Jura hétfő óta Varsóban van, mostanában ér haza. Én azóta egyedül gyűröm velük a napokat, és három fontos felfedezést tettem.

Először is reggel sokkal hamarabb és nyugodtabban kész van mindenki. Bár fél nyolckor kell indulni, hétre mindenki felöltözve, megreggelizve, megfésülve ücsörög.

Másodszor képtelen vagyok nyugodtan aludni Jura nélkül. De a gyerekek is rosszabbul alszanak ilyenkor, Miloska, akinek még nincs időérzéke, mindig csak apát keresi.

Harmadszor pedig reggel hajmosás közben hirtelen azt éreztem, hogy milyennek érezném az életet három gyerekkel, ha négy, vagy több lenne. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha van x számú gyerekem, akkor x-1-el nevetségesen könnyű.

Szóval reggel nevetségesen könnyű volt három gyerekkel. Eljátszottak egymással a nappaliban, miközben én ráérősen hajat mostam, és egyáltalán nem kellett izgulni miattuk.

Jó volt nagyon, jó három gyerek anyukájának lenni, és ma reggel különösen az volt...

Nagyon hosszú, és főleg rengeteg képet tartalmazó szülinapi poszt...

Ugyanis szombaton szülinapom volt, de a dolgok egészen máshogy alakultak, ahogy azt előzőleg szerettem volna.

Ébredéskor Ian Sommerhaldert láttam meg félmeztelenül, masnival átkötve szembesültem a ténnyel, hogy mivel Jura előző este tapas-vacsizott, nyilván későn jött haza, így lúzerségem végső bizonyítékaként jófejségemet megcsillantva felkeltem én Miloshoz (hajnali öt óráról beszélünk).

Mondjuk Jura is hamar ébren volt, nyolckor már a három gyerek visításától megtört szülők csapatát erősítette.

Nem sokkal később kiderült, hogy meglepetés-program vár rám ezen a jeles napon, mikor is krisztusi korba léptem.

Egy utalvány várt ízléses borítékban, egész napos kényeztető wellness programra, este romantikus, gyertyafényes, pezsgős vacsora egy szép kis étterem teraszán, ahol a langy koranyári szellő érzékien simítja végig hamvas bőrömön, meglebbentve az új Karen Millen selyemruhámat.

Izé, Jura kibökte, hogy igazából Zsófinak ma meccse van a sulijában, és nagyon számít ránk, valamint Danit is elhoznánk másnapig. Mivel anyu érettségi dogákat javított, és nem tudtuk bébiszittelésre kényszeríteni, öten vágtunk neki az útnak.

Először beugrottunk egy falubeli lovastanyára, hogy időpontot kérjünk Emmának.

A tanyához vadvirágos szegélyű út vezetett...

Végül hosszas autókázás után eljutottunk Zsófiék sulijába, amit eddig én csak kívülről láttam. De most be is mentem, és izé hűűűűhaaa és jáááájanyám, valamint aztakurva! szerelem első látásra.

Amint lesz évi négy millám gyerekenként, azonnal ide fogom járatni a gyerekeimet, de frankón attól a szent pillanattól fogva. Ez az iskola minden, amit én egy iskolától elvárok, sőt, őszintén szólva még egy kicsit több is, ami nagy szó az én elvárásaim esetén.

A legtávolabbi pályán folyt a meccs (softball), és a hosszas sétáért az elképesztő látvány kárpótolt:

Kicsit olyan volt, mint belecsöppenni egy amerikai filmbe. Az én három gyerekem a kilátásra kevéssé fogékonyan, a meccsre még annyira sem kíváncsian öt perc után randalírozni kezdett, így leballagtam velük az általános iskola játszóterére.

Ami hát basszus így nézett ki (a teljes udvart gumiőrlemény lapok borították):

Az én gyerekeim azonnal vad játékba kezdtek:

Az épületek, termek nyitva voltak, a játszótér környéki osztályokba kívülről kukucskáltunk be, az alsós termek inkább ovira hasonlítottak (de itt most nagyon jó ovit képzeljetek el).

Alig tudtuk őket hazacitálni (és mi sem túl szívesen mentünk el onnan).

Hazafelé beugrottunk kajálni Gödön egy kisvendéglőbe, ami négy fáradt gyerekkel jóval kevésbé romantikus, mint amennyire gyertyafényes sem volt.

A másnapról a következő szösszenetemben emlékezem meg, mert most rohannom kell Emmáért suliba.

Ennek a posztnak a megírása közben egyetlen fa sem került kivágásra, valamint állatokon sem teszteltem a hatását, ellenben sok időbe telt, valamint tetemes mennyiségű nyál folyt el, miközben képeket nézegettem Ian Sommerhalderről, hogy melyiket is tegyem be linknek. Cserében nyomokban sem tartalmaz ajándékot, tortát, sem más izgató hatású szert.

Rosszfej-e vagyok?

Telefonbeszélgetés a zemberrel este 9-kor, ő kocsiban, én már ágyban.

-Egész nap szörnyű rosszkedvem volt -így ő.

- Meg is értem, szar heted volt. Hétfőn vacsora a lengyelekkel abban az új étteremben, amit az a trendi szakács nyitott, kedden ebéd a Klasszban, este tudtad csak behozni az emiatt elmaradt munkát. Szerda este koccintás a frissen házasodott kolleganőnél, és miután megígérted, hogy csütörtökön hazaesz időben a fene, kicsit elcsúszott a dolog, hiszen nyilvánvalóan munka után el kellett menned vásárolni a holnap esti tapas-vacsira, mivel te főzöl, megcsillogtatva a séf-vénádat az ámuló kollegáknak.

- Hidd el semmi kedvem elmenni arra a tapas vacsira...

- Megértem nekem is fárasztó lenne már a héten ötödik napja szórakozni menni a barátaimmal az esti vacsi-fürdetés-mesélés-altatás helyett. Szar neked, de nagyon...

- Nem értesz meg. Azért vagyok rosszkedvű, mert nem tudjuk méltón megünnepelni a szülinapodat...

- WTF???? Tudod mit? Én most leteszem a telefont...

Hatalmasat nőttek, selymes a szőrük, már nem csak kúsznak, hanem ugrálnak, sétálnak, rohannak néha, és kinyílt a szemük.

Gyönyörűek, édesek, és engem már egy csomószor le is pisiltek...

11 naposak...

Nőnek, szőrösödnek, erősödnek. 4 naposak.
Ha meghallják a hangomat, vagy megsimítom őket, vicces nyikkanásokkal pattognak. Vigyázva kell őket kivenni is, mert könnyen kiugranak az ember kezéből.

Emmácska ma elindult az erdei iskolába. Péntekig lesznek ott, gondolom számos remek programot terveznek nekik.
Napok óta borzasztó nagy izgalomban van, már pénteken be akarta csomagolni a cuccait.
Pénteken jönnek haza, kíváncsi vagyok, milyen élményekkel.

Bréking nyúz!
Tíz éhes szájjal gyarapodott a család:

A megkönnyebbült friss anyuka neki is látott a tejtermelést fokozó étrendnek:


Teljesen váratlanul, (elszámolás okán) jóval hamarabb megszülettek a kisnyulak.
Már nagyon nagy hasa volt, három napja őrült zabálással tetézve, tegnap már olyan kis ideges volt. Készítette a fészket, rengeteg szőrt kitépett. Még csodálkoztunk is, hogy ilyen hamar készülődik, hiszen csak május 21. utánra vártuk a kicsiket.
Ma olyan kis étvágytalan volt, csak a zöldet kívánta. Tizenegy után még semmi nem volt, mire egykor kiléptünk az ajtón, már ott gömbölyödött 4-5 dagi kis gombóc.
Mire visszaértünk Emmával a suliból, megduplázódott a számuk.
Tíz gyönyörűséges, dagadt kis hurka volt két kupacban. Sajnos egy kis halott is. Nyúlmama megkönnyebbülten, és farkas éhesen vetette magát a friss lóherére, amit szedtünk neki.
Míg ő falatozott, én rendberaktam a fészkét, egy újságpapírt tettem a kicsik alá, elkotortam a szennyes forgácsot, és szórtam neki frisset.
Szomorú kötelességemnek eleget téve eltemettem a halott kisnyuszit is, aki látványra egészségesnek tűnt. Ott alszik már a többi állatunk körében, Roticsek, a tengerimalac, számtalan süni, kismadár és vakond között, egy kis vadvirágot tettem a földkupacra.

Anyuci pihen, a kis gombócok pedig egy kupacban mocorognak.

Na haha, minap írtam, hogy én sosem sírok, erre tegnap belefutottam a Benjamin Button különös élete c. filmbe (sajnos csak a közepétől láttam), és úgy bőgtem, mint az apaszamár... :-)

Árnyas Kert

Itt telelt Aranyfül :-)

Árnyas Óvoda

Emma és Iván ovija (és Milosé 2 év múlva :-)

Árnyas Bölcsőde

Miloska bölcsije (és Iváné is :-)

Miloska készíti és átadja az anyák napi ajándékot. :-)

Anyák napja(i)
Három gyerek, három intézmény, három műsor - egy hétre bezsúfolva.
Hosszas egyeztető tárgyalások után szerencsére nem egy napra került a három jeles esemény. Kettőn már túl vagyunk. A bölcsis nem meglepően úgy alakult, ahogy az várható egy csapat 1-3 évestől, ha beküldik őket egy rakat szülővel telezsúfolt szobába. A dadusok énekeltek, a gyerekek bömböltek. Na meg volt az én fiam, aki(nek az anyukája elfelejtett ünneplőt vinni), pecsétes kinyúlt body-ban, pocak alá letolt tréning gatyában bőszen túrta az orrát, és érdeklődve keresett a szemével. Egy cseppet sem volt megijedve, inkább olyan fejet vágott, mint egy lelkes természetbúvár, aki egy rendkívül érdekes állatfajt figyel meg. Aztán észrevette a büféasztalt, egyből betámadta, kétszer húzták vissza.
Aztán véget ért a bömbölés meg éneklés, és lehetett rárabolni a kajára. Milos példás viselkedést tanúsított. Mivel nem ehet sem tejeset, sem olajos magvasat, nagyjából a ropira szűkült a kör. Ő mindenre rámutatott, majd kérdőn rám nézett. Amire azt mondtam, hogy nem szabad, abból nem evett. Pedig ott mosolyogtak a nagy csokis szeletek, meg magos pogácsák.
Gyorsan el is húztuk a csíkot, mert a szívem szakadt meg érte, az én okos nagy fiamért.

Ma Emmának volt a műsora, nagyon megható és szép volt. Azt hiszem én voltam az egyetlen felnőtt a teremben, aki nem sírt. Emma kicsit ijedten kérdezte, hogy miért sírnak az anyukák. Elmondtam neki.
Kicsit később odasúgta nekem: "Anya! Jó, hogy te nem sírsz." Miért? - kérdeztem. " Mert jó, hogy te nem vagy ilyen érzelgős."
Hát ebben maradtunk. Jura szerint annyira az én lányom... Naponta százszor ölelem, csókolom, és ő is engem. Nem hiszem, hogy a mi szerettetünk fokmérője az lenne, hogy taknyom-nyálam egybefolyik nyilvánosan, csak mert a gyerek elmond egy szép verset. Büszke vagyok rá, és tetszett a műsor, és akit ez könnyekig meghat, az sírjon is, ne tartsa vissza.
De én nem vagyok egy sírós fajta. Az elmúlt években négy alkalomra emlékszem, mikor sírtam. A három gyerek születésénél örömömben, és egyszer, mikor azt mondták, Ivánnak lehet, hogy agyhártya gyulladása van. Ez utóbbinál Emma is jelen volt, és annyira megijedt, hogy sírni lát, hogy azóta is emlegeti.
Emma nagy bőgőmasina, minden kis apróságon azonnal ordítani kezd, az óriási könnycseppek szinte spriccelnek a szeméből, mint egy rajzfilmfigurának, de én ne sírjak, mert akkor elveszti a biztonságérzetét.
Ebben maradtunk, és nagyon elégedetten távoztunk a suliból. Csütörtökön még Iván szerepel, és vége a naaagy anyák napi műsoráradatnak.

Internet ügyek
Hónapok óta vacakol. Szakadozik, lassú, lerohad.
Mondhatni ez egy kis családi vállalkozás, nem akartam este, meg hajnalban telefonálgatni.
Aztán meguntam, hiszen ez egy szolgáltatás, telefonáltam. Este későn, hajnalban, ha nem volt net, vagy lassú volt.
Ma eljött a srác, és lecserélte az egész cuccot a tetőn, beállította szépen, és jéééé, működik...
Hamarabb kellett volna elkezdenem izélgetni őket, már hasítana a netem...

Kismamánk az egészségtudatos táplálkozás híve, a zöld-ségek elfogyasztása közben fűnyírói funkciót is ellát.
Sajnos a télen elszokott az ölben hurcibálástól, vagy csak rossz tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban, menekül és kapálózik, ha fel akarom venni. No és a mérete sem az a kimondott kicsinység, bőven nagyobb a macskánál.

No akkor közkívánatra, lekvárfőzés.

Egy csomó ideig meg voltam róla győződve, hogy a lekvárfőzés iszonyatos, embert próbáló középkori kínzásfajta, aminek az eredménye (eper és főleg szilva tekintetében) túlédes fekete ragacs, amitől az ember fosik, mint a lakodalmas kutya (vagy az hányni szokott?).
Aztán egy pár éve felnyílt a szemem, hogy az űrtechnológia már a lekvárfőzést is forradalmasította, kaphatók 2in1, 3in1 porok kis zacsikban, amivel sittysutty megvan az egész cécó. Az ember nem görnyed tizenórákat a forró katlan felett, és a gyümölcs is megőrzi természetes színét.
Pár év alatt arra is rájöttem, hogy nem szabad egyszerre tizen-huszon kilóknak nekiugrani, több körben öt-hat kilóval sokkal emberbaráttabb ez a móka.
Szabadon lehet kísérletezni, nekem a 2:1 arányú sárgabarack:szilva kompozícióm aratta messze a legnagyobb sikert a család körében.
Nem érdemes vízgőz fölött csírátlanítani a csavaros üvegeket, fóliával és fedővel vacakolni, az IKEÁban kapható csatos üveg alaposan elmosva is tökéletes, és évről évre újra felhasználható, csak a gumigyűrűt kell pótolni.

Két évig lemaradtam az eperről. Két éve olyan nagy hőség volt, hogy egy hét alatt letermett minden, mire észbe kaptam, már nem volt. A tavalyi eperszezont pedig elmosta az eső, minden szétrohadt, az a kevéske eper, ami kapható volt, nagyon drága és ízetlen volt.
Idén elhatároztam, hogy nem csúszhatok le az eperről. Amint megláttam kíírva az utak mentén, hogy "magyar eper", tudtam, eljött az én időm. Úgy döntöttem, 6-800 ft/kg nekem már megfelelő.
Szombaton be is csattogtam az egyik fóti zöldségeshez, aki jóformán ingyen rámtukmálta az összes nyomi epret, amije még maradt, mondván vigyem csak el, ez holnapig már szétrohad neki, ő csak kidobná.
Így jutottam kb. 7 kg eperhez 2400 ft-ért. Tényleg nyomi volt, meg apró, de nem penészes, ez pedig köztudottan a legjobb fajta befőzni. Pucolás, és áldozatos minőség ellenőrzés után maradt 6 kg, amit 3 kg cukorral befőzve jó néhány üveg gyönyörű és finom eperlekvárra tettem szert.
Eperből még legalább egy, de inkább két ilyen körre számítok, olcsóbban, vagy drágábban, pár száz ft belefér.

Szóval mikor van eperszezon? Tapasztalatom szerint az első komolyabb legalább 5-7 napig tartó napsütéses időszak után, amikor megjelenik a zöldségesek standján a "Magyar eper!" felirat. Akkor nyomás a boltba, beszerezni a megfelelő befőző cuccokat, porokat (Haas, Dr. Oetker, stb mind gyárt ilyet), cukrot, üveget, és lehet szimatolni a zöldségeseknél.
Aztán gyertek dicsekedni a remekművekkel! :-)

Szombaton ezen az előadáson voltunk, Birdhouse Factory ennek az előadásnak a címe, nagyon szuper volt. A klasszikus cirkuszi attrakciók (guminő, zsonglőr, bohóc, légtornász, artista, stb.) egy nagyon látványos közegbe helyezve.

Eseménydús hétvége - főleg állatok és szórakozás...

Újra kismama a fedélzeten! Ezúttal szerencsére nem én, hanem Aranyfül, alias Hegylakó az, aki anyai örömök elé néz. A nyúlfi áldás az én szülinapom környékén várható. Pénteken hoztuk haza puha forgáccsal kibélelt kifutójába, azóta is kényezteti a család apraja-nagyja. Zsenge pitypangot és tyúkhúrt kap, aki arra jár, simít rajta kettőt-hármat. Mivel a bejáratnál van a ketrece, elég nagy jövés-menés van nála. Jura odáig merészkedett, hogy megemlítette, elvihetném az állatorvoshoz egy kontrollra, mondhatni terhesgondozásra...

Befőztem a szezon első lekvárját, ami igen jól sikerült. 9 kg eperlekvár dunsztolódik csendes magányában a konyhán. (A későbbi visszakereshetőség miatt jegyzeném meg, hogy 6 kg eper, 3 kg cukor, 2 citrom leve, 3 zacsi Haas quittin 2:1, és 1 zacsi 3:1 ugyanaz volt az arány).

Vasárnap megnéztük Emmával a Maci Lacit, hát jujjj deszar volt...