Új elemmel...

Vágjuk a centit

Sz. természetesen igazad volt, nem kellett volna leírnom a tegnapi poszt címét.
Fél ötkor Emma jött át, ötkor Iván. Mire lapjával fekve elszunnyadtunk volna, Iván elkezdett hányni. Azóta már a fél házat körberókázta, szegény mocsok rosszul van.
Anyu lába szerencsére a lehetőségekhez képest nagyon jól van, bár fáj neki, és sántikál, de vitézül helyt áll.
Én az egyik kezemmel vasalok, a másikkal pakolok, a harmadikkal begyújtottam a kályhába, a negyedikkel mosok, az ötödikkel hányást takarítok, a hatodikkal... Ja, nem, nincs hatodik kezem...

Mi jöhet még?

A fűtés már majdnem megy, de mégsem, holnap megint jönnek vissza. Semmi sincs becsomagolva, viszont anyu esett egy nagyot, mindjárt jön a bébiszitter, hogy vigyázzon a gyerekekre (Jura még dolgozik), viszem be Vácra. Azt említettem már, hogy faszkivan?

Péntek foreva

A nap azzal indult, hogy Miloska ugrott egy tripla leszúrt rittbergert a kanapé karfájáról, természetesen fejre. Ahogy az lenni szokott, ott ültem mellette. Szerencsére vastag szőnyegre esett, de azért sírt nagyon, látszott, hogy fáj a feje.
Vaj szívem okán itthon tartottam, neki is kijár egy potyanap anyával, este úgysem leszek itthon, vasárnap meg elhúzok hosszú időre.
Így aztán a napom nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztem, de Milos kivirult, be sem áll a szája, pörög, mókázik, fontoskodik álló nap. Egyszerűen meg kell zabálni. Hogy milyen könnyű egy gyerekkel?!
Talán mondanom sem, kell, hogy még egy lila folt sincs rajta, örökölte a kőkemény családi tulokfejet.

Hogy az élet mégsem legyen ekkora móka és kacagás, a napok óta erősödő megfázásom kezd kitörni rajtam, fáj a fejem, torkom, náthás vagyok. Basszus a repülőn vinnyogni fogok, ezt nagyon megszívtam. Azért a fűtésszerelő még ma jön egy körre, meglehetősen várom már azt a pillanatot, amikor végleg becsukhatom mögötte az ajtót.

Már megint szerelnek nálunk

Igen tudom, rettenetes, de nálunk már megint volt egy kisebb szerelés. A nyári vendégszoba-gardrób átalakításból maradt egy radiátor felszerelés, és hozzácsaptam a fürdőszobai kád csaptelep szerelését is. Az már annyira nem működött, hogy a zuhany egyáltalán nem folyt, és a vizet sem lehetett bekeverni, random fagyasztott, vagy forrázott le menet közben. Ez nem túl egészséges három kisgyerek esetében.
Ráadásul a dugó szereléke is szétesett, hónapok óta egy kis késsel kellett kipiszkálnunk a dugót a kádból. Ez pár hónap múlva vicces kis epizód lesz az életünkből, mostanáig kevéssé volt kacagtató.
Ó igen, mivel a kádat teljesen körbefalazták, még bontani is kellett.
Zárójeles kérdés egy laikustól, ki az az amatőr balfasz, aki egy kádat befalaz teljesen?
No hosszas alkudozás után (ami alatt kétszeresére hízott az árajánlat) kedden felvonult a brigád. Még két ilyen szerencsétlen idiótát az életben nem láttam. Azt sem tudták, melyik a jobb kezük, és melyik a bal. Késő este végeztek, fűtés oké, csap oké, dugó oké. Az én mindenre elszánt imádnivaló takarítónőm még átjött este, segített takarítani. Megfürdettem, ágyba dugtam a fekvés-csúszástól félhülye három gyereket, beájultam az ágyba. Már elaludtam volna, mikor megjött Jura, aki észrevette, hogy nem megy néhány radiátor.
Többek között a mi hálószobaink sem.
Másnap hívom a srácot, hát hajaj, ő nem tud jönni, tök messze vannak, légtelenítsek. Oké, az megvan folyamatosan, mégsem történik semmi. Este tud jönni. Nyolckor hívom, áááá, csak később tudna jönni, majd holnap.
Azaz ma. Ma reggel felhívtam, de megint csak hímezett-hámozott, nekem meg eldurrant az agyam, és jól beolvastam neki. Érdekes módon, össze tudta kapni magát, szent esküt tett, hogy este jön, és megcsinálja. Na erre kíváncsi vagyok. De miért, és miért kell minősíthetetlen hangnemet elővenni, miért van az, hogy bizonyos emberek csak ebből értenek? Annyira utálok ilyen kekec seggfej lenni, és most megint bebizonyosodott, hogy a kekec seggfejek érik el, hogy megkapják azt, amiért fizettek...
Annnnnnyira nem akartam már ezzel a dologgal foglalkozni, annnnnnyira ki akartam már pipálni a fűtésszerelést az (egyébként igen hosszú) listámról... Remélem ma este sikerül...

Izgalom

Emma ma egyedül jön haza busszal a barátnőivel együtt 2 falu távolságról. A többi lányok már hetek óta egyedül járnak, de Emmának ez lesz az első igazán egyedül-útja. Ő nagyon akarta, nagyon várja, én pedig lefosom a bokám a parától izgulok nagyon, bár próbálom nem kimutatni.
Ebéd után elhozom Ivánt, bevonatozunk a városba, megyünk a Cseperedőbe, Emma ehelyett a buszozást, és a barátnőjét választotta. J. anyukája a buszmegállóban fogja őket várni, és náluk lesz, amíg haza nem érünk.

Boci cica

Nagy szomorúság van minálunk, Boci cicánk napok óta nem került elő. Egyszer mintha láttam volna csatangolni  pár telekkel arrébb, de messze volt, és a bokrok között bujkált, lehet, hogy nem is ő volt. De ha ő is volt, miért nem jön legalább kajálni, a gyomra eddig mindig hazahúzta.
Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ott fekszik valahol az út mentén élettelenül. Sajnálnám nagyon, bármennyire is szemtelen volt, mégis szelíd volt, a gyerekek bármennyire is nyúzták (Emma konkrétan babázott vele), békésen tűrte, ha megunta arrébb ment. Rengeteg egeret megfogott, bár sajnos madarat is. Lehet, hogy télre cica nélkül maradunk...

Ezmegaz

Amikor arra vágytam, hogy a mérlegen lévő szám ötössel kezdődjön, nem egészen arra gondoltam, hogy a merülőfélben lévő elem miatt legyen ez így.

Határozottan vidáman indult a napom mászkálós része, amikor egy bácsi teátrális mozdulattal csókot dobott nekem, csak mert elengedtem egy kellemetlen, sokat várakozós kereszteződésben.

Nagy lendületemben egy csomó olyan dolgot is elintéztem, amit már régóta húzok, még a kocsimat is kimosattam, pedig mindig ég a fejem, és szörnyen szabadkozom, mert tényleg iszonyatos dzsuva szokott lenni benne. Egy átlagos sertéshízlalda hetekig ellenne akkora morzsamennyiséggel ami az ülésekből és a padlóról kijön, és néha a szag is olyan.

Mivel hetek óta minden nap többször is el kell olvasni az APG-ből az "Autómosó" című kis szösszenetet, megvolt a kellő lelkifurka, hogy Reteksziszt, a kis kék járgányt leadjam a megfelelő helyen. Az én autóm mosását egyébként kb. úgy képzelem el, mint a Szörny Rt.-ben, hogy ráhúznak egy nagy biohazard feliratú sátrat, szörnyű, zajok, atomvillanás, és izzadó homlokú vegyvédelmi ruhás emberek özönlenek mindenhonnan futurisztikus fegyvereket szorongatva.

Mire lefutottam a köreimet (igen, elemet is vettem abba a nyavalyás, kétszínű mérlegbe), Retekszisz is megtisztult a bűnei(m)től.

Számolom a napokat

Los Angelesben 30 fok feletti hőmérsékletet jeleznek hétvégére. Előkotrom újra a nyári cuccokat.
Halálosan izgulok :-)

Egy kellemes szombat

Ahogy Lappa igen kiválóan meglátta, éhes is vagyok. Reggel a mérleg 60,0 kg-t mutatott, ennek igen megörültem, noha tudtam, a mai nap nem a diéta jegyében fog telni. Délelőtt kettesben felkerekedtünk, és elmentünk a Várba. Eredetileg a Markó kiállításra készültünk, de az útunkba akadt a Pálinkafsztivál. Iszonyat cudar idő volt, belénk fért pár kupica pálesz, aminek mindenféle zsíros kajával ágyaztunk meg. Sült kolbász, nem sült kolbász, krumplilángos, mangalica tepertő, és még számos update százas falat csúszott le. Ezt újabb kupica pálinkával és vodkával borogattuk le. Végul az időjárás is megenyhült, mi pedig elég vidám hangulatban látogattuk meg a Nemzeti Galériát. A képek tényleg csodásak voltak. Nekem a Tóbiás és az angyal című kép tetszett nagyon, főleg mert felidézte a Londoni képtárban tett látogatást, ahol ugyanezt a történetet dolgozták fel mindenféle módon iskolas gyerekek. Egy csomó helyre elcsavarogtunk egész nap. Átbeszéltük, hogy mit is akarunk majd csinálni Los Angelesben, de főleg New Yorkban, mit kell vinni, addig mennyi teendő van. Jó kis nap volt ez, sokat nevettünk, és élveztük, hogy több mondatot is tudunk úgy váltani, hogy senki sem visít közbe.

Iván

Bár a malmok lassan őrölnek, azért sikerült végre sínre tenni Iván fejlesztését is. Már régebben kinéztem a Cseperedő Alapítványt, nagyon szimpatikus a programjuk, az autizmussal élő gyereket nem kiragadva, önmagában veszi alapul, hanem a családi környezettel együtt. Múlt héten kedden voltunk is egy első beszélgetésen, egyelőre csak mi ketten Jurával, jövő héten pedig Ivánt viszem.

Első körben egyéni foglalkozásai lesznek, de hosszú távon a csoportot céloztuk meg, hiszen úgy fogják eredményesen begyakorolni a szociális helyzeteket. Szerencsénk van, a csütörtöki aspi csoportba valószínűleg be fog illeni.

Januártól indul testvér foglalkozás is, és remélem néhanap lesz szülőcsoport is.

Nagy reményekkel indulunk neki, mert bár az iskola rengeteget javított Iván állapotán, azért vannak megoldásra váró feladatok, pl. az iskolai kiránduláson az Állatkertben megint elveszett, ami azért elég régen fordult elő, a tanító nénik még nem tudják úgy, mint mi, meg az óvónénik, hogy nagyon szemmel kell tartani.
Beszéltünk sokat az iskoláról is, és bár az év eleje elég lehangolóan indult számomra, a továbbiakban nagyon kellemes meglepetés ért a tanító nénik részéről. Nyilván saját érdekükben is, betartják az Ivánhoz adott használati utasítást. A Cseperedőnél azt az ötletet kaptam, hogy nyissak egy füzetet, amibe a menet közben felmerülő problémákat írjuk be, amit bizonyos időközönként átbeszélünk.
Pont ez a védőháló az, amire szüksége lesz ahhoz, hogy optimálisan fejlődhessen.

Tükör

Nos, tegnap mélyen magamba néztem, meg felhívtam Emesét is, aki van annyira jó barátnőm, hogy sosem kertel, és megvitattuk a kérdést. A végeredmény pedig az lett, hogy unatkozó, dugatlan, hisztis picsa lettem, aki jódolgában azt se tudja, mi baja legyen.
Szar dolog ezzel szembenézni, de mivel sem az önáltatás, sem a hosszú távon való nyavajgás nem kenyerem, ezért úgy döntöttem, a tettek mezejére lépek.
Már az elhatározástól is sokkal jobban érzem magam. Köszönöm a kommenteket, azok is nagyjából ebbe az irányba mutatnak (még ha sokkal kedvesebben is vannak megfogalmazva, mint Emese véleménye :-)

Nem túl szép gondolatok

úgy általában az életről. Eredetileg azt akartam írni, hogy a gyerekekről, meg a férjekről, de kellő önismerettel be kell lássam, én vagyok a hülye picsa.
Ettől még nem lesz jobb a helyzet, már csak azért sem, mert ilyen lelkivilággal természetesen bevonzza az ember a nagy szívásokat.
Annyira marhára elegem van az egész vándorcirkuszból, hogy ihaj. Természetesen alapból imádom a férjem, imádom a gyerekeimet, De... dömdödöm...
Halálosan idegesítenek, ha csak meghallom, hogy anyaaa, minden idegszálam felmered, és legszívesebben visítva elrohannék. Nekem ez az egész szeretés dolog nagyon nehezen megy, alapból egy sün vagyok, és ilyenkor sünebb vagyok a sünnél is. Irtózom attól is, hogy megérintsenek. Bárki... Ők is...
Ez ugyebár nem túl szép dolog egy anyától. Józanabb pillanataimban sajnálom is őket.
És persze ott van Jura is, akire a legkönnyebb haragudni, akit a legkönnyebb bántani, hiszen ő van legközelebb.  Úgy érzem mindig, mindent rosszul csinál. Na nem, mintha annnnnyira igyekezne, de valamennyire még is, de most ezt kicsit sem érzem elégnek. Kérdés az, hogy mennyit éreznék elégnek, vagy hogy elvárhatom-e tőle ezt?
Talán kicsit jobban, mint a szokásos, "no a zasszony bekattant, kicsit úgy csinálok mintha, de leginkább megpróbálom kibekkelni a zord időszakot, majd talál magának egy újabb játékot, és akkor megint nyugiba' lesz".
Időről időre visszatérő kényszerképzetem, hogy ülök itt egy hatalmas vákuumban, bedarál a napi rutin, és közben az életnek nevezett valami elhúz mellettem ezerrel. Na persze nincsenek illúzióim, józanul belegondolva remek életem van, szerető férj, nagyszerű gyerekek, mit akarhatnék, amitől jobb lenne, az emberek igen jelentős részének közel nem jut még ennyi sem. Nem tudom, nem tudom mi hiányzik. Menjek el dolgozni? Mi a francnak? Mit nyernék azzal, hogy plusz még valahol helyt kéne állnom, és az amúgy is nehezen szervezhető életem még kaotikusabbá válna. Maximum az egész napos meló után lényegesebben fáradtabban nyomhatnám le az esti rutint. Szálegymagam.
Szóval ez egy nagy csapda. Időről időre belekerülök, tapasztalatom szerint a kivárás a megfelelő stratégia, majd elmúlik. De addig nagyon szarul érzem magam a bőrömben. Jódolgomban, ugyebár...

Mihály napi vásár az oviban, ez volt a legnagyobb sláger, a kosaras körhinta. Ivánt szinte kis sem lehetett rimánkodni belőle.

Szemüveges gyönyörű kislányom

Íme az én szemüveges kislányom. Kb. 10 perce volt meg, mikor ezt fényképeztem.
Hihetetlen csoda, ahogy a gyerekek hozzáállása meg tud változni szinte egyik percről a másikra. Hónapokig titkolta, hogy nem lát jól. Amikor már mi is észrevettük, nagyon elkeseredett, hogy szemüveges lesz. Sokat sírdogált. Még a szemészeti vizsgálaton is. Ott nagy türelemmel ápolták a kis lelkét.
Próbáltam én is nagy lelki erővel átfordítani a hozzáállását.Végső fegyverként bevetettem, hogy pénteken ellóghat a suliból, akkor megyünk kiválasztani az új társát.
A pénteket már nagy izgalommal várta. Ahogy odaléptünk ahhoz a falhoz, ahol a gyerek szemüvegkeretek voltak, ő a kb. száz keret közül kihúzta ezt, hogy neki ez kell. Soha még ilyen gyorsan nem döntött. Felpróbáltattam vele még párat, de neki csak ez kellett. Ha ez, hát ez.
Kiderült, hogy még aznap kész lehet. Délután a Mihály napi vásárra már ebben ment, és szerény mosollyal fogadta a hódolók hadát. Mindenki végtelenül jófej volt, és nagy hangon lelkendezett, hogy milyen csinos benne. Persze csak az igazságot mondták :-)
Azóta ő és a szemüvege elválaszthatatlan jóbarátok, rájött, hogy az éleslátás csuda klassz dolog, élvezi a szemüveges létet.

Nem működnek

Fogyni nem fogytam, viszont le van tiltva a teszveszes és vaterás fiókom. Vagyis korlátozva van, de hogy miért, azt nem tudom. Jura mostanában garázdálkodott rajta, remélem nem cseszett el valamit nekem.
Én hónapok óta nem jártam ott...
Begyújtottam ma a cserépkályhába is, megkezdve ezzel a szezont. Tavaly nem használtuk, mivel nem lehetett teljesen elkeríteni, Milos meg még pici volt, nem akartam égési sérülésekkel is bajlódni. Mire bejön a hideg, felfűtöm a cserépkályhát is rendesen.
A telefonomon sem működik a képküldés, semmilyen formában, sem e-mailre, sem facebookra nem tudok küldeni képet. Kellett nekem okostelefon. Ezért a funkcióért vettem ilyet, és erre ez nem működik. Tudom, Mörfi, de akkor is, grrrrr...

Emmácska szemüveges lesz

Egy ideje feltűnt, hogy hunyorog, ha messzire kell nézni, és már szóltak a suliban is, hogy érdemes lenne elvinni szemészetre. Mondtam, hogy már van is időpontunk. Teljesen ki volt készülve a gondolattól is, hogy szemüveges lesz, sokat sírdogált, hogy kinevetik a suliban. Ez az egy dolog, amit biztosan állíthattam neki, hogy nem így lesz. Még vizsgálat közben is eltörött a mécses, a doki néni nagyon jófej volt, kicsit félbehagyta a vizsgálatot, és hosszasan, nagyon kedvesen beszélgetett vele. Meggyőzte, hogy most nagy divat a szeműveg, és biztosan nagyon jól fog neki állni, ráadásul mindent látni fog. Nagyon sokat voltunk ott, volt pupillatágítás is, hogy biztosan jó szemüveget kapjon. A végeredmény -2 és -1,75 lett, ami azért nem kevés. Hazafelé mekiztünk is, és megígértem neki, hogy péneken kiveszem a suliból, hogy elmehessünk szemüveget választani. Most már nagy szemüveg- választási lázban ég, bár biztos lesznek még nehéz időszakok, de talán már kezd megnyugodni. Iván szemét is megnézték, vele minden rendben.

Kedvenc vámpíros sorozataim

Nem szokásom sorozatokról írni, ha mégoly jónak tartom is őket,most mégis klaviatúrát ragadok felduzzadt mondanivalóm okán.
Nagyon hosszú lesz, csak fanatikusoknak ajánlott, az eredeti amerikai vetítések alapján naprakész spoilerekkel...

Szerettem a Lost-ot, bár ez egy vicc, de még  mindig nem láttam az utolsó évad befejező részeit.

Szeretem a True Blood-ot, az első pár évad nagyon jól sikeredett, és azt hiszem abban sokan egyet is értenek velem, hogy ennek a sorozatnak a főcímzenéje talán a legzseniálisabb ami valaha is készült sorozathoz. Másfél percben benne van az egész hangulata. Sajnálatos módon a lendület így a negyedik évadra azért kicsit alábbhagyott, és bár a könyvek alapján ezt a részt  vártam a legjobban (Eric amnéziája), valahogy mégsem sikerült ez most olyan kerekre, mint azt elvártam volna. Na és persze azt is hozzá kell tenni, hogy szerintem Jessica, mint mellékszereplő magasan viszi a pálmát úgy színészi teljesítményben, mint történetvezetésben (ő egyébként nincs benne a könyvsorozatban). Sookie annyira idegesítő, hogy legszívesebben én magam harapnám át a torkát, de sajnos ez továbbra sem történik meg senki által. Bill azért mintha kezdene kijönni a teszetosza lúzer papucs szerepéből, de csak azért, hogy átadja a helyét ebben a szerepkörben Ericnek. Annak a drága, cuki Ericnek, akit képesek voltak fél évadon keresztül trottyos kosaras gatyában, és szakadt turis izompólóban mutogatni. Egy ezer éves viking istent! Ez megbocsáthatatlan bűn. Azt is sajnálom, hogy Pam-nek, aki a könyvekben szinte Sookie barátja, a sorozatban csak egy folyamatosan visító hisztis picsa mellékszerepe jut, de elismerem, nem lehet minden tökéletes. Helyette ott van Lafayette, akit nagyon bírok, és kifejezetten örülök, hogy jó egészségben érte meg a negyedik évad végét. Remélem a jövő évadban Alcide többet lesz látható (reményeim szerint jobbára fedetlen felsőtesttel), mert magasan ő a legjobb pasi az egész sorozatban (Alcide hangja miatt a női nézőknek kötelező eredeti nyelven nézni a filmeket!).
Summa summarum, még így is erősen ajánlott sorozat, bár kissé széthullóban van, és enyhe leszálló ágat mutatott ebben az évadban, bízom benne, hogy jövőre összekapják magukat, és ez ettől a csapattól ez el is várható.

Na de ami végül is arra késztetett, hogy írjak, az egy másik vámpíros sorozat. Igen, igen a Vampire Diaries (vagy ahogy én nevezem: vámpír diaré).
Szintén könyv sorozatból indított film, de a Sookie könyvekkel ellentétben ez a könyvsorozat rettenetes, borzalmas, pocsék. Kétszer ugrottam neki az első kötetnek, de egyszerűen nem és nem bírtam magamat átrágni rajta, pedig én aztán tényleg sok szemetet elolvasok. Itt és most elnézést azoktól, akik szeretik, és simán lehet, hogy a további kötetek erős javulást mutatnak, azt hiszem én ezt már kihagyom...
Ugyanis ott a filmsorozat, amiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. (Egyébként a könyvhöz képest szinte csak a cím egyezik meg, jóformán minden mást (nagyon helyesen) átvariáltak benne).
És ez az a sorozat, amiben biztosan állíthatom, minden pasi nagyon, nagyon rendben van. Ott van ugyebár a Damont alakító Ian Sommerhalder, akibe egész egyszerűen szerelmes vagyok akiről háromgyerekes anyaként és hű feleségként csak annyit mondhatok, hogy nyammi. De a többi pasi is kivétel nélkül szuper jól néz ki, Stefan (na jó, az ő feje határeset), Alaric, Tyler, stb...
De hogy leakadjak a jópasi-témáról...
Ez az a sorozat, amit nem is tudom, miért kezdtem el nézni. Azt meg főleg nem tudom, hogy az első évad első pár része után miért nem hagytam annyiban. Valószínűleg nagyon unatkozhattam akkoriban, ugyanis az első évad első pár része meglehetősen közepes színvonalú. Lassacskán bontakozik ki a meglehetősen közhelyes tinisztori a titokzatos vámpírfiúval és a bánatos gimis lánnyal a középpontban. Valahol az évad közepe táján aztán kezdenek a szálak összekuszálódni, felberreg a motor, és pörög az utolsó rész csúcsjelenetéig. A második évad őrült magas hőfokon ég, minden sokkal jobban összezavarodik, hogy aztán a végére egy őrületes zseniális utolsó részben kulminálódon, olyan hangoverrel, hogy az ember ott üljön dobogó szívvel, és összeszorult gyomorral, és a nyári szünet három hónapjára lassú kínzásként gondoljon.
Én figyelemelterelésből újra néztem (izé néhányszor) az első évadot, és elkezdtem a másodikat, de az annyira izgalmas, hogy másodjára is tövig rágom a körmeimet. Amikor újranéztem a második évad első részét, akkor döbbentem le, hogy atyaisten, mekkora hatalmas ívet fut be az a 22 rész, honnan hova jut egy évad alatt. A női főszereplők közül magasan kiemelkedik az egyik mellékszereplő teljesítménye. Caroline egy hebrencs, butácska szöszi kislányként kezdi, akit még a saját barátnői is kihagynak egy csomó dologból, annyira hülyécske. Aztán a második évadban ("Game on!") belekerül a tűzvonalba azzal, hogy vámpír lesz belőle. Egy évad alatt felnő a feladathoz, megküzd a saját (és mások) démonaival. Bátran ki merem jelenteni, hogy az egyik legizgalmasabb karakter a sorozatban. Ráadásul Candice Accola  nagyon jó színész, kész csoda, hogy még életben van, mármint Caroline...
Múlt hét csütörtökön pedig lement a harmadik évad első része, ami annyira izgalmas, és olyan szívszorító, hogy frankón levert a víz a végére.
FIGYELEM, SPOILER KÖVETKEZIK!
Itt már nincs tinis finomkodás, az első évadban halványan érződő Twillight-os hímport is teljesen levedlette, kőkeményen nyomják a történetet, minden felfordul fenekestől, hogy egy teljesen új irányt vegyen. Elena nyavajgása kicsit uncsi, de szerencsére ott van nekünk Caroline és Tyler mellékszálként, ami szokás szerint elég izgalmasnak ígérkezik. Bonnie távol van, de szerintem senkinek sem hiányzik Jeremy-n kívül, bár ő valószínűleg elég elfoglalt lesz a halott vámpír exbarátnői szellemeivel (na jó, ez így leírva elég hülyén hangzik). Elena és Jeremy egyébként is egyedül marad, mert miután minden felnőtt rokonuk elpatkolt, még Alaric is lelécel. Na de tanár úr, remélem nem megy túl messzire, kell ide egy jóképű, bánatos Van Helsing.
Egy részen belül megtudjuk, hogy a búsképű Stefan menthetetlen és azt is, hogy mégsem. Damon pedig szokás szerint lehengerlő, bár szegénynek elég rossz napja van, mert kinyírják a kamucsaját. Hogy kicsoda? Természetesen a tesója.Csúnya, rossz Steph, köpöd ki!
Fővonalként pedig természetesen ott van Klaus ármánykodása, aki vériszamos útján még sok fejfájást fog okozni kedvenceinknek.
Mindenki beült tehát a helyére, induljon a hullámvasút...

Fogyókúra

Nem vagyok az a fogyókúrázós alkat, egyrészt mert eddig nem volt rá szükségem, másrészt mint ex-anorexiásnak, ez nekem egy kicsit más hangzású dolog.
Iván születése után volt egy kósza hónapom, mikor úgy csináltam, mintha, de egy deka sem ment le, és abbahagytam. Aztán szoptatás után simán leolvadt rólam a felesleg.
Most igaz, még szoptatok, de ez más inkább csak cumizás, az a napi két korty igazán nem mennyiség, amit Milosom kinyer.
Szóval az induló súlyom kb 65,5 kg volt, ami az én mércémmel mérve súlyosan mangalica-tartomány, és bőven meg is elégeltem az elmúlt 2,5 évben. Jól jött az októberi LA-i utazás oknak, amiért belevágjak végre a Nagy Fogyi Projektbe. A cél okt. 16-ig, 60 alá menni, végső cél 55 kg (nagyon titkos legvégső cél 50-53 kg).
Az első 2 hétben le is dobtam gyorsan 4 kg-t, és bár fel voltam készülve erre, mégis elég nehéz túltenni magam azon, hogy lassan 2 hete semmi jelentős változás nincs a súlyomban. A ruháimon sem igazán látszik még, talán nem olyan szűkek, és az övemet is eggyel beljebb tudom csatolni. Elég lehangoló az is, hogy senki sem sikít fel láttomra, hogy aztaaa, de lefogytál! Anyu szerint majd 6 kg-nál lesz ilyen, anyu szerint, aki úgy támogat, hogy grízes tésztát csinál ebédre, azzal a felkiáltással, hogy egyél belőle egy kicsit, az nem árt. Ő is fogyókúrázni kezdett, de a szokásos módszerével (na jó, ez a második tányér grízes tészta még belefér, majd nem vacsorázom). Na de piszokság is őt ezzel piszkálni, ilyen és kész...

Szóval megrendeltem az újabb heti Gastroyalos fogyi menümet, ami bár mocsok drága, elképesztően kényelmes és hatékony. A kaják 90%-ban nagyon finomak, kivéve a káposztaleveseket, mert azzal szerintem vallatni lehetne. Jelenleg itt tartok, reggeli mérés, 60,9 kg.

Iskolaügyek

Nagyon érik bennem a gondolat, hogy jövőre átviszem a srácokat egy másik iskolába. Egyre nő az elégedetlenségem ezzel a hellyel kapcsolatban, Ami előnye volt, az kiderült, hogy nem is úgy van, illetve igen rossz irányba változtak a dolgok egy év alatt.
Most persze megint rágom a kefét, hogy hova a fenébe vigyem őket. Körvonalazódni látszik a dolog, de még nagyon messze van a vége.
Ha tudtok a környéken ( kb. Vác-Gödöllő-Dunakeszi) igazán jó sulit (ez alatt haladó szellemet értek, és lehetőleg kis osztálylétszámot), feltétlenül szóljatok. Egyelőre a fóti Fáy András sulit szemeltem ki egy alaposabb utánajárásnak.