Krupp krupp krupp

Hogy miért nem tudunk már ettől megszabadulni? Utoljára a bárányhimlő előtt volt, de aztán szerencsére azóta semmi (olyannnyira, hogy még betegség sem nagyon).
Erre éjjel mi történik?
Anyu azzal hívott fel mindket éjszaka (mzs-nél voltunk, egy új társasjátékot teszteltünk éppen), hogy szerinte Emma kruppol.
Hazamentünk, és láss csodát, nem is akárhogy kruppolt. A Rectodelt megint nem használt (vagy ki tudja, lehet, hogy nélküle megint a mentőt kellett volna hívni), mindenesetre ez már dupla dózis, mint amit eddig használtunk, és nem csökkentette szinte semennyire sem a tüneteket.
Egy percet sem aludtam az éjjel, végig virraszttottam Emma mellett, mert szinte folyamatosan köhögött, vagy zihált, mint Darth Vader.
Délelőtt elmentünk a kórházba, ott is csak vonogatták a vállukat, hogy hát igen, ez krupp, Rectodelt, sós pára, Mucopront, Fenistil csepp stb stb...
A kép címe Emma köhög. Azok a kis fekete gomolyagok a köhögések... Ezt reggel rajzolta.

Úgyhogy most kúráljuk a lyányt, és úgy döntöttem, júliusban inkább itthon tartom, nem viszem oviba. Kalandos hónap vár ránk!

Hisztiblog

Kicsifiam éppen mélyinterjún ült a gondozónéni ölében, mikor megérkeztünk érte a bölcsibe. Sejtettük az okát, már az oviban is azzal fogadtak, hogy Öcsike többet volt odaát ma, mint a bölcsiben. Turbószökésre kapcsolt a kis pernahajder.
Marika, a kedvenc gondozónénink megjósolta, hogy kemény délutánra számíthatunk, Iván nem aludt ebéd után. Ilyet talán még sosem csinált.
És lőn, egész délután kemény hisztit nyomott a srác. Volt abban minden, földrevetődős rúgkapálás (csókjaim Lappának), anyapüfölés tiszta erőből, kutya megrugdosása, ésatöbbi, ésatöbbi...
Végigküzdöttük vele a vacsorát, a fürdést, majd mikor már egyenesben voltunk, kezében az esti iszóka, egy csapásra angyallá változott. Kacagva bújt ágyba, átnyújtotta a maradék italát, magához ölelte Fáfét, és azon nyomban mély álomba szenderült...

Meglehetősen furcsák az emberek. A strandon simán beengedik a 2,5-5 éves gyerekeiket a gyerekmedencébe, aztán könnyű szívvel dolguk után néznek (átmennek a felnőtt medencébe, elmennek sörözni, szundítanak egy jót az árnyékban).
Aztán az olyanok, mint én úgy járnak, hogy egy óvódára való gyereket animálnak, vizimentenek naphosszat.
Mások nem tudják, hogy a gyerekük (unokájuk) a legdrágább kincsük, és vigyázni kéne rájuk?
Elszorul a szívem, látva ezt a sok szünetelő gyereket, akinek a vakáció azt jelenti, hogy étlen-szomjan áll a nagyapja mellett a sarki talponállóban, vagy sóvárogva nézi az én gyerekemet, akinek a kedvére tesznek, figyelnek a szavára, meghallgatják a véleményét.

Tegnap voltunk szemészeten Emmával. Kiderült, hogy a szemének kutya baja sincs, a legkisebb ábrát is gyönyörűen látta.
Azt mondta a doki nő, hogy felesleges is lenne cseppenteni, a gyerek tök jól lát, ha cseppentéssel ki is jönne egy kicsi dioptria, akkor sem írna fel neki szemüveget.
A hunyorgás szerinte allergiás eredetű, úgy látja, hogy van egy enyhe allergiás irritáció a kötőhártyáján, szerinte érdemes lenne neki csináltatni egy allergia tesztet.

Így aztán, mivel Emma már be volt indítva, hogy kapni fog egy szemüveget, már nem táncolhattam vissza, kapott egy napszemüveget (egy nagyon májer polaroid napszemcsit). Igazából úgy örültem neki, hogy nem kell szemüveget hordania, hogy a világ összes napszemüvegét megvettem volna neki...

Némá! Magyarul szól hozzám a blogger. Még ilyet!

Hétvégén gondoltunk egyet, és lementünk Balcsira.
Szuper volt, szuper, tíz pontos. A víz langyos és tiszta, a strand gyönyörű, a vendéglátóhelyek közepes áron igen jó minőséggel operálnak.
Csak a bor, az a fránya bor! Olcsó nájlonküvé mindenütt, amit még fröccsnek sem szivesen iszik meg az ember (főleg hogy nem is szeretem a fröccsöt).
Képek is lesznek majd, csak elkeveredett valahol a kamera kártyálya, rajta az összes fényképpel.

Minap én vittem öcsit a bölcsibe, de apája öltöztette, ültette be a kocsiba. Azt még itthon észrevettem, hogy az előző napi összepisilt rövidgatya van ráadva, így gyorsan kicseréltem. Utána már nem felügyeltem az öltözést.
Így lehet az, hogy a gyermekem a kocsiból kivágódva kacsalábra húzott (egyébként otthoni) szandálban spurizott a bölcsi felé. Mire utolértem azt is láttam, hogy a zokni is felemás rajta, egy szürke téli térdzokni, és egy királykék kinőtt bébizokni volt a lábára húzva - természetesen sarokkal felfelé.
A csoportszoba felé röptében kaptam el, és ráhúztam a váltás zokniját, amit a zsákjából kotortam elő. Bent jót derültünk a gondozónénikkel.
Kifelé jövet még mindig vigyorogtam, meséltem az öltözőben lévő két anyukának, de az egyikük csak visszafogottan kacarászott.
A kocsiban jöttem rá. Az az anyuka most vált el, az ő gyerekét csak ő öltözteti minden reggel, apuka a közelben sincs, hogy akár felemáson is húzzon rá egy zoknit.
Szóval jó nekem, nagyon jó!

Emma 3 napja alszik éjjel pelus nélkül. Ebből kettő szárazon sikerült, mára virradóra pedig kétszer is bepisilt. Egyszer éjjel, egyszer pedig reggelre.
Még szerencse, hogy két alternatív fekvőhely is van a gyerekszobában, bepisilés (rókatámadás) esetére. Így viszont brutális mennyiségű telehányt-pisilt ágynemű várja a megtisztulást a mosókonyhában. Addig is, mit tud tenni, hát szaglik emberesen...

Szombaton pedig jól megjártuk. Jura csak éjjelre volt várható (szegénykém az Adrián vitorlázot a céggel), a gyerekek pedig egész héten szinte elviselhetetlenek voltak. Hiába no, megérzik, ha nincs itthon az apjuk, és ez rövid időn belül a második hosszú útja volt.
Délutánra felfedeztem öcsike fejében egy kullancsot. Na usgyi a kórházba, mert ha létezik bármi, amitől rosszul vagyok, az a kullancs.
Nagyon kedvesek voltak, simán kiszedték neki.
Itthon kicsi fiam telehányta az etetőszékét. Gyorsan lezuhanyoztattam, átöltöztettem, és reménykedtem, hogy azért ez mégsem a skarlát.
Este evett pici ropit, gyorsan ágyba dugtam.
Éjjel -épphogy elaludtam-, sírós pátyizásra ébredtem.
Bementem a gyerekszobába, kicsi fiam ült a telehányt ágyban, és egy tócsára mutatva tájékoztatot a tényállásról:
- PÁTYI!
Noha ennyit én is láttam, itt bizony minősített pátyi esete forog fenn.
Gyorsan megnyugtattam, áthúztam az ágyat, átöltöztettem, kapott egy kis vizet. Fáradtan dölt le a padlón lévő matracra, és utolsó erejével még azt mondta nekem:
- Anyaka! Köszönöm szépen! - tisztán és érthetően. Majd mély álomba zuhant.

Az évzáró műsor fergeteges volt. Legalábbis ami Emma szereplését illeti. A többi gyerek sírt-rítt, nem mondta a szövegét. Emma pedig szinte lubickolt a szerepében. Hát hiába, a csaj színpadra született. Nagyon büszke vagyok rá!

Éljen a hányós-fosós vírus!
Már csak azért is, mert a kezdeti ijedtség után kiderült erről van szó, és nem skarlátról (amire jelentős esély lett volna).
Öcsike elintézte a hétvégén, én tegnap, a többiek még hátra vannak, azért remélem mégsem kapják el...

Ez az én mesém a felhőkről, és az mennydörgésről. Okuljék hát minden félős felnőtt és gyerek.

Amikor már nagyon nagy meleg van, és a fák, virágok szomjaznak, kókadoznak, akkor először csak halkan sóhajtanak a felhőknek, aztán már kiabálnak is:
- Felhők! Kérünk titeket, nagyon szomjasak vagyunk! Adjatok egy kis esőt, hogy ihassunk végre.
A felhők kicsit kéretik magukat, de azért gyülekezni kezdenek az égen, hogy jobban hallják a növényeket.
És akkor a növények újra kezdik, hangosan:
- Felhők! Oltsátok a szomjunkat hűs esővízzel!

Ekkor a felhők nagyon megsajnálják a kis virágokat, és odarohannak, hogy minél hamarabb esőt tudjanak rájuk zúdítani.
A nagy sietségben összeütköznek, méghozzá bumm, nagyon hangosan, összebuccan a kobakuk, ekkor halljuk, hogy dörög az ég.
Aztán rá is kezd a nyári zápor, a kis virágok ihatnak végre.

Emmaduma

- Anya! Kimegyek a kertbe, járok egyet a kutyával.

Nem tudom, mi alapján szelektál az agyam, mi az, ami megmarad, és mi az, ami eltűnik.
Nagyon is jól emlékszem Emma első születésnapjára. Iván első születésnapja nem jut eszembe. Bárhogy gondolkodom, nem jön elő.
Viszont elképesztő élesen emlékszem rá újszülött korából. A kicsi testének az érintésére, szinte érzem a karjaimban a súlyát, tónusát, bőre illatát.
Ahogy megcsókolom őket, nézem az arcukat, alakjukat, erővel vésem be az agyamba, nehogy elfelejtsem. Hogy megőrizhessek egy kis darabkát belőlük.
De közben az emlékek alattomosan kicsusszanak a kezem közül, hiába kapok utánuk, csak szilánkok egy széttört tükörből.
Végre megkaptam az áhított fényképezőgépet. Hogy dokumentálhassak, szinte már mániákusan, hogy pótolják a lyukas memóriámat, ami talán sosem működött rendesen, talán a túléléshez kellett a tökéletes törlés (és csak beragadt a delete gomb), talán a füvezéssel csesztem szét, talán mind együtt. Nem tudom, de fáj ez nekem.

Emmaduma

Pont a szülinapján kirándulni voltak az ovival a jászberényi állatkertben. Nagyon elfáradt, én meg csak faggattam.
- Emma! Milyen volt az állatkert?
Morgás.
- Na! Talán nem volt jó?
- Anya! Nagyon jó volt, de értsd meg, most nincs kedvem mesélni róla!

Négy éve ilyenkor egyetlen dolog kötötte le a teljes figyelmemet.
Szemszájbecsuknyomnyomnyom!
Aztán egy negyed óra múlva (éjjel 11.22-kor, 18 óra vajúdás után) ott volt az a kis lény, gyűrött volt, véres, nyekergett, de szerelem volt első látásra.
Ez a szerelem azóta is tart, és én elbűvölve figyelem ahogy kinyílik a világra, ahogy meghatározza magát benne.
Négy éves, és beszélgetni lehet vele. Nem csak mesélni és bohóckodni, hanem beszélgetni, eszmecserét folytatni. Helytálló és döbbenetes megállapításokat tesz, ragyogó, tiszta tükre a világnak, de legfőképp nekünk.
Enyém a megtiszteltetés, hogy anyja lehetek egy ilyen nagyszerű embernek.
Isten éltessen sokáig, gyönyörű nagylányom!

Emmaduma

Kiterít elém három könyvet este, az olvasás előtt.
- Anya! Ezt, vagy ezt, vagy ezt választod?
- Ezt! - mutatok a felém esőre.
- Nem anya! - forgatja a szemeit. -Ezt, vagy ezt? - mutat a másik kettőre.
- Hát akkor ezt - bökök rá az egyikre.
Emma mélységes önuralmat gyakorlova, előveszi a legtürelmesebb, hülyeszülőnek kijáró arckifejezését, és lassan, tagoltan közli velem a harmadik könyvre mutatva:
- Anya! Ez nagyon kedves könyv, én ezt választom!

Az én gyerekeim jól megjárták.
Rettenetesen irtózom mindennemű össznépi rendezvénytől, főleg az olyanoktól, amik a gyerekeket használják fel a szülők zsebének kiürítésére.
Nem hiszem el, hogy a gyerekek élvezik azt, hogy ezer fokban rángatják őket a láthatóan csodák birodalmában, amiben ugrivár és vattacukor, lufi és perec van.
De a legtöbb szülő egy idő után (ha mást nem, a pénztárcája gyors ürülését látva) megálljt parancsol az élveket habzsoló gyereknek.

El is fárad mindenki. Anyu csak azt szeretné, ha a gyerekek élveznék (és szűnne az a fránya lelkifurka), apu már leülne egy sörrel és egy sült kolbásszal, a gyerek meg hetvenhetedjére is fel akar menni az óriási csúszdára, de valójában már hulla fáradt, túlpörgött, és ötször leütötték, eltaposták a tömegben.
Akkor aztán elkezdődik az agitáció a hazamenetelre, mert ennél még a milliószor látott, karcos, élvezhetetlen Ben Hur is jobb.
Akkor aztán látjuk a visító, őrjöngő gyerekeket vonszoló, visító, örjöngő szülőket, akik szitkozódnak, átkozódnak, fogadkoznak, hogy a jövő éve esedékes gyereknapon (majálison stb..) elássák magukat (és a gyereket) egy sötét verembe.
(Majd következő évben újra érzik a lelkiismeret-furdalást a gyerek irányában, meg is magyarázzák, hogy tavaly óta sokat okosodott a csemete, és újra lenyomják ugyanezt pepitában).

Ezt elkerülendő (plussz egy kis Houdinivel a családban) úgy döntöttem, az idei gyereknapot olyan helyen tartjuk, ahol még véletlenül sincs ugrivár, perecárus, körhinta és céllövölde. Választásunk a Börzsöny legmélyére esett.
Apa reggel sütött rántott húst, csomagolunk minden földi jót, és nekivágtunk.
Piknikeztünk egy jót, majd kisvonatoztunk egy laza húsz percet a festői erdőben.
Visszafelé sétáltunk úgy 2 km-t a kocsihoz. Lazán emelkedő, varázslatos erdei ösvényen.
Iván úgy a feléig bírta, majd felkéretszkedett a háti hordozóba. Emma szépen lenyomta.
Hazafelé megálltunk Vácon egy laza fagyizásra.
A nap tíz pontosra sikerült.

Imádom ezt a kertet

Elképesztő nyári zápor zuhog!
Imádom a nyári záporokat. Gyerekkorom egyik meghatározó élménye ez, a falusi nyári zápor. A levegő lehül, tiszta lesz és üde. A forró földre hulló eső illata olyan jellegzetes, mással össze nem téveszthető.
Mindazonáltal én marha kint hagytam a telefonomat a kerti asztalon. Kissé tocsog...