Milos a fogzásnak abba a stádiumába érkezett (megint), amikor szinte kizárólag csak cicit fogad el. Nappal szinte semmit sem eszik, főtt ételt csak nyomokban. Ennek következtében megint elkezdett éjjel ébredni, és mohón, sokat szopni...
Lassan előkotrom a szopis teát. Húsz hónapos elmúlt...

Jura azt mondta, most, hogy így felraktam az internetre, hogy mi hol van a házban, írjam le azt is, hogy nem tartunk itthon értéket.
Muhhhahaha, mintha három gyerek mellett, egy felújítás után bármi értéke maradhatna az embernek...

No akkor képekben

Tanulósarok a folyosón. Balra Emma, jobbra Iván íróasztala:

Ajtók a folyosóról. Szemből a mi hálónk, középen Milos szobája, jobbra Emma és Iván szobája (balra a tanulósarok kis részlete):

Emma és Iván szobája:

Milos szobája kicsit még üres, de nem tudom, mit tehetnék be, hiszen ő tényleg csak aludni jár be:
A mi hálónk:

Jura dolgozósarka az ágyunk mögött:

Újabb tervek

Nagyon belendültünk a házfelújításba, következő projektünk a nappali. Igaz, hogy az nemrég (2-3 éve) lett megcsinálva, de az ablakok körül még kilóg a purhab. Nagyon szarul néz ki, ebben biztosak lehettek...
Mivel remek festőket találtunk, semmi sem állíthat meg minket abban, hogy mindent ki ne fessünk. A nappali jelenleg zöld, amit nagyon szeretünk, és eredetileg maradt volna ugyanez a szín (Dulux nagyvilág színei, míg világ a világ, kapható lesz), de aztán elkezdtem agyalni...
Tanácskoztam Edinával is, aki kitanulta a fengshuit, már a felső szintet is az ő közreműködésével alakítottuk. Nekem a zöld-lila kombó nagyon bejönne. Enyhén aggódva hívtam fel Jurát, hogy mit szólna hozzá, ha kicsit változtatnánk a nappali színén, mire ő is a lilát javasolta. Szokás szerint egy húron pendülünk...
A festő még ma fogja csak megtudni, hogy "kicsit" változott a terv, a nappali színt vált (még nem tudom, mire), és hozzácsapjuk a folyosót, meg a lépcső korlátját is.
Jövő hét vége felé csinálná, ami azért kissé izé, mert Ivánnak lesz szülinapja. A nappali valószínűleg romokban fog heverni. Szerencsére a gyerekbuli csak rákövetkező hétvégén lesz.
Most már tényleg lefotózom az emeletet ájszver. Most. Megyek.

Még véget sem ért az október, és nekem téli gumik feszítenek a kocsimon...

Na és még azt is akartam írni, hogy hónapok óta küldi a testem a jeleket, hogy elég már, nem bírja tovább, évek óta szívom le, terhes vagyok, szülök, szoptatok, éjszakázom, miközben közel sem adok annyit neki, amennyit kiveszek belőle.
Most én is felhorgadtam, felfogtam, hogy baj lesz, ha így folytatom, testerősítő kúrába kezdtem. És szépítőbe is. Rendszeres vendég vagyok a fodrásznál, kozmetikusnál, műkörmösnél, még szempillám is lett, van tűsarkú csizmám, szűk farmerom, szolizom, és tervbe van véve a kondizás is (most végre, hogy rendben van a nyakam is), meg egy testkezelés, mert lassan ebadót kell fizetni a hasbőrömért, ami olyan, mint egy shar-pei, csak nem horkol (még).
Na most persze lehetne kötekedni, hogy mitől bírom jobban az éjszakázást, ha van műkörmöm, de aki látta már csoffadt önmagát szülések után, az tudja, mennyit is számít ez.
Meg az, hogy szerdán, a szokásos évi céges party-n jól kicsípve láttam a WTF tekinteteket, és isten áldja azt, aki kitalálta az alakformáló fehérneműt, de a cipőm is hiperszexuális volt, a sarokmagasságához pilótaengedély kell, de imádtam.
Most jön az én időm!

Három gyerek...
Három imádnivaló, okos, gyönyörű gyerek.
Olyan szinten szívnak le, hogy néha csak zselé marad az agyam helyén, egy kis kocsonyás rezgés, szinapszis nulla. Egyszerre beszélnek, és nem feltétlenül akarok minden szavukra odafigyelni, mert képtelen vagyok. Az "anya, én most olyan vagyok, mint Misa, és foltos vagyok, lánymacska vagyok, és a nevem is Misa... és és és" mondatoknál automatikusan kikapcsol az agyam.
De közben már a másik is ordít, a kicsi visít, felmászott valamire, mert mostanában felmászik mindenre, de ott rájön, hogy mégsem oda akart menni, és akkor visít. De a kezében egy bakugan van, természetesen nem az övé, ettől a bakugan tulajdonosa visít, de közben "anya, és most foltos macska vagyok, és a fülem fekete, és... és..."
Ez megy órákon keresztül, végül már mire mindenki megvacsorázott, megfürdött, közben szerintem levegőt sem vettek, hiszen folyamatosan lökték a sódert, egymást túlkiabálva, és én a lépcsőn felfelé úgy érzem összeesem, mintha most futottam volna le a maratont. Nagy sóhajjal rogyok le a szopis fotelba, egy mohó kis száj a mellemre tapad, pár perc után pedig már egyenletesen szuszog.
Nem sokkal később a másik kettő is elalszik, én pedig ájultan rogyok be a saját ágyamba, és nem gondolok semmire, mert nincs rá erőm.
A legjobb mégis hajnalban, mikor egy kicsit feleszmélek, olyan jó, hogy még lehet aludni, megbökdösöm a horkoló másik felemet, hogy hátat fordítson nekem, hozzásímulok a hátához, térdem a térdhajlatába, állam a tarkójához, akkor nagyon jó, akkor minden jó. Sokáig próbáltam megfejteni, hogy százezer év után is mi lehet az, amitől ennyire jó, amitől csak vele jó, de nem ment. Nincs is értelme, ez így van, ez egy olyan dolog, amik egyébként csak regényekben esnek meg, nekem ezt dobta a gép, nap mint nap rácsodálkozom, egészen biztos vagyok benne, hogy jobban jártam, mint egy lottóötössel.
Mondjuk ez most egy elég zavaros poszt lett, nem is tudom, mit akartam mondani, de már át sem olvasom, mert az agyam (este lévén) a szokásos diétás kocsonya, és valószínűleg a saját írásomat sem tudnám felfogni.
Na, a lényeg az, hogy jó nekem, örüljetek velem...

Egyperces hírek
Jura Lengyelországban, a telefonom beleesett egy tál vízbe, azóta nem ébreszt, és nem kezeli a híváslistát, Emma krupposan ébredt. Krupposan! Hét és fél évesen!
Na de most már aztán!

Autós szösszenet... Avagy többszörös comming out, és életem leghosszabb posztja...

Először is egy vallomással kezdeném... Nagyon súlyos előítéleteim vannak (voltak). Na nem úúúgy, teljesen nyitott vagyok mindenféle, faji, nemi és szexuális tekintetben (tulajdonképpen akár szó szerint is, ehhhe).
De! A kocsik terén meglehetősen kényes vagyok. Ez az én agyhúgykövem, és most előre is bocsi mindenkitől, akit megbántanék, mert mint az alább ki fog derülni, teljesen meggyőzhető vagyok.
Úgy, ahogy opelt sosem vennék, úgy húzódott eddig gúnyos mosolyra a szám, ha szóba került, hogy valakinek BMW-je van. Nem részletezném eddig, tényleg nagyon mély előítéletek voltak bennem.
Tegnapelőtt este Jura lefekvés előtt megvallotta, hogy a tankot ott tartották a szervízben, csereautóval jött haza... Egy bömössel... Tétován meg is jegyezte, hogy nem is olyan rossz kocsi...

Ez egy vadi új, fullos X5-ös...
Másnap reggel megláttam, és szerelem volt első látásra. Ez az első kocsi, amin minden tökéletesen rendben van. Külsőre elegánsan veszélyes. Nem fényszórója, hanem tekintete van Ahogy Jura beindította, az a nyavajás szó szerint rám nézett! Jó, tudom, hogy csak az útkövető automatika, de akkor is... Arról nem is beszélve, hogy kicsiny proli lelkem szánalmas rajongással viseltet az Angel Eye iránt...
A totalcar tesztben egy A6 quattroval állítják szembe, amit csak egy bólintással nyugtáznék. Igen, az A6 quattro volt a másik nagy szerelmem, de az nagyon szét volt hajtva, úgy recsegett, mint egy négyárbócos szkúner viharban.

De vissza a bömöshöz!
Belül halk, szinte nincs motorzaj, ami a tankhoz képest különösen feltűnő, és bár ez is dízel, a különbséget zongorázni lehetne, míg ez egy szalonzenekar, utóbbi úgy kerreg, mint egy torokgyulladásos traktor. Bár ez utóbbinak is van előnye, már az utca végéről halljuk, hogy jön apa haza (hiszen Feri bácsi a zetorral már nem rallizik olyan későn az utcán).
A bömössel apa besurran, mint egy kisegér, és nincs vádló tekintet az órán, mondhatja, hogy öáó én már itthon vagyok egy ideje, csak nem vetted észre...

Belülről nekem a fedélzeti komputerrel meggyűlt a bajom, ugyanis egy nagy monitor, egy kis csavaróval, azon van minden, tv/dvd/rádió/GPS. El lehet vele szórakozni...
Régi vágyam az ülésmemória, és igen, ebben van is! Mivel rendszeresen csereberéljük a kocsijainkat, szinte minden nap állítgatni kell mindent. De nem ebben a kocsiban! Ráadásul ha leállítod a motort, előzékenyen hátra- és felcsúszik minden az útból.
Nincs többé kormány okozta lila folt a térden!
Az ülések egyébként is minden elképzelhető, és általam eddig nem látott szögben és paraméterrel állíthatók, nincs az a szülőágy sem, ami ennél többet tudna... Ráadásul van ülésszellőztetés is, amit valószínűleg nem bableves rajongóknak eszeltek ki, hanem nagyondrágaöltönyös nagyonfontos embereknek. Ezt nem próbáltam ki, nem kerültem izzasztó helyzetbe, amíg vezettem.

Iván külön kedvence a hátsó üléssor klímája, amit percenként kapcsolgatott...

Automata váltója van, de ez az automata váltók egy számomra teljesen ismeretlen világa, nem érződik a váltás, ha nyomom a gázt gyorsul, ha nem nyomom, nem gyorsul. Mintha kizárólag egy sebessége lenne, és az folyamatosan optimális fordulatszámon pörögne.
És ha már gyorsulásnál tartunk... 540 Nm... Ötszáznegyven, ember! És 245 lóerő. Én ugyan nem próbáltam, de Jura meghajtotta a kicsikét, és autópályán simán ment kettőnegyvennel is 130-al...

Szinte könyörög, hogy nyomd a gázt, mert szereti, a futómű tökéletes, a rugózás elképesztő (a fekvőrendőrt egy diszkrét pukkanással jelzi csak), a kanyarban kanyarodik. Talán kicsit túlkormányzott, de ezt csak azért mondom, mert most már valami rosszat csak kell mondanom...

Az tény, hogy sajnos csak egyszer vezettem fél órát, így aztán töredékét sem tudtam felfedezni annak, amit ez a kocsi nyújtani tud. Sajnos... Mint például a tempomatot, amit Jura méltatott hosszasan.
Nagy bánatomra másnap visszacserélték egy másik kocsira (erről is írok majd), és harmadnapra pedig visszajött a tank a szervízből...

Tudom, tudom, eltűntem :-)

Tegnap óta járok fizio-ra, egyelőre meglehetősen időpocsékoló bohóckodásnak tűnik. Tíz perc masszázs, egy rendkívül ügyetlen masszőr kislány előadásában (az a típus, aki belemélyeszti az ujjbegyét a csomókba, és addig nyomja, amíg át nem pattan az ujja alatt), utána pedig UH-os kezelés, az is pár perc.
Végigjárom a 10 alkalmat, aztán meglássuk...

A kocsim éppen szervízben, a megvásárlása óta esedékes vezérműizé-cserén van, meg még egy komolyabb listát is leadtam a srácnak, ha már ott voltam.
Végtelen türelemmel, és odafigyeléssel hallgatta a hibajeleségek leírását az előadásomban. Nagyjából ilyeneket mondtam: "na és van az az izéke ott középen, tudod, az a kis műanyag pöcökszerűség, amin az a kis fül van, na az mintha kicsit csálé lenne... De az is lehet, hogy másmilyen volt, és letörött róla valami, amikor a gyerekek műugrással szórakoztak elől, de ha le is tört, garantáltan nem lesz meg a hiányzó darab".
Ez a srác nagyon jófej, az egész szervíz nagyon korrekt, nem először járok itt, és mindig meg voltam velük elégedve.

És ha már kocsi, készülök egy kis autós szösszenettel is, hiszen Jura kocsija ismét szervízben van, kapott egy kölcsönautót, nagyon remélem, hogy megint három hónapig fogják szerelni a másikat, hogy ez jó sokáig nálunk lehessen.

Valamint készülőben van a "kis kórházi túlélő" posztom megírása is, ami kizárólag hasznos információkat fog tartalmazni, abban az esetben, ha hirtelen kórházba kerülne az ember mondjuk ha a gyereke fejreesik az oviban a pajtából.

Jura szerint Angelina Jolie tényleg itt lakik Magyarországon, a gyerekei egy suliba járnak a kollegájának a gyerekeivel.
Azért az már milyen nagy fokú deviáns agyburjánzása a világsztárságnak, hogy valaki Pesthidegkúton akar lakni?!
De mondjuk elépzelem, hogy neki is van egy idióta szomszédja (mint ebben az országban mindenkinek), aztán egy szép nap a kapanyélre könykölve odarikkant Angelinának (Vazul néni stílusában):
No idefigyejjé Jolikám! Ismerjük ám mink az ilyen gyöttmenteket, mint te! Ne hogy azt hidd, hogy te itt valaki is vagy, csak mer filmezgetté! Az én öregapámnak a dédapja is itt lakott mán, én tudom, hogy mennek itten a dógok! Ha rendesen viseled magad, még akár valaki is lehetsz eppár év múlva, nem néző te ki olyan rossz embernek...

Teljes mértékig megnyugodtam, abszolute egészséges a gyerekem. Ma megkapta az első fekete pontját ugyanis. A kis piszok pénteken lódított a házival kapcsolatban, ma pedig be volt írva: a házi feladat hiányos... Hát igen.
Amikor megkérdeztem, hogy miért mondta nekem, hogy azt nem kell megcsinálni, a válaszolta, hogy lusta volt. Nos, legalább őszinte...
Persze megbeszéltük, hogy ez nem volt szép, de igazából nem különösebben zaklat fel a dolog, és az különösen megnyugtat, hogy őt sem. Attól még szépen, és szorgalmasan dolgozik, néha belefér egy kis lustaság.

Kibújt a bal felső hármasa is, ezzel 13 db-ra nőtt a fogainak száma.

Már megint fáj a nyakam. A kórházban elfeküdtem, vagy mi, megint egyre jobban fáj. Ma már a cataflam is előkerült, alig tudtam aludni éjjel. Faszkivanmá!
Nem nagyon tudok egyébként mit írni, peregnek a napok, Emma élvezi a sulit, nagyon jól is megy neki, csak dícsérik. Iván is most szeret oviba járni, nagycsoportos lett, annak minden előnyével, és izgalmával.
Milos pedig végérvényesen teljesen beszokott a bölcsibe. Hétfőn itthon van, de úgy kell hat lóval visszatartani, mert menni akar. Ha megyek érte és meglát, rámrikkant vidáman, majd folytatja, amit éppen játszik.
Szóval nem is nagyon ülök gép előtt, mert nincs miért, és egyébként sem vagyok az a fajta blogger, aki minden nap leírja, hogy mit reggelizett a család, majd utána (tételesen) mit vásárolt a boltban, ésatöbbi...