Készülünk, készülünk

Miloska nagyon várja már, hogy iskolás lehessen.
Jövő héttől járni fog az új tanító nénijéhez iskola előkészítőre. Valójában azt fogják csinálni, amit a waldorf ovis nagycsoportosok csinálnak suli előtt, mivel Miloska nem waldorf oviba jár.
Ennek örömére elkészült a krétatartója. Ez csak 4 szín, elsőben hat méhviasz krétája lesz majd (meg talán másik 6 henger alakú). Finom puha flanelből varrtam, a finom puha kis kezecskéjébe ez illik.

Januári évszakasztal

Kicsit elmaradtam vele, nem volt időm Télkirályt készíteni, még mindig a Karácsonyi díszek voltak fent. Ma reggelre leesett a hó, elérkezettnek láttam az időt megcsinálni a januári díszítést.
Télkirály uralkodik a fagyos világon, a föld alatt, gyökerek között pedig kis manók alszanak, várják a tavaszt (ami nagyon remélem, hogy hamar eljön, turbó csinálnom kéne a tavaszi virágbabákat).

Vizsgaidőszak vége

Szerdán megírtam az utolsó vizsgámat, már épp ideje volt, teljesen ki voltam purcanva. Estére jól le is betegedtem, bár az élet nem állt meg, menni kellett Cseperedőre, másnap pedig Miloska meghívta három kis barátját az oviból. Olyan volt, mintha három visító aranycikeszt engedtem volna szabadjára a házban. Nagyon édesek voltak, és nagyon fárasztóak. Birkóztak, mint a kölyökmacskák, tigrisbukfenccel szelték át a nappali légterét. Fénykép nem készült, mert bizonyára mind elmosódott lett volna.
Éjjel aztán Miloska velünk aludt - még szerencse -, éjfél előtt nagyon elkezdett hánykolódni, rugdosódni. Amikor felült nyeldekelve, már tudtam, hogy ennek fele sem tréfa, felkaptam a gyereket, és mint a szélvész, kironahtam vele a fürdőbe.
Majdnem ki is értünk, a wc-deszkára, és elé a földre terítette a rókaprémet... Az anyaság maradandó pillanatai nem az ovis anyáknapi ünnepség fülledt, izzasztó, könnypárás melegében születnek a kisszéken gubbasztva, lopva az órára sandítva. Az igazi pillanatok akkor születnek, mikor tartod az okádó gyereket a wc fölé (próbálsz nem belelépni az addig keletkezett tócsába), látva az izzadt, értetlen, félig alvó kis fejét, amint hányás közben is magyaráz valami érthetetlen katyvaszt. Amikor lemosdatod, félreülteted, amíg a fürdőt sikálod, várva, hogy jön-e még újabb roham.
És aztán mikor magadhoz öleled az ágyban, ő bújik, és azonnal visszaalszik, tudván, hogy vigyázol rá.
Másnap persze úgy ébredt, hogy kutya baja, annyira emlékezett csak, hogy "olyan gyorsan szaladtam vele, mint a rakéta", és hogy megdícsértem, milyen ügyesen a wc-be hányt.

A vizsgaidőszak margójára

Hiányzom nekik, látom én. Ki ki a maga vérmérséklete szerint fejezi ezt ki. A reggeli őrületben esély sincs normális időt tölteni együtt, este meg már sokszor alszanak, mire hazaérek. Milos azokban a ritka órákban szinte rám van szívódva, csókolgat, és érzelmektől fűtött hangon vall szerelmet percenként (velem alszik - és közben oldalba pisil).
Emma pedig sírósabb, felváltva kéri számon rajtam a "régi jó szolgálatkész" anyát, és várja boci szemekkel, hogy mikor kerül sorra. Amikor épp nem átkoz, mert rútul mással foglalkozom, akkor pedig ezt kapom:

Bájos nyelvtani, és pragmatikai anomáliák tárháza :) Benne van a kis kamasz lelkének minden vívódása...

Iván... hát Iván nem tudom. Ő tökjól elvan, ha megkérdezném, biztos azt mondaná, hogy hiányzom neki, de amíg minden reggel alaposan elmondom, hogy mi lesz, hogy lesz, ki hozza haza (általában babysitter) és mikor, ki vigyáz rá itthon (mama), és mikor érek haza (amikor már alszotok), és ez így is van, addig ő teljesen nyugodt.

Anyasági percek

Az érzés, amikor arra ébredsz az éjszaka közepén, hogy a gyerek oldalbabrunyált, megfizethetetlen. Minden másra ott a mastercard.
Mondjuk a lepedő alig lett nedves, mert szinte teljesen rajtam feküdt, így kettőnk pizsamája szívta fel a pisi javát...

Már csak két vizsgám van hátra, írom a köszönőbeszédemet, mintha legalább is az Oscart készülném átvenni...

Aki még idetéved

Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy miért is nem írok ide szinte soha.
Történések vannak, hát persze, kinél nem. De a gyerekek nőnek, és egyre inkább olyan dolgok merülnek fel velük kapcsolatban, ami az ő intim magánügyük, nincs jogom kiteregetni az internetre.
Pedig sokszor nagyon tanulságosak. Emma serdülése, Iván autizmusa, nagy gondolatok kis tettek - leginkább.

A jelszavam, igazat, vagy semmit, leginkább a semmiben merül ki mostanában, pedig fejben azóta is írom ezt a blogot rendületlenül :)

Nehéz éven vagyunk túl Jurával, márfél éves munkahelyváltási hercehurca most kezd normalizálódni, van végre új munkahelye, jól érzi magát, érdekes a munka is, ezért kezd ő is kissé magához térni. A házasságunk soha nem látott újradefiniálódáson van túl, nem mondom, hogy egyszerű menet volt, de a közös túlélésünk függött tőle. Túlontúl egyenlőtlen volt az életritmusunk, széttartó mindennapjaink, eltérő szociális közegünk.
Kevéssé szépen fogalmazva: nála a multis agyelborulás, nálam a gyeses befordulás.
Próbálnék erről vicceset írni, de nem volt vicces cseppet sem. Én úgy éreztem, hogy eltűnök, feloldódom a család nagy tudatában, megszűnök önálló személyiség lenni. Ez pedig csak boldogtalanságot hozhat magával.

A feminista blogok adták meg a választ a problémáimra, és feltámadt bennem a túlélés ösztöne. Az, hogy beiratkoztam az egyetemre, az utóbbi évek legjobb döntésének bizonyult. Tulajdonképpen több posztot (vagy legalább egy sajátot) megérne a téma.
Írtam már róla, számomra ez a suliba járás egy egybefüggő szellemi orgazmus. Olyan perverziókkal fűszerezve, hogy még a vizsgaidőszakot is imádom. Jó érzés napokig ülni a könyvtár csendjében, szép lassan bekebelezni a tudást, és aztán a vizsgán engedni kifolyni a tollamon keresztül a papírra. Imádom a Neptunon megjelenő üzeneteket, szinte csupa ötös.
Kissé zavar, hogy semmiféle lelkiismeret-furdalást nem érzek, hogy napokig csak reggel találkozom a gyerekekkel, mert este már rendre alszanak, amikor hazaérek.
Imádok kilépni a könyvtár kapuján zárás után erre:

És imádom a suli súlytalan problémáit. Minden félévben van egy hülye tanár, nyilván van erre valami titkos, egységes iskolai szabályzat. Bárcsak egész életemben ilyen problémákkal kellene megküzdenem... Persze tudom én, hogy egy munkahely azért más, ott vannak valódi problémák, nyomasztó helyzetek, az egyetem viszont maga a súlytalan felnőtt-lét, a kint is vagyok - bent is vagyok kellemes állapota. Megkockáztatom, ha huszonévesen kerülök felsőoktatásba, egész máshogy gondolkodtam volna erről. Nagyon jókor jött ez, és nagyon jól választottam.

Hogy ez mennyivel, sokkal-sokkal könnyebb, mint gyereket nevelni, küzdeni a háztartás, családi logisztika agyrohasztó mocsarában, az kimondhatatlan...

Olyan ez, mint valami aggregátor, ami nyomja belém az energiát, amiből aztán lehet napokig eléldegélni. Most jöttem csak rá, mennyire energia-hiányos voltam az elmúlt években, szinte csakis adtam, feltöltődni pedig esélyem sem volt. Mitől lett volna? A "finom, nőies hobbiktól"? Pótcselekvés...
Jöjjön ide a nagy szent maszlag az anyaság csodáiról. A gyerekek sok örömet adnak, de tízszer annyi energiát és odafigyelést szívnak is le (különösen a nem tipikus fejlődésű (régebbi szóval: normális) gyerekek). És lássuk be, egyáltalán nem is dolguk nekik, hogy a szüleiket feltöltsék, az a dolguk, hogy kis ragadozóként magukba szívjanak mindent, amit csak lehet, hogy felnőhessenek. Jól is van ez így.
Lényegesen jobb és őszintén jobb anyának érzem magam, amióta nem áldozom fel a teljes lényemet a Nagy Szent Anyaság oltárán. Megint vicces vagyok és lendületes, laza és széles mosolyú...