A hétvége minden szempontból tízpontosra sikerült.
Szombaton kis kertészkedés, nagymértékben persze főleg henye. Ivánnal hosszasan tévéztünk reggel összebújva.
Este pedig még belefért egy gyors kirándulás a Fóti Somlyóra. Őrület, hogy ilyen közel (10p) van egy ilyen fantasztikus kirándulóhely.
Mivel későn értünk oda, csak egy rövid sétára tellett (na meg a szertartásos ropi elfogyasztása takarón ücsörögve). Mivel a gyerekek akarták mééég, méééég, megígértük nekik, hogy másnap is elmegyünk.

Így is lett. Délelőtt még elszaladtunk porszívót venni, és cipőt Emmának, majd palacsinta sütés, és pihi következett.
Egy gyors pancsolás a kerti medencében, és irány a Somlyó.
Vagy két kilométert csatangoltunk az erdőben kis ösvényeken, megfigyeltünk mindenféle bogarat, lepkét, miegymást. Nagyon büszke vagyok a két kis lurkóra, mert jöttek velünk példásan, és csak Iván kuncsorogta be magát a háti hordozóba visszafelé.
Annyira belejöttek a kirándulásba, hogy ma reggel sem akartak oviba menni, hanem helyette kirándulni...
Így hát legyőzve lényemből fakadó végzetes lustaságomat következő hétvégén is a Fóti Somlyón fogunk csatangolni. Felfedezünk újabb ösvényeket, és sokkal alaposabban összekarmoltatjuk magunkat mindenféle ágakkat, tüskékkel.
Képek is készültek, de azt majd holnap, mert a gép Jura kocsijában maradt.

Legkésőbb jövő hónapban muszáj leszek beszerezni egy-két új nadrágot, mert jóformán már most nincs mit hordanom.
Itt az eredménye a girnyóságnak, a hasam őrületesen fel van puffadva, kb mint ha három hónapos terhes lennék. Minden nadrágom szorít (kell nekem a szűk cuccokat szeretni), persze csak derékban, hiszen hízni nem híztam, most még idétlenebbül néz ki a lapos fekem a girnyó lábaimmal.
Na jó, mellben is erősödöm...
De - és ennek nagyon örülök - ezen kívül még mindig semmi, se egy kóbor émelygés, se egyéb kellemetlenség. Egészen más így terhesnek lenni, ez egy másik világ. Ez így tényleg áldott állapot!

Az vajon miért van, hogy egyes nők ragyognak a terhességtől, de én konkrétan nagyon szarul nézek ki? Pedig most még ráadásul úgy is érzem, hogy hajj, de boldog vagyok...
Minden ismerősöm, aki már egy hete nem látott, ezzel nyit: Valami baj van, beteg vagy? Elég nyúzottnak tűnsz... Vagy a tapintatosabb verzió: fáradtnak tűnsz... (mintha nem a réééégi volnáááál, salllalalalaaaaa...)
Szóval azt tervezem, hogy majd jól megsértődöm, és csak befelé fogok ragyogni (továbbra is). Mondjuk holnaptól. Esetleg holnaputántól. Legkésőbb hétfőtől...
Ilyen melegben egyébként is elfüggönyzött szobában videózni kellene:
Tegyétek hát ti is ezt!

Nekem senki sem szólt, hogy éjjel jön a végítélet hurrikán formájában.
Rettenetes hangokra ébredtünk, és természetesen minden ablak nyitva volt, a kertben minden széthagyva, a két teregető kitéve az udvarra.
Megharcoltunk az elemekkel, és bár Jura bementette időben az egyik teregetőt, a másikat nem hozta be, sem a kosárban kint felejtett száraz ruhákat, szóval most van 4 adag újramosásom, mert persze beborult a sárba minden.
Hogy az elázott kerti hinta szivacsról szó se essék...
Sit...

Haláli ez a gyerekmacska. Miután túlélte a szokásos reggeli nyúzást (pl egy sárga szatyorba téve Pongyabob (sic.) volt), kapott kaját, és most az ölembe gömbölyödve az igazak álmát durmolja.

Mivel kezdek érzékeny lenni a szagokra, felvetettem Jurának, hogy tán itt az ideje, hogy kerti macska váljék belőle, de ő szobamacskát szeretne.

Végülis igaza lehet, max. négy hónapig fogok okádni a szagoktól, akkor is mindegy lesz, hogy abban a bármiféle szagban van-e macskaszag... De a dolog talán megoldódik kismértékben, hogy ha legalább kakálni kiszoktatjuk a kertbe. Ez egy macskaajtó, és némi trenír kérdése.

Ötleteket várok a szerkesztőségbe!

Azért az hipergáz, hogy a CBA-ban elsírom magam, mert két pénztáros csaj egymásra mosolyog egy öreg bácsi láttán, aki a pénztárcájában apró után kutat...

Még nagyon halvány, de ott van. Ha minden jól megy, akkor március 2. a célidő. Elképesztő, de hiába vagyok minden kellemetlen részével tisztában (na ne finomkodjunk, egy nagy része ennek az egésznek tömény szívás), most mégis felhőtlenül boldog vagyok, az előző kettővel ellentétben nincs bennem félelem.

Az első hányásig minden babarózsaszín lesz...

Kultúrkörök

A hétvége az önfeledt csavargás jegyében telt, mivel véget ért a suli, így mama rávehető volt a bébiszittelésre.
Szombaton megnéztük a Caspian herceget, de megaszar volt, három óra tömény unalom és kardozás.

Vasárnapra jegyünk volt a József matinéelőadására. Nagyon kíváncsi voltam, hiszen gyerekkoromban nagy kedvencem volt, láttam vagy háromszor. Nagyon elevenen élt még bennem Paudits és Komár, és mivel megvolt kazettán is, tudtam kívülről az egészet.
Először nagyon nehéz is volt elvonatkoztatni tőle, de aztán belefeledkeztem. Segített az is, hogy a lehető legjobb szereposztásban láttuk. József például az a megasztáros szőke srác volt. Simán kenterbe veri Paudits-ot (pedig az nagy kihívás). A fáraó Gáspár Laci volt, és bár őt kifejezetten kedvelem, és jól is csinálta, azért Komár a király, legalábbis ebben a szerepben.
A látvány lenyűgöző volt (a hangosítás kicsit el lett bénázva), a szinpadtechnika ördögi, az egész egy nagyon profi, szuper előadás volt. A végén simán nyomtak egy húsz perces finálét.
Szóval mindent összevetve elsöprő élmény volt, csak ajánlani tudom. A közönség is szinte tombolt.
Januárban most már tuti megnézem Londonban is, bár valószínűleg ez az előadás felveszi a versenyt egy londonival.

Utána úgy döntöttünk, hogy ha már kultúra, akkor elő a nagykanalat, irány a mozi. Jura javaslatára megnéztük az In Bruges című filmet, ami magyarul a nagyon szar Erőszakik címet kapta. Nagy örömünkre feliratos volt, így plussz élvezetet nyújtott Colin Farell elképesztő ír akcentusa.
Aki szereti az ilyen filmeket, az angol humort, aki nem csak holivúdi instant érzelmeket vár egy filmtől, az ne hagyja ki semmiféleképpen. Sírós-nevetős, felemelő mozi.

Újabb fogacska pottyant ki, ez már az ötödik. Igaz, hogy a felső kettő nem önszántából esett ki.
Alul két felnőtt fogacska már szinte teljesen kinőtt, és most a bal alsó kettese tört bele a kolbászos pirítósba.
Ma éjjel tehát jön a fogtündér...

Bugyolababa

Ez nem is macska, hanem egy eleven játékbaba. Még azt is élvezi, ha Emma betekeri (olyan mozdulatokkal, ahogy elsőgyerekes anya az újszülött babáját) egy textilpelusba, és úgy ringatja. Akkor ez a kis mocsok dorombolós mély álomba ájul.

Tényleg nem tudom, mit mesélhetnék. Egy csomó minden történik, de ezek annyira tök lényegtelenek. Nem akarok amolyan "reggel felkelünk, megreggeliztünk, a gyerekek csokigolyót ettek, én piritóst kávéval, stb stb..." blogger lenni, mert biztos vagyok benne, hogy ez senkit sem érdekel. A saját blogomban sem olvasnám vissza...
Olvasom a könyveimet (kétnaponta egyet kivégzek), és ezt most nagyon élvezem. Talán igaza van Orsinak, el kéne mennem dolgozni, mert ha nem csak Jura lenne hullára hajszolt, hanem én is, akkor biztos sokkal jobb lenne nekem. Így viszont legalább egyikünk észnél van a családunk életében, azért ez sem hátrány.

Szobatisztaság terén kezd úgy alakulni, hogy Iván megbízhatóbban szobatiszta, mint Emma. Sajnos a kis hölgy felvette azt a rém idegesítő szokást, hogy szinte naponta bepisil. Nem tudok ehhez jópofát vágni bakker, pedig tényleg igyekszem. Mi lehet a helyes magatartás ilyenkor? Egyszerűen nem tudok rájönni...

Jelentem nem tűntünk el teljesen, csak mostanában nem nagyon jutok géphez.
Címszavakban:
Emma öt éves lett, és ez önmagában megérne egy külön posztot, de ami frissiben elmarad, az később nem pótolható.
Olvasás lázban égek, és inkább veszem elő a könyvemet, mint hogy bekapcsoljam a netet.
A macskánkat elütötte az autó (legalábbis remélem, hogy egy kocsi volt, és nem a köcsög szomszéd egy lapáttal), csütörtök óta az állatorvosnál töltöttük a délutánokat. Szombaton megműtötték, vasárnap kiengedtük levegőzni, erre eltűnt. Remélem hazatalál nemsokára...
Közben kaptunk egy másik kismacskát is, igazi szobamacska, foltos, meg jófej, kézhez szoktatott. A gyerekek nyúzzák reggeltől estig. Kézben hurcibálják, szegény macska már tuti retikülnek képzeli magát. De elalszik az ölükben, nyalja az orrukat a reszelős kis nyelvével, szóval nagy öröm ez. A gyerekeknek különösképpen, mert nincs az a hiperszuper drága játék, ami ekkora örömet szerezne nekik.
Igazából nem tudom, hogy mi mesélnivaló van még, mert semmi túl érdekes nincs ezen kívül, mégis állandóan loholok, nem érem utol magam (na a házról ne is beszéljünk...)

Szobatisztaság 2.0

Bizton állíthatom, hogy Iván már kocsitiszta. Ugyanis kocsiban soha, semilyen körülmények között nem pisil be. Másutt viszont nagy előszeretettel locsolja a bugyiját belülről.
Ezek a megfigyelések alátámasztják Marika véleményét, miszerint a fiatalember valójában szobatiszta, csak most buli a dacoskodás. Nem kell vele foglalkozni, majd megunja.
Nagy valószínűséggel igaza van. Most úgysem megyünk sehová hetekig, szóval ráérünk vacakolni vele. Mosógép bírja, tegnap pedig beszereztem a kínainál egy komolyabb mennyiségű kisgatyát.
Reggel pedig kiírtam Iván öltözőszekrényére, hogy a kakás kisbugyit dobják ki (tegnap megkaptam kis csomagban, talán kakival együtt). Röhej, de a bugyipelus darabja 70-80 ft, a kínais kisgatyáé meg 100.

Igaza van Lappának, pont olyan meleg van, mint öt éve.
Az, aki öt éve a pocakomban volt még (pár napig), az ma buszos kirándulásra ment az ovival. Hazudnék, ha azt állítanám, felhőtlenül boldog vagyok ettől, de majd ha épségben hazaérnek, akkor nagyon büszke leszek magamra. Van olyan gyerek, akit nem engednek el a szülei, mert annyira féltik. Valahol megértem, hiszen én is jobban szeretem, ha inkább az óvoda biztos falain belül van, de nem tarthatom vissza önző érdekből az élményektől.
Mert élmény lesz, az biztos, a tavalyi is nagy élmény volt neki.
Most is őrületes izgalom van az oviban, a busz már ott áll, a gyerekek nyüzsögnek, az óvónénik idegei csúcsrajáratva.
Persze kullancsriasztót elfelejtettünk venni (azaz Jura tegnap elfelejtett bemenni érte), de szerencsére vannak gondosabb szülők, akik többet is vittek azzal a meghagyással, hogy jusson azokra a gyerekekre is, akiknél nincs. Emmának napteje van, szintén közös kinccsé tehető mennyiség.
Két zsák van bepakolva, hiszen egész napi élelem, innivaló, váltóruha, kenceficék, nasi, stb. nem fért el egy kis hátizsákban.

Azért teljesen csak akkor fogok megnyugodni, amikor végre hazaérnek, és leszedem a buszról az én kis mormotámat, aki tuti átdurmolja a hazautat. Alvástól bedagadt szemével rámpislog, kábán ténfereg le a lépcsőn, de lesz egy nagy élmény a kis fejében, amire akár felnőtt korában is emlékezhet.

El kéne meditálnom azon, hogy miért is nem akarok én sehova sem elmenni...
Múlt héten Jura kocsijában hagytam a kocsikulcsomat, (így kénytelen úrinő módjára taxival menni a gyerekekért), most meg az aksim merült le. Igaz, ez utóbbi a gyerekek hathatós segítségével, akik felkapcsolva hagyták a belső világítást. No persze meg kellett volna néznem a lámpákat, mikor kitessékeltem őket onnan.
Szóval jön Jani, aztán bebikázza a jobb sorsra érdemes járgányt.

Azonkívül úgy tűnik kiújulóban van a múltkori arcüreggyulladásom. Az arckoponyám minden ízesülését kiválóan érzem, mikor lehajolok, valamint három napja hasogató fejfájásom van (az a klassz, szemüregből induló hasogatás). Hogy a takonykórról szó se essék.
Igaz, hogy pihenésre vágyom, de ezt nem infúzióval a vénáimban kívánom elkövetni.
Szóval ráveszem magam, és elcsattogok a dokihoz valamelyik nap...

Ivánnal elkezdtük a szobatisztasági macerát.
Hétvégén is próbálkoztunk, de az eredmény teljes káosz, ötven pisis cucc a szárítón.
Ma reggel megerősödött szívvel csomagoltam egy zsák kisbugyit és rövidnacit a gyerek mellé a bölcsibe - ahogy azt pénteken megbeszéltük.
Nyoma sincs bennem annak a görcsnek, izgulásnak, ami annó Emmával volt. Igaz, Ivánnak nem kell időre teljesíteni (illetve persze, őszre, de az még messze van), és ott a bölcsi, ami nekem nagy segítség.
Nekem ez a második szobatisztasági pojektem, nekik a kétszázadik. És hát hiába, a rutin az rutin...

Ovipletyi

Dávid anyukája ma megsúgta, hogy a fia szerint Emma a legszebb kislány az oviban.

Érdeklődve olvasom Lappa blogjában, ahogy az emberek körüljárják a Budapesten lakás kontra agglomeráció problémakört.
Bennünk már sokkal inkább a Magyarországon lakni kontra külföldön élni gondolatsor motoszkál.
Vagyishát nem motoszkál, hanem nagyjából ott tartunk, ahol Lappa a kiköltözéssel. Tuti biztos, de csak pár év múlva, és a hely is még csak körvonalazódik.
Hát így vagyunk ezzel mi is.
Az okok elég nehezen megfogalmazhatók, és még csak súlyosabb politizálásba sem kell merülni hozzá.
Világos, hogy a jelen politikai helyzet csak egy tünet, és nem ok. Nem oka annak, hogy számomra (számunkra) egyre kevésbé komfortos ebben az országban élni. Sosem voltam nagy hazafi (honleány), az egyetlen, amit a magyarságban szeretek, az a nyelv. A gyönyörű magyar nyelv.
Ennyiért nem érdemes egy országban élni, hacsak nem nagyon lusta az ember jobb hely után nézni.

Szeretném, ha a gyerekeim multikulti világban nőnének fel, és második anyanyelvükként tudnák használni az angolt. (Avagy másképp fogalmazva: felfedezhessék az angol nyelv gyönyörűségeit.)
Úgy sejtem 5-6 évünk van még ebben az országban. Maximum.
Szeretnék Londonban élni 1-2 évet, csupán az élvezet kedvéért, de azért nem hiszem, hogy hosszú távon bírnánk.
A végső cél úgy tűnik Kanada, vagy legalábbis Kanada tűnik a legjobb döntésnek. Persze sok víz lefolyik még addig a jó öreg Dunán, mire ténylegesen kialakul a végső terv.

Két napja tervezem, hogy megírom, milyen szuper kis napom volt szerdán.
Reggel már tiszta izgalomban ébredtem, hajnali ötkor. A két kis antenna persze levette, hatkor már szinte teljes menetfelszerelésben álltunk, hogy indulhassunk.
Nyolcra már mindketten a megfelelő intézményben ették a reggelit.
Én még átfutottam a térképet, és reszkető lábbal indultam.
Nem tévedtem el!

Kilenckor már a reptéren voltam. A gép 10.25 helyett 10.50-re lett kiírva. Lenyomtam a torkomon nagy erővel egy (méregdrága) szendvicset, és vettem egy csomó újságot, amit aztán nem is olvastam.
Végre leszállt a gép, és úgy újabb fél óra után végre Jura bukkant fel a szétnyíló tükrös ajtó mögött. Barnán, fáradtan, fekete alapon színes mintás pólóban.
Mikor a nyakába ugrottam, rájöttem, mi hiányzott a legjobban. A szaga!
Kicsit idegenszaga volt, hosszasan szimatoltam, mire megéreztem az imádott Jura szagot.

Elindultunk végre együtt. Beszereztük az Emmának ígért könyvet, és rendesen össze is vesztünk pár percre. Hát igen, a jó öreg hétköznapok :-)
Gyorsan hazaszaladtunk, és hosszasan örülünk a viszontlátásnak. Persze maradt egy kis idő az egy nagy bőröndnyi új ruha megtekintésére is.
Kaptam kismamanadrágot, egy csomó nyári trikót, nadrágot, és egy olyan szandit is, amilyet már hetek óta kutatok. Na persze, Jura többezer kilométer távolságból is kinézte a fejemből, hogy mire vágyom, és megszerezte (mert mondani nem mondtam neki, meglepinek szántam - még szerencse, hogy itthon nem kaptam :-)

Aztán az ovibölcsi előtt elmentünk még Szadán egy késői ebédre, és ott, akkor, egy nagy tányér halászlé, és egy pohár bor után éreztem, hogy én vagyok a világ legboldogabb harmincévese.
Hogy a világ nagyon rendben van, jó irányban forog, és én a legjobb helyen vagyok benne.

Távirat 30 évvel ezelőttről:

Felvevőhivatal: Budapest 72
Pénztári szám: 24878
Szószám: 17
Nap: 21
Óra, perc: 1820

Címzett: L. Rezsőné, V., R. u. 54.

Márti jól van, Judit 2,30 kg, 51 cm hosszu, kék szemü, egészséges.
Béla