BUÉK

Ez az év nagyon remek volt, és szőrmentén végiggondolva csupa-csupa jó dolog történt, rossz nem is jut eszembe. Jobban pedig nem akarok belegondolni, mert biztos eszembe jutna valami, de hát végülis annyira rossz nem lehet, ha csak hosszas gondolkodás után kerül csak elő a fejemből.
Rengeteget utaztunk idén, ez volt szerintem a legutazósabb évünk, a három éves böjtöm után bizony ránkfért.
Fogadalmat most sem teszek, csak amit évek óta, minden felesleges, elromlott kacatot kihajítok. Sok sok köbméter lomtól szabadultunk már meg így.
Egy szó, mint száz, jó ez így nekem (megkockáztatom: nekünk), soha rosszabb évünk ne legyen!

BÚJJÉK mindenkibe minden jó jövőre!

Két napja

olyan kellemesen jó, úgy látszik ennyi idő kellett a gyerekeknek, hogy átrendeződjenek itthonlevésbe. Ma is csupa henyélős, főzögetős, netezgetős nap van. Voltunk okmányirodában is, személyit csináltatni a nagyoknak, Ivánnak parkoló kártyát, ott is csupa jófejek voltak, egy óra alatt végeztünk. Addig itthon Jura és Milos békés egyetértésben játszottak, Miloska épp csak ki nem lökött hármunkat az ajtón, mikor indultunk, hogy húzzatok már, apa csak az enyém lesz, hurrá.
Tegnap kedves barátok felvilágosítottak, hogy csirkét nem lehet szilveszterkor enni, mert elkaparja a szerencsét, vagymi, ezért ma csináltunk csirkepaprikást, és holnap csak "tegnapi maradék lesz", nem főmenü.
Ez most így kellemes, ilyen maradhatna, ezt elviselném bármeddig. Iván egész nap az új fülesében jön-megy, most elmentek fodrászhoz, arra húzta a sapkát. Lehet, hogy tényleg jót tesz neki a kevesebb zaj, sokkal nyugodtabb. Remélem azért hajvágásnál le lehet róla imádkozni, és nem kell Erikának körbenyírnia.

Fülesmackó

Az autizmus mesék blogon olvastam erről, és tényleg remek ötlet, füles az érzékeny hallású gyerekek számára. Rögvest fel is kutattam, és még aznap meg is rendeltem innen. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy még aznap postára adták a fülest, mert ma meg is kaptuk.
Íme a büszke tulajdonos:

Ivánduma

Anya, jól gondolom, hogy a Jézuska az egy kis maci?

Már megint, még mindig autizmus...

Hogy nekem mi az autizmus?

Sok-sok vicces, bosszantó, szívszorító pillanat.

Az, amikor üvölt, és sikít, hogyha a kikészített ruha nincs sorrendbe rakva. Minden nap pontosan ugyanúgy, ugyanabban a sorrendben. Ha nem a trikó van a legtetején, kész, vége, elromlott a nap.

Az, amikor bármiféle műszaki berendezéshez úgy nyúl, mintha legalábbis ő tervezte volna.

Az, amikor egyik pillanatról a másikra elkezd vihogni, és ész nélkül szaladgálni, miközben ordít.

Az, ahogy a lábát rázza, amikor izgul.

Az, hogy akkor van béke, ha a nap katonás rendben zajlik.

Az, ahogy ha már végképp nem bírom, és rákiáltok, felsikít, aztán a saját éles hangjától megijedve a szájára tapasztott kézzel mered rám tágra nyílt szemekkel.

Az, ahogy elpusztulnék a fáradtságtól egy vele töltött nap után.

Az a rettenetes lelkiismeret-furdalás, hogy néha egyszerűen nem bírom elviselni a saját gyerekemet.

Az az igazságtalanság érzése, hogy nem lehetünk soha egy átlagos háromgyerekes család.

Az a folyamatos mérlegelés, magyarázkodás.

Az a mérhetetlen ragaszkodás, ahogy belém csimpaszkodik.

Az a végtelen bizalom, amivel hiszi, hogy én el tudom neki magyarázni a világot, hogy soha nem nevetem ki.

Az örökös kihívás, minden percben, hogy jobban megértsem, mit miért tesz, vagy fog tenni, hogy egy lépéssel előtte járhassak mindannyiunk békességének érdekében.

Az, ahogy néha rákiált másokra: "te nem az én fejemben élsz!"

Az ahogy kaszkadőrt megszégyenítő ügyességgel ugrál.

Az, hogy tizenöt betű tudással elolvassa a szerszámkatalógusban, hogy "most akkumulátoros változatban is kapható".

Az, hogy csendben megtanulta a másodikos matekot is.

Az, ahogy akar. Jó akar lenni.

Az, hogy tudom, neki jó lenni iszonyat nehéz, olyan, mint hegyeket arrébb hordani, pusztán mentális energiákkal.

Az, hogy számára a világ ijesztő, kiszámíthatatlan rengeteg, ahol a fények, zajok, bántóan élesek.

Az, hogy mások számára ő ilyen.

Az, ahogy egy osztálytársnője megkérdezte tőlem, mi baja az Ivánnak, mert vihogott, sikítozott, és teljes testében rángatózott. Izgult a karácsonyi műsor miatt...

Az én gyerekem, én szültem, emlékszem, amikor kibújt erre a világra. Félig még bennem volt, mikor már torka szakadtából ordított. Mintha tudta volna, mi vár rá. Mérhetetlenül büszke vagyok rá, és mérhetetlenül aggódom érte. Forog bennem ez a dolog, teszem a dolgom, telnek a napok, sokszor jó lenne, ha olyan sírós fajta lennék, jól kisírnám magam, és jobb lenne. Azt mondják az okosok, ez egy gyász-folyamat. Dolgozom rajta, vagy ahogy az angol mondja: work in progress, addig meg valószínűleg teleírom a blogomat ilyesmikkel :-)

Az a pár ritka, nyugis pillanat :-)

Az új családtag

Maszat...

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz szerezni egy kismacskát. Végül csak került egy, nem icipici cicababa, kb. 4 hónapos, de nagyon szép. Kicsit még fél, de Emma már kezelésbe vette, és szelidíti.

Az első pár napot kell túlélni, amíg megszokik nálunk, utána már könnyebb lesz, neki is, nekünk is.

Szóval újra macska van a háznál, megjegyzem ideje volt, a garázsban kezd egérszag lenni...

Szünidő

Hétfő óta szünet van nálunk az iskolában. Igen kemény, mert Iván hajlamos a teljes szétcsúszásra.
Most vezetem be azokat a dolgokat, amik megkönnyítik az életünket, és Iván dolgát.
Lassan egy hete írjuk a naplót. Mivel az autista gyerekeknek nehéz felidézni a velük történt eseményeket, nehéz ezeket térben és időben elhelyezni, segít nekik a minden nap írt napló.
Itt a miénk két napja:

Minden nap két oldal, délelőtt és délután, vagy iskola napokon iskola, és otthon. Felülre dátum kerül, kékkel bekarikázva a hétköznap, pirossal a hétvége. Felül  jelöljük még, hogy az adott nap hányadik a héten.
A dátum alá kerül a hely-ikon (iskola, vagy otthon).
Alá egy-két esemény, rajzolva, és írva is, mellé pedig a fejecske, ami a hangulatát jelöli az eseménynek. A fontos dolgok nyomtatott nagybetűkkel vannak írva. Az egész lefekvés előtt 5-10 percet vesz igénybe, és azon túl, hogy napi levezetésnek is remek, kezdi megteremteni a tér- és időbeli folytonosságát az eseményeknek. Nagyon élvezi :-)

A másik rendszer, amit bevezettünk, a kuponozás. Mivel számukra (és megkockáztatom nem csak az autistáknak, hanem általában a gyerekeknek) az idő szétfolyik, nem behatárolható, nem túl megfogható, hogy na akkor tévézhetsz, internetezhetsz. Az autistákat ez rettenetesen bestresszeli, ez nálunk egy mindennapos konfliktus forrása. Tegnap hirtelen felindulásomban bevezettem a kuponrendszert. Íme:

Minden olyanért, amikor jól viselkednek, kupont kapnak. Megpróbálom egyensúlyban tartani a dolgokat, főleg Iván számára fontos, hogy nagyjából belátható feladatot kapjon, képes legyen normálisan viselkedni. Emma természetesen simán nyomja, vele lehet rugalmasabban csinálni, de Iván rendesen küzd. Hatalmas akarat van benne, és képes komolyabb rohamokat is leállítani, egy net kupon reményében.
Mivel békét és nyugalmat szeretnék a szünetben, iszonyat feszesen kell tartanom a tempót, szinte a teljes nap le van bontva 20 percekre.
Nekem ez kín és keserv, mivel alapvetően egy rendszerezetlen, rögtönzős típus vagyok, ez a katonás fegyelem nekem véres verejtékkel megy csak, de ha ez az ára annak, hogy ne úgy nézzen ki a családunk, mint egy zárt osztály, muszáj megtenni. Péntektől Jura és Milos is itthon lesz, az egy kicsit nehezebb menet, hiszen plusz két (:-) gyereket kell irányítanom. Lehet, hogy Jurának is bevezetem a pihenő kupont :-))

Már megint Mörfi

Sejthettem volna már tegnap, hogy ez bizony vihar előtti csend. Minden olyan jól alakult. Jura kivette a hétfő, keddet, hogy a maradék elintéznivalókat elintézzük.
Vasárnap kissé aggódtunk, mert nagyon nyavajgós volt a banda, de végül hétfőn senki sem ébredt betegen.
Napközben egy csomó dolognak a végére jártunk (végre megvettük a padlószőnyeget a hálónkba), estére pedig színházba mentünk.
Gyanúsan remekül ment minden.
Parkolóhely a színház előtt, időben odaértünk, még egy pezsgőt is meg tudtam inni. Felújított nézőtér kényelmes székekkel, habkönnyű, kellemes darab, utána pedig egy remek vacsora a Klasszban. Ismét pezsgőt, és bort ittam. No nem sokat, csak éppen nagyon kellemesen éreztem maga.Éjfélre értünk haza, emelkedett hangulatban, tervezgettük a mai programot.
A mennykő hajnali négykor csapódott be, alig három óra alvás után (ami alkoholos állapotban feleannyinak tűnik). Miloska felsírt. Ötig felváltva itattam, és őriztem. Akkor kiderült, hogy lázas. Lázmérő keresés, lázcsillapító adagolásának a neten való kikeresése, stb...
Sejthettem volna... Az egyenleg egy csak annyira beteg gyerek, hogy rendkívül nyűgös legyen, hosszas várakozás a gyerekorvosnál, Jura pedig ül a gép előtt, és dolgozik...
Fél óra múlva indulunk a többiekért. A sok eltervezett program dugába dőlt, és csak azért nem vagyok másnapos, mert igen jó pezsgőt és bort ittam.

Ivánduma

Milos szétrombolta Emma Lego repülőjét. Emma magából kikelve mondja neki:
- Milos! Soha, de soha ne nyúlj az én dolgaimhoz!
Mire Iván:
- Inkább azt mondd neki, hogy "never, ever, ever". Mert nem ért magyarul.

Haladunk!

Hatalmas sikerélményben volt részünk tegnap. A szokásos Mikulás bulin voltunk Edináéknál, most csak a "kis" csapat volt jelen, 9 gyerekkel. Ebből csak az én kettőm fiú, a többi lány. Iván nagyjából egy óra alatt meg szokta unni, a gyerekekkel, bármennyire is régi, közeli barátok, soha nem játszott. Számítógépezett, vagy elkunyerálta valamelyik felnőtt telefonját, és azzal foglalkozott, de nagyon gyorsan nyígni kezdett, hogy vigyük haza.
Ehhez képest végig(!) jóízűen játszott a többiekkel, remekül érezte magát, az ipad-re oda sem bagózott, és haza sem akart jönni négy óra ott töltött idő után sem. A többieknek is feltűnt, hogy micsoda változás állt be, dicsérték Ivánt, mennyire kinyílt, milyen beszédes és játékos lett.
Kimondhatatlanul büszke vagyok rá, és elmondhatatlanul hálás Zsuzsa néninek, bármit is csinálnak a foglalkozásokon.

A Nagy Logisztikai Projekt

Vannak olyan időszakok, amikor az átlagosnál is nehezebben sikerül megszerveznem a napjainkat. Ilyen ez, mikor egy hónapja bejelentkeztem az Én-könyv készítő foglalkozásra, majd kiderül, hogy senki sem ér rá vigyázni a gyerekekre. Jura "céges elvonuláson" (ennek már a neve is halálosan bosszantó), anyu a húga ezüstlakodalmán vidéken, Judit dolgozik, a lánya pedig korizik. Még szerencse, hogy van tarcsiban egy pót-beugrós-tartalék bébiszitterem is, aki szerintem megőszül mire hazaérek, de nem tudok mit tenni.
Délután pedig Mikulás ünnepség Edináéknál, éppen csak hazaesek, összerakom a gyerekeket, és spuri.
Legyen már karácsony, és múljon is el, de gyorsan...

Pamuya

Ezt a kendőt elég régóta kötöm. Hosszú, kalandos útja volt. A minta a ravelry-ről származik, fonal Bucillától. Igazi kézzel festett gyönyörűség. Sajnos kevésnek bizonyult, de Buci volt olyan kedves, és festett nekem még egy motringot (a kis képek a színhelyesek).

Igazi élvezet volt minden sor, hatalmas (2x1m) kendő lett belőle, igazi téli estékre való. Imádom!

Játék

Nem szoktam ilyet, mert általában ezeket a játékokat szimplán vírusmarketingnek tekintem. De Juci számomra egy nagyon különleges személy, és múlt hétvégén végre alkalmam volt vele személyesen is találkozni.
Pontosan olyan kedves ember, mint amilyen szépek a babái.
Waldorf babát mindenki egy kicsit máshogy készít. Ez is a lényege, szívből kell jönnie. Juci babái és manói messze a legjobban tetszenek, természetesen beleértve a sajátjaimat is. Míg én saját kútfőből varrogatok, addig ő elment, és a legnagyobbaktól tanulta ki a babavarrás rejtelmeit.
Aztán a saját szája íze szerint alakította át, és ettől még szebbek lettek, ahogy azt szombaton megtapasztaltam.
Megbeszéltük, hogy januárban elmegyek hozzá pár alkalommal, és megtanít igazán szép babát és manót varrnom. Már nagyon várom, talán mondanom sem kell :-)
Szóval itt van Juci játéka, ismerjétek meg ti is! :-)

Mikulás

Rettenetes rossz szülőként csak a múlt héten döbbentem rá, hogy az ajándékba kapott wellnesst pont mostanra szerveztem le. Így történhetett, hogy december hatodika engem egy hotelszobában ért, és nem otthon. Vasárnap felkerekedtünk korán, és átmentünk Bécsbe. Csatangoltunk vagy három órát, vettünk egy kis vásárfiát, ittunk eszméletlen finom forralt bort, meg gyümölcsös puncsot, és mikorra elviselhetetlenné vált a tömeg, és kockásra fagytunk volna, szépen visszaültünk az autóba, és eljöttünk Herceghalomra. Nagyon furcsa egy hely, idejét sem tudom, mikor voltam utoljára Magyarországon igazi szállodában, hát én teljesen elfelejtettem, milyen "klassz" is a magyar vendéglátás. Rögtön a becsekkolásnál kuncogtunk egy sort, mikor elmagyarázták nekünk, hogyan is működik a kártyás szobakulcs, majd a vacsoránál voltunk kicsit kínban, mikor néma csendben kellett enni. Vagyis nem kellett volna, de milyen lett volna már, ha csak én hangoskodok. Értem ezalatt a nevetést, mert akkorra már már rendesen leborogattam magam pezsgővel. Ült mellettünk egy család, apa, anya, kb. 6-7 éves kislány. Esküszöm, még a gyerek is úgy viselkedet, hogy ihaj. További két gyerekkel találkoztunk a három nap alatt, azok is mind példásan viselkedtek. Engem ez különösen rosszul érintett, legalább löktek volna fel véletlenül egy poharat, vagy valami, egy kis hiszti... De nem... A tegnapi napot erős henyéléssel töltöttük, a jakuzziból átmásztunk a szaunába, onnan egy másik szaunába, majd vissza a jakuzziba, aztán szaunák megint, végül masszázs. Én újra bepezsgőztem, majd vacsora. Jót tett nekünk, sokat beszélgettünk, rengeteget nevettünk, egyszerűen tökéletes nap volt. Űgy tűnik Jura is elengedte végre azt a nevetséges elképzelését, hogy a pihenés alatt feltétlenül kell csinálni valamit, legalább egy kis városnézés, vagy ilyesmi. Rávilágítottam a nyilvánvaló tényre, miszerint a jakuzzi és a szauna közötti távolság megtétele bőven megfelelő testedzésnek minősül. A mi esetünkben legalábbis. Otthon mama és Judit tartotta a frontot, a Mikulás szerepében is mamát láthatta a nagyérdemű, az előre összekészített cuccot elhelyezte a megfelelő ablakban. Mama for presidet!

Advent

24 kicsi filcelefántból álló csorda masírozott be a bölcsibe, hogy bekerülhessen a zsákokba.
Gyapjúfilcből, hímzőfonalból, fagyöngyből készült a kültakaró, és rízsből a belbecs.
Cukik, dögönyözhetők. Az ujjaim rommá szurkálva, de megérte.

Minden napra...

Egy jó élmény. Arra gondoltam, hogy advent alkalmából minden nap meglátok valami jót, ami aznap történt velem. Szerencsém van, még válogatni is tudok. Érdekes, de nagyon sok ilyen vezetés közben történik velem. Például a suli felé menet szoktam látni egy rókát az út mentén. Nem olyan satnya, girhes, koszlott jószágot, amilyet általában lát az ember, hanem mesebeli lompos farkú, fényes szőrű, rőt színű állatot. Szinte zavarbaejtően értelmes tekintettel néz az emberre, de lefényképezni nem hagyja magát. Vagy a minap esett meg, bogy a bölcsi felé menet nagy dugó támadt (kb. ezer fős kisfalu), és amikor odaértem láttam, hogy egy fehér kiskutya szaladgál a kocsik között, teljesen halálra rémülve. Több kocsiból is kiszálltak, volt aki még a kocsiajtót is nyitva hagyta, és próbálták becserkészni. Kosztümös, tűsarkúban billegő üzletasszony és egy rettentő koszos melós, akinek valami mezitlabas cigi lógott hanyagul a szája sarkában próbálták bekeríteni, miközben egy fekete ruhás, kendős anyóka hessegette ki a teli szatyrával a busz kerekei alól. Minden autós, buszsofőr, teherautó vezető állt türelmesen, senki sem anyázott, dudált, vagy vágódott ki a sor végéről kiló hússzal. Jó volt látni, hogy az emberekben igenis van még emberség, türelem, segítő szándék, meg ha csak egy rettegéstől tágra nyílt szemű kis kutyáról is van szó, és igenis össze tudunk fogni, bárki bárkivel egy olyan ügyben, amihez nem fűződik érdekünk.