Munkaügyek

Na erről a témáról szívesen írtam volna azon melegiben, és menet közben, de sajnos jó ideig hírzárlat volt Jura részéről. Néhány nagyon közeli barátunkkal osztottuk csak meg.
Februárban felmondott Jurának a Sanyi.
A sokk leírhatatlan volt, részemről legalábbis. Nem titok, egykeresős család vagyunk, és mindenki ismeri a mostani munkaerő piaci horrort.
Éppenséggel Jura is váltani akart már, iszonyatos volt már a stressz, teljesen le volt már amortizálódva. De három gyerekkel, ház-, és kocsihitellel az ember bizony nem tud ugrálni.
Igazán jó feltételekkel küldik el, szeptember végéig még dolgozhat ott, kap végkielégítést is.
Ahogy az első dermedtségen túljutott, ezerrel belevágott a munkakeresésbe. Külföld is bekerült a pakliba, elég jók a kapcsolatai.
Most augusztus jön, eltelt hat hónap, és nincs semmi. Holnap kezd az új ember Sanyinál, egy hónap betanulás, és szeptemberben bár még állományban lesz, nem kell bejárnia.
Én nagyon erősen hiszek abban, hogy valami sokkal jobb vár ránk. Talán nem anyagilag, de az nem is baj. De most már nem bánnám, ha lenne valami kézzelfogható dolog. Valami alakul, lehet, hogy saját vállalkozást indít, illetve ha tényleg nem kerül állásba, akkor muszáj lesz. Ez persze anyagilag erős nadrágszíj-meghúzás, de itthonról dolgozhatna, aminek én nagyon örülnék.
Az elmúlt hat hónap egy nagy utazás volt. Az addigi óriásinak tűnő problémák eltörpültek, szinte nevetségessé váltak, és a kapcsolatunk megerősödött. Persze ha tehetném, akkor inkább egy Karib-tengeri házasságterápiát választottam volna, nem ezt, de nincs mit tenni, ezt dobta a gép.
Talán hülyeség ezt mondani a legnagyobb bizonytalanságban, de soha nem álltunk ennyire stabilan, én olyan asszonyi erőket fedeztem fel magamban, amiről csak hallottam, erre kiderült, bennem is megvan.
Kősziklaként tartani egy család lelkierejét nem kis feladat, de szívből jön. Könnyű egy ennyire nagyszerű emberben hinni, mint Jura.

Én is leráztam magamról a pelenkaszagot, tizenegy éve vagyok itthon, nevelem a gyerekeket. Első lendületemben jelentkeztem a gyógypedagógiai főiskolára. A pontok miatt tavasszal újraérettségiztem, és különös döbbenetemre igen jól sikerült, 94%-os lett, és az érettségi elnök dícséretben részesített. Hogy lássátok, nem a levegőbe beszélek (és mint tudjuk, imádok dicsekedni), íme:

És  hogy ne csak a magam érdemeit soroljam:

Számomra mindig is az egyik legvonzóbb tulajdonsága az elképesztő esze volt, na tessék, most már papírja is van róla :-)

Tehát, ha egészen véletlenül belebotlotok egy gazdasági vezető álláslehetőségbe (nemzetközi pénzügyi tapasztalat, felsőfokú angol, orosz, spanyol nyelvtudás), ne habozzatok felkeresni :-))