Emma vette őket a monori állatbörzén. Nagy mázli, hogy sikerült lebeszélnünk a karolin récéről, amit eredetileg kinézett.
Az ügyes, és okos fiúk most Emma ágya mellett laknak összkomfortos kis kéglijükben:
2012/04/16
Új lakók a bárkán:
Phineas és Ferb a két patkánybébi (még hasonlítanak is a névadóikra :-)
Emma vette őket a monori állatbörzén. Nagy mázli, hogy sikerült lebeszélnünk a karolin récéről, amit eredetileg kinézett.
Az ügyes, és okos fiúk most Emma ágya mellett laknak összkomfortos kis kéglijükben:
Emma vette őket a monori állatbörzén. Nagy mázli, hogy sikerült lebeszélnünk a karolin récéről, amit eredetileg kinézett.
Az ügyes, és okos fiúk most Emma ágya mellett laknak összkomfortos kis kéglijükben:
Magamról is
Hogy bírjam a strapát, újra elkezdtem járni Martinához kinezre, ami igazán jót tesz nekem.
Valamint végre bejelentkeztem lézeres szemműtétre is. Eddig csak az tartott vissza, hogy azt hittem (és tényleg nem tudom, honnan vettem), hogy 6 hétig nem lehet lencsét hordani előtte. Akárhogy is osztok-szorzok, ennyi időre teljes képtelenség kivonulnom a forgalomból még évekig. Szemüveggel is jobbára csak elbóklászom, vezetni tuti nem tudok.
Már ott tartottam mégis, hogy valahogy csak megoldom, mert már olyan szinten fáj a szemem a lencsétől, hogy megőrülök tőle.
Végül ma nagy öröm ért, mert kiderült, hogy csak 7-10 napig nem kell lencsét hordanom, és megoldható, hogy a vizsgálat másnapján már műtsenek is. Ennyit még én is meg tudok oldani, ha nagy szervezéssel is. Szóval ebbéli örömömben be is jelentkeztem május 16-17-re. Drukkoljatok, hogy minden simán menjen, hogy ekkora dioptriánál (-8 és -9) is jól sikerüljön a műtét.
Valamint végre bejelentkeztem lézeres szemműtétre is. Eddig csak az tartott vissza, hogy azt hittem (és tényleg nem tudom, honnan vettem), hogy 6 hétig nem lehet lencsét hordani előtte. Akárhogy is osztok-szorzok, ennyi időre teljes képtelenség kivonulnom a forgalomból még évekig. Szemüveggel is jobbára csak elbóklászom, vezetni tuti nem tudok.
Már ott tartottam mégis, hogy valahogy csak megoldom, mert már olyan szinten fáj a szemem a lencsétől, hogy megőrülök tőle.
Végül ma nagy öröm ért, mert kiderült, hogy csak 7-10 napig nem kell lencsét hordanom, és megoldható, hogy a vizsgálat másnapján már műtsenek is. Ennyit még én is meg tudok oldani, ha nagy szervezéssel is. Szóval ebbéli örömömben be is jelentkeztem május 16-17-re. Drukkoljatok, hogy minden simán menjen, hogy ekkora dioptriánál (-8 és -9) is jól sikerüljön a műtét.
Az "Ügyes vagy!" rendszer
Ivánnak szüksége van az iskolában némi motivációra, hogy a viselkedésével ne zavarja az órát, és könnyebben lehessen vele haladni.
Ezért a cseperedős Zsuzsa nénivel kidolgoztuk az "Ügyes vagy!" rendszert, a Cseperedő Bolt alapján.
Minden reggel a tanító nénivel közösen kiválasztanak egy szempontot a négy közül (ezeket a tanárok kérték), amit aznap be kell tartania. Minden óra végén, ha ez sikerült, kap egy "Ügyes vagy!" kártyát, amit a kis lapjára ragaszthat:
Egy átlagos napon kb 8-at tud maximálisan összegyűjteni, ezért abban maradtunk, hogy ha legalább ötöt sikerül megszereznie egy nap, akkor léphet egyet a(z itthoni) falon lévő táblán:
Ha minden nap sikerül neki egyet lépni, akkor péntek délután eljut a kincsesládához, ahonnan választhat egy ajándékot:
Apránként vásároltam össze ezeket a párszáz forintos dolgokat, nem is a méret a lényeg, hanem a motiváció, a vágy a megszerzésükre. Mivel Emma természetesen nem hagyható ki a dologból, vannak csajos cuccok is. Ő ötösért választhat egyet a ládából. Megpróbáltam inkább írószereket választani, hogy a megszerzett tárgyakat bevihessék a suliba, és használat közben is örömmel tölthesse el őket a munkájuk gyümölcse.
Ma indult a projekt, remélem működni fog.
A reggeli rutint majd megmutatom, azt már elképesztő ügyesen csinálja egyedül a kis folyamatábrájával.
Ezért a cseperedős Zsuzsa nénivel kidolgoztuk az "Ügyes vagy!" rendszert, a Cseperedő Bolt alapján.
Minden reggel a tanító nénivel közösen kiválasztanak egy szempontot a négy közül (ezeket a tanárok kérték), amit aznap be kell tartania. Minden óra végén, ha ez sikerült, kap egy "Ügyes vagy!" kártyát, amit a kis lapjára ragaszthat:
Egy átlagos napon kb 8-at tud maximálisan összegyűjteni, ezért abban maradtunk, hogy ha legalább ötöt sikerül megszereznie egy nap, akkor léphet egyet a(z itthoni) falon lévő táblán:
Ha minden nap sikerül neki egyet lépni, akkor péntek délután eljut a kincsesládához, ahonnan választhat egy ajándékot:
Ma indult a projekt, remélem működni fog.
A reggeli rutint majd megmutatom, azt már elképesztő ügyesen csinálja egyedül a kis folyamatábrájával.
2012/04/12
ADHD
Ma voltunk a Finotában szülői megbeszélésen. Azzal kezdte a doktornő, hogy teljesen egyértelműen, minden tekintetben abszolute fimota. Hatalmas kilengések vannak a teljesítményében, nincs számfogalma, a színekhez szinte hozzá sem szagol, fogalma sincs a munkákról (orvos, eladó, stb, ilyenek).
Viszont nagyon fejlett a logikai képessége, erősen kommunikatív, jól irányítható. Hozzátette, hogy természetesen egy gyerek sem fejlődik egyenletesen, különösen igaz ez a fimotákra.
A hangképzése nagyon rossz, a figyelemzavar ezen a területen mutatkozik meg leginkább, a legfontosabb most a mielőbbi, logopédiai fejlesztés lenne. Hangképzés, szókincsbővítés, logopédus segítségével, és otthoni gyakorlatokkal.
A bhrg, amire elkezdett járni, teljesen elég neki a heti egy alkalom, felesleges mindenhová elvinni fejleszteni.
Nagyon fontos számára az odafigyelő, szeretetteljes közeg, hogy ne sérüljön az önképe. Ő úgy látja, hogy ez megvan, hiszen vidám, kiegyensúlyozott kisfiú, és a velünk való beszélgetés során úgy látja, hogy jól csináljuk eddig is, amit csinálunk. Igen, az ember tanul ezt azt menet közben...
A bölcsi is pont ilyen, és egészen biztos vagyok benne, hogy az ovi is az lesz. Jó helyen vagyunk, jó úton.
Ha menet közben nem merül fel kérdés, akkor 5 évesen érdemes őt visszavinni, egy teljes körű felmérésre, ahol az összes részképességet is nézik, és akkor elindítani egy komplex fejlesztést, úgy a részképesség-zavarokra, mint a viselkedésre (viselkedés-terápia, később kognitív viselkedés-terápia).
Így nagy hirtelenjében most ennyi, meg lett még említve a ritalin is, de azt hiszem még túlontúl korai lenne erről gondolkodni.
Amikor rákérdeztem, hogy mi a helyzet ezzel az ADHD dologgal, akkor elmondta, hogy igazából ez mindig együtt jár, csak eltolódhat egyik, vagy másik irányban. Milos esetében azt mondaná, hogy középsúlyos, kevert ADHD-ról van szó, tehát legalább annyi figyelemzavar van jelen, mint amekkora impulzivitás, de egyik sem extrém súlyos.
Egyébként meg egy imádnivaló, elbűvölő, szupercuki kiskölyök. Na ezt speciel eddig is tudtuk... :-)
Viszont nagyon fejlett a logikai képessége, erősen kommunikatív, jól irányítható. Hozzátette, hogy természetesen egy gyerek sem fejlődik egyenletesen, különösen igaz ez a fimotákra.
A hangképzése nagyon rossz, a figyelemzavar ezen a területen mutatkozik meg leginkább, a legfontosabb most a mielőbbi, logopédiai fejlesztés lenne. Hangképzés, szókincsbővítés, logopédus segítségével, és otthoni gyakorlatokkal.
A bhrg, amire elkezdett járni, teljesen elég neki a heti egy alkalom, felesleges mindenhová elvinni fejleszteni.
Nagyon fontos számára az odafigyelő, szeretetteljes közeg, hogy ne sérüljön az önképe. Ő úgy látja, hogy ez megvan, hiszen vidám, kiegyensúlyozott kisfiú, és a velünk való beszélgetés során úgy látja, hogy jól csináljuk eddig is, amit csinálunk. Igen, az ember tanul ezt azt menet közben...
A bölcsi is pont ilyen, és egészen biztos vagyok benne, hogy az ovi is az lesz. Jó helyen vagyunk, jó úton.
Ha menet közben nem merül fel kérdés, akkor 5 évesen érdemes őt visszavinni, egy teljes körű felmérésre, ahol az összes részképességet is nézik, és akkor elindítani egy komplex fejlesztést, úgy a részképesség-zavarokra, mint a viselkedésre (viselkedés-terápia, később kognitív viselkedés-terápia).
Így nagy hirtelenjében most ennyi, meg lett még említve a ritalin is, de azt hiszem még túlontúl korai lenne erről gondolkodni.
Amikor rákérdeztem, hogy mi a helyzet ezzel az ADHD dologgal, akkor elmondta, hogy igazából ez mindig együtt jár, csak eltolódhat egyik, vagy másik irányban. Milos esetében azt mondaná, hogy középsúlyos, kevert ADHD-ról van szó, tehát legalább annyi figyelemzavar van jelen, mint amekkora impulzivitás, de egyik sem extrém súlyos.
Egyébként meg egy imádnivaló, elbűvölő, szupercuki kiskölyök. Na ezt speciel eddig is tudtuk... :-)
2012/03/30
A megbeszélés
nagyon pozitív kicsengésű volt, örülök, hogy ilyen nyitottak a tanárok. Megbeszéltünk egy csomó mindent, beizzítom a lamináló gépet hétvégén, lesz mit csinálnom szeretném, ha hétfőre összeállna a dolog, hogy kezdhessünk is.
Mindent megmutatok majd, ha kész van, úgy egyszerűbb lesz elmagyarázni, hogy mi mire való.
Egy másik kérés, kérdés is elhangzott Zsuzsa néni részéről (aki persze egyébként nem néni, mert velem egyidős fiatalasszony), mégpedig pont a nagy szívügyembe kérdezett bele, a tesókönyvbe.
Régi vágyam ez, azt hiszem hiánypótló mű lenne. Van egy könyv, az Autista a testvérem, ami nagyon jó, de én valami egyszerűbbet, színesebbet szeretnék.
Zsuzsa pedig egy pont ilyet képzelt el. Az a megtiszteltetés ért, hogy minket kért meg, hogy testesítsük meg a könyvben szereplő családot. Nem szeretné az eredeti (angol, amerikai) képeket felhasználni, szerinte (és szerintem is) jobb lenne, ha egy valós (magyar) család szerepelne.
Nagy örömmel töltött el ez az egész, azt hiszem kicsit meg is lepte a hirtelen nagy lelkesedésem, mert eléggé félve kérdezte meg, meg is értem, sok család nem vállalná az arcát egy ilyen nyilvános dologhoz.
Én viszont úgy érzem, hogy kívánságommal égnek eresztett lufim visszaszállt egy nagy ajándékkal megrakva :-)
Mindent megmutatok majd, ha kész van, úgy egyszerűbb lesz elmagyarázni, hogy mi mire való.
Egy másik kérés, kérdés is elhangzott Zsuzsa néni részéről (aki persze egyébként nem néni, mert velem egyidős fiatalasszony), mégpedig pont a nagy szívügyembe kérdezett bele, a tesókönyvbe.
Régi vágyam ez, azt hiszem hiánypótló mű lenne. Van egy könyv, az Autista a testvérem, ami nagyon jó, de én valami egyszerűbbet, színesebbet szeretnék.
Zsuzsa pedig egy pont ilyet képzelt el. Az a megtiszteltetés ért, hogy minket kért meg, hogy testesítsük meg a könyvben szereplő családot. Nem szeretné az eredeti (angol, amerikai) képeket felhasználni, szerinte (és szerintem is) jobb lenne, ha egy valós (magyar) család szerepelne.
Nagy örömmel töltött el ez az egész, azt hiszem kicsit meg is lepte a hirtelen nagy lelkesedésem, mert eléggé félve kérdezte meg, meg is értem, sok család nem vállalná az arcát egy ilyen nyilvános dologhoz.
Én viszont úgy érzem, hogy kívánságommal égnek eresztett lufim visszaszállt egy nagy ajándékkal megrakva :-)
Brainstorming
lesz ma a suliban.
Végre sikerült megszervezni, hogy Zsuzsa néni kijöjjön a suliba (örök hála, ezer köszönet), és összeüljünk Iván ügyében egy alapos megbeszélésre.
Múlt pénteken volt Ildikó néni egy autizmus továbbképzésen, aminek eddig legnagyobb hozadéka az, hogy elképedve mesélte, hogy ott milyen gyerekekről mesélt a többi tanár, hát az Iván egy csúcsszuper, problémamentes gyerek azokhoz képest. Ugye, ugye, minden csak nézőpont kérdése... :-)
Épp itt az ideje, hogy kialakítsunk egy közös rendszert, amiben segíteni tudjuk Ivánt, mindannyiunk jól felfogott érdekében.
Nagyon hálás vagyok a tanároknak, hogy hajlandóak erre, összeülni, újragondolni, nyitottak az új megoldásokra.
Nekem sok ötletem van, Zsuzsa néni hozzáteszi a szakmai részt, igyekszem minden rendszert úgy kialakítani, hogy a tanárokra a lehető legkevesebb plusz terhet rója, viszont Iván is jobban el tudjon tájékozódni a suliban.
Indulok is, izgi lesz :-)
Végre sikerült megszervezni, hogy Zsuzsa néni kijöjjön a suliba (örök hála, ezer köszönet), és összeüljünk Iván ügyében egy alapos megbeszélésre.
Múlt pénteken volt Ildikó néni egy autizmus továbbképzésen, aminek eddig legnagyobb hozadéka az, hogy elképedve mesélte, hogy ott milyen gyerekekről mesélt a többi tanár, hát az Iván egy csúcsszuper, problémamentes gyerek azokhoz képest. Ugye, ugye, minden csak nézőpont kérdése... :-)
Épp itt az ideje, hogy kialakítsunk egy közös rendszert, amiben segíteni tudjuk Ivánt, mindannyiunk jól felfogott érdekében.
Nagyon hálás vagyok a tanároknak, hogy hajlandóak erre, összeülni, újragondolni, nyitottak az új megoldásokra.
Nekem sok ötletem van, Zsuzsa néni hozzáteszi a szakmai részt, igyekszem minden rendszert úgy kialakítani, hogy a tanárokra a lehető legkevesebb plusz terhet rója, viszont Iván is jobban el tudjon tájékozódni a suliban.
Indulok is, izgi lesz :-)
2012/03/27
Hátizé...
Kicsit elkiabáltam ezt a szopi dolgot. Ma délután már kezdtem kényelmetlenül érezni magamat a bőrömben, a többnapi nemszoptatás egyre inkább feszített, már kezdtem azt gondolni, hogy előveszem a nyavajás fejőt, hiszen elég röhejes lenne egy három éves gyerek mellett tejlázat kapni (de mondjuk fejni is).
Aztán estefelé Milosra ráordított Iván, aki ettől óriási színészi tehetséggel bömbölni kezdett, és azt ordította, hogy cicihhhihiiii. Próbáltam lebeszélni, de hajthatatlan volt.
Mondhatom nagy megkönnyebbülés volt, ő pedig alig győzte nyelni, kikerekedett szemmel nézett rám, csorgott a tej a szája sarkában...
Aztán estefelé Milosra ráordított Iván, aki ettől óriási színészi tehetséggel bömbölni kezdett, és azt ordította, hogy cicihhhihiiii. Próbáltam lebeszélni, de hajthatatlan volt.
Mondhatom nagy megkönnyebbülés volt, ő pedig alig győzte nyelni, kikerekedett szemmel nézett rám, csorgott a tej a szája sarkában...
Egy hosszú út vége
Úgy néz ki, Miloska befejezte a szopizást. Múlt hétvégén szopizott reggel utoljára, azóta nem kéri. Vagy ha mégis, nagyon könnyen le tudom beszélni róla.
Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Végülis három éves elmúlt, bőven ideje van már. Nem bántam meg, hogy kivártam, amíg ő maga szokik le róla.
Másrészt ezzel be is fejeződött a kisbabás korszak az életemben, hiszen több gyerekünk nem lesz már, többet nem fogok szoptatni.
Mindazonáltal elkezdett félni a sötétben, egy ideje kis éjszakai fénnyel alszik, de tegnap este halálra rémülve, zokogva hívott vissza, hogy fél a sötétben, és mozog az ágya. Szegénykém végül az ölemben szunnyadt el. Mostantól totálisan leáll minden olyan tévéműsor, ami nem neki való, Emma sem nézhet CN-öt, és anyu tévézését is szigorítom, konkrétan bebe tévé, és ellenőrzött DVD mehet csak és kizárólag. Lesz morgás, de pont tojok rá.
Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Végülis három éves elmúlt, bőven ideje van már. Nem bántam meg, hogy kivártam, amíg ő maga szokik le róla.
Másrészt ezzel be is fejeződött a kisbabás korszak az életemben, hiszen több gyerekünk nem lesz már, többet nem fogok szoptatni.
Mindazonáltal elkezdett félni a sötétben, egy ideje kis éjszakai fénnyel alszik, de tegnap este halálra rémülve, zokogva hívott vissza, hogy fél a sötétben, és mozog az ágya. Szegénykém végül az ölemben szunnyadt el. Mostantól totálisan leáll minden olyan tévéműsor, ami nem neki való, Emma sem nézhet CN-öt, és anyu tévézését is szigorítom, konkrétan bebe tévé, és ellenőrzött DVD mehet csak és kizárólag. Lesz morgás, de pont tojok rá.
2012/03/21
Az milyen már,
hogy meglátom a borotválkozás utáni sörtéit a mosdóban, és szerelem lobban bennem? Nevetséges, tíz év után már nem inkább utálnom kéne az ilyeneket? :-)
2012/03/19
Tyúkól
Tetemes mennyiségű pénzt hagytunk ott a barkácsáruházban, és napokig szereltük (kicsit lassította a dolgot, hogy mindhárom gyerek intenzíven segített), de már majdnem kész.
Ajtó kell csak rá, ülőrudak, és létra.
És akkor már csak a kertkapukat kell összeütni, és csiribí-csiribá, kész is a tyúkudvar.
Íme:
Kb. egy hónap múlva érkeznek a pipik, addig készen is leszünk.
Ma még a nyuszit is elvittük egy duplarandira, ami az ő esetében két fiúval való találkát jelenti. A fiatalemberek pont feleakkorák voltak, mint ő, de megoldották a dolgot. Aranyfül egy kicsit kérette magát, de aztán beadta a derekát.
Tehát remélhetőleg 31 nap múlva újabb anyai örömök elé néz őasszonysága.
Rengeteg kép készült a hétvégén, majd összerakok egy albumot, mert szuperül telt ez a négy nap.
Ajtó kell csak rá, ülőrudak, és létra.
És akkor már csak a kertkapukat kell összeütni, és csiribí-csiribá, kész is a tyúkudvar.
Íme:
Ma még a nyuszit is elvittük egy duplarandira, ami az ő esetében két fiúval való találkát jelenti. A fiatalemberek pont feleakkorák voltak, mint ő, de megoldották a dolgot. Aranyfül egy kicsit kérette magát, de aztán beadta a derekát.
Tehát remélhetőleg 31 nap múlva újabb anyai örömök elé néz őasszonysága.
Rengeteg kép készült a hétvégén, majd összerakok egy albumot, mert szuperül telt ez a négy nap.
2012/03/14
Miloskával az élet itthon
nagyszerű! Kicsit nyűgös, kicsit nyafis, kicsit kevésbé pörgős, de nem sokkal.
Egész nap csacsog, olyan dumája van, hogy meg kell zabálni, egyébként pedig kellő türelemmel kezelve tökéletesen szófogadó.
Napjában többször is cicire tapad, és olyan komoly arccal szopik, mintha legalábbis a relativitás elméleten gondolkodna.
Cukisági faktor újra maximálisan az egekben!
2012/03/12
Beteg
Még pénteken:
Épp csak most gyógyult meg. Ma reggel vidáman aratta a babérokat az oviban. Komolyan, ez megér egy külön posztot...
Szavamat ne feledjem, ma reggel is úgy keltünk, hogy ő Ani nénihez akar menni. Hát menjünk. Úgy vonult be az oviba, mint a legkisebb királyfi. Mivel ő szinte oda született, mindenkit ismer, mindenki ismeri. Az óvónénik körülrajongták, az összes csoportot végigrabolta, autókkal a hóna alatt sasszézott a folyosón. Én egy darabig követtem, próbáltam rávenni, hogy ne kapja szét az ovit, de az óvónénik megvédték, nagyjából mint tíz vajszívű nagymama, versengtek a szaváért, ájuldoztak, hogy milyen nagyot nőtt, milyen okos, de szépen beszél, tessék itt egy kiflicsücsök, nem baj az, ha morzsázik.
Persze közben én is szóba elegyedtem itt ott, mondanom sem kell, Miloska cseppet sem hiányolt. Az biztos, hogy nekem hiányzott az ovi, jó, hogy jövőre megint oda fogunk járni.
Nagy nehezen átrimánkodtam a bölcsibe.
Délután hosszas kavarodás után Emma barátnőjével többen mentünk érte. Etette a nyuszikat az Árnyas kertben, szaladgált. Felmentünk az ikrekhez, ott is jött-ment, csacsogott. Aztán egyszer csak kicsit nyűgös lett, ölbe kérte magát, kettő perc múlva pedig már 39 fokos láza volt.
Én gyereket ilyen gyorsan lebetegedni az életben nem láttam.
Azóta (hétfő):
Továbbra is beteg, hol lázas, hol nem...
Épp csak most gyógyult meg. Ma reggel vidáman aratta a babérokat az oviban. Komolyan, ez megér egy külön posztot...
Szavamat ne feledjem, ma reggel is úgy keltünk, hogy ő Ani nénihez akar menni. Hát menjünk. Úgy vonult be az oviba, mint a legkisebb királyfi. Mivel ő szinte oda született, mindenkit ismer, mindenki ismeri. Az óvónénik körülrajongták, az összes csoportot végigrabolta, autókkal a hóna alatt sasszézott a folyosón. Én egy darabig követtem, próbáltam rávenni, hogy ne kapja szét az ovit, de az óvónénik megvédték, nagyjából mint tíz vajszívű nagymama, versengtek a szaváért, ájuldoztak, hogy milyen nagyot nőtt, milyen okos, de szépen beszél, tessék itt egy kiflicsücsök, nem baj az, ha morzsázik.
Persze közben én is szóba elegyedtem itt ott, mondanom sem kell, Miloska cseppet sem hiányolt. Az biztos, hogy nekem hiányzott az ovi, jó, hogy jövőre megint oda fogunk járni.
Nagy nehezen átrimánkodtam a bölcsibe.
Délután hosszas kavarodás után Emma barátnőjével többen mentünk érte. Etette a nyuszikat az Árnyas kertben, szaladgált. Felmentünk az ikrekhez, ott is jött-ment, csacsogott. Aztán egyszer csak kicsit nyűgös lett, ölbe kérte magát, kettő perc múlva pedig már 39 fokos láza volt.
Én gyereket ilyen gyorsan lebetegedni az életben nem láttam.
Azóta (hétfő):
Továbbra is beteg, hol lázas, hol nem...
Hobbi
Most látszik igazán, amikor nincs rá időm, mennyire fontosak a kis hobbijaim, hogy egyensúlyban legyek.
Hetek óta őrült tempóban szerveződik az életem, csak loholok magam után, egyszerűen nulla időm van a saját dolgaimra. Illetve ez nem igaz, egy új mániám van alakulóban, a baromfitartás, de erről majd később.
Vagyis nem is később, inkább most.
Tehát elhatároztam, hogy baromfit fogok tartani. Van hátul a garázs mögött egy kis elkerített, lebetonozott rész, valaha kutyakennel volt. Egy kutyaól csontváza még mindig ott van.
Íme:
Kell rá kaput szeretni, és tyúkólat eszkábálni. Beköltöztetni a pipiket, és kész. Alaposan utánaolvastam, minden megvan fejben, de a dolog ténylegesen nem mozdul, türelem, türelem, csak belefutok ebbe mindig.
Kötni és szappanozni nem volt időm az elmúlt időszakban, így a tyúktervezésen kívül egyszerűen nem tudtam fizikailag alkotni. Ez pedig nagyon frusztráló. Egyszerűen muszáj valami kézzelfogható dolgot produkálnom a saját örömömre, mert ez tart meg önmagam számára.
A háztartás, a gyereknevelés, a napi problémák megoldása nem kézzelfogható, termékeny tevékenység, még akkor sem, ha egyébként örömmel csinálom. Kell egy kis rész bennem, ahol önmagam lehetek, alkotó, tevékeny valómban, ami csak az én kis örömöm, függetlenül minden mástól. Ha ez nincs meg, néha nem vonulhatok el a saját kis lelki szobámba, akkor úgy érzem, kezdek elveszni, anyarobottá válni, ettől pedig nem érzem jól magam. És ha én nem érzem jól magam, akkor az bizony kihat az egész családra.
No még egy hetet adok magamnak, Miloska megint beteg, plusz jön a hosszú hétvége, indul Emmának a szinkronúszás, a rajz, iskolai ünnepség, stb, stb...
2012/03/08
Nőnapra
Azt kaptam a legkisebbtől, hogy egész éjjel kelt két óránként, akárcsak kisded korában. Egyrészt emlékeztetve engem a régi szép időkre, másrészt arra a belátásra kényszerítve, hogy fogalmam sincs, hogy csináltam ezt én több mint egy évig, mert most olyan szinten vagyok zombi egy éjszaka után, hogy ihaj... Ugye milyen jó nekem mostanában? Főleg, hogy az emberem éjjel ért haza, így persze csak jó későn feküdtünk le.
Biztos vagyok benne, hogy minden anya ismeri azt az érzést, amikor egy alapos esti hancúr után ájult elégedettséggel alszik el, majd a legmélyebb álmából (kb. elalvás utáni 10-20 perccel) egy nyifogó gyerekhang ébreszti, hogy rosszat álmodott, szomjas, pisilni kell, akármi, de ki kell kászálódni az ágyból, zúgó fejjel és egyéb altesti panaszokkal.
Ugye? Aki még nem járt így, az legyen szíves ne kösse az orromra, mert a szörnyű irigységből fakadó spontán rosszindulatom azt mondatná vele, hogy minden bizonnyal nincs említésre méltó szexuális élete (noha ez utóbbi valószínűleg egyértelműen azért nem zárja ki a fent említett élményt).
Drága kis férjem elutazott valahova, holnap jön csak haza, tőle megkaptam a reggeli menetet cakkumpúder, iskolástul, bölcsődéstül, mert hétre jött érte a sofőr, vitte a repülőtérre.
De a kocsiját itt hagyta nekem, hát nem egy jófej?!
Még szűk fél órácskám van regenerálódni, aztán megyünk Ivánnal Pestre Cseperedőbe.
Addig is elirányítgatom a kertészeket, akik jöttek tavaszi nagytakarításra, de szerencsére elég önjárók. Mondjuk sajnálatos módon az időjárásra való tekintettel teljesen felöltözve dolgoznak. Mondom én, hogy pocsék egy nap...
Délután még van egy meghívásunk (mint bölcsis szülők) megismerkedni az ovival, de mondtam nekik, hogy nem megyek ismerkedni velük, volt rá alkalmam az elmúlt években, persze ezen jót röhécseltünk, tulajdonképpen az ovi nyitása óta odajárunk.
Mindazonáltal Miloska elkezdte magát beszoktatni az oviba, mert ma reggel közölte, hogy Ani nénihez akar menni. Mázlink volt, pont Ani néni volt a nyitós, beadtam neki Miloskát, amíg intéztem a piszkos anyagiakat. Nehezen hitte el, hogy ő azért még nem ovis, hosszas rábeszélésre jött csak át velem a bölcsibe.
Valahol menet közben derült csak ki, hogy nőnap van, szóval igazán küldhettem volna Ivánkámmal virágot a tanító néniknek, no de ami késik, nem múlik, viszek most, ha megyek érte.
Biztos vagyok benne, hogy minden anya ismeri azt az érzést, amikor egy alapos esti hancúr után ájult elégedettséggel alszik el, majd a legmélyebb álmából (kb. elalvás utáni 10-20 perccel) egy nyifogó gyerekhang ébreszti, hogy rosszat álmodott, szomjas, pisilni kell, akármi, de ki kell kászálódni az ágyból, zúgó fejjel és egyéb altesti panaszokkal.
Ugye? Aki még nem járt így, az legyen szíves ne kösse az orromra, mert a szörnyű irigységből fakadó spontán rosszindulatom azt mondatná vele, hogy minden bizonnyal nincs említésre méltó szexuális élete (noha ez utóbbi valószínűleg egyértelműen azért nem zárja ki a fent említett élményt).
Drága kis férjem elutazott valahova, holnap jön csak haza, tőle megkaptam a reggeli menetet cakkumpúder, iskolástul, bölcsődéstül, mert hétre jött érte a sofőr, vitte a repülőtérre.
De a kocsiját itt hagyta nekem, hát nem egy jófej?!
Még szűk fél órácskám van regenerálódni, aztán megyünk Ivánnal Pestre Cseperedőbe.
Addig is elirányítgatom a kertészeket, akik jöttek tavaszi nagytakarításra, de szerencsére elég önjárók. Mondjuk sajnálatos módon az időjárásra való tekintettel teljesen felöltözve dolgoznak. Mondom én, hogy pocsék egy nap...
Délután még van egy meghívásunk (mint bölcsis szülők) megismerkedni az ovival, de mondtam nekik, hogy nem megyek ismerkedni velük, volt rá alkalmam az elmúlt években, persze ezen jót röhécseltünk, tulajdonképpen az ovi nyitása óta odajárunk.
Mindazonáltal Miloska elkezdte magát beszoktatni az oviba, mert ma reggel közölte, hogy Ani nénihez akar menni. Mázlink volt, pont Ani néni volt a nyitós, beadtam neki Miloskát, amíg intéztem a piszkos anyagiakat. Nehezen hitte el, hogy ő azért még nem ovis, hosszas rábeszélésre jött csak át velem a bölcsibe.
Valahol menet közben derült csak ki, hogy nőnap van, szóval igazán küldhettem volna Ivánkámmal virágot a tanító néniknek, no de ami késik, nem múlik, viszek most, ha megyek érte.
2012/03/05
Fogódzó képzés
A pénteki és szombati napunk pedig azzal telt, hogy lehetetlenül kényelmetlen széken ülve reggeltől estig szülői képzésen voltunk, hogy még többet megtudjunk az autizmusról.
Nagyon, nagyon, nagyon jó és hasznos volt. Tényleg. Minden percés egy komolyabb aranyérbántalom megérte, hogy ott voltunk.
Többek között azt is megtudtuk, hogy milyen jogaink és kötelességeink vannak iskolai dolgokban, és az is kiderült, amit már régóta lehetett sejteni, hogy pontosan annyi jogunknak fognak eleget tenni, amennyit kiharcolunk magunknak. Na de mondjuk ezzel gondolom senkit sem leptem most meg.
Így történhetett az is, hogy megérett bennem az elhatározás, hogy az iskolai dolgokat márpedig sínre teszem (első lépést lásd lentebb). Ha elakadnék, az AOSZ-osok segíteni fognak, amiben csak tudnak, márpedig hozzám képest lényegesen többet tudnak.
Mivel az iskola részéről a jóindulat és az akarás megvan, ez már fél siker. A többit meg csak összetalicskázom nekik, ha másért nem is, de talán egy következő autista (párdon, megtudtam, ez elavult elnevezés, helyesen: autizmussal élő) kisgyermeknek kijárom az utat, az is valami...
Nagyon, nagyon, nagyon jó és hasznos volt. Tényleg. Minden perc
Többek között azt is megtudtuk, hogy milyen jogaink és kötelességeink vannak iskolai dolgokban, és az is kiderült, amit már régóta lehetett sejteni, hogy pontosan annyi jogunknak fognak eleget tenni, amennyit kiharcolunk magunknak. Na de mondjuk ezzel gondolom senkit sem leptem most meg.
Így történhetett az is, hogy megérett bennem az elhatározás, hogy az iskolai dolgokat márpedig sínre teszem (első lépést lásd lentebb). Ha elakadnék, az AOSZ-osok segíteni fognak, amiben csak tudnak, márpedig hozzám képest lényegesen többet tudnak.
Mivel az iskola részéről a jóindulat és az akarás megvan, ez már fél siker. A többit meg csak összetalicskázom nekik, ha másért nem is, de talán egy következő autista (párdon, megtudtam, ez elavult elnevezés, helyesen: autizmussal élő) kisgyermeknek kijárom az utat, az is valami...
Papper...
December 14-én voltunk a (leírom, mert annyira szép neve van, hogy muszáj) Pest Megyei Önkormányzat 1. sz. Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és Gyógypedagógiai Szolgáltató Központ (huhh, csuklókörzés) -ban, hogy megkapjuk Ivánnak az SNI kódot. Mondták, hogy 30 nap a fellebbezési idő, azon túl küldik a határozatot. Na azóta is küldik, ma reggel felhívtam őket, és közölték, hogy december 20. óta nem tudnak postázni, örömmel fogadnak, személyesen nagy szeretettel átadják a megfelelő papírokat (amit egyébként megnézett a hölgy, valóban kész van).
Ezekben a szép, és megható pillanatokban mindig felcsendül a fülemben Ibolyka ide vonatkozó csodás dala, Magyarorszááááág, salalala, taríram...
Ezekben a szép, és megható pillanatokban mindig felcsendül a fülemben Ibolyka ide vonatkozó csodás dala, Magyarorszááááág, salalala, taríram...
2012/03/01
Még egy szó
A tegnapi nap abszolút pillanata az volt, mikor kijöttünk az UH-ról, reszkető kézzel, párás szemekkel, és Jura hirtelen elkapott, nagyon erősen megölelt, szorított, és azt suttogta a fülembe, hogy azért ő is izgult ám nagyon...
A tegnapi napról
Egy biztos, nagyon fárasztó volt.
Délelőtt nefrológia, a lentebb említett szuper eredménnyel. Utána kinyargaltunk a halál izéjére matracot venni a gyerekek ágyába, Milos addig durmolt a kocsiban.
Utána visszanyargaltunk az Edukid-be, hallásvizsgálatra. A vizsgálatot végző doki néni szerint semmi baj a gyerek fülével, sőt, "túlhallása van" vagy mijaszösz. Valami olyasmi dióhéjban, hogy egyrészt, túl jó a hallása, minden neszt felerősítve hall, és az agya nem tudja ezt megfelelően kezelni, kizárni, ezért olyan izgága és hangos.
Mit ad isten, pont kéznél is volt a megfelelő szórólap az ehhez szükséges terápiához. Ami terápia egyébként igen kiváló olyan autistáknak is, akit nagyon zavarnak a zajok. Meglehetősen szkeptikus vagyok az ilyen csodaterápiákkal kapcsolatban, főleg ha egy tíz perces vizsgálat után állítják megfellebezhetetlenül...
Ezután ebédeltünk egy jót a Kádár étkezdében, ami valóban egy gyöngyszem, és Miloska is meglehetősen szolidan viselkedett, kevesebbet rohangált, mint amennyit üvöltözött, és a felszolgáló nénit azonnal levette a lábáról, olyan szinten tömte a csirkecombot befelé az arcába. A rízsfelfújtnál a néni párás szemmel nézte, és ötször megkérdezte, hogy ne hozzon-e még egy kis lekvárt.
Ezután Miloska mamával hazautazott apa sofőrletével, én pedig kicsit lazítottam a Westendben, lélekben készülve a Fimotás megmérettetésre.
Egy órán keresztül beszélgettünk Milosról László Zsuzsával, sok minden szóba került, mutattam a papírokat, Virág véleményét, a hallásvizsgálat eredményét (látszott rajta, hogy ő is komolytalannak gondolja ezt a túlhallás dolgot, de egy elnéző mosolya volt csak rá, nagy respect, itthon úgy szoktam meg, hogy a szakemberek a végsőkig fikázzák más szakemberek módszerét...), vittünk rajzot is.
Kedves volt, megértő, pár célzott kérdéssel irányította a beszélgetés menetét. Nagyon tetszett, hogy megkérdezte, mit várunk tőle.
Megerősítést, hogy Milos valóban ADHD-s e, és ha igen, terápiás javaslatot. Ő is elmondta, amit mindenki, hogy 5-6 éves kor alatt nem adnak diagnózist, és a viselkedés-terápia is legkorábban négy éves kortól javasolt, de finommotoros fejlesztéssel, és legfőképp a mi hozzáállásunkkal sokat javítható a helyzet más most is.
Ez összecseng az eddigi tapasztalatommal, a legjobb terápia is csak akkor ér valamit, ha a szülő kiképzi magát az adott problémából, és a gyerek életkörülményeit igazítja ehhez.
Az elmondottak alapján ő nagyjából 90%-ra mondja, hogy hiperaktivitás áll a háttérben, de természetesen Miloskát is alaposan meg kell ehhez néznie.
Mindent összevetve nagyon pozitívak az érzéseim ezzel kapcsolatban, úgy érzem a megfelelő úton járunk.
Délelőtt nefrológia, a lentebb említett szuper eredménnyel. Utána kinyargaltunk a halál izéjére matracot venni a gyerekek ágyába, Milos addig durmolt a kocsiban.
Utána visszanyargaltunk az Edukid-be, hallásvizsgálatra. A vizsgálatot végző doki néni szerint semmi baj a gyerek fülével, sőt, "túlhallása van" vagy mijaszösz. Valami olyasmi dióhéjban, hogy egyrészt, túl jó a hallása, minden neszt felerősítve hall, és az agya nem tudja ezt megfelelően kezelni, kizárni, ezért olyan izgága és hangos.
Mit ad isten, pont kéznél is volt a megfelelő szórólap az ehhez szükséges terápiához. Ami terápia egyébként igen kiváló olyan autistáknak is, akit nagyon zavarnak a zajok. Meglehetősen szkeptikus vagyok az ilyen csodaterápiákkal kapcsolatban, főleg ha egy tíz perces vizsgálat után állítják megfellebezhetetlenül...
Ezután ebédeltünk egy jót a Kádár étkezdében, ami valóban egy gyöngyszem, és Miloska is meglehetősen szolidan viselkedett, kevesebbet rohangált, mint amennyit üvöltözött, és a felszolgáló nénit azonnal levette a lábáról, olyan szinten tömte a csirkecombot befelé az arcába. A rízsfelfújtnál a néni párás szemmel nézte, és ötször megkérdezte, hogy ne hozzon-e még egy kis lekvárt.
Ezután Miloska mamával hazautazott apa sofőrletével, én pedig kicsit lazítottam a Westendben, lélekben készülve a Fimotás megmérettetésre.
Egy órán keresztül beszélgettünk Milosról László Zsuzsával, sok minden szóba került, mutattam a papírokat, Virág véleményét, a hallásvizsgálat eredményét (látszott rajta, hogy ő is komolytalannak gondolja ezt a túlhallás dolgot, de egy elnéző mosolya volt csak rá, nagy respect, itthon úgy szoktam meg, hogy a szakemberek a végsőkig fikázzák más szakemberek módszerét...), vittünk rajzot is.
Kedves volt, megértő, pár célzott kérdéssel irányította a beszélgetés menetét. Nagyon tetszett, hogy megkérdezte, mit várunk tőle.
Megerősítést, hogy Milos valóban ADHD-s e, és ha igen, terápiás javaslatot. Ő is elmondta, amit mindenki, hogy 5-6 éves kor alatt nem adnak diagnózist, és a viselkedés-terápia is legkorábban négy éves kortól javasolt, de finommotoros fejlesztéssel, és legfőképp a mi hozzáállásunkkal sokat javítható a helyzet más most is.
Ez összecseng az eddigi tapasztalatommal, a legjobb terápia is csak akkor ér valamit, ha a szülő kiképzi magát az adott problémából, és a gyerek életkörülményeit igazítja ehhez.
Az elmondottak alapján ő nagyjából 90%-ra mondja, hogy hiperaktivitás áll a háttérben, de természetesen Miloskát is alaposan meg kell ehhez néznie.
Mindent összevetve nagyon pozitívak az érzéseim ezzel kapcsolatban, úgy érzem a megfelelő úton járunk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)