén még mászkálhatok Gödöllőig, vagy Fótig.

Közben persze zajlik a szokásos nyári felújítási projekt, a héten várom a redőnyösöket, a kertészeket, jövő héten pedig a festőket.

Jura egészen Londonig (júli 8.) használhatatlan lesz, amikor nem külföldön lesz, akkor válogatott vendégeket vacsoráztat, szórakoztat, és szolgál ki mindenféle számokkal, mérlegekkel és pénzügyi tervekkel.

Így történhet meg az is, hogy se Iván ballagásán, se Emma évzáróján nem lesz ott. Szarul esik? Nagyon. Tudok tenni valamit? Nem igazán. Lenyelhetem a békát, és megpróbálom nem cseszegetni (annyit), mert (tegyük fel) nem tehet róla.

Mivel anyu meg érettségiztet, egy, csak egy legény leszek talpon a vidéken. Míg a többieknek ott lesz a család apraja-nagyja, tántikák és keresztmamikák, én egyszál magamban fényképezek, videózom, lengetek lufit és csokrot. Persze értem én, hogy ez csak egy ovis ballagás, nem az érettségi, de akkor is szar, na. Evvan...

Emma szülinapi zsúrja

Egyszerűen szuper volt. 20 gyerek, 7 felnőtt vett részt rajta.

Elképesztő mennyiségű munkám volt benne, olyan szinten pörögtem, hogy másnap izomlázam volt.

Mivel rettenetes kánikula volt, előző este szerkesztettünk Jurával egy nagy napvédő hálót. Csináltunk akadálypályát a gyerekeknek, főztünk gulyáságyúban paprikás krumplit. A gyerekek ájult örömére bekapcsoltam a locsolót, ők pedig sikítozva rohangásztak a füvön.

Jelentős mennyiségű törölközőt és száraz bugyit, pólót osztottam szét utána.

Persze a malőr sem maradhatott el, elfelejtettem gyertyát és tüzijátékot venni a tortához (3 torta volt ekkora mennyiségű gyerekre), még szerencse, hogy ilyen rendetlen a háztartásom, mert ki tudtunk guberálni nyolc gyertyát egy fiókból.

Mire a gyerekek befalták a tortát, elkezdett ömleni, zuhogni az eső. Míg a felnőttek mentették a menthetőt, a gyerekek sikítva bezúdultak a házba.

A történelem ismétli önmagát 2-3 éve is pont így történt. Mielőtt módszeresen lerombolták volna a nappalit, felvetettem, hogy nézzük meg az ajándékba kapott Aranyhaj dvd-t.

Nagyon cukik voltak :-)

A film alatt hazaszálingóztak, és mire mindenki elment, mi nagyon fáradtan, de nagyon elégedetten dőltünk le a kanapéra.

Nyolc éves

Ez már gombócból is sok. Nagylány már, pár nap, és elvégzi az első osztályt.

Nem nosztalgiázom azon már, hogy milyen cuki kisbaba és tipegő volt. Mert az volt, de mostani állapotát sokkal jobban szeretem. Lehet rá számítani, a világot kezdi felnőtt szemmel is szemlélni. Lehet vele beszélgetni a szó valódi értelmében, már nem egy kis egocentrikus ovis, hanem egy kissé önző nagylány, aki hajlik már az érdemi diskurzusra is.

Végtelenül büszke vagyok rá, mert tehetséges, érdekes és nagyon szeretnivaló ember.

126 cm, 27 kg és 33-as a lába. Már el tudom csenni a zoknijait...

Kaptok még képet, mert mostanában ilyen képes kedvemben vagyok:

Az új lakótársak, Kakaó és Vanilia:

És az új lakótársak a régi lakótárs gazdáik kezében:

Ivánról egy kép csak úgy, mert imádom:

Milosról is egy igen jellemző:

Álljon itt mementóul a történelmi hűség kedvéért, hogy

Most Nem Én Kezdtem El Pedzegetni Még Egy Gyerek Lehetőségét!

A hangsúly azon van, hogy nem én. Hanem Jura.

Egész konkrétan így szólt derült égből:

"Én úgy szeretem a lányokat. Milyen kár, hogy csak két lányom van, és egy csomó fiam."

Könyörgöm, üssetek agyon, ha szülni akarnék még egy gyereket!

Apróbetűsen: ha valaki garantálná, hogy lány, simán vállalnám a dolgot.

Nem, NEM AKAROK TÖBB GYEREKET...

Jura hétfő óta Varsóban van, mostanában ér haza. Én azóta egyedül gyűröm velük a napokat, és három fontos felfedezést tettem.

Először is reggel sokkal hamarabb és nyugodtabban kész van mindenki. Bár fél nyolckor kell indulni, hétre mindenki felöltözve, megreggelizve, megfésülve ücsörög.

Másodszor képtelen vagyok nyugodtan aludni Jura nélkül. De a gyerekek is rosszabbul alszanak ilyenkor, Miloska, akinek még nincs időérzéke, mindig csak apát keresi.

Harmadszor pedig reggel hajmosás közben hirtelen azt éreztem, hogy milyennek érezném az életet három gyerekkel, ha négy, vagy több lenne. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha van x számú gyerekem, akkor x-1-el nevetségesen könnyű.

Szóval reggel nevetségesen könnyű volt három gyerekkel. Eljátszottak egymással a nappaliban, miközben én ráérősen hajat mostam, és egyáltalán nem kellett izgulni miattuk.

Jó volt nagyon, jó három gyerek anyukájának lenni, és ma reggel különösen az volt...

Nagyon hosszú, és főleg rengeteg képet tartalmazó szülinapi poszt...

Ugyanis szombaton szülinapom volt, de a dolgok egészen máshogy alakultak, ahogy azt előzőleg szerettem volna.

Ébredéskor Ian Sommerhaldert láttam meg félmeztelenül, masnival átkötve szembesültem a ténnyel, hogy mivel Jura előző este tapas-vacsizott, nyilván későn jött haza, így lúzerségem végső bizonyítékaként jófejségemet megcsillantva felkeltem én Miloshoz (hajnali öt óráról beszélünk).

Mondjuk Jura is hamar ébren volt, nyolckor már a három gyerek visításától megtört szülők csapatát erősítette.

Nem sokkal később kiderült, hogy meglepetés-program vár rám ezen a jeles napon, mikor is krisztusi korba léptem.

Egy utalvány várt ízléses borítékban, egész napos kényeztető wellness programra, este romantikus, gyertyafényes, pezsgős vacsora egy szép kis étterem teraszán, ahol a langy koranyári szellő érzékien simítja végig hamvas bőrömön, meglebbentve az új Karen Millen selyemruhámat.

Izé, Jura kibökte, hogy igazából Zsófinak ma meccse van a sulijában, és nagyon számít ránk, valamint Danit is elhoznánk másnapig. Mivel anyu érettségi dogákat javított, és nem tudtuk bébiszittelésre kényszeríteni, öten vágtunk neki az útnak.

Először beugrottunk egy falubeli lovastanyára, hogy időpontot kérjünk Emmának.

A tanyához vadvirágos szegélyű út vezetett...

Végül hosszas autókázás után eljutottunk Zsófiék sulijába, amit eddig én csak kívülről láttam. De most be is mentem, és izé hűűűűhaaa és jáááájanyám, valamint aztakurva! szerelem első látásra.

Amint lesz évi négy millám gyerekenként, azonnal ide fogom járatni a gyerekeimet, de frankón attól a szent pillanattól fogva. Ez az iskola minden, amit én egy iskolától elvárok, sőt, őszintén szólva még egy kicsit több is, ami nagy szó az én elvárásaim esetén.

A legtávolabbi pályán folyt a meccs (softball), és a hosszas sétáért az elképesztő látvány kárpótolt:

Kicsit olyan volt, mint belecsöppenni egy amerikai filmbe. Az én három gyerekem a kilátásra kevéssé fogékonyan, a meccsre még annyira sem kíváncsian öt perc után randalírozni kezdett, így leballagtam velük az általános iskola játszóterére.

Ami hát basszus így nézett ki (a teljes udvart gumiőrlemény lapok borították):

Az én gyerekeim azonnal vad játékba kezdtek:

Az épületek, termek nyitva voltak, a játszótér környéki osztályokba kívülről kukucskáltunk be, az alsós termek inkább ovira hasonlítottak (de itt most nagyon jó ovit képzeljetek el).

Alig tudtuk őket hazacitálni (és mi sem túl szívesen mentünk el onnan).

Hazafelé beugrottunk kajálni Gödön egy kisvendéglőbe, ami négy fáradt gyerekkel jóval kevésbé romantikus, mint amennyire gyertyafényes sem volt.

A másnapról a következő szösszenetemben emlékezem meg, mert most rohannom kell Emmáért suliba.

Ennek a posztnak a megírása közben egyetlen fa sem került kivágásra, valamint állatokon sem teszteltem a hatását, ellenben sok időbe telt, valamint tetemes mennyiségű nyál folyt el, miközben képeket nézegettem Ian Sommerhalderről, hogy melyiket is tegyem be linknek. Cserében nyomokban sem tartalmaz ajándékot, tortát, sem más izgató hatású szert.

Rosszfej-e vagyok?

Telefonbeszélgetés a zemberrel este 9-kor, ő kocsiban, én már ágyban.

-Egész nap szörnyű rosszkedvem volt -így ő.

- Meg is értem, szar heted volt. Hétfőn vacsora a lengyelekkel abban az új étteremben, amit az a trendi szakács nyitott, kedden ebéd a Klasszban, este tudtad csak behozni az emiatt elmaradt munkát. Szerda este koccintás a frissen házasodott kolleganőnél, és miután megígérted, hogy csütörtökön hazaesz időben a fene, kicsit elcsúszott a dolog, hiszen nyilvánvalóan munka után el kellett menned vásárolni a holnap esti tapas-vacsira, mivel te főzöl, megcsillogtatva a séf-vénádat az ámuló kollegáknak.

- Hidd el semmi kedvem elmenni arra a tapas vacsira...

- Megértem nekem is fárasztó lenne már a héten ötödik napja szórakozni menni a barátaimmal az esti vacsi-fürdetés-mesélés-altatás helyett. Szar neked, de nagyon...

- Nem értesz meg. Azért vagyok rosszkedvű, mert nem tudjuk méltón megünnepelni a szülinapodat...

- WTF???? Tudod mit? Én most leteszem a telefont...

Hatalmasat nőttek, selymes a szőrük, már nem csak kúsznak, hanem ugrálnak, sétálnak, rohannak néha, és kinyílt a szemük.

Gyönyörűek, édesek, és engem már egy csomószor le is pisiltek...

11 naposak...

Nőnek, szőrösödnek, erősödnek. 4 naposak.
Ha meghallják a hangomat, vagy megsimítom őket, vicces nyikkanásokkal pattognak. Vigyázva kell őket kivenni is, mert könnyen kiugranak az ember kezéből.

Emmácska ma elindult az erdei iskolába. Péntekig lesznek ott, gondolom számos remek programot terveznek nekik.
Napok óta borzasztó nagy izgalomban van, már pénteken be akarta csomagolni a cuccait.
Pénteken jönnek haza, kíváncsi vagyok, milyen élményekkel.

Bréking nyúz!
Tíz éhes szájjal gyarapodott a család:

A megkönnyebbült friss anyuka neki is látott a tejtermelést fokozó étrendnek:


Teljesen váratlanul, (elszámolás okán) jóval hamarabb megszülettek a kisnyulak.
Már nagyon nagy hasa volt, három napja őrült zabálással tetézve, tegnap már olyan kis ideges volt. Készítette a fészket, rengeteg szőrt kitépett. Még csodálkoztunk is, hogy ilyen hamar készülődik, hiszen csak május 21. utánra vártuk a kicsiket.
Ma olyan kis étvágytalan volt, csak a zöldet kívánta. Tizenegy után még semmi nem volt, mire egykor kiléptünk az ajtón, már ott gömbölyödött 4-5 dagi kis gombóc.
Mire visszaértünk Emmával a suliból, megduplázódott a számuk.
Tíz gyönyörűséges, dagadt kis hurka volt két kupacban. Sajnos egy kis halott is. Nyúlmama megkönnyebbülten, és farkas éhesen vetette magát a friss lóherére, amit szedtünk neki.
Míg ő falatozott, én rendberaktam a fészkét, egy újságpapírt tettem a kicsik alá, elkotortam a szennyes forgácsot, és szórtam neki frisset.
Szomorú kötelességemnek eleget téve eltemettem a halott kisnyuszit is, aki látványra egészségesnek tűnt. Ott alszik már a többi állatunk körében, Roticsek, a tengerimalac, számtalan süni, kismadár és vakond között, egy kis vadvirágot tettem a földkupacra.

Anyuci pihen, a kis gombócok pedig egy kupacban mocorognak.

Na haha, minap írtam, hogy én sosem sírok, erre tegnap belefutottam a Benjamin Button különös élete c. filmbe (sajnos csak a közepétől láttam), és úgy bőgtem, mint az apaszamár... :-)

Árnyas Kert

Itt telelt Aranyfül :-)

Árnyas Óvoda

Emma és Iván ovija (és Milosé 2 év múlva :-)

Árnyas Bölcsőde

Miloska bölcsije (és Iváné is :-)