Iván teljesen kikészült a nővére hiányától. Emma tegnap utazott el mamával a dédikéhez.
Tegnap már volt egy kis szüttyögés este, Iván nehezen aludt el. Éjjel felsírt, egy órát kellett abajgatni.
Ma este olyan történt, mint már nagyon rég nem, megtagadta a lefekvést. Először jól összevesztünk, de aztán megesett rajta a szívem. Tuti valami baja van ("tanulj már meg beszélni fiam!"), ő nem szokott ok nélkül nyavajogni, nem lefeküdni.
Levittem a konyhába még egy körre, egy kis pótvacsi, és pöttyös után már kicsit vonakodva, de feljött. Végül hüppögve bevonult Emma ágyába.
Megkapta májszit, Fefét, és végre, jóízűen összegömbölyödött.
Még nem alszik, de csend van.
Megígértem neki, hogy holnap hazajön Emma, végre gyepálhatják egymást újra.

Jesszummakaróni!
Most jövök az állatorvostól. A macskánkról kiderült, hogy LÁNY!
A doki csak nagyon diszkréten röhögött ki. Amit én férfias területvédésnek hittem, az valójában férfias vetélkedés volt macskahölgyünk kegyeiért.
Éjjel vérfagyasztó hangok szoktak beszűrődni a kertből, reggel nagy szőrcsomók éktelenkednek a bokrok alján.
Azt hittük Roti csinálja (innen is a neve). De nem, a környékbeli kandúrok gyepálják egymást.
Így hát Roti (lánykori nevén Undi) most már sem nem Roti, sem nem Undi, mivelhogy az egyik legkedvesebb macskacicó, akivel valaha is találkoztam, még szuri közben is dorombolt.
Azt hiszem új nevet kell neki adnunk.
Hétfőre elő van jegyezve ivartalanításra, mielőtt egy hódoló célba érne, és kis idő múlva macskababák árasztanák el a kertet.

Chili egyébként rendes kutyagyerek formáját hozta, összekakálta és pisilte a rendelőt, a rá oly jellemző rettenetes szaghatások közepette.
Így aztán néhány oltás beadva, még sokkal több hátra van. Fog még szagolni minket ez a doki!

Vajon miért fáj az más embereknek, hogy a gyerekeink magánoviba járnak? Vajon miért sajnálják helyettünk kiadni mások azt a bizonyos összeget a mi zsebünkből? Vajon miért gondolják azt, hogy nekünk sokkal jobb lenne, ha azt a pénzt összegyűjtenénk (amire képtelenek vagyunk), és inkább elmennénk nyaralni belőle?
Nem is értem! Tényleg jobb lenne egy (esetleg szűkös kettő) hét valami trendi helyen nyáron (télen), mint egy teljes évi nyugalom, hogy tudom, jó helyen van a gyerekem?
Vajon miért nem elég indok az, hogy a lányom végre szeret oviba járni? De miért is merül ez fel egyáltalán kérdésként?

A döntés a mi kezünkben van, és alapos mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy megengedhetjük magunknak, hogy magánoviba járjanak a gyerekeink, ahelyett, hogy
- egyéb más nem túl fontos dologra szarnánk el ezt az összeget havonta
- egy igen kúl kocsit vegyünk nekem, és annak fizessük a törlesztőit havonta
- összegyűjtsük, és nyaraljunk belőle
- összegyűjtsük, és nézegessük a bankszámlánkon gyűlő számjegyeket
ésatöbbi...

Vajon miért "ciki" és "szinte szégyellnivaló" ma még mindig, hogy tisztességes (és nagyon sok) munkával keres a férjem annyi pénzt, hogyfelvállalhassunk egy ilyen döntést? Vajon miért kell azt hallanom egy baráti beszélgetés közepette, hogy hülyén csináljuk ezt, és végülis jó az az ovi is a lányomnak, ahol kétszerennyien vannak, és terrorizálja egy csoporttársa úgy, hogy minden nap bepisil a stressztől?
Igazságosnak tartom, hogy mi nem kapunk gázár-támogatást, igazságosnak tartom, hogy a legmagasabb adósávba esünk, ezáltal kevesebb a nettó bére a férjemnek, mint tavaly (fizetésemeléssel együtt!), és igazságosnak tartom azt is, hogy a gyerekeim olyan helyre járhassanak oviba, ahol optimális körülmények között cseperedhetnek.
Tényleg magyarázkodnom kell mindezért? Pláne olyan embereknek, akiket szeretek?

Nagy-nagy változások vannak a világ dolgaiban (vagy inkább: A Világ Dolgaiban).
Teljesen megszokott, mondhatni axióma jellegű törvény A Világ Nagy Dolgaiban, hogy ha én elteszek egy üveg kovászolni való uborkát, akkor abban a minutumban szakadni kezd az eső, és abba sem hagyja egy hétig.
Minek következményeképpen az uborka nem kovászolódik, hanem szétrohad.
Erre meg mi történik?! Tegnapelőtt eltettem egy üveg ubit, és süt, ragyog a nap, az ubi kovászolódik. Nagy-nagy dolgok vannak készülőben...
Biztos forrásból tudom, azért nem eszik olyan forrón a kását (vagy az uborkát), a válasz még mindig 42...

Uzsira szoktam odaérni az oviba, és még kimegyünk a "nagy játszótérre" a többi ovissal. Délelőtt az épület másik oldalán lévő "kis játszótéren" vannak, ami csak a kiscsoportosoknak van fenntartva, de délután már összevont csoport van, a nagy játszóra mennek.
A játszóteret egy térdig érő vadászkerítés választja el a bölcsi telkéről, a bölcsisek játszótere annak az épületnek a túloldalán van (plusz egy vadászkerítés), egyik játszóról nem lehet átlátni a másikra.
Minap békésen ácsorgok az ovi udvarán, mikor kiáltások harsannak a bölcsi felől:
"Fogd meg! Vigyázz szökik! Kerítsd be! Jobbról!" - és ehhez hasonlók. Két gondozónéni a bölcsi két oldala felől rohant észvesztve, mint valami sárga pólós, rengő mellű FBI ügynökök, és egy pici alak felé rohantak, aki cikázva szaladt előlük, bokorról-bokorra, szinte tigrisbukfencben vetődve át a kerítések tömkelegén.
Persze hogy az én fiam volt az!
Engem meglátva nagyot kacagva röppent a karjaimba. Kisvártatva odaértek a gondozó nénik is, nagyon lihegve.
Délelőtt egészen átszökött az oviba, vallották be, de az már akkor a hatodik szökése volt aznap. Majd megkérdezték, hogy de azért estére elfárad, ugye?
Nagyon vigyorogtam, és nagyon büszke voltam az én kis Houdinimre. Igazi rosszcsont!

Mondom én, hogy zsenik!

Tegnap esti móka. Kanapé kihúzva, hanyatt fekszünk rajta hárman, én középen, két gyerek jobbról, balról.
Lábak magasban, kiadom a parancsszót:
- RÚGKAPÁL, RÚGKAPÁL, RÚGKAPÁL!!
Három pár láb vidáman teper a levegőben.
KINYÚJT! - harsanok, lábamat felnyújtom a magasba.
Két pár pici láb kétoldalt a magasba dermed.
LEERESZT! - adom ki a parancsot.
Lábak lerogynak a kanapéra. Csiklandós kacagás.
RÚÚÚGKAPÁÁÁÁL - kiáltom hirtelen, mire a lábak újra a levegőt szántják, visító nevetés közepette.
Simán és azonnal végrehajtottak szinte mindent, amit mondtam. Egyik láb, másik láb, rúgkapál, kinyújt, letesz és ezek számtalan variációit.
Mindeközben csuklásig fajuló röhögés.
És még mondja nekem valaki, hogy a torna unalmas!

Bárhogy is halogattam, eljött az ideje a pince módszeres kirámolásának. Először is az üres üvegek elpaterolásával kezdtem. Mivel gyerekkorom óta nem jártam üvegvisszaváltóban, fogalmam sem volt róla, hogy mit vesznek vissza, és mit nem. Gondoltam elviszek mindent, aztán amit nem vesznek vissza, elviszem a szelektív gyűjtőbe.
A pince padlóját térdig érő halmokban borították üres üvegek. Sörös- és boros üvegeket még az előző lakóktól is örököltünk.
Kemény munkával felhordtam mindent, bepaloltam a kocsiba. A csomagtartó tele lett, jutott a hátsó ülések előtti padlóra is bőven.
A Tacskóban kétszer fordultam, mert a nagy bevásárló kocsi sem bírta egy szuszra elnyelni a szajrét. Vígan csörömpölök befele a Tacskóba, erjedt alkoholszagot húzva magam után, mikoris szembetalálkoztam egy csajjal, aki az oviban dolgozik. Rámeredt a kocsi tartalmára, majd zavarát leplezni próbálva visszaköszönt.
Nekem annyi! Mostantól az Isten se' mossa le rólam, hogy idült alkesz vagyok és/vagy üres üvegekből finanszírozom a magánovit...
A jó hír az, hogy több mint kétezer helyi egységet kaptam a cuccosért...

Öcsiduma

Ismeritek az "egyszer egy királyfi" c. dalt, igaz?
("Egyszer egy királyfi, mit gondolt magába'?
Hi-hi-hiiii ha-ha-haaa, mit gondolt magába'?" stb...

Iván előadásában:
"Hi-hi-hiiii ha-ha-haaa
hakaszika-laaaka
hihihiiii hahahaaaa
hakaszika... kukúúúú"

Mondjátok meg ó Bölcsek, mijalófasz volt az éjjel? Front? Napszél? Telihold? Cunami?
Éjféltől háromig putyulgattam az én egyszem kicsiny fiamat, aki fel-felsírt, anyázott, csak rajtam volt hajlandó aludni. Nedvedző, táskás szemekkel, kicsavarodott pózban ültem az ágya mellett órákig, és azon elmélkedtem, hogy mi baja is lehet az én lelkecskémnek, Ványuskámnak.
Végül kapott egy Vibrucolt, és az meghozta az áhított pihenést. Hason feküdtem a földön lévő matracon, ő pedig a hátamra feküdt, mint egy kis állatka, összegömbölyödött rajtam.
Háromkor rezzentem fel, minden tagom zsibbadt és fájt, de kicsifiam mélyen és elégedetten aludt rámtekeredve.

Vannak bénán induló napok. Mint a mai.
Még szerencse, hogy tegnap este időben feküdtem le. Jura szerint ennyit mondtam csak: Nem gond, hogy ha én most alszom, ugye? - és a mondat végére már mély álomban voltam.
Hajnali ötkor ébredtem a motoszkálásra. Emma jött át.
Anya, májszi! - kérte a cumiját. Adtam neki egyet, és visszakísértem az ágyába. Mire lefeküdtem mellé a matracra, addigra hallottam, hogy Chili felébredt.
Jura vitte ki az udvarra pisilni. Mikor visszaértek, Iván neszelt fel (addigra Emma már aludt). Befeküdt mellém a matracra. Úgy aludt, mint egy cséphadaró. Egy boxmérkőzés közben a ringben is kényelmesebb az alvás...
Fél hatkor feladtam, levittem Öcsit, majd Emmát és Chilit is...
Csak a móka kedvéért: ma szombat van...

Ki mondta, hogy az oviba járás könnyű egy szülőnek? Hát senki.
Ki mondta, hogy csupa ragyogó napsütés az élet a gyerekek nélkül? Hát senki.
Állítom, jobban megszenvedem az ovit, mint Emma.
Mondjuk naná, hiszen ő egész nap játszik, bulizik, én rohanok ezer felé, ügyet intézni, próbálom a házat is gatyába rázni.
Ma reggel a szokásos mögémbújás után viszonylag könnyen ment óvónéni ölébe. Próbáltam búcsúzkodni, de nem nézett rám. Leforrázva csuktam be a csoportszoba ajtaját. Akkor meghallottam Emma hangját:
"Látod óvónéni, nem is sírok!"
Összecsavarodott a szívem. Okosabbak ők nálunk, és bölcsebbek is...

Hétvégén elkezdtük a játszótérnek kijelölt kertrész tereprendezését. Kiderült, hogy több állatunk van, mint azt gondoltuk.
Előkerült egy süni kertbérlő, és egy szép zöld levelibéka is. Jó ez a nagy kert, marad benne hely a vadon élő állatoknak is...

Emma ott alszik ma az oviban.
Reggel nagyon sírt, mikor otthagytam, de azán pár perc múlva felhívtam őket, és mondták, hogy vidáman olvasgat az én kisangyalom. Hát a bömbi úgy tűnik csak anyának jár.
Szőrmentén kezdem behozni a háztartásban bekövetkezett lemaradásokat, de csak nagyon lájtosan.
Csak ez a hülye szél ne fújna, a fene se' érti miért, de olyan ideges leszek a széltől mindig...

Tegnap összefutottam a nénivel bölcsiből hazafelé. "Véletlenül" a kapuban volt, mikor megérkeztünk. Elkezdte mondani, hogy miért raktam oda a kerítéshez az ágakat. Erre én elég határozottan megmondtam neki a véleményemet. Csak hebegett-habogott, végül eloldalgott.
Nagyon jó érzés volt, olyan, mintha a saját kertem visszafoglalása érdekében vívott csatát megnyertem volna.
Büszke vagyok magamra, most először érzem úgy, hogy ez a ház kertestül-mindenestül valóban a miénk.

Aztán meg az lett a vége, hogy Emma felébredt fél nyolckor, kapott pizsit, vacsit, kicsit társasoztunk, és elvittem aludni f10 körül.
Ivánt nem tudtam felébreszteni, ő egyhuzamban aludt reggelig (pont 12 órát). Igen jókedvűen kelt.

Hát ez a nap nem teljesen úgy sikerült, ahogy azt elterveztem.
Öcsikét megzavartam ezzel a Gekkó-felmérésre való cipeléssel, dehát minek is, a csaj túl sokat nem nézett rajta, engem kérdezgetett (pl. a bölcsiben nehezen tudják őt kizökkenteni a tevékenységéből? Hábakker fogggalmam sincs, én ilyet még sosem kérdeztem. Meg hát ők sem mondták, hogy "anyuka, gyerek szépen evett, aludt, kakilt, de járékból nemigen tudjuk úgí általában kizökkenteni".)
Na szegény volt nagy bömbi, mikor visszavittem, egész nap a bölcsi és az ovi között rohangáltam. Aztán ebéd után őt is hazahoztam. Ettől végképp kizökkent, nem is aludtak el délben, volt nagy sírás-rívás, fogaknak csikorgatása.
Persze ideges voltam, fene tudja miért, a szomszéd vénasszony is felhergelt, kiirtott egy csomó fát és bokrot a kerítésen innen, (mármint mi fánkat és bokrunkat), odadobáltam a letördelt-fűrészelt ágakat a kerítéséhez.
Falat, naaagy magas falat akarok oda! Most!
Ideges vagyok és nyűgös, és tele van az összes hócipőm mindennel.
A gyerekek utóbb persze elaludtak, most is alszanak, ajjaj, lesz itt virgonckodás este.
Talán sebaj, legalább meg tudják várni apjukat az esti cécóval.
Kéne nekem egy varázstündér, aki csinnn! mindent helyre tenne.

Emmaduma

Nagymamám közeledik a kertben felénk csigatempóban, járókerettel.
Emma elé perdül, és rákiált:
- Óvatosan dédike, lassan menjél, nehogy eless'! Mert te már nagyon öreg vagy!

Megérkezett hát a Nyúl, a várva várt ebecskével.

A Nyúl stramm legény, mégis kicsit húzta a lábát elfelé menet. Chilike jött, látott, győzött.

Vinnyog, immáron második napja, de a tendencia mégiscsak javuló, éjjel aludt. Ma már csak reggel árasztotta el a konyhát, a többi végtermék mind az udvaron végeztetett el, fűben, ahogy annak lennie kell.

Meg kéne írnom a vizsgaírásomat, de nagyon, szombaton legkésőbb le kell adni, de nekem üres az agyam, mint egy lufi.

A legviccesebb mégiscsak az, ahogy Roti, a macska viselkedik, amióta Chili betette a praclijait.

Őrületesen féltékeny, szinte a földhöz veri magát kínjában, behúzott karmokkal ütögeti a kutya fejét, ha az lelkes szimatoló szőrgomolyagként odahömpölyög hozzá. Üvegmosófarok, égnek meredő taraj a gerince ívén.

Viccesek, de igazán...

Amikor egész nap az idegeimet cincálja

Amikor titkon az asztal alá bújva magára ken egy doboznyi Nesquik-et,
amikor elcsórja a könyvemet,
amikor belefirkál a jegyzetfüzetembe,
amikor hosszas könyörgés után sem mozdítja füle botját sem,
amikor bilibe pisil, és az egészet magára borítja a wc előtt állva,
amikor én erre a wc-re ülök le pisilni,
amikor kirámolja a Tilos-fiókokat,
amikor zokniban szökik az udvarra macskázni,
amikor a vízfestékre borítja a szörpöt,
amikor belebabrál a számítógépbe,

amikor már mindezektől nem bírom tovább, és csak üvöltenék, akkor megsimítja az arcomat, és szelíden szól:
- Jól van anyaka, semmi baj, többet nem csinálom, ígérem.
És akkor elmosogat és megöntözi a virágokat, megeteti a tengerimalacot, csak hogy jobb kedvem legyen, és mikor felderülök, akkor kotkodácsolva kacag önnön nagyszerűségén.
Mert érzi ő is, hogy jót tenni sokkal jobb, mint rosszat, mert attól kacagni kell, ha másiknak örömet okozunk.
Én csendben átöltöztetem (mosogatott), eltakarítom a konyhában a romokat, próbálom menteni a mocsárba merült, fuldokló palántákat, és kiönteni a malac teli tálját, mielőtt az szívelhájasodásban kimúlna.

És ilyenkor nagyon várom már az új ovit, ahova szépen, lassan szokunk oda, az új óvónénik szelíden, csendesen araszolgatnak egyre közelebb a kis szíve közepe felé.
Valamikor a madárkát is ki kell lökni a fészekből, hogy szárnyalni tudjon, hogy érezze a részegítő magasságot, sebességet, a szelet fiatal, erős szárnya alatt...

Sokadik fejezet

Elmélkedések egy jól sikerült napról, nochdazu gazdagabbak leszünk némi fizika tudással és egy jó adag tapasztalattal farmer nadrágokról és csúszdákról

Megvizsgáltuk ma a Hajógyári szigeten lévő óriáscsúszdákat.
Az egész úgy kezdődött, hogy mondtam a zuramnak, Jani!
Ja, nem! Mondtam a zuramnak, Jura! Remek az idő, vigyük a csimotákat játszózni.
Egy óbudai játszón kötöttünk ki, a lakótelep szívében, de ott legnagyobb sajnálatunkra nagyobb volt az egy négyzetcentire eső gyerek száma, mint az IKEJÁBAN egy esős őszi vasárnapon.
Így aztán továbbálltunk. Iván kétségbeesetten hajtogatta frissen tanult szavát, csúszda, csúszda.
Keserves zokogások közepette tuszkoltuk őket be a kocsiba, többen összehúzott szemekkel méregettek minket, talán csak nem gyereklopás esete forog fenn, de aztán belátták, hogy gyerek így csak a szüleivel cirkuszol.

Amikor az óriási csúszdákat megláttam a szigeten, már tudtam, ennek fele sem tréfa, hozni kellett volna váltás fehérneműt, barnamaci esetére.
A legkisebb csúszda is rémiszően magas és meredek és hullámos volt. Nekem legalábbis, akinek olyan tériszonyom van, hogy egy alacsonyabb hokedlin is pánikrohamot kapok.
Végtelen bátorságról tettem tanúbizonyságot, mikor lecsúsztam Emmával az ölemben. Egy dolgora nem számítottam, mégpedig arra, hogy a csúszda fém felülete számomra kevéssé kedvező kölcsönhatásba lép a farzsebemen lévő szegeccsel.
A fizika az fizika, a szegecs felizzot (talán szikrát is vetett csúsztomban), én meg már nem csak a halálfélelemtől verítékeztem, de a fájdalomtól is, lévén éppen szegecs-forma billog égett szegény, jobb napokat is látott alfelembe.

Iván még párszor lecsúszott ugyanezen a csúszdán, amit végig is néztem, majd közöltem a családommal, hogy most azonnal menjünk egy kevéssé életveszélyes játszótérre, ha nem akarják, hogy engem a mentő vigyen el onnan szívattak okán.
Így aztán átslattyogtunk a csuszik melletti babajátszóra, ahol a gyerekek korosztályának megfelelő játékok voltak.
Nem bántuk meg, istenien szórakoztunk, este hétig roptuk ott a bugit...