Ugyanis szombaton szülinapom volt, de a dolgok egészen máshogy alakultak, ahogy azt előzőleg szerettem volna.
Ébredéskor Ian Sommerhaldert láttam meg félmeztelenül, masnival átkötve szembesültem a ténnyel, hogy mivel Jura előző este tapas-vacsizott, nyilván későn jött haza, így lúzerségem végső bizonyítékaként jófejségemet megcsillantva felkeltem én Miloshoz (hajnali öt óráról beszélünk).
Mondjuk Jura is hamar ébren volt, nyolckor már a három gyerek visításától megtört szülők csapatát erősítette.
Nem sokkal később kiderült, hogy meglepetés-program vár rám ezen a jeles napon, mikor is krisztusi korba léptem.
Izé, Jura kibökte, hogy igazából Zsófinak ma meccse van a sulijában, és nagyon számít ránk, valamint Danit is elhoznánk másnapig. Mivel anyu érettségi dogákat javított, és nem tudtuk bébiszittelésre kényszeríteni, öten vágtunk neki az útnak.
Először beugrottunk egy falubeli lovastanyára, hogy időpontot kérjünk Emmának.
A tanyához vadvirágos szegélyű út vezetett...
Végül hosszas autókázás után eljutottunk Zsófiék sulijába, amit eddig én csak kívülről láttam. De most be is mentem, és izé hűűűűhaaa és jáááájanyám, valamint aztakurva! szerelem első látásra.
Amint lesz évi négy millám gyerekenként, azonnal ide fogom járatni a gyerekeimet, de frankón attól a szent pillanattól fogva. Ez az iskola minden, amit én egy iskolától elvárok, sőt, őszintén szólva még egy kicsit több is, ami nagy szó az én elvárásaim esetén.
A legtávolabbi pályán folyt a meccs (softball), és a hosszas sétáért az elképesztő látvány kárpótolt:
Kicsit olyan volt, mint belecsöppenni egy amerikai filmbe. Az én három gyerekem a kilátásra kevéssé fogékonyan, a meccsre még annyira sem kíváncsian öt perc után randalírozni kezdett, így leballagtam velük az általános iskola játszóterére.
Ami hát basszus így nézett ki (a teljes udvart gumiőrlemény lapok borították):
Az én gyerekeim azonnal vad játékba kezdtek:
Az épületek, termek nyitva voltak, a játszótér környéki osztályokba kívülről kukucskáltunk be, az alsós termek inkább ovira hasonlítottak (de itt most nagyon jó ovit képzeljetek el).
Alig tudtuk őket hazacitálni (és mi sem túl szívesen mentünk el onnan).
Hazafelé beugrottunk kajálni Gödön egy kisvendéglőbe, ami négy fáradt gyerekkel jóval kevésbé romantikus, mint amennyire gyertyafényes sem volt.
A másnapról a következő szösszenetemben emlékezem meg, mert most rohannom kell Emmáért suliba.
Ennek a posztnak a megírása közben egyetlen fa sem került kivágásra, valamint állatokon sem teszteltem a hatását, ellenben sok időbe telt, valamint tetemes mennyiségű nyál folyt el, miközben képeket nézegettem Ian Sommerhalderről, hogy melyiket is tegyem be linknek. Cserében nyomokban sem tartalmaz ajándékot, tortát, sem más izgató hatású szert.
1 megjegyzés:
Több hozzáfűzni valóm is van. Egyrészt, hogy teccet a post, és én miért nem találom a blogspoton a szövegáthúzós ikont, amit a freeblogon úgy szerettem, és boldog Karácsonyt (áthúzva) Boldog szülinapot, meg hogy azannya, de jó neked, hogy még csak krisztusi. A suli tényleg aztaaaa és az én fiam meg hogy hasonlít I. Sommerhalderre:))) vagy, na jó, csak egy anya látja így.
Ez a hülye szóellenőrzés, hogy utálom!
Jó a hűtő???
Megjegyzés küldése