Kössünk zoknit

Idén is voltam kötős táborban, három nap tömény kötés, csacsogás, pihi a csajokkal. Mert megérdemlem. Ezt a zoknit kötöttem ezalatt:

A zokni leírása következik, elég zavarosan.

Én 2,5-es tűvel kötöttem, de úgy tűnik, a kettes tű az ideális számomra. Emma zokniját már azzal kötöm.

Felszedtem 64 szemet 4 tűre (lehet magic loop-al is csinálni szerintem). Kötöttem egy valamekkora passzét fordított sima-fordítottal. Szemjelőlőt kell tenni a kör elejére, hogy ne vesszen el az ember.

Ezután jött körbekörbe egy csomó sima, próbával döntöttem el, hogy mekkora legyen.

Itt jön a rafkós sarok rész.

A szemjelelőlő után kötünk 16 simát, megfordulunk, és fordítottal kötök 32-t. Ezután most csak ezt a 32 szemet kötöm oda-vissza 30 soron keresztül.

Sima sorokat így kötöm: átemel, sima, átemel, sima, stb

Fordított sorokat: átemel, és végig fordított.

Így fog kinézni:

Sarok alá forduló rész jön, bocsi, de angolul, így jobban értem:

R1: sl1, k18, ssk, k1, turn

R2: sl1, p7, p2tog, p1, turn

R3: sl1, k8, ssk, k1, turn

R4: sl1, p9, p2tog, p1, turn

így tovább, amíg 20 szem lesz a tűn

10 sima, új tű, 10 sima, befordulok, és oldalról felszedek 17 szemet (a sarokból is, hogy ne legyen ott luk), jelölő, körbekötöm a félretett szemeket kötésjelölő, felszedek a másik oldalon is 17 szemet, és lekötöm a maradék tizet az eredeti kötésjelölőig.

Kötök egy sima kört.

Ezután simán kötök a szemjelölő előtti 3 szemig, ott k2tog, k1, szemjelölő, kötök a köv szemjelölőig, k1, ssk, és végigkötöm.

A köv. kört végigkötöm simán, aztán megint fogyasztós kör jön. Egészen addig, amíg nem lesz megint 16 szem minden tűn.

Akkor a fogyasztós körben a jelölő előtt is fogyasztok egy szemet (k2tog, k1), és utána is (k1, ssk). háromszor, vagy négyszer, fel kell próbálni, lehet, hogy elég a 3 fogyasztós kör, ekkor 13 szem marad minden tűn. (4 fogy. után 12).

Ezután simán körbekötök a lábujjak kezdetéig.

A lábujj-fogyasztás:

A zokni két oldalára teszek jelölőt, és előtte (k2tog, k1), és utána (k1, ssk) is fogyasztok, majd jön egy kör sima, addig, amíg 10 szem nem lesz minden tűn (összesen 40), (ha 12 szemmel indultam, akkor 9 legyen minden tűn). Ezután már nincsenek sima körök, egymás után jönnek a fogyasztós körök, amíg 5 szem nem lesz minden tűn (vagy 4).

Két tűre veszem az egészet (felső-, és alsórész), és kitchener stich-el befejezem.

Málnaszörp

Virág receptje alapján készítettem idén a málnaszörpöt, jóféle püspökszilágyi málnából.
10 kg málnát összekevertem 5 kg cukorral, botmixerrel pépesítettem, és hagytam egy éjszakát pihenni.
Másnap szembesültem a ténnyel, hogy csak a babavarráshoz használt csőgéz van itthon. Sebaj! Én nem 4 l vízzel higítottam a pürét, hanem kb a felével, mert nem fért az edényembe (így is kettőben volt elég hely).
A csőgézből cuki kis hurkákat tömtem, a két végét IKEÁs csattal összecsatoltam egy fakanál felett, és úgy lógattam fel fazekak fölé. Első körben csak borkősavat tettem bele, a szörpöt üvegbe töltöttem, és szerencsémre a konyhapulton felejtettem. Van, amikor a lustaság kifizetődő, ugyanis reggelre az összes üvegből felhabzott, és kifutott a cucc.
Összeöntögettem az egész trutyit a legnagyobb, 20 l-es fazekamba, és egy zacskó nátrium-benzoátot feloldottam forró vízben, belekevertem a szörpbe, és úgy öntöttem vissza az üvegekbe. A biztonság kedvéért (természetesen csakis azért) még nem vittem le a pincébe.
De ezek már jól viselkedtek, szép csendesen pihentek a válogatott boros-, és sörös üvegeikben.
Így esett, hogy egy csomó üveg málnaszörp költözött a pincébe az akác-, és bodzaszörpök mellé.
Mindazonáltal nem ez lesz feltétlenül a kedvenc munkám, két napig úgy nézett ki a konyha, mint egy vágóhíd, szinte mindent ragacsos, piros cucc borított, és nagyjából egymilliárd muslica.
Képet nem készítettem, mert a végére már nagyon elegem volt az egészből :-)

Zölddió lekvár

Ettetek már? Én még soha, és őszintén szólva nem is vágytam rá. De idén nyár elején nagyon szembejött, és mivel sosem késő, belevágtam.
Van nekünk egy diófánk, ami ehetetlen diót terem. Vastag a héja, alig van belseje, pucolhatatlan. Évről évre a kutyák ropogtatják el a lehulló termést.
Gondoltam, hátha zölddió lekvárként jobban tudnám hasznosítani, és kiderült, igazam van.
Eszter receptje képezte az alapot. De mivel ő befőttnek készítette, én kicsit változtattam rajta, hogy lekvár lehessen.
Június közepén szedtem a diót, kb 2 kg-t. Levagdostam a két végét, és nyolcszor átszúrtam hústűvel. Durván spriccel, vigyázni kell vele. Ezután két hétig áztattam, naponta többször cseréltem rajta a vizet. A diók nagy része szép fekete lett az áztatás végére.
Ezután ecetes vízben feltettem főni (1 l vízhez 1 ek 10%-os ecet kell), és csak főztem, és főztem, és főztem. Amíg puha nem lett, egy óra biztos volt.
Elkészítettem a szirupot Eszter receptje alapján ( a cukormennyiségen módosítottam):

1 kg zölddióhoz:
0,5 l víz
0,5 kg cukor
12 szem szegfűszeg
fél citrom héja levágva, csíkozva
egy narancs héja levágva, csíkozva (nekem a 2 kg dióra csak 1 narancs jutott, így is jó volt)
kis darabka egész fahéj

Beleraktam a diót, felforraltam, 5 percig rotyogott, elképesztő fűszeres karácsony-illatot árasztva. Egy nap pihi. Aztán másnap, és harmadnap megcsináltam ugyanezt.

Így nézett ki:

Aztán a harmadik felfőzés után leszűrtem, a diót botmixerrel pürésítettem, visszaöntöttem rá a szirupot, egyet rottyantottam rajta, és üvegbe zártam (szárazdunsztban hűlt ki).

A végeredményt nem fotóztam, mert annyira nem vagyok jó, hogy ennyire ronda dolgot képes legyek gusztusosan tálalni (konkrétan úgy néz ki, mint amit az ember viszontlát a wc-ben egy közepesen komisz gyomorrontás után), de nekem elhihetitek, az íze elképesztő. Fűszeres karácsonyi íz, kellemes dióízzel, és egyáltalán nem keserű. Megéri belevágni, és türelemmel végicsinálni, mert az eredmény nagyon különleges. Jövőre több dióból fogom csinálni, és teszek el befőttnek is, nem csak lekvárnak.

Munkaügyek

Na erről a témáról szívesen írtam volna azon melegiben, és menet közben, de sajnos jó ideig hírzárlat volt Jura részéről. Néhány nagyon közeli barátunkkal osztottuk csak meg.
Februárban felmondott Jurának a Sanyi.
A sokk leírhatatlan volt, részemről legalábbis. Nem titok, egykeresős család vagyunk, és mindenki ismeri a mostani munkaerő piaci horrort.
Éppenséggel Jura is váltani akart már, iszonyatos volt már a stressz, teljesen le volt már amortizálódva. De három gyerekkel, ház-, és kocsihitellel az ember bizony nem tud ugrálni.
Igazán jó feltételekkel küldik el, szeptember végéig még dolgozhat ott, kap végkielégítést is.
Ahogy az első dermedtségen túljutott, ezerrel belevágott a munkakeresésbe. Külföld is bekerült a pakliba, elég jók a kapcsolatai.
Most augusztus jön, eltelt hat hónap, és nincs semmi. Holnap kezd az új ember Sanyinál, egy hónap betanulás, és szeptemberben bár még állományban lesz, nem kell bejárnia.
Én nagyon erősen hiszek abban, hogy valami sokkal jobb vár ránk. Talán nem anyagilag, de az nem is baj. De most már nem bánnám, ha lenne valami kézzelfogható dolog. Valami alakul, lehet, hogy saját vállalkozást indít, illetve ha tényleg nem kerül állásba, akkor muszáj lesz. Ez persze anyagilag erős nadrágszíj-meghúzás, de itthonról dolgozhatna, aminek én nagyon örülnék.
Az elmúlt hat hónap egy nagy utazás volt. Az addigi óriásinak tűnő problémák eltörpültek, szinte nevetségessé váltak, és a kapcsolatunk megerősödött. Persze ha tehetném, akkor inkább egy Karib-tengeri házasságterápiát választottam volna, nem ezt, de nincs mit tenni, ezt dobta a gép.
Talán hülyeség ezt mondani a legnagyobb bizonytalanságban, de soha nem álltunk ennyire stabilan, én olyan asszonyi erőket fedeztem fel magamban, amiről csak hallottam, erre kiderült, bennem is megvan.
Kősziklaként tartani egy család lelkierejét nem kis feladat, de szívből jön. Könnyű egy ennyire nagyszerű emberben hinni, mint Jura.

Én is leráztam magamról a pelenkaszagot, tizenegy éve vagyok itthon, nevelem a gyerekeket. Első lendületemben jelentkeztem a gyógypedagógiai főiskolára. A pontok miatt tavasszal újraérettségiztem, és különös döbbenetemre igen jól sikerült, 94%-os lett, és az érettségi elnök dícséretben részesített. Hogy lássátok, nem a levegőbe beszélek (és mint tudjuk, imádok dicsekedni), íme:

És  hogy ne csak a magam érdemeit soroljam:

Számomra mindig is az egyik legvonzóbb tulajdonsága az elképesztő esze volt, na tessék, most már papírja is van róla :-)

Tehát, ha egészen véletlenül belebotlotok egy gazdasági vezető álláslehetőségbe (nemzetközi pénzügyi tapasztalat, felsőfokú angol, orosz, spanyol nyelvtudás), ne habozzatok felkeresni :-))

Milos víz alatt

Milos második napon megtanult merülni. Onnantól kezdve csak erre volt hajlandó, kamikáze módon több időt töltött a víz alatt, mint fölött :-)

Nyaralás

Nem titok, hogy két SNI-s gyereket nevelünk a háromból, ez pedig szükségszerűen hoz magával egy tényt, mi nem úgy működünk, mint egy "átlagos" család.
Aztért is a karmocskák, mert az "átlagos család" működése számomra misztikus ködbevésző álom. Nagyjából úgy képzelem el, mint egy gyermektelen pár a gyerekes életet. Keringenek a neten vicces kis szösszenetek a gyerekes létről, és egészen biztos vagyok benne, hogy a gyerektelenek túlzásnak tartják. A gyerekesek meg röhögnek, mert ők tudják, hogy minden pontjuk igaz, és ami eddig nem történt meg velük belőle, az meg fog.

Na térjünk csak vissza a nyaralásra. Évek óta nem nyaraltunk, ötösben pedig még soha (leszámítva azt a rossz emlékű tagyoni hétvégét.)
De most idén a gyerekek már nagyon nyúztak, adódott egy nagyszerű lehetőség, nagy levegőt vettünk, és belevágtunk. AVarázsuszi, ahova a gyerekek úszni járnak, családi nyaralást szervezett. Egy klassz szállodában, délelőtt úszásórák, délután szervezett programok, hasonló korú gyerekek.
Teljességgel reménytelen vállalkozás volt. Milos már a második napon nyígni kezdett, hogy haza akar menni, és nagyjából ezzel a lendülettel beizzította a legrosszabb ADHD-s formáját. Hisztis, volt, zsarnok, akaratos, totális figyelmet igényelt, lehetőleg mindkettőnk részéről. Ennek megfelelően tulajdonképpen egy programon sem tudtunk igazán részt venni. Magyarázhattam volna, hogy velünk ez van, meg az van, de egyszerűen nem akartam.
Számomra a legnagyobb döbbenet az volt, hogy mennyire kizáródunk mi a "normális életből". Emma persze folyamatosan nyígott, hogy ő a többi gyerekkel akar lenni. És igaza is volt, de mi képetelenek voltunk erre.
A legnagyobb kontraszt az utolsó napon volt, amikor egy gyönyörű helyen bográcsoztunk mindannyian. Anyukák locsogtak, néha ránéztek a gyerekekre, apukák fociztak. Mi pedig mindketten szolgálatban voltunk, ahogy az már lenni szokott. Emma rögtön az elején eltűnt, végig a gyerekekkel játszott, neki teljesült a kívánsága.

Nem részletezem tovább, nem érdemes, rengeteg tanulságot levontunk a dologból.
Először is, alkalmatlanok vagyunk a szervezett programokra.
Másodszor alkalmatlanok vagyok "normális" családok számára szervezett programokra.
Jelen helyzetünkben az ADHD sokkal nagyobb problémát jelent, mint az autizmus.
Annyira különbözőek a gyerekek igényei, hogy teljesen felesleges közös programot szervezni, legalábbis ilyen hosszan.
Tehát külön kell elvinni őket nyaralni. Legfőképp Emmát, aki a hétköznapokban leginkább háttérbe szorul a fiúk miatt, és a legelemibb igénye sérül, a normális élethez való joga.
Szombaton volt mentorszülő esetlmegbeszélés, nagyjából erre a következtésre jutottunk ott is.

Jöjjön itt néhány kép, mert voltak azért szuper pillanatok is
Eger:

Eger, egy jellemző kép, a telefonomon keresem, hogy hova is kell mennünk:

Fátyol-vízesés, senki semmit sem akar, de azt főleg nem, amit a többiek:

Hazafelé még egy kis defekt is becsúszott:

Visszatérés

Én nem annyira szilveszteri, hanem inkább alkalom szülte fogadkozó vagyok, amikor elér egy pontot bennem az elhatározás, akkor azt tett követi.
Az elmúlt fél évben olyan rengeteg dolog történt velünk, hogy nem tudtam blogosítani, talán először esett meg velem, hogy egyszerűen csak magamban forgattam. Fejben íródtak a posztok, de aztán valahogy mégsem kerültek gépre.
Azt hiszem ezek a posztok most már tényleg kikívánkoznak, visszaszoktatom magam a blogírásra, már csak terápiás céllal is :-)