Végre kiengedtek a köterból...
Az egész úgy történt, hogy hétfőn ebédidőben hívtak az oviból (ez a rémálmom egyébként, hogy hívnak az oviból/bölcsiből, hogy valami baj történt), hogy hátöööizé, az Iván leesett még délelőtt a pajta emeletéről (kb. 2 m magas), de szalmára esett, és nem volt rajta sérülés, de hátizé most azt mondja, hogy hányingere van, el kéne vinni dokihoz.
Még szerencse, hogy itt volt Judit, itthagytam neki Milost, lóra kaptam, be az oviba. Iszonyat kéztördelés óvónénik részéről, Iván nagyon szarul nézett ki, hulla fehér, szédeleg, mire összekészítettem, már hányt is. Rögtön láttam, hogy gáz van, beraktam a kocsiba egy műanyag tálkával, és usgyi Vácra.
Tovább szaporodtak a pozitív tapasztalataim a váci SBO-ról, egyből behívtak, alaposan átnézték a gyereket, aki a hasát fájlalta, semmire nem emlékezett. Fel a rtg-be, csináltak kétirányú koponya-, és mellkasrtg-t, valamint hasi UH-ot. Eleinte kérdezgette, hogy miért vagyunk itt, majd ijesztően gyorsan elaludt.
Amikor visszaértünk a sürgősségire, egyből behívtak, hogy "ne üljenek ott kint a sok ember között ezzel a kisfiúval", kaptunk egy üres vizsgálót, ahol lefekhetett. Jött egy sebész, alaposan megvizsgálta, hasi truma kizárva.
Végül felküldtek a gyerekosztályra. Iván a liftben rosszul lett, összehányt mindent, majd a gyerekosztály előterét is. Egyből vitték a vizsgálóba, felvették az adatokat, vettek tőle vért, szúrtak egy branült, intézték a szobát, közben fecsegtünk a nővérkével, hogy legutóbb is ő volt szolgálatban, mikor Milossal jöttünk. Iván szinte csak hányni ébredt fel, meg ha macerálták.
Egyből kapta az infúzót, és valami gyógyszert intravénásan, egész éjjel.
Utoljára este 10 körül hányt, akkor is a neurológus vizsgálata után.
Egész éjjel járt be hozzá a nővérke, csereberélte az infúziót a gyógyszerrel, mérte a vérnyomását.
Hajnalban kapta meg az utolsó adag gyógyszert, amit intravénásan kellett adni, és Iván reggel tulajdonképpen gyógyultan ébredt.
Még szájon át kapott gyógyszert végig, jött hozzá szemész is, próbáltuk tartani az ágynyugalmat.
Ma végre hazajöttünk, bár eleven, azért nagyon fáradékony is, végülis most jött ki egy közepesen súlyos agyrázkódásból.
Ma ki is derült, hogy mi történt valójában (Iván nem emlékezett rá, óvónénik nem látták az elejét), egy csoporttársa lökte le véletlenül, idétlenkedés közben. Szegén kisfiút (igazi csupaszív gyerek) nagyon megviselte, hogy mit tett, napokig sírt a lelkiismeret-furdalástól.
Mondtam az anyukájának (és az óvónéniknek is), hogy nem hibáztatok senkit, tényleg nem, sem ovit, sem óvónéniket, sem az ő fiát, ez egy baleset volt, sajnos előfordul az ilyesmi (az én gyerekeimmel kicsit gyakrabban).
Hát ez volt, túl vagyunk rajta...

(Hogy Milost hogyan szoptattam?! Kedden Jura munka után bejött a kórházba, és ott maradt Ivánnal, amíg hazaszaladtam Milost megszoptatni, lefektetni, a szerdát meg valahogy kibírtuk.)

Tegnap óta kórházban vagyok Ivánnal, az oviban lezúgott 2m magasról, agyrázkódása van. Csütörtökön jövünk haza, majd írok.

Filmklub

Eredet
Régóta nem láttam ilyen jól megcsinált filmet ebből a műfajból. Pörgős, jól összerakott, látványos.
Sanos nem bírom Leóka fejét, de azt el kell ismernem minden ellenszenvem ellenére is, hogy nagyon jó színész, és ahogy öregszik, úgy lesz egyre normálisabb a kinézete.
Aki szereti az ilyen típusú filmeket, annak kötelező, aki meg nem, az is nézze meg, ha nincs jobb dolga.

A Varázslótanonc
Teljesen rendben volt, bár Jurának más a véleménye. Szerinte teljesen átlagos volt, és csak néha mosolyodott el. De ő egy sznob, szóval az ő vélemény nem feltétlenül mérvadó egy ilyen film kapcsán. Kissé gonoszkodva azért megkérdeztem, ha ennyire unta, akkor miért aprította fel izgalmában az üdítős poharát szívószálastul a húzósabb jelenetek közben?
Szerintem műfajában mérve ez is egy nagyon jó film volt. Persze hogy tökéletesen kitalálható volt előre az egész sztori, de ilyen filmet nem is azért néz az ember, hogy meglepődjön (arra ott az Eredet pl, lásd fent).
A főszereplő srác kivételével az összes színész remekelt, és nem lepődnék meg, ha Nicolas Cage-re írták volna a szerepét eleve. Ráadásul vicces is volt és látványos, nagyon örülök, hogy megnéztük.

Hétfőn elmentem a hiperszuper gerincdokihoz, aki nem mellesleg igen jófej is. Három csigolyám mozdult el, egy a nyakamban, kettő a hátamban, végighúzta a kezét a gerincemen, és simán rányúlt arra a két pontra, ahol mocskosul fáj (a hátamban évek óta).
Klikk-klakk, helyre rakott, mint egy legót pár mozdulattal.
Nah másnap úgy elkezdett fájni a hátam, hogy előkapartam megint a cataflamot, konzultáltam ezzel-azzal, kiderült, hogy olyan régóta vannak a hátamban a csigolyák rossz helyen, hogy most a jó helye nem kényelmes az izmoknak körülötte.
Még két napig kinlódtam, de mára már egész jó a helyzet. A nyakam teljesen okés.
Kaptam egy névjegyet a dokitól, ott csinálnak nekem egy személyre szabott gyógytornát, amit otthon is csinálhatok.
Elegem van ezekből a fájdalmakból már, jó lenne, ha vége lenne...

Szegény kicsi Ivánom...
Egyik pillanatról a másikra elment a legjobb bartája az oviból. Az, akivel a kezdetektől fogva úgy vannak, mint a borsó, meg a héjja. Nehezen lesz neki igazán legjobb barátja, és bár eljátszik ő bárkivel, azért Nikita volt a legeslegjobb barát.
És most nincs, és az én kisfiam tegnap hosszasan zokogott, vígasztalhatatlanul, mert hiányzik neki a kis zsivány barátja.
Felhívtam az anyukáját, jövő héten átmehet hozzájuk játszani, édes angyalom nem hogy a napokat, de a perceket számolja addig, nekem meg csendben megszakad a szívem érte...

Nem is írom le azt a kabarét, ami a nyakam körül ment három napig az egészségügyben, egy biztos nekem a Misszió Egészségügyi Központtal még egyszer sem volt jó tapasztalatom (rosszul fogalmaztam: csak és kizárólag rossz tapasztalatom volt eddig), és ezt a mostani történések sem változtatták meg (hogy szarjanak sünt, de diarés jelleggel).
Lényeg a lényeg, fogggalmuk sincs, hogy mi bajom (nem is érdekli őket egyébként), de legalább kaptam valami gyógyszert, és Edina elvitt egy szuper masszőrhöz, aki egész jól rendbe rakott. Hétfőn meg megyek a szupergerincdokihoz.
Szóval most már forog a fejem a nyakamon, tehát képes vagyok ellátni a családot. Mondjuk eddig meg kénytelen voltam, mert Jura az elmúlt három napban éppen hogy csak megmutatta magát.

Mindeközben szegény Emmácskám gyűri a napokat a suliban, vagy a suli gyűri őt, olyan szintem elfárad délutánra, hogy csak visítani, meg morogni tud, súrolja az elviselhetetlenség határát. Elég korán kell ágyba dugni ahhoz, hogy reggel életet lehessen bele verni.
De sorra hozza a piros pontokat, és lelkesen meséli, hogy mi mindent tanultak, élvezi ő, még ha ennyire le is fárad tőle.
Nagyon büszke vagyok rá, még ha ki is hullik a hajam tőle délutánonként...

Emmaduma

-Apa a hajmosásban jó, mama a fésülésben, anya meg az ordibálásban...

Valami izé történt a nyakammal. Éjszaka már mocskosul fájt (konkrétan annyira, hogy felébredtem minden mozdulatra), reggel pedig már csak vinnyogni volt erőm.
Minekutánna hathatós segítséggel (ezúton is köszi Juditnak és Edinának) megjártam a magyar egészségügy bugyrait, született egy nyak- és hátröntgenem, amin az áll, hogy "nyaki lordosis kiegyenesedett" és hogy "Th. I. csigolya ívén a középvonalban 2 mm-es ívzáródási hiány van", valamint "Egyéb kóros csontelváltozás nem látható". Még szerencse...
Szóval ez valami olyasmit jelent, hogy kurvára fáj a nyakam, nem tudom a fejemet mozdítani (sőt, lehet, hogy le is esik). De csak egy hét múlvára kaptam időpontot a gerincdokihoz.
Addig is vezetni nem tudok (most legalább is), és egy székletvisszatartási problémákkal küzdő robot mozgáskultúrájával bírok (magyarul: befosott bádogember vagyok).
A panadol és az algopyrin semmit sem csökkentett a fájdalmon (vagyis inkább bele sem merek gondolni, hogy mi van, ha EZ a csökkentett fájdalom).

A mi iskolakezdős napunk viszont remekül sikerült.
Jura szabit vett ki, és miután minden gyermekünket leadtuk a megfelelő intézményekbe, nekivágtunk a városnak. Beültünk reggelizni egy kávéházba, csináltattunk szemüveget Jurának, és egyébként meg összevissza csatangultunk a városban.
Ebédelni a MÁK bisztróba ültünk be, ami számomra fájdalmasan trendi hely, és drága is, de basszus, a kaja valami nagyon durván finom.
Végül sikerült levadásznunk a Vámpírakadémia negyedig részét is, mert az még nem jelent meg magyarul, de nekem lassan perforál az oldalam, hogy mi lesz még. Így kénytelen vagyok angolul elfogyasztani...
Az egész nap egyszerűen szuper volt, jó volt kézenfogva röhincsélve sétálni az őszi városban, évek óta most először tetszett Pest.

Elsős lett...
Mivel ez egy pici suli, az egész iskola diákostul, tanárostul, szülőstül elfért a nagyobbik teremben. Az évnyitó ennek megfelelően családias lett, voltak versek, köszöntők, meg himusz és szózat.
Ezután átöltöztek a gyerekek kényelmes ruhába az ünneplőből, de amikor húztam volna a zoknit Emmára rámsziszegett, hogy "Jajjj annyaaaaa, neeemááááár! Tudod, hogy az iskolások már EGYEDÜL öltöznek, meglát a tanító néni..."
Így lett, hogy rögtön az első nap már cikisen viselkedtem :-)
Ezután nem sokkal az apját is elküldte, aki elszoruló szívvel csókolta, hogy menjen már, itt már nem lehetnek szülők. Ki lettünk ebrudalva.
Délután pedig szűkszavúan csak annyit nyilatkozott, hogy nem is csináltak semmi különöset, főleg nem tanulást, a leginkább közlésre érdemes mondanivalója az volt, hogy pisilés után nem tudta lehúzni a wc-t, de egy nagylány segített neki.

Másnap, azaz tegnap már nagyon lelkes volt, hosszasan mesélt a kocsiban, hogy neki már kilenc barátja van (ami elég jó aránynak tűnik tekintettel arra, hogy az egész iskolába! huszonöt gyerek jár). Viszont nem mert kikéretzkedni óráról, amikor kakilnia kellett, ettől aztán egész este sirdogált, hogy fáj a hasa. (Ma reggel ezt meg is beszéltük a tanító nénivel.)
Mindent összevetve jó lesz ez nagyon, már látszik.
Elseje előtti este kicsit szorongtam, hogy kikerül ebből a nagyon gömbölyű, családias, csupa szív ovis környezetből (ahogy mondani szoktuk, Andi néniek olvadt vajból van a szíve), bele a nagy rideg oktatási rendszerbe.
Aztán másnap arra jutottam, hogy nem is annyira rideg ez a rendszer, de legfőképp Emma az, aki miatt, akiért nem aggódom. Mert talpraesett, bátor, nyílt szívű ember, aki megállja a helyét bármilyen helyzetben. Ő volt a legvidámabb elsős, szívesen és könnyen maradt ott.
Innen nézvést már érteni vélem azt az elgondolást, hogy ha az első érzékeny éveket védett burokban tölti a gyerek, akkor megerősödik annyira, hogy könnyen vegye az akadályokat egy kevésbé védett helyzetben is. Persze ehhez kell sokminden más is, például egy Emma...