Az, hogy le van verve állandóan a sípcsontom, okés.
Hogy karomon, könyökömön, csípőmön mindig van egy-két lila folt, rendben.
Hogy havonta csapom szét a fejem valami polcban, vagy kinyitott szekrényajtóban, megszoktam.
Hogy tegnap beletört egy rózsatüske az ujjbegyembe, hát túlélem.
De hogy annyira béna legyek, hogy a sarokbőr-reszelő cuccal elnyessem az egyik lábujjam belsejét, azt már kicsit túlzásnak érzem. Mire elállítottam a parakokban folyó vért, és feltakarítottam magam után, le is késtem a diavetítést a gyerekszobában.
Bénaén...

Jujj
Kaptunk egy gyorshajtási bírságot, harminc rugó. Jurának lufit fogok kötni a lábára...

Párológép
Akkor vettük, mikor Emmával voltam terhes, és sómentes diétát kellett csinálnom. Nagyjából háromszor használtam, mert a sótlan párolt halnál kevés rosszabb dolgot tudok így kapásból mondani.
Aztán összevissza költöztünk, és mindig a ládák mélyén hevert, itt pedig négy éve lakik a pincében.
Mivel pempőkés korszakba léptünk a legkisebb deddel, előcsillant az agyam mélyéről, hogy hát párológép.
Előástam, levakartam róla a több centis dzsuvát, és beüzemeltem. Most persze azon gondolkodom, hogy nem jutott nekem ez eddig eszembe, hiszen ez egy remek találmány.
Zöldség megpucol, felkarikáz, begór a gépbe, és fél óra múlva kész a szuperpempő (na persze pürésíteni azért még kell).
Teljesen más íze van így a zöldségeknek, mint főve, könnyű használni és tisztítani. Szóval éljen a párológép.

Fányíkoe

Elég régóta érik már ez a bejegyzés. A pátyi óta nem volt a családnak általános szava, de két-három hónapja felütötte a fejét a fányíkoe. Nem tudni honnan jött, tán a keleti szél hozta, de itt van, mindannyiunk megelégedésére.
Mindenki kicsit máshogy mondja, és minden helyzetben máshogy lehet ejteni, a hangsúlyok tologatásával.
Lehet fányikóóe, fányííkoe, esetleg fánikoe.
Kérdezni is lehet, és válasznak is tökéletes.

Hét hónapos

Nagyon mozgalmas hónap volt, őrületes tempóban megindult a mozgásfejlődése. Egy hónapja még csak egy kapálózó fókabébi volt, most pedig már egy izgő-mozgó kisgyerek.

Szóval mozgás:

Elsőrangúan kúszik, bár a jobb keze a hasa alá szorul mindig, és gyakran felborul. Gyönyörűen négykézlábra áll, és pár "lépést" mászik is. Ezzel és a kúszással bárhova eljut, ahova akar. Gyönyörűen, és sokáig ül.

Napirend kialakulóban, van jobbára kétszer alszik egy nap. A délelőtti alvás után van egy kis főzelék evés. Kedvence a répa. Nem sokat eszik, viszont sokat iszik, és utána még cicizik kicsit.

Délután kisebbet szundít, hat körül kap anyatejes-gyümölcsös tejpépet.

Ezen kívül jobbára továbbra is szopizik, akár nyolcszor is egy nap.

Van két foga, amit használ is. A többit folyamatosan növeszti, egyszerre.

Keveset hízott ebben a hónapban, ami nem is csoda, hiszen minden kalóriát lemozog. 8860 gramm. Hosszra nem sokkal több, mint volt.

Értelmileg is nagyon sokat fejlődött, hallgat a nevére, érti azt, hogy "nem". Játszik (és kezdeményez) kukucs-játékot. Emmáékkal szemben megvédi magát, rájuk visít, csíp, harap, ha piszkálják. Az etetőszékbe ültetve hangosan követeli a jussát, ha mást nem, akkor egy kis kenyérhéjat (amit egyébként nem különösebben szeret).

Gagyogása sokat finomodott, kedvence továbbra is a "bábábábá".

Itthon van végre.
Úgy hiányzott, mint egy elvesztett végtag, ami fáj és viszket, csak éppen megvakarni nem tudja az ember.
Éjjel nagyon kevesen várakoznak az érkezési oldalon. Nincs öt-hat rokon utasonként, nem jut virágcsokor, széles mosoly. Gyűrött arcú sorfőrök várakoznak, kókadtan lógatják a papírra firkantott neveket. Épp csak néhány.
Én ünneplőbe öltözött szívvel robogtam végig az emmnulláson, és ahogy berobbantam az ajtón, lobogott utánam a kis retikülöm (szigorúan a legkisebb), álmosan rezzentek fel az ott várakozók. Megbotránkozva néztek rám. Én meg nem értettem. Ha éjfélkor száll le a gép, már nem is szabad örülni az érkezőknek?
Azt mondta olyan vagyok, mint egy szertelen kamsz lány, ahogy vigyorogva integettem neki messziről, és végig ugrabugráltam mellette a kordon külső oldalán, amíg csak ki nem ért.
Hát persze hogy! Minden éjjel vele álmodtam, vágyakoztam utána, és most végre itt van!
Hozott nekem EAT!-es szecsót, és egy sokkal klasszabb meglepit, mint amit én valaha is gondoltam volna (Twilight soundtrack és Muse CD).
Hazafelé csak beszéltünk, beszéltünk, szorongattuk egymás kezét, mint két bamba alak. Nevetséges, hogy három gyerek, és tíz év után most csak egy hülye kis mondat kotyog a fejemben:
Baszki, tökre szerelmes vagyok...

P.S. Padlószőnyegen nem tanácsos szexelni, mert komoly felhámsérüléseket szerezhet az ember. És kényelmetlen is...

A testnedvek éjszakája

Nos ez a poszt egészen másról szól, mint szólt volna tíz évvel ezelőtt (ugyanezen cím alatt), hiszen a blog neve magzatvíz és nem tűsarkú lágyékcsizma.
Úgy kezdődik, mint minden jó éjszaka. Hajnali négyig alvás (részemről éjféltől), amikor is Milos ébredt szopizni. Cicire cuppantottam, ő pedig ahogy újszülött korától megszokta, fuldokolva evett is, akkorákat kortyolva, hogy nekem fájt.
Aztán mikor leraktam, egy öblös, férfias böffentéssel visszaadta az egészet, csak úgy locsogott. Kizárt, hogy bármi is maradt volna a gyomrában. Így aztán felkaptam, egy ronggyal felitattam a nagyját, és az ágy másik végébe visszafektettem a gyereket. Ő meg jólesően szusszant egyet, és mély álomba merült. (Egyébként elégedetten alszik azóta is, pedig mindjárt nyolc óra.)
Áttámolyogtam a gyerekszobába, ahol kiderült, Iván alaposan be van pislive. Pit staff, ahogy Villám McQueen kis haverja mondaná, másodpercek alatt átöltöztettem a gyereket szárazba, átfektettem a matracra, és lehúztam az ágyneműt.
Ezután már csak kézmosás, és alvás következett.
Ez egy jó éjszaka volt, egész kipihent vagyok. Remélem ez tendencia...

Zsuzsa néni szerint Iván ma elsőször fogott ki rajta. Nagyon mogorva volt, sokat rosszalkodott, nem aludt. Mondtam neki, hogy üdv a klubban, ezek szerint Iván igazán otthon érzi magát az oviban, mert eddig csak velem csinálta ezt, ha rossz napja volt.
A fene se' hitte volna, hogy ennyire megviseli őket, hogy az apjuk elutazott.
Sűrűn reméltem, hogy kirosszalkodta magát az oviban, de sajnos nem. Még mentünk zeneoviba, majd haza. Iván rémesen elviselhetetlen volt, szabályosan büntetett.
Nehezen is aludt el. Remélem az éjszaka nem lesz olyan szörnyű, mint tegnap volt.

A Pannon Szétesem meg tehet nekem egy szívességet (vö: nyasgem), az lett a kedvenc hétfői szórakozásuk, hogy letiltják a telefonomat, mert szerintük számlatartozásom van. Nincs számlatartzásom, viszont (akár csak a múlt héten) itt állok szál magam a három gyerekkel, letiltott telefonnal. Szeretném az illetékes elvtársat addig ütlegelni egy igen kemény tárggyal, amíg nem szerez néhány nyolc napon túl gyógyuló sérülést.
Sejtettem én, hogy hosszú hét lesz ez, de nem számítottam rá, hogy ennyire, még csak hétfő este van, és én félig megőszültem...

Az első apátlan éjszakánk meglehetősen katasztrófálisra sikeredett. Emma még este is pityergett, hogy hiányzik neki apa. Nagy nehezen elaludtak, én is átvonszoltam magam a saját (nagyon üres) ágyamba.
Jó darabig forgolódtam, majd mire nagy nehezen álom jött a szememre, megjelent Iván, hogy pisilnie kell. Pisiltünk, visszarogytam. Nemsokra rá Emma jött, hogy szerinte reggel van. Éjfél volt ekkor.
Ezután már csak Milos kelt ötször, és hipphopp, meg is pirkadt. Fél hatkor valami mókamester dudált többször is az után. Na akkor azt gondolotam, hogy ha most lenne egy puskám, tuti seggbe durrantanám a köcsögházit.
Ehhez képest viszonylag gördülékenyen zajlott az ovibamenetel. Csepergő eső bedagadt szemek, és persze el is késtünk.
Na sebaj, lesz ez még így se.

Tattini gerincvédő mellény jelenleg nincs sehol, nagykerben sem, és nem is lesz két hónapig. Basszameg.

Jurával fél óra múlva feszáll a gép, és meg sem áll Londonig. Péntek éjjel jön csak haza. Hiányozni fog. Emma sokáig sírt utána. Délután rajzolt egy rajzot a tenyerébe. A címe: Emma és Apa szerelmesek egymásba...

Én már nem rajzolok ilyesmit a tenyerembe, én csak magamban gondolom ezt...

Ez a lány lóra született - mondta Lajos pénteken.

Olyan, mintha valójában mindent tudna, és csak arra várna, hogy Lajos megkérje rá. Mindent azonnal, elsőre megcsinál, teljesen hibátlanul. Az állunkat keresgéljük a porban minden órán.

A nagy gerincvédő vadászat

Kobak már van, de mivel Emma lekerült futószárról, és lassan megy "osztályba" (nagy karámba), és tanulja a vágtát, gerincvédő kell, ez nem alku kérdése.
Kétféle kapható, egy hátra szíjjazható protektor, ami csak a gerincet védi, és van a védőmellény, ami mellkast is véd egy esetleges eséskor.
A protektort eleve elvetettük, mert az összes hozzáértő egybehangzó véleménye szerint gyerekre felelőtlenség csak azt adni, mellény kell.
Azt viszont nem gondoltam volna, hogy azt ilyen nehéz beszerezni. Kis keresgélés után három fajtára szűkítettem a kört. Van a dechatlonban saját márkás, van a Horze-ben saját márkás, és van Tattini, amit több boltban is meg lehet találni (elvileg). A dechatlonos tizehétezer, a tattinis tizennyolc, és a horzés huszonnyolc ezer jó magyar forint. Egy teljes hétvégi utánajárás után az eredmény az, hogy csak horzés van Emma méretében, ami viszont úgy néz ki, mint egy rohamosztagos páncélmellény. Viszont valóban komoly védelmet nyújt. Dechatlonos nincs, egyik áruházukban sem, és nem is lesz tavaszig. A tattinissal meg az a baj, hogy ami hosszában jó, az széltében kicsi.
Hát nem gondoltam volna, hogy védőmellényt szerezni ilyen mocsok nehéz és kurva drága.
Sejtettük, hogy ez egy költséges sport, de Emma olyan elképesztően lelkes és tehetséges, hogy minden támogatást megkap tőlünk.
Amilyen piszok mázlisták vagyunk, Iván és Milos vitorlázni és golfozni fog, esetleg búvárkodni...

Az előbb a szobába lépve egy ücsörgő kismanó fogadott. Nem volt meglepő, napok óta gyakorol, de eddig félúton mindig visszagördült.

A kép valójában a második felülést dokumentálja, ami kicsit csálé az elsőhöz képest, de a büszkeség kiválóan látszik a fején.

És félig kúszik-mászik-hernyózik. Érdekes technikával csinálja, de halad, és ez a lényeg. Sokat lendített a dolgon, hogy leraktam neki két hosszú padlószőnyeg csíkot, ezen megfelelő a kis mancsok és térdek tapadása. Maximum két hét, és úgy fog porozni négykézláb, hogy szerelhetjük fel rá a spoilert...

Édes angyalom, végre az első nap itthon hosszasan nyugiban. Tegnap megmakacsoltam magam, és közöltem Emmáékkal, márpedig nem megyek értük ebéd után, bőven elég Milost a délutáni különfoglalkozások miatt szivatni, délben már nem vagyok erre hajlandó.
Nem érdekel a hiszti sem, mert az láthatóan műbalhé, kiválóan érzik magukat az oviban, a vak is láthatja.
Így aztán Milos végre nagy békességben hódolhat a zavartalan délelőtti alvásnak (amire hetek óta nem volt lehetősége), így már három teljes órája húzza a lóbőrt. Reményeim szerint visszakapom az én nyugodt, békés, jókedvű angyalkámat, aki akkor volt, mikor kedvére alhatott.

Nem is írtam az ovikezdésről.
Hát minden a legnagyobb rendben. Hétfő reggel szépen becuccoltunk, és Iván hátra se nézve ment a csoportba. Nyilvánvalóan örült, hogy az élet végre a megszokott mederben folyik tovább.
Emmának volt pár perces műbalhéja, de óvónéni hamar leszerelte, és bár zokogva vonult be a csoportba (egy jobb érzésű szociális munkás egyből tárcsázta volna a gyámügyet), mire elpakoltam a cipőjét, meg a kardigánját kint, már abba is hagyta. Timi pont akkor adta be Fannit, és azt mondta, ül az asztalnál, és vidáman cseveg a csajokkal.
Aztán délután nagyon fáradtak és vidámak voltak, Emma odáig merészkedett, hogy azt állította, hogy nem is kellett volna sírni, mert nagyon jó volt az oviban.
Ez persze nem jelentette azt, hogy ma reggel ne adja elő ugyanazt a cirkuszt az apjának. Jura azt mesélte, hogy még kezet is kellett mosnia kifelé menet, mert ragadt a könnytől...
Nagy színésznő a csaj, az tuti...

Nem mondhatnám, hogy különösebben megterhelő lenne három gyereket fürdetni-fektetni. De azért gáz (tehát melegvíz) nélkül azért nehezített pálya...
Tegnap déltől holnap délig nincs gázszolgáltatás a térségben. Még szerencse, hogy kerámia lapos az új tűzhely...

Milos mackó kezd elégedetlenkedni a cicin elalvással. Ahogy elalszik, felviszem, a szemei felpattannak, és visít.
Ma megelégeltem, és mikor láttam, hogy álmos, felvittem az ágyába, és megerősített lélekkel vártam a fejleményeket. Morgott nagyjából két percet, felzokogott tíz másodpercre, majd elaludt.
Na így legyen okos az ember lánya. Még a végén kiderül, hogy ő már rég magától akar aludni, de jófejségből nem szólt eddig, mert látja, hogy mennyire szeretem ezt a cicizős altatást...

Kétségtelenül beköszöntött az ősz. Ma egy marék fényes vadgesztenyét szedtem ki a gyerekek nadrágjának zsebéből.

Milos eléggé gyorsan gyógyul, gondolom az is számít, hogy 2 napja nem kap semmi hozzátápit, csak full szopit.

Holnap ovi. Újra. Két hónap óta először.
Izgulás van. Emma teljesen szét van csúszva ettől, szegénykém olyan kis izgulós, stresszelős.
Egyik részem (meglepetésemre a kisebbik) azt mondja, végre fellélegezhetek, végre egy kis pihi, nyugi. A másik részem (a lényegesen nagyobb) pedig sajnálja, hogy vége ennek a klassz kis vakációnak, mert bármennyire is halál nehéz volt, meg tébolyda, de nagyon jó volt nekünk így négyünknek itthon.
De abban mélységesen biztos vagyok, hogy holnap reggel egy nagyon jó helyen hagyom őket, és remek kis napjuk lesz, de az is biztos, hogy hiszti lesz, amikor elmegyek...

Szeged szuper volt, mint minden évben. Reggel eléggé ijesztő volt az időjárás, de mire leértünk, hét ágra sütött a nap.
Milos is jobban volt, hajókázás a Tiszán (két óra tömény kipufogószag nyelés, amit a hajó okádott magából), borkóstoló (amiben én csak pár korty erejéig vetttem részt), és a vége felé Milospátyolgatás. Ámbár Milos tökéletes álombabaként hódította a női (és férfi) szíveket.
Találkoztunk Angival is, akinek a kislányai még sokkal helyesebbek, mint fényképen.
Elég hamar nyugovóra tértünk, szerintem az ország leggagyibb szállodájában, ami a Tisza Sport Hotel nevet viseli. Komplett időutazás volt, néhány falragaszon kint maradt a szálloda lánykori neve (amit bizonyára még az átkosban viselt), Hotel Petro.
Bár a mi szobánk (superior) fürdője fel volt újítva, Zsuzsiéknak (classic) csak egy lepukkant linóleumos jutott. A recepción kellő ügyességgel megérkezéskor kellett fizetni, nehogy a kuncsaft sikítva elmeneküljön, ha bejjebb kerül.
A reggeli nem is volt olyan rémes, bár az almalé annyira mű volt, hogy még a dobozán is műanyag alma volt.
Szóval ezt a helyet messze kerüljétek el, ha a jósorsotok valaha is Szegedre vet.

Hazafelé megejtettük a mostanra már tradíciónkká vált látogatást a Fehértói Halászcsárdában, ami kinézetre egy rémisztő túristadarálónak tűnik, és valójában az is, de iszonyatosan finom harcsapaprikást főznek.
Én komolyan el nem tudom képzelni, hogy mi vesz rá embereket (na persze főleg németeket), hogy ebben a panzióban megszálljanak. A halál izéjén van, közel s távol semmi de semmi, csak az M5 mindenféle fel- és lehajtója, és pártíz km-re Szeged. Ha csak az nem, hogy az ember napokon keresztül az ágyától nem messze rosszullétig zabálja a harcsapaprikást, meg szatymazi túrós lepényt (mert ez utóbbi olyan szinten finom, hogy zokogsz tőle).
A parkolója akkora, hogy egy kisebb Tesco simán megirigyelné, és kell is, mert buszokkal árad oda a nép áldozni a halzabálás oltárán. Ez egy étteremgyár. Muskátli, petúnia, pirospaprika füzér, és a többi rémisztő kelléke az ilyen helyeknek, mind megtalálható.
De ha csak valaha is a közelében jártok, feltétlenül menjetek be kajálni egy jót, nem fogtok csalódni.
Szóval mi is elcsomagoltattunk egy jó adag kaját, és ettünk deszertet, aztán hazafelé vettük az irányt. Na nem nyílegyenesen, mert kis kerülővel megnéztünk valami új hidat, ami most nem jut eszembe, hogy hol van, de valahol a Duna fölött az M8 környékén.
Aztán még egy kis IKEÁ-zás, végül spuri haza.

Mindent összevetve remek kis hétvége volt, méltó befejezése a nyárnak.

Táviratilag
Milos jobban van.
Emmáék a mamánál.
Indulunk Szegedre.

Csak eljutottunk dokihoz, szerencsére semmi komoly, csak a fogzás, kicsi huruttal. A fél gyógyszertárat elhoztam, mert akkor már fürdetőkrém, meg C-vitamin, meg kálcium, stb...
Ma már nem kínzom kocsikáztatással, majd Jura elviszi este a gyerekeket mamához.
Nekem csomagolnom kéne, a gyerekek cuccai már megvannak, de nekünk hármunknak is kell cucc 2 napra.
Nem túl könnyű hasogató fejfájással ezt megoldani.

Közben a gumis visszahozta, és fel is szerelte a kereket. Felhívott, hogy ők már kész is vannak, majd ugorjak be valamikor még a többin megnézni a nyomást, aztán majd a férjem valamikor kifizeti. Hát ez fálu.
Iván iszonyat hisztit nyomott, mert azt sem látta, hogy leszerelték a kereket, viszont maga az izé, az a valamicsoda, amin a kerék van teljesen elbűvölte, és megígértette velem, hogy megnézheti, hogy szerelik vissza a kereket. Na erről lemaradt, szóval teljesen kikészült.
Persze Milos elaludt, annyira kivolt, hogy lebukott a feje a járókában, és ott aludt el.
Így megvárom, hogy felébredjen, és mégiscsak leszaladunk a dokihoz.
Jó kis nap ez, én mondom...

Szegény kismókusom lebetegedett. Na nem nagyon, éppen csak annyira, hogy ne tudjam eldönteni, vigyem-e orvoshoz, vagy sem. Hiába a rutin, minden gyerek máshogy beteg, minden gyereknél ki kell tapasztalni, hogy mikor igényel orvost a helyzet.
Neki a veséi miatt egyébként is van egy csavar a dologban. Természetesen mindig pénteken kerül ilyen dilemma elé az ember, olyankor, amikor hétvégén a szegedi halászléfőző fesztiválra megyünk és nincs kocsim, hogy akár potyára is leguruljunk a dokihoz (a gyerekorvos szerint nincs senki a rendelőben, bakker ilyen itt sosincs, mindig ugatva köhögő karákoló kölykökkel van telezsúfolva a váró).
Kocsim pedig azért nincs, mert reggel Jura defektet kapott az utca közepén (még szerencse, hogy nem messzebb), és felnin gurult vissza a kapu elé.
Elvitte az én kocsimat, én meg itthon vagyok egy háromkerekű kocsival (mert aztán felhívtam a gumist, aki elvitte a kereket megjavítani).

Nagy örömmel fogadtak minket az Árnyasban. Mindenkire átragadt a lelkesedés, még a méhecske csoportos dadus is lelkendezett a visszatérésünkön, pedig vele aztán tényleg semmi kapcsolatunk sincs.
Iván a jelét halacskáról cápára (szápára) módosította, és kapott új öltözőrészt, Emma marad a régi helyén, de ló lesz a jele.
Hosszasan ölelgetett mindenki mindenkit, volt nagy sivalgás, és a forgatagban Marika elragadta tőlem Milost, valami külön utakra mentek, és amikor visszakaptam újra kifejtette, hogy sokkal hamarabb be kéne adnom hozzá bölcsibe, mert ez egy imádnivaló kis Dömdödöm.
Szóval hétfőtől megyünk mindenki nagy örömére és megelégedésére.

No hát waldorfos pályafutásunk nagyjából (és egészében) itt véget is ért.
Tegnap délután még elmentünk a régi oviba, mert Emmáék kérték, hogy hadd játszanak a régi barátokkal. Szinte mellbevágott a különbség a két ovi, de legfőképp az óvónők között. Tárt karokkkal fogadtak minket, Emmáék azonnal rátaláltak a régi barátokra, és egyből fel is oldódtak. Iván megtalálta Nyikita barátját, akivel onnantól kezdve egy méterre sem távolodtak el egymástól.
Hosszasan beszélgettem a dilemmáimról az ovitulajjal, akiknek a gyerekei w. suliba járnak, és egyre inkább meggyőzött a dolog, hogy nekünk mégsincs ott helyünk.
Nem tudunk teljesen azonosulni ezekkel a dolgokkal, nem tudom, hogy tudnék együtt dolgozni két olyan óvónénivel, akik nem szimpatikusak. A gyerekek ezt látnák.

A másik az, hogy w oviból csak w. suliba van lehetőségünk továbblépni. Mi van akkor, ha az az egy osztálytanító hasonlóképpen nagyon nem szimpi? Akkor bajban vagyunk.
Persze rögtön elkezdett járni az agyam, hogy ha nem waldorf, akkor milyen suli, és kiderült, hogy Csomád, ami nekem eddig is egy tartalékjátékos volt, továbbra is szuper hely. Erről a suliról eddig is csak jókat hallottam, és továbbra is így van ez. Emma egy barátnője most kezd ott elsőt, és van olyan ovistárs, akinek nagytesója odajár, és jövőre szintén oda megy majd elsőbe.

Tiszta őrület ez az egész, már én érzem, hogy ez túl sok, amit ezen agyalok. Nem kéne ennyire óvni a gyerekeimet, mert tök jól megállják a helyüket.
Annyit nem bánok, hogy kipróbáltuk, mert így elmondhtjuk, hogy úgy döntöttünk ellene, hogy belekóstoltunk. (Valami nagy oka annak van, hogy többször próbáltuk már, és többször visszapattantunk erről a waldorf dologról.)

Emmával meggyűlt a bajom, mert ő persze az új oviba akar járni, mert ott lehet szöcskét fogni...
El kell fogadnom, hogy nem babusgathatom örökké, nem könnyíthetem meg mindig a dolgát, fel kell végre fognom, hogy nem azzal teszem neki a jót, ha mindig a könyebb ellenállás felé nyomom.
És sajnos el kell fogadnom hogy bármennyire is a tökéletességre törekszem, követek el hibákat (legtöbbször abbéli igyekezetemben, hogy még nagyobb jót tegyek nekik), és egyszerűen le kéne már pattannom az életükről kicsit, mert azon fogom kapni magam, hogy harminc éves korukban is döntésképtelenül ülnek a szoknyámon...

Persze most jönnek a nemszeretem dolgok, elmondani a w. oviban, hogy mégsem megyünk oda, kisakkozni a költségvetésünkből újra azt a plussz száz rugót, és elviselni Emma hisztijét, aki persze azt akarja, hogy az Árnyasban is ott üljek vele délelőtt...
Mindenesetre a barátok, és óvónénik egységesen nagyon nagyon örülnek a döntésünknek, és Zsuzsa néni fülig érő szájjal megsúgta, hogy Ivánnak mindig lesz helye az ő csoportjában, Babi néni pedig (az ovitulaj) pedig biztosított róla, hogy feltétlenül van lehetőségünk tékozló fiúként visszatérni az Árnyas kebelére.

Második nap

Komoly dilemmáim vannak, persze ezek nem újkeletűek. A legfőbb bajom az egyik óvónénivel van. Nekem egyszerűen nem jön be ez a magyar módra siránkozás, hogy jaj mi szegény pedagógusok deszar nekünk... Közben meg azt látom, hogy 10-12-ig egy csésze teával lófrálnak a kertben a gyerekek között.
Nyolctól tízig van benti foglalkozás, aztán utána ez, amit írtam, ebéd, és mennek haza. Egész pontosan mi is ebben a megterhelő? Lehet, hogy valami csoda történik nyolc és tíz között, ez majd hétfőn kiderül.
Na hát hogy ők főznek. Megnéztem a mai ebédet, zöldséges köleskása. Egy csomó összezutyált zöldség, felrakták a tűzre, aztán csókolom.
És leves? - kérdem én. Ja, hát az tegnap volt...
Öööö...
Hát én ilyet az Árnyasban egyszer sem hallottam, pedig ott aztán látszott, hogy a belük is ki van hajtva szerencsétleneknek.

Iván elvágta a kezét fűrésszel, és egyáltalán nem tapasztaltam az óvónéni részéről azt a melegszívű gyengédséget, amit a régi óvónéniktől megszoktam (persze tudom én, piszkosul el voltunk kényeztetve az Árnyasban). Épp csak azt nem mondta neki, hogy ez semmiség, ne nyafogjon. Kapott rá árnika olajat, meg valami ráolvasást, a gyerek csak pislogott, mint hal a vödörben.
És továbbra is azt mondom, hogy nem azzal van a bajom, hogy a szülők takarítanak, meg barkácsolnak, stb. Azt nagyon szívesen, bármikor.

Ez a hosszú beszoktatás is egy baromság, látszik a gyerekeken, hogy ez nem jó így nekik. Három éve járnak intézményekbe, már nem is emlékeznek rá, hogy valaha is ott lettem volna velük, nem is tudják hova tenni ezt, hogy én mit keresek ott.
A pozitívum továbbra is az, hogy viszont a gyerekek szuperjófejek, nyilván ennek oka van...

Megvolt az első napunk az új oviban. Még csak udvarra mentünk tíztől délig. Nagyon kellemes meglepetés volt, szó sem volt koronacsakrákról, meg egyéb nyalánkságokról.
Milost betámasztottam babakocsiban egy fa alá, és a másik beszoktatós anyukával kvaterkáztunk. Kaptunk kézimunkát is, valami körmöcskézést, nem tudom elmagyarázni mi ez, az a fajta kézimunka, ami kellemesen monoton, és ezáltal remekül relaxál, viszont semmire nem jó körkötött madzag a végeredmény.
Bár az óvónéni szerint a gyerekek nagyon sok mindenre fel tudják használni, hát oké, végülis nekik valóban sokkal színesebb a fantáziájuk.
Kicsit olyan fíling volt, mint egy nyárvégi délután a vidéki nagyinál. Poros udvar (szerencsére a kerti munkálatok elkezdődtek már), a gyerekek csigaházat és szöcskét gyűjtöttek, bandáztak, rohangáltak.
Első körben ezek a gyerekek sokkal nyitottabbnak, befogadóbbank, kedvesebbnek tűntek az "átlag ovis csoport"-hoz képest. Nem láttam belvillongásokat, Emmáékat őszinte kíváncsisággal, és kedvességgel fogadták, egyből bevonták a játékba.
Nem igaz, hogy a waldorfos gyereknek mindent szabad, rájuk is rájukszólt az óvónéni, ha mondjuk földgöröngyöket dobáltak, mire a gyerekek minden dacoskodás és ellenkezés nélkül abbahagyták, és más mulatság után néztek.
Holnap viszek fényképezőt is...

Waldorf ovi

Ezt még nagyon szoknom kell. Az alábbi körlevelet kaptam ma reggel:

"Sziasztok!
Ismét: Kell a gyerekek fejére kalap vagy kendő!!
Nap, szél és koronacsakra védelem miatt!"

Megtörtént az első baleset is. A gyerekszoba földjén lévő matracról buccant le (kb. 15 cm-es szédítő mélység), kiválasztotta azt az egy babafejnyi részt, ahol nem volt takaró a földre terítve. Olyan ordítást levágott, hogy egy rutintalanabb anya minimum a balesetiig szaladt volna vele. Még a cicin is hüppögött, el is aludt hamar nagy sértődötten.
Hiába no, férfi...

Szombaton kisebb csapatot láttunk vendégül, a mi ötünkön kívül jött még két másfél éves kislány (nem ikrek), egy három és egy tízéves fiú.
Jura teljesen kipurcant a nyüzsgésről, én csak vigyorogtam, nálunk rendszeresen van ennyi gyerek teljesen spontán hétköznap ovi után.
Sütött spenótos canelloni-t, hát az isteni volt, a szilvás süti nemkülönbül.
A fiúk lecsaptak a számítógépre, aminek meg is lett az eredménye, a klaviatúrába hogy, hogy nem, beleömlött egy kis olvadt fagyi.
Kicsit furcsa még az új billentyűzet, amit végül tegnap szereztünk be az osanban...
Jurán szombat éjjel kitört valami pocsékság, ma is itthon van, megy dokihoz. Így aztán vasárnap nem is mentünk Edináékhoz.
Hát röviden ennyi. Rengeteg dolog vár még rám ma, menek is...

Globalizáció

Részlet a Születések c. (amerikai) sorozatból:
egy háromgyerekes pár megtudja, hogy ikreik lesznek, az anyuka így meséli:
"... ezután azt tettük, amit minden rendes szülő tesz ilyenkor. Elmentünk az IKEÁ-ba, vettünk egy mandulás pogácsát, és csak néztük egymást."

A tegnapi tali tízpontos volt. Leszámítva azt az apró kellemetlenséget, hogy odafelé menet tankoltam Veresen, és le volt tiltva a céges benzinkártya. Iszonyat kínos volt, mert pénz sem volt nálam. Végül felhívtam Edinát, aki leszaladt, és kiváltott. Rögtön meg is hívott minket vasárnapra Tarnamérára egy nyárbúcsúztató összeröffenésre Timiékkel.
Az egész kicsengése számomra az lett, hogy a barátok adják az élet savaborsát, és nagyon jó érzés, hogy vannak, akikre számíthatok, és vannak, akik számíthatnak rám. Jó érzés volt menni barátokkal találkozni, jókat locsogni azokkal az emberekkel, akikkel már évek óta egy ösvényen gyalogolunk.
Éjfélkor még nem akaródzott egyikünknek sem indulni haza, de nem volt mit tenni, bezárt az étterem.
Nagyon feldobva jöttem haza, és bár így keveset aludtam, mégis nagyon jól érzem magam a bőrömben.
Ráadásul ma is jönnek barátok, akik azt állítják, a nyár utolsó hétvégéjét feltétlenül nálunk szeretnék megünnepelni...
Bár anyámról mostanában szinte csak jót tudok mondani, azért a mondást most igazán találónak érzem: az élet a barátainkkal kárpótol a családunkért...

Emmaduma

Reggel punnyadunk a kanapén.
Emma:
- Hol van apa?!
- Már rég' elment dolgozni...
- Akkor ki fog ránk vigyázni? - kérdezi felháborodottan.
- Hát én... - válaszolom.
Mire Emma égre fordított tekintettel, szenvedő arccal:
- Jaj neeeee! Már megint teee?

Hát így szeretjük mi egymást... :-)

Egyszerűen nem bírom tovább a meleget. Én a gyík, aki a napot mindennél jobban imádta, aki 35 fok felett volt igazán az elemében, totálisan megsemmisültem ettől a hónapok óta tartó kánikulától.
Minden bizonnyal szerepet játszik ebben a szoptatás miatti rettenetes izzadás, és a rajtam lévő 10-12 kg túlsúly is, de ezzel most jelen pillanatban nem tudok mit tenni, mert izzadás és fogyókúra miatt nem fogom abbahagyni a szoptatást, ez nem is kérdés. Marad a túlélésre játszás, a vágyakozás, hogy végre emberi időjárás támad, elvégre lassan szeptember van...

Milosügyek, ami most nem vese

Tegnap végre eljutottunk Tiához, aki gimis osztálytársam volt, és gyógytornász lett belőle a Heim Pálban (nem mellesleg dévényezik is).
Három gyerekkel bevonatoztunk, és mondhatom remek volt. Végig csacsogtuk az egy órás utat, Milos szundított is egy keveset.
Mama már várt minket az állomáson, elmetróztunk hozzá. Minden ember végtelenül kedves volt velünk. Fel- és leszállásnál is legalább ketten ugrottak segíteni, babakocsit cipelni, gyerekeket le- és felsegíteni. Metrólépcsőzésnél is.
Aztán én eltaxiztam Tiához, hogy megnézze a kismókust.
Szerinte a tónusa egész jó, az öklözés sem olyan vészes, viszont tényleg féloldalas. A jobb kezét bár mindenre használja, van egy fáziskésés.
Az jó, hogy volt születése után koponya UH, mert akkor ez nem agyvérzés, ő inkább egy nagyon enyhe felkarbénulásra gyanakszik, ami születésekor érhette. Végülis nagy baba volt, és gátvédelemmel született, megnyomódhatott a válla.
Egyelőre nincs teendő, hiszen használja azt a kezét, és a mozgásfejlődésben is inkább előrébb van, de ő inkább ránézne 1-2 havonta, mert simán lehet, hogy a kúszással kimozogja, de az is lehet, hogy még jobban elhagyja a jobb kezét (bár mi inkább az előbbi verzióra tippelünk).
Hát ez van, ezek elég jó hírek, szerintem nem lesz itt semmi gond, kicsit oda kell figyelni arra a mancsira...

Egyre többet bír négykézláb, és határozottan kutyázik. Azt hiszem viharos tempóban elindul nemsokára, és akkor jaj nekünk. A játéksarok kizárólag olyan cuccokkal van teli, amik szigorúan ellenjavalltak egy mindenre kíváncsi félévesnek.
Elő a rácsokkal!

Csak én gondolom azt, vagy tényleg van hasonlóság (persze beleszámítva azt, hogy a két képen látható ember között 70 év a különbség)? Amióta ez a gyerek megszületett, és láthatóan egyik rokonára sem hasonlít, azóta bújkál a tudatom mélyén, hogy valakire mégis nagyon hasonlít.

Ma, ahogy egy szundikálásból ébredve felnyitotta a szemét és rámkacagott, valami egészen zsigeri mélységből jövő, borzongató érzés járt át. Mintha Papa nevetett volna rám, örökké vidám kék szemeivel, pufók pofazacskóival, cakkos, kicsit elálló füleivel.

Nem tudom, van-e hasonlóság tényleg, vagy csak én akarom belelátni, mert bárhány év is telt el, és bármennyire is már nem gondolok rá minden nap, azért olyan sajgón fáj a hiánya, mintha sosem akarna múlni. Talán már nem is fog múlni, ott fog jajongani bennem mindig egy kis hang, ami őt hívja egyre csak...

Kajaklub

Hazafelé megálltunk Veszprémben öt éhségtől visító kölyökkel az Olíva nevű étteremben. Jura fejéből pattant ki ez a nagyszerű ötlet, hihetetlen, hogy az ország bármely pontján járva tud 30 km-es körzetben egy jó helyet, amit feltétlenül ki kell próbálni. Az esetek döntő többségében nem csalódunk, mint ahogy most sem.
Életem talán legfinomabb borjúpaprikását sikerült elfogyasztanom, és az sem vett el a dolog élvezeti értékéből, hogy közben Milost kellett távolt tartanom a tányéromtól. Márpedig ő elég elszánt az asztal környékére kerülve, amióta az Óperenciásban megkaparintott egy zsömlét, és elfelhősült szemmel összenyálazta. Rájött, hogy amit mi eszünk, az klasszisokkal jobb annál, mint amit ő kap, azóta hörögve követeli a jussát a tányérom tartalmából.
A pincérek szívből jövő kedvességgel viseltettek kis kompániánk iránt, szemernyi rosszallást sem láttunk a tekintetükben, amikor a Sándor sarjak szelíden bontani kezdték a berendezést. Zárójelben: temészetesen ezt mi minden rendelkezésünkre álló eszközzel megpróbáltuk megakadályozni (szócséplés, könyörgés, fenyegetőzés, zsarolás stb...), remélve, hogy néha az a két szegény disznó is győzhet öt ludat...
Végül jelentősebb anyagi kár nélkül indulhattunk el, egy csodás ebéd emlékével. Ha legközelebb Veszprémbe fújna minket a szél, biztosan megállnánk ott egy ebédre, vagy főleg egy vacsorára. Nagyon el tudom képzelni, ahogy a kis udvaron meleg nyárestén ücsörögve kettesben(!) elfogyasztunk egy kellemes vacsorát, hozzá néhány pohár borral. És közben senki sem visít, próbálja lerántani a terítőt, ördögbotozik, bíbokszozik, somfordál el gyanúra okot adó csillogással a szemében, ordít, hogy kakilnia kell, stb...

Jura reggel fejest ugrott a munkába, és bőven 9 után ért haza, tehát bátran állíthatom, hogy csak egy átlagos hétköznap volt három gyerekkel itthon, mégis azt kell mondjam, öt gyerek után hárommal kacagtatóan könnyű az élet, mondhatni ujjgyakorlat.
Lám és lám, minden csak viszonyítás kérdése...

Szóval összességében nagyon jó kis nyaralás volt ez, az utolsó nap egyöntetűen állítottuk mind a hatan (és talán még Milos is így gondolta), hogy ez a négy nap nagyon kevés volt, simán bírnánk még bármeddig, senki sem vágyott haza kicsit sem.
Na persze Zsófiék esetében komolyan nyomott a latba az is, hogy nekik hétfőtől suli...
És mindenki írja is, hogy kész passz, vége a nyárnak, mostantól dolgos hétköznapok, ovi, suli, munka, stb...
De nekünk még van két hetünk, mármint nekem és a gyerekeknek, mert csak akkor kezdődik az ovi. Persze Jura ezerrel zuhant vissza a melóba, de talán neki is sikerült kicsit pihenni, mert ami azt illeti, elég sokat aludt a nyaralás alatt :-)
Szóval már számolgatjuk, hogy mikor megyünk vissza, de most egy hétre. Szinte bármikor mehetünk, mert rossz időben is tudunk számos programot csinálni, az egész Kis-Balaton arra vár, hogy mi felfedezzük, végső esetben pedig ott van a hatalmas benti játszó.

Milos eléggé elfáradt.
Este fél nyolckor kidőlt, és csak hatkor ébredt. Szopizott egyet, és visszaaludt. Legközelebb fél tízkor kelt...

Tovább hömpölyög a telefon história. Mivel vagyok akkora barom, hogy leszedtem a pin kódot a telefonomról, a "megtaláló" valószínűleg néha bekapcsolta és használta.
Mondjuk a céges percdíjakkal túl nagy számlát nem tudott csinálni, csak maximum ha Egyiptomot hívta több órán keresztül. Így viszont azt általa hívott számok szerepelnek a számlarészletezőn, és lenyomozható a dolog.
Ma le lesz tiltva a sim kártya és a telefon is (szerencsére még megvan a doboz az iban kóddal).
Elég nagy bosszúság, hogy ilyen gerinctelenek az emberek, megnézi a videókat a kisbabám első fordulásáról, a nagy gyerekeim első kétkeréken bringázásáról, és annyi lélek nincs benne, hogy nem csak hogy nem akarja visszajuttatni, de még használja is.

Hát hazaérkeztünk.
Hazafelé még megálltunk Sümegen, pont elcsíptük a várjátékokat, nagyon klassz volt, csak majd' szétfagytunk a süvöltő szélben.
Szombaton a Kis-Balatonra tettünk kirándulást, csodaszép egy hely, az biztos. Sajnos jobbára csak nyafogás volt, így nem tudtuk teljes egészében kiélvezni a dolgot. De a Kis-Balaton Ház remek hely, és a mellette lévő vizes játszótés szuper.
Nekiállok képeket válogatni...

Tegnap végül találtunk boltot is meg gyógyszertárat is (valahol útközben veszett el a mobilom), és délután pancsoltunk a medencében, este pedig bújócskáztunk. Illetve én meg Milos csak sétáltunk körbe-körbe, a többiek bújócskáztak.
Tényleg jó kis hely ez, csak eleinte zavaró a nagymagyarország-matricás fíling, és a falon lévő iszonyat igénytelen képektől is lehet tekinteni, mert ezt maximum nem nézi az ember, minden más teljesen okés.
Bár talám mi vagyunk az egyetlen nagy családosak, nem nagyon néznek ránk elborzadva, az öt gyerek láttán. Mondjuk jó kis csapat is vagyunk, a Sándor banda.
Mára rossz időt mondtak, de egyelőre szerencsére se híre, se hamva. Jó lenne, ha ma is ragyogóan sütne a nap, mert nagyon élvezzük a medencézést...

Jó hírek

Na persze a tegnapi nap bőven tartogatott kellemes meglepetéseket is.
Milos kinövesztette a másik fogát is (bal alsó egyes), és a szerdán előbukkant szúrós kis csücsök őrült nővekedésnek indult. Mire hazamegyünk talán félig ki is nő.
Ééééés, megtanult kúszni előre. Az ágyon, ahol van sok klassz kapaszkodásra alkalmas ágynemű, elég jó tempóban halad.

Rossz hír

Elveszett a telefonom. A vadi új telefonom. Eléggé el vagyok keseredve, a tegnap délutánomat eléggé elrontotta. Jura szerint ez csak egy tárgy, és persze teljesen igaza van, de akkor is le vagyok törve, mint a bili füle...

Élő egyenes adásban jelentkezem az Óperenciás Hotelből.
A leutazás egészen horrorisztikus volt, a Balatonig be volt állva az M7. Persze hogy elfogyott a gyerekek türelme, heten bezsúfolódva a kocsiba, és csak tötyörgés. Másfél óra után hangzott el az első "ott vagyunk már?"
Végre megérkeztünk (3 óra út után), és elfoglalhattuk a szállásunkat (rögtön kiderült, hogy csak egy dolgot hagytunk otthon, ez pedig a tisztasági és gyógyszeres doboz...
Ez a hely tényleg gyerekbarát. Minden kis részlet a helyén van, minden szükséges holmi bekészítve a szobába. Egyetlen probléma, hogy a tisztaság és a pontosság nem túl nagy erényük, a babakád olyan retkes volt, hogy semmi kedvem sem volt belerakni a gyereket.
De ez egy flakon tisztítószerrel megoldható, minden más nagyon rendben van.
Minden helység (tiszta zegzug az egész) megközelíthető rámpán. Én még ennyire akadálymentesített helyet nem láttam.
Az étkező mellett hatalmas játszósarok, és egy külön épületrész is egy hatalmas játszó. Ezen kívül van még oviszoba is, ahol óvónéni foglalkoztatja a gyerekeket.
Minden wc-ben dupla ülőke, kicsit is nagy egyben. Az apartman tökéletes, talán az étkező asztal helyett egy kanapé jobb lenne, de ez csak az én véleményem, másnak simán lehet, hogy bejön így.
Minden apartmannak van egy saját terasz része, a miénk a várra néz, este lónyihogás, szamárbőgés altatott minket.
Mert hogy a birtok külős része villanypásztorral van elkerítve, és ott lovak, szamarak legelésznek békésen. Minden állat szelíd, simán oda lehet menni, és megsímogatni őket.
Az pedig komoly fíling, hogy reggel kimentem a teraszunkra (pisis ágyneműt teregetni), és az út túloldalán legelészett két gyönyörű lovacska.
Van persze medence is, kicsi és nagy, pont megfelelő méretben.
Középen pedig egy hatalmas körben (séta-) bringaút, a belsejében pedig egy klassz kis játszó. A kör szélén padok.
Rengeteg apartmann van, és tekintettel az időpontra mind tele is van, mégis eloszlik ez a sok ember.

Nyugdíjasok, és kettesben nyaralni vágyók számára nem ajánlott a hely, de kisgyerekeseknek egyszerűen tökéletes. Az ár is pont megfelelő.
Ide tuti visszajövünk még.

Mivel Emma lebetegedett, a gyógyszeres doboz meg otthon maradt, most megyünk gyógyszertárba, de csak fele gyereksereggel. Másik fele marad sógyurmázni meg pingpongozni...

Fél éves

Nagylegény!
A mai nap abszolút híre, hogy a félévforduló örömére kinövesztette végre az első fogacskáját. Így most már nem csak fáj ahogy harap, de szúr is (szerencsére cicit nem harap!).
Ez kihatott az alvásra is, két éjszaka óta (hetek óta először) visszaállt a normális éjszakai és nappali alvása.
Éjjel fél ötkor kel, eszik, visszaalszik, és legközelebb hétkor ébred. Hát ezt nagyon meg tudnám szokni.
Nappal alszik 9(10)-12-ig, aztán kb 2-4 között egy órácskát, végül hatkor szundít egy kicsit. Az esti alvás is 8-f9-re tevődött át.

Mozgásban rengeteget fejlődött, erősödött. Forog, minden irányba, hason körbe-körbe húzza magát a kezével, a kúszás helyett pedig feltolja a popsiját, néha sikerül a kezét is kinyújtani, egyegy másodpercre megvan a négykézláb.
A kutyázást elég érdekes stílusban nyomja, felpucsított popsi, könyöklés.

Sokat fejlődött értelmileg, érzelmileg. Határozottan huncut kezd lenni, és ha nem kínozzák fogbajok, akkor igazán mókás kis alak. A fájdalmat nagyon nem bírja (elvégre igazi férfi), fogzás esetén igazi nyavajgózsák.
Vasárnap pedig a haját is levágtuk (azaz elkezdtük levágni, ma fejeztem be), újra villanthat a bébibulin a klasszikus Sándor-féle makifrizkóban...

Súlyra és centire kicsit visszafogta a lovakat, ami már nem is ártott.
Mai mérés alapján kereken 8400 gramm, és 70 cm (már amennyire lehetséges centi mellé állítani egy sajtkukac félévest...)

A gyerekek már úgy-ahogy megtanulták, hogy ha Milos alszik, ne zajongjanak.
Már csak Jura fejébe kéne ezt beleplántálni. Rendszeresen a lihthóf közepén ordítja el magát öblös hangon...

Hát az én gyerekeim nem félenk a sötétben. Tegnap már naplemente után értünk haza, és még sokáig játszottak a vaksötét kertben. Végül úgy kellett őket berángatni...

Shit! A fogzás monnyon le!
Nyavajog, sír, mindig, mindenhol, járókában, babakocsiban, hordozóban, kendőben, kisszékben, ölben, kézben, lóbálva, ringatva, cicin, nem cicin.
Alvásból legkésőbb háromnegyed óra múlva sikítva felsír.
Este kap panadolt.
Szegény feje...
Szegény fejem...

Annyira jó lenne

ha csend lenne
ha nem vonyítana egy éles hang percenként, hogy anyaaaaaa
ha le tudnék ülni a wc-re, és legalább 2 (kettő!) percig békességben végezhetném a dolgomat anélkül, hogy valaki rám rontana
ha végig tudnék ülni a fenekemen egy teljes étkezést
ha nem lenne az egyre erősödő gyanúm, hogy egy cseléd vagyok (bár nem is, a cselédeknek is van néha kimenőjük)
ha megszakítás nélkül fejezhetném be a megkezdett dolgomat
ha nem érezném azt, hogy folyamatosan ételt készítek, és tálalok (elpakolok, stb.)
ha ülve ihatnék egy jó kávét
ha nem kéne éjjelente zombimód pisis ágyneműt és pizsamát huzigálnom házszerte
ha tényleg senki nem szólna hozzám és akarna tőlem valamit
ha nem kéne dícsérnem, szidnom, igazságot tennem, békítenem
ha megírhatnám ezt a posztot együltő helyemben

de akkor ez a poszt nem is lenne, és én sem az lennék, aki most vagyok...

Szombaton én is felültem egy kicsit a lóra. Egyből megrohant az összes régi emlékem, jók is, rosszak is. De nem akartam leégni Jura és a gyerekek előtt, szóval igyekeztem helyt állni.
Nagyjából két perc ügetés után ki akartam köpni a tüdőmet, és elkocsonyásodtak az izmaim. Az összes.
Napokig tartó izomlázam volt. Hát ez, akárhonnan is nézzük hipergáz, nem kéne ilyen lerobbantnak lennem, nem csoda, ha estére mindig meg akarok halni a fáradtságtól.
Így aztán megbeszéltük Jurával, hogy ha megjön a következő fizu, veszek én is egy bérletet, és hétvégente lejárok lovagolni.
Túl azon, hogy jelentősen javulni fog az állóképességem, nagyon jól fog esni heti egy gyerekmentes óra. Lajos sem az a szószátyár típus, nagyjából egész (fél)óra alatt húsz mondat ha elhangzik, és azok is jobbára ilyesmik: "na jó, most ügessünk", csípőn a bal kéz", "kézcsere", stb...
Isssteniii lesz!

Napok óta nem bírtam megnyitni a bloggert. Persze a felére sem emlékszem annak, amit írni akartam...
Mindjárt be is linkelek pár videót szuper lovas Emmáról.

Új telefonom van, hurrá!
Most talán már hívható is leszek végre.
Jura csengőhangja egy kb. 2 éves felvétel, amin öcsi az örökzöld mókuska, mókuska c. bölcsis eposzt adja elő.
Úgy két órát izzadtunk vele, mire a régi telefonról átvarázsoltuk az újra. De sikerült! A végső megoldás az volt, hogy a magyar menüben "felvétel2" néven futó fájlt magyartalanítani kellett, hiszen a szintén magyar menü az új telefonban ezt nem ismerte fel. No igen...

Ezúton is kérem a t. publikumot, hogy amennyiben rendelkeznek a következő számok mp3 változatával, ne habozzanak azt megosztani velem, ugyanis ezeket szeretném csengőhangoknak:
John Paul Young: Love is in the air
Joe Cocker: Summer in the city
Muse: Supermassive black hole
Nickelback: Rockstar

thx

Ez régi már, de csak most került elő a telefonomból.

Megtörtént ez első face to face kontakt a kutya és a bébi között.
Eddig is volt néhány óvatos odanyalintás a járókából kilógó végtagokra, de ma Milos a földön hencsergett, és Chili megrészegülve a simogatásomtól odasündörgött a kiskukachoz.
A játszószőnyeg szélén körömhegyre állva (hiszen arra neki nem szabad lépni) belógatta magát a gyerekhez, egy arcszimatolásra, de Milos azonnal hadiösvényre lépett és egy örömteli kurjantással a kutyára vetette magát.
Egy pillanat alatt belemarkolt az eb üstökébe, és húzta a szájához. Szegény állat próbált volna szabadulni, de Vasmarok Milos szorításából nincs menekvés. A kutya suttogva sikoltozott, nehogy megijessze a gyereket, de azért jelezze, hogy ez neki most nagyon nem jó.
Kimenekítettem szegény jobb sorsra érdemes párát a vérszomjas féléves karmaiból, de közben nagyon röhögtem.
Chili leszűrte a tanulságot, eztán még szélesebb ívben elkerüli a sikoltozó pisiszagú izét, hiába is próbálja az magához édesgetni szebbnél szebb gagyogásokkal.

Ez a negyedik lecke. Előző órán elkapta a ritmust, és azóta közel tökéletesen üget...

Kicsit úgy telt ez a hét, mint ha egy nagy csomó mindent összeturmixoltak, és fejemre öntöttek volna. Itt voltak a nagyok is, de teljesen összevissza jöttek, csináltak programot, és ez behabarva Jura munkaügyi kulminálódásával azt eredményezte, hogy 10-11 körül értek haza minden nap.
Persze kizárt, hogy Emmáékat ilyenkor időben lefekvésre bírjam, és ez magával görgetett egy csomó egyéb problémát is, úgyis mint a végső fáradtságtól való megbolondulás utolsó stádiuma, ami sikoltozós rohangászásban csúcsosodik ki.
Milos pedig határozottan meg van kattanva, napközben szinte egyáltalán nem alszik, este is jóval később fekszik le, közben pedig keserű felhanggal azt hajtogatja: bábábábábábááááá.
Csöppet sem bánom, hogy végre péntek van, és a jövő hét rövidkésre ígérkezik, legalább is ami a szívás részét illeti.

Szombaton megkapta az első kiskanál almáját (HIPP bácsi főzte neki). Hát nem aratott nagy sikert, jobbára inkább csak fintorgást váltott ki a dolog. Vasárnap újra megpróbáltuk, a helyzet ugyan az. Döbbenten nézett rám, és én ezt meg is értem.
A kaja eddig ciciből jött, folyékony volt, édes, és közben anyához símultunk, aki a fejünket símogatta. Most meg jönnek ezzel a furcsa izével, ami kissé savanykás, furcsa az állaga, meg a szájba jutása is, és a műanyag etetőszékben kell ülni mindeközben.
Video is lesz, ha Jurának lesz kis ideje felrakni a youtube-ra.

Véget ért az éves pihenőm. Hát igen, anyám kibulizta, hogy hamarabb jöjjenek haza, így öt nap lett az egy hétből.
Jura persze ma estére már elígérkezett egy baráti összejövetelre, szóval egyből full üzemmódra kapcsolhatok. Én simán bírnék még egy hetet, az összes lelkifurkám abból áll, hogy még mindig nem igazán hiányoznak. Persze a sok eltervezett dolobgól szinte semmit sem csináltam meg, néhány bevásárláson és garázspakoláson kívül (az meg muszáj volt, szerdán lomtalanítás).
Nagyon jó volt az együtt eltöltött 3 nap is, de ezt is kibírnám még egy hétig simán, vagy bármeddig.
Szóval vegyesek az érzéseim, az persze kétségtelen, hogy jó lesz végre magamhoz ölelnek az én okos nagy gyerekeimet is...

Bréking nyúz

Emmának kiesett a foga. Szám szerint a hetedik. Hova siet ez a gyerek?

Haszontalanságok

Jura hősiesen elvállalta ma a felvigyázást Milosra, amíg fodrásznál voltam. Bármennyire is igyekeztem, pont úgy jött ki a lépés, hogy túl kevés alvás után pont akkor ébredt fel a gyerek, amikor nekem indulnom kellett.
Jura nagyon szépen megoldotta a dolgot, hiszen a gyerek egész heti háromnegyed órás nyűgadagját fogta éppen ki.
Végül elaltatta, ami szintén nem könnyű egy olyan gyerek esetében, aki cicin alszik el.
Szóval minden szempontból tízpontosan teljesített.
Amikor hazajöttem, mégis arról panaszkodott, hogy nem érezte hasznosnak magát ebben a két órában.
Hát mondom velkám az életemben. Pontosan erről szoktam beszélni neki, és eddig ezt nem is értette. Hiszen ő becsüli, nagyra értékeli az én itthoni munkámat, és ennek alkalmasint hangot is ad . Ha fáradtságról panaszkodom, soha nem mondja, hogy nem lehetek fáradt. Soha nem vár el tőlem többet, mint amennyit a magam kedvéből tennék.
Mégis az embernek néha támad olyan érzése, hogy haszontalan. Itthon nincs olyan mértékű visszacsatolás, sikerélmény, mint pl egy munkahelyen. Senki sem vereget hátba, hogy ejjj, ez igen, milyen szépen levezényelted azt a bevásárlást a három gyerekkel (vö: ejjj, micsoda remek kis prezentáció lett ez), vagy hejj, de ügyesen leszerelted a hisztiző kölköt (vö: hejj, de diplomatikusan oldottad meg ezt a helyzetet a problémás külföldi ügyféllel), esetleg tyűű de szépen elzsonglőrködsz a mosással, teregetéssel, kajacsinálással, elpakolással, kifestőzéssel, szoptatássa egy időben hat dologra koncektrálva (vö: remek teljesítmény volt egyszerre havi zárást, üzleti terveket, auditálást egyszerre megcsinálni), stb, stb...
Itt nincsenek kollegák, tanúk. Az egyetlen dolog amin észrevehető, hogy jól csinálod a dolgod, hogy nincs semmi észrevehető.
Vagy ahogy dédanyám mondta mindig: édes lányom, a házimunka csak akkor látszik, ha nem csinálják.
Ez egy aprócska lépés Jura fejében annak megértése felé, hogy miért is panaszkodom néha arról, hogy olyan haszontalannak érzem magam (noha tudom, hogy hasznos vagyok).

A mostani szoptatásnak egyetlen aprócska hátránya van. Konkrétan klimaxos tüneteket produkálok. Izzadok, mint kurva a templomban egy sörösló. Eddig röhögtem anyámon, aki egészen váratlan pillanatokban elvörösödött, és a tarkójáról csorogni kezdett a víz, most pedig felváltva lihegek vele.
Azt írják, legkésőbb a szoptatás befejeztével elmúlik. Remek kilátások. Ez, ismerve Milos cicifixációját, úgy az érettségiére meg is valósul.

Ahhh máj gád
Gyermek egy fél órája alszik, Jura most ért haza egy zsák mexikói kajával. Nincs kétségem affelől, hogy a mennyországban vagyok....
Tévézni fogunk, és közben quesadillas-t és tortilla chipset fogunk falni. Mert megérdemeljük!

Henyehegyek

Emma és Iván ma reggel megkezdte az első hivatalos mamánál nyaralását. Ha minden igaz, egy hétig csak egy gyerekes leszek. Istenem, micsoda nyugalom és béke szállt a házra...
Kanapén heverészés, tévézgetés, maratoni belelavós szopik, csudaklassz.
A mai nap a teljes lustálkodásé, a házimunkát sem viszem túlzásba, majdnem félig bepakoltam a mosógépet.
Holnap jön a takarítónő, és végre úgy tűnik, egy óránál tovább rend és tisztaság is marad a házban. Deszarnekem, deszarnekem...
A lelkem mélyére nézve állítom: egy hangyabokányit sem hiányoznak. Nagyon jó érzés messziről imádni őket.
Lehet, hogy Jura kiveszi a pénteket, három napig csak mi ketten leszünk, és persze Milos, aki végre fél év óta először megérdemli, hogy a két szülője ájulásig imádja, csakis őt.
Na persze a két lókötőt sem kell sajnálni, nyilvánvalóan egy hét alatt tükörsimára lesz nyalva az alfelük, a mama által.

Nagyon durva jégeső volt ma este. Borsónyi jég kopogott, mint a sörét, szó szerint leszakadt az ég. A gyerekek sikítozva rohangáltak, még Milos sem aludt, csak nézett nagy szemekkel.
Hét helyett fél kilenckor aludt el.
Holnap kárfelmérek...

Kúszik. Hátrafelé, mint egy kis kerge hernyó.
Pürrög is, nyálat habosít nagy gonddal, ettől úgy néz ki, mint egy nagyon vidám veszett kisróka.

Szóval az utolsó pillanatban, konkrétan szombat reggel mégiscsak úgy döntöttünk, hogy ott alszunk Szilvásváradon. Jól döntöttünk.

Végül maradtunk a La Contessá-ban, és nagyon nem bántuk meg. Kaptunk egy csinos szobát, és bár nem hirdetik mellkas döngetve a nagy gyerekbarátságot, mégis hófehér kisherceg ágy várt Milosra, a fürdőben pedig első osztályú babakád.

Ebben a szállodában minden nagyon rendben van (főleg ha az ember nagyvonalúan elnézi a neobarokk berendezést).

Miután kissé zilált idegekkel érkeztem meg a három gyerekkel, Jura nagyvonalúan bejelentett a wellness-be egy masszázsra.

Maga Szilvásvárad valóban csodaszép, de engem (antiszoc vagyok, na, ez van) a mérhetetlen mennyiségű embertömeg elrészimsztett. Konkrétan a kisvasútra fel sem fértünk (pedig kettőt indítottak), volt szerencsék viszont oda-vissza vagy háromszor megjárni az ország szerintem legszutyvadékabb bazársorát, ahol még írmagját sem találtuk egy normális árusnak sem. Fröccsöntött bóvlitenger.

Mivel tömeg volt, és irdatlan hőség, visszamenekültünk a hotelbe, ahol betámadtuk a wellness részleget, és hosszasan pancsoltunk a jakuzziban. Milos egy angyal volt, a medence partján üldögélt a babakocsijában, és vagy másfél óra hosszat beszélgetett a rongyijával.

Este gyertyafényes vacsora ötösben, aztán ájult alvás. Ki akartuk próbálni a fürdőszobánkban lévő szaunát, de mire bemelegedett, mi kidőltünk.

Másnap végtelen jófejségemben egyedül vittem le a két nagyot az uszodába, Jura addig szusszant egyet, aztán indultunk Kecskemétre, meglátogatni a táborozókat.

Remek kis út volt, remek kis hétvége.

A fátyol vízesést pedig megnézzük majd egy túristarettentő esős őszi napon.

Táviratilag
Hasrafordult tök egyedül.
Megyünk Szilvásváradra Juráért.
Ha nem lenne még kása az agyam helyén, ebből egy szép kis haikut lehetne rittyenteni...

Minden bizonnyal oka van annak, hogy kifogtam ezt a török átkot. Igazából simán csak el kéne fogadnom, hogy nagyon rosszul jártunk a szomszédunkkal. Mérges vagyok magamra, mert felbosszantom magam a fasságain. Ideges leszek, és emiatt a gyerekekkel veszekszem.
Miért is ne sikítozhatnának, meg kiabálhatnának a pancsolóban (főleg hogy nem egész nap csinálják)? Miért kéne csendben játszaniuk a saját kertünkben? Miért is félek én attól, hogy beszól a hülye vén kurva szomszédasszony? Simán csak tennem kéne rá magasról. Úgy se jó neki soha semmi...

Levonva az első hármasban töltött hét tanulságait, azt kell mondjam, sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Na persze őrülten fárasztó, és voltak tébolyult részei is, de összességében nagyon remek az egész.
Nagyon bevált a matricás jutalmazó rendszer, lelkesen gyűjtik őket a kis füzetükbe. Igyekszem tartani egy napirendet is, és sokfelé megyünk. Ezt persze legfőképp szegény Milos szívja meg, mert valahogy mindig az ő alvásidejében kell indulni.
Szerintem ez a hét is szuper lesz, már most van egy csomó programunk.

Filmklub

Harry Potter és a félvér herceg
Elkövettük azt a hibát, hogy tegnap éjjel megnéztük.
Tömören csak annyit tudnék róla írni, hogy két és fél órás kinlódás. Aranyeres panaszokkal rendelkezőknek semmiféleképpen nem ajánlom, még akkor sem, ha HP fanok.
Tulajdonképpen a Ron Weasley-t alakító srác és a CGI viszi a hátán az egészet (ja, és Luna is remek volt). A többiek jobbára csak kinlódnak és ripacskodnak. A Levandert játszó lány dermesztően rossz színész. Amikor a tóból előmásznak a Gollam imitátor infernusok, már határozottan kínos az egész.
A könyvet rendesen meghúzták, mint az várható volt, komplett szálakat hagytak ki belőle, és ezzel nincs is probléma, jó érzékkel csinálták csak valahol mégis megakadt a könyvadaptáció és az önálló film határmezsgyéjén az egész.
Jura, aki nem olvasta a könyveket arról panaszkodott, hogy alig értette az egészet.
Elolvastam egy csomó kritikát, és mindenhol istenítik a filmet, szóval azért én is írok néhány jó szót is.
A vizual effektek tényleg zseniálisak, a kamaszos szerelmi szálak kedvesek és viccesek, Ron és Luna pedig nagyon jó, és Roxfort világa most először volt olyan, amilyennek én eredetileg elképzeltem. A Lumsluck-féle emlék vonal pedig még jobb, mint eredetileg a könyvben. Nagyon akarok még jót írni róla, de nem megy. Pedig ez a kedvencem a hét közül.

Olyan nagy lány már.
Pelus és cumi nélkül alszik, és kétkeréken bringázik... Olyan bakugrásokkal haladunk most, hogy csak lesek. Hat maradandó foga van, és még kettő mozog. És olyan rettenetesen pimasz, hogy a piaci légy hozzá képest etikett tanár.
Minden hétre jut valami döbbenet és ámulat, tényleg fel fog nőni, nem tityitotyi, világban bizonytalan kis ember, hanem egy ember növendék...

Ezt már régen le akarom írni, és mostanra félig el is felejtettem, szóval:
A múltkor a HVG-ben, (vagy a Figyelőben) volt két olyan cikk, ami félig-meddig engem is érint. Az egyik az volt, hogy a volt pasim eladja a cégét (vagy megvesz egy másikat, esetleg mindkettő, ezekkel már akkor is bajban voltam, mikor még együtt éltünk, sosem tudtam követni, hogy éppen melyik céggel merre zsonglőrködik).
A másik hír pedig az volt, hogy lebontják az Illatos úti dzsumbujt. Hát igen, ott pedig egy röpke ideig laktam. Na az frankón egy nagyon durva hely volt, de talán említenem sem kell, hogy nem a cégeladós (vagy vevős) pasimmal laktam ott...

Emma már régóta rágja a fülemet, hogy menjünk lovagolni. Hát ma mentünk is. Nagyon izgatott volt, saját bevallása szerint először kicsit félt, mert magas volt a ló, de aztán felbátorodott. Csillogó szemmel ült a nyeregben, és ment körbe-körbe.
Utána még egy fél óra múlva is mondta, hogy még a lábában érzi a lovaglást. Tudom miről beszél, ezek felejthetetlen dolgok, 7 éve nem ültem lovon, de tisztán emlékszem az érzésre.
Azt hiszem én is veszek néhány emlékezet-frissítő órát, és ez lesz a mi csajos dolgunk. 1-2 év múlva talán kimegyünk kettesben terepre, csak mi ketten.
Iván ment egy kört, de őt annyira nem érdekelte a dolog, sokkal jobban izgatta, hogy kamerázhasson, meg a ronda kis keverék kutyákat piszkálhassa, akik a pajta árnyékában hűsöltek.

Öt hónapos

Kereken 8000 gramm. Hosszra még 70 alatt, majd megmérem.
Új tudománya a hasról hátra forgás. Igazából ezt már legalább egy hónapja tudja, de eddig csak véletlen volt, mostanában egyre tudatosabb. Látni viszont csak ma láttam először.
Egy zsáknyi felvételem van arról, hogy Milos cukin kaparászik, rágcsál, méláz, ééééés nem fordul. Kamera elrak, anya kimegy, visszanéz, és a kis mókusfül hanyatt fekve reklamál. Ugyanis nem szeret hanyatt lenni...
Ma reggel viszont láttam, és délután filmre is vettem. Kicsit Blair Witch Projekt jellegű a felvétel, mert már fordulás közben kapcsoltam vissza a kamerát egy mesterlövészt megszégyenítő gyorsasággal...

A jelleme továbbra is imádnivaló, ha létezik cukisági faktor, akkor az már így is a maximumon volt, most viszont már kileng a mutató. Hosszasan énekel, gajdol, gurgulázik, és nagyon próbál kúszni, de az az őrületes súly csak nem mozdul. Viszont körbeforogni kiválóan tud erőteljes oldalazó karmozgással.

Tápláléka továbbra is csak anyatej, eredeti, gyári csomagolásból fogyasztva.

Három cumitlan gyerek.
Egy nagy korszak zárult le a mai nappal. Tegnap este Iván is letette a cumit, kapott is helyette egy traktort a Cumitündértől.
Azt hittem nem gondolja komolyan, mert tegnapelőtt este ugyan cumi nélkül aludt el, de reggel kicsit szopogatta. Meg is beszéltük, hogy ő még vár egy kicsit. De legnagyobb megdöbbenésemre az oviban cumi nélkül találtam. Egész nap nem cumizott. Háát akkor rakjuk ki este a cumit a Cumitündérnek.
Úgy is lett, és bizony nagy szerencséje van a Cumitündérnek az éjjel-nappali Tescóval, mert így munkából hazafelé jövet beszerezhette a traktort.
Szóval van három cumimentes gyerekünk. Ebből kettő ráadásul tökéletesen ágy- és szobatiszta is.
Sejtettem, hogy előbb-utóbb felnőnek...

Iván tegnap elbúcsúzott Heni nénitől. Szerencsére őt nem viseli meg ennyire ez a dolog, mint Emmát...

Emma tegnap kirakta a Cumitündérnek a májszijait, hogy az elvihesse a szegény gyerekeknek.
A szívem szakadt meg, ahogy készült erre. Felkutatta az egész házat, minden cumit kicsit megszopogatott, és elköszönt tőle. Írtunk is egy levelet a Cumitündérnek, hogy biztosan naaagy ajándékot hozzon, bár csak három májszit talált. Lefekvéskor még sírdogált kicsit, hogy le kellett volna fényképezni a májszikat, hogy legalább képe maradjon róluk, így megígértem neki, hogy lefényképezem.
Este simán elaludt cumi nélkül, éjjel kettőkor kelt csak, mert szomjas volt. Akkor lementünk a konyhára, és kiderült, már ott járt a Cumitündér. Hozott neki egy hatalmas bocit.
Reggel picit sírdogált, ellopta Iván cumiját, és kicsit megszopogatta, de hamar el lehetett terelni a figyelmét. Nagyon büszke vagyok rá, de ez azért mégsem egy nagyon vidám poszt, mert látom, hogy milyen iszonyatosan nehéz neki ez most. Tudom, ha megcsinálja óriási sikerélmény lesz neki, és igyekszünk is erre koncentrálni.

Azért ezt a tolatóradart még szoknom kell...
Nagyon tuti négy ponton érzékelős cucc, mindenfele lát, arra is, amerre nem kéne. Először nem tudtam mi csipog tolatásnál, gondoltam csak nem vagyok én teherautó, de aztán rájöttem, hogy a radar az. A kertben (szinte az egyetlen hely, ahol tolatni szoktam) teljességgel használhatatlan, mert hisztérikusan csipog minden kóbor tujára, bokorra, fűszálra, épp csak a kezemre nem csap.
Első pár alkalommal fürgén kipattantam a volán mögül, mondván biztos van ott valami, nem vettem észre, de hát nincs semmi, akkor meg mire csipog?! Talán Iván buherált a garázsban egy láthatatlanná tévő gépet, és most valóban ott hevernek a biciglik, rollerek, kistalicskák az útban, csak én nem látom?!
Ja nem, csak egy nagyra nőtt gaz nyúlik be az útra...
Most már ügyet sem vetek a csipogásra, csak úgy ne járjak, mint a farkast kiáltó pásztorfiú...

Íme egy elégedett ügyfél...

Éééééés:




Egy vérbeli szakács egész lényével főz...

Végre megvan a kisautó! Hétfőn elhozhattuk. A légkondi nem nagyon működik, gázt kell bele töltetni, így aztán lehúzott ablakokkal jöttünk vele haza Győrből ezer fokban. Az nem volt fincsi...

De holnap este ez is megoldódik, és akkor minden tökéletes lesz. Nagyon kényelmes, belül tágas, bár az elektromos kéziféket még szoknom kell, állandóan a tárolórekeszt kaparászom induláskor.

A képen nem látszik, de az egész teteje üveg, nagyon klassz.

Még sosem volt ilyen élénk színű kocsim, mindig csak szürke meg fekete, igazán tetszik.

És ahogy Iván egyből megjegyezte, nincs rajta dísztárcsa, előbb-utóbb az is kerül rá...

Emma elbúcsúzott Andi nénitől. Állítólag egész nap a nyomában volt, ráakaszkodott, mint egy kis bogáncs, árnyékként követte. Andi néni altatta, de mikor elment onnan, Emma felébredt, és ment utána.

Itthon aztán eltört a mécses, hosszasan zokogott, hogy ő Andi nénit akarja.

Meg is értem, Andi néni csúcsklasszis óvónéni. Mindig vidám, kedves, mindenen kacag, még akkor is, ha rossz a kedve. Olyan, mint a napsütés.

Én is szívből sajnálom, hogy itt kell őt hagyni.

A Sándor-féle hipochonder-gén
Jura örökíti a lányaiba. Jura is rettenetesen hipochonder, de Zsófi túltesz rajta. Egészen idáig azt hittem, hogy őt nem lehet überelni.
Tévedtem...
Emma tehetséges tanítványnak mutatkozik. Minden egyes alkalommal aggódva hív a wc-hez, kisdologhoz, nagydologhoz, hosszasan elemezni kell, és biztosítani róla, hogy teljesen egészséges.
Azonkívül a hányás kiemelt szerephez jutott (akár csak Zsófinál), miden falat előtt meg kell esküdni, hogy nem fog tőle fosizni. Pláne nem hányni.
Reggelente hosszasan húzogatja az alsó szemhéját, hátha piros. Ezt addig csinálja, míg a végén tényleg vörös lesz a szeme. Akkor viszont halálos aggodalomba esik.
Sorolhatnám még...
Eleinte vicces, később bosszantó, végül halálosan idegesítő...
Egyetlen reményünk, hogy Zsófinál már enyhül a dolog. Szóval röpke nyolc évet kell kibírnunk...

Négykor keltem a viharra, Milos fél ötkor csatlakozott, és egészen kivételesen nem is akart visszaaludni. Jura öt körül levitte, de aztán mondtam neki, hogy hozza vissza, hátha álmos, megszoptatom.
Jóízűen bekajált, de nem volt álmos. Csak hatkor aludt vissza. Addigra már mindketten alaposan felébredtünk.
Mivel kávét sem ihatok, most érzem, hogy ráfejelek a klaviatúrára...
Még szerencse, hogy azért ez nem mindennapos eset...

Úgy nézem Milos karja kezd ekcémásodni. Pedig ő tényleg csak anyatejet kap, még vizet sem. Én nem iszom tejet, csak azt a decit, amit a (koffeinmentes) kávéba rakok. Banánt sem eszem.
Ivánnál akkor kezdődött, mikor anyatejen kívül mást is elkezdett enni.
Igaz azóta van ez, amióta beraktam a nagy kádba a nagyok mellé a Gabi habfürdős vízbe....

Annyira bénák vagyunk néha, komolyan mondom... Ezen már csak röhögni lehet.
Andi néni, Emma kedvenc óvónénije ma van utoljára júliusban, tőle ma akartunk elköszönni. Lázas izgalommal készülődtünk, Jura tegnap még az Árkádba is elment vásárlási utalványért, meg a kreatív boltba díszpapírért.
Késő este hajtottunk, ragasztottunk, díszítettünk, rajzoltunk. Ma reggel (mivel ugye nincs kocsim még mindig) testületileg felvonultunk az oviba, útközben még virágot is vettünk, vittünk fényképezőt is. Mindez természetesen zuhogó esőben.
Andi néni?
Ja, Andi néni délutános - világosított fel Márti néni - tízre jön csak...
Ott toporogtunk, háromnegyed kilenc van, Jurának kell a kocsi, délután is Timiék hozzák el a gyerekeket, akkor sem tudok menni Andi nénitől búcsúzkodni.
Így aztán megkértük Mónika nénit, hogy segítsen Emmának átadni a virágot, kártyát, és fényképezze is le őket, otthagyjuk a gépet.
Vert seregként vonultunk le a színről, Jura még jól el is késik, mert minket még haza kellett hoznia...

Már két napja pelus nélkül alszanak, minden baleset nélkül. Megérte kivárni a megfelelő pillanatot...

Nem tudom mijafrancér vagyok ilyen nyugtalan már tegnap óta... Klasszikus kellemetlen események (orvos, vizsga) előtti izgulás, csak most nincs előreláthatóan semmi ilyen.
Emma is meg van zakkanva, miattam, vagy tőlem függetlenül ő is attól a titokzatos "valamitől", nem tudom...
Nyilván nyomaszt ez a rohadt kocsiügy is, még mindig nem kaptuk meg a kocsit, ha hívjuk az embert csak valami homályos magyarázkodást kapunk. Ő szeretné, ha még használhatná a kocsit, amíg meg nem kapja a másikat.
Hol él ez? A seggfej...
Jurának persze még a fülén is meló folyik ki, nincs ideje hívogatni az embert. Tényleg jó lenne már ezt a dolgot lezárni, mert nyilván ez is szerepet játszik a feszkóban.
Jura úgy érzi, az ő kudarca, hogy nem tud rendesen odahatni, hiába mondom neki, hogy jobban szeretem én őt így, még ha később is lesz meg a kocsi, mint ha egy vérparaszt lenne, aki kiütné az embert a kocsiból...
Nem nagyon merem kérdezgetni, hogy beszélt-e már velük, mert azt úgy veszi, hogy őt cseszegetem. Tényleg utálom ezeket a szitukat, az az egy vígasztaló van benne, hogy mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy egy csapatban játszunk, és ha össze is vitatkozunk olykor-olykor, hamar tisztázzuk, hogy nem egymással van bajunk...

Jura nem tud eljönni szabira a nyáron, talán csak egy-egy napra. Nem terveztünk nyaralást, de azért jó lett volna egy hét együtt itthon...