SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

Akadályoztatás miatt (Milos bekapott egy vesemedence-gyulladást, antibiotikum kúrára bent tartottak minket a kórházban, ő egyébként remekül van, szorgalmasan bontja a berendezést, én csendben őszülök) csak pár nap múlva jelentkezem

Szegény Roti itthagyott minket. A garázsban találtunk rá, az oldalán feküdt, mint ha csak aludna, de halott volt.

Hosszú, kalandos élete volt. Hat éve fogadott minket örökbe, mikor ebbe a házba költöztünk. Az állatorvos szerint már akkor is olyan 3-4 éves lehetett.

Sokáig nem adtam neki enni, mert nem akartam, hogy ideszokjon, de miután megtudtam, hogy a szomszéd félkegyelmű bácsi fel akarja akasztani (igen, megette az ő macskáinak a kajáját), úgy döntöttem, inkább legyen a mi macskánk.

Mindig nagyon szelíd volt, soha nem történt olyan, hogy akár csak figyelmeztetésül is odakapott volna, akárhogy is nyúzták a gyerekek.

Elvitük ivartalaníttatni, de az orvos sem tudta, hogy fiú-e, avagy lány. Végül egy kisműtéttel megnézték inkább fiú lehetett, de csak fejletlen, elcsökevényesedett ivarszervei voltak. Mindegy is volt, hogy fiú, vagy lány, nekünk Roti volt, aki (mint a nevéből is fakad) igen harciasan védte a területét a többi macskától.

Aztán úgy két éve pár nap eltűnés után rettenetes állapotban jött haza, a napok óta zuhogó esőben, szinte félholt volt. Az állatorvos szerint valószínűleg egy kocsi ütötte el, de ő hazakúszott, és ott várt az ajtóban, sírva nyávogva.

Teljesen összetört a feje, elvesztette a fél szemét, összetört az orrüregje, az egyik lába, mellkasa, az állkapcsát bonyolult (és méregdrága) műtétek sorozatával hozták helyre. Sajnos így sem lett tökéletes, rágni már nem tudott, kizárólag konzerves macskakaját tudott megenni ezután.

Sokat nevettünk rajta, hogy ott a rokkant-matrica a seggére ragasztva, de a több méter magasban levő pár centis ablakpárkányra gond nélkül felröppent...

Most azonban itt hagyott minket, valószínűleg végelgyengülés vitte el, mi pedig biztosak vagyunk benne, hogy sokat köszönhetünk egymásnak.

Most már mindig is ő marad az első macskánk.

Nyugodj békében Roti, a macskák égi birodalmában biztos akad egy csendes, meleg zug, ahol szundikálhatsz.

Állásajánlat

Tisztelt S. L. Úr!
Kérem, ha ideje engedi, olvassa el néhány soros bemutatkozó levelünket, valamint fontolja meg (soha vissza nem térő) egyedi ajánlatunkat.

Cégnév: S. Zrt.

Alapító, tulajdonos és vezérigazgató: S. Judit

Célkitűzések:
S. Emma Zsanna, S. Iván László és S. Milos Marcell jelenleg kiskorú gyermekek testi-lelki egészségének és jólétének biztosítása, ezen gyermekek felnevelése.

Telephely: 2162 Őrbottyán, ...

Cégünk telephelye Budapest agglomerációjában található, egy csendes kisfalu mellékutcájában. A S. Zrt. családi vállalkozásként indult 2003-ban, az elmúlt 7 évben azonban komoly céggé nőtte ki magát, hiszen induláskor a majdnem egy darab gyermekszámhoz képest, mostanra cégünk ezt megháromszorozta. Büszkén vállaljuk, hogy a gazdasági válság idején is helyt álltunk, mi több, fejlődtünk. Nem sok vállalkozás mondhatja el ezt magáról.

Cégünk befektetőt és társtulajdonost keres, ugyanis a kezdetben befektetett szellemi apport mára kevésnek bizonyult (tekintettel a cég jelentős növekedésére).

Alkalmazottak:
L. Márta (alkalmi munkavállaló és nagymama)
T. Judit (mindenes)

Társcég:
Alapítvány Az Árnyas Utcai Gyerekekért – Óvoda és Bölcsőde

Külső konzulensek:
Dr. Baktay Zelka és Baktay Miklós

Amit kínálunk:
Dinamikusan fejlődő cég, kihívásokkal teli, folyamatosan változó munkakör, a piac egy olyan szegmensében, ami évszázadok óta bizonyítottan kiemelt fontosságú.
Kiváló munkahelyi légkör, kicsi, de összetartó csapat ( és igen dekoratív külsejű kollegák).
Gyönyörű környezet, klasszikus elrendezésű, minden igényt kielégítő, jól felszerelt iroda.
Szórakoztató elektronikával (házimozi, többszáz csatorna, későbbiekben játékkonzol, CD-DVD-LP megtekintésére és hallgatására alkalmas lejátszó és erősítő), és korlátlan elérésű internet, wi-fi csatlakozással elérhető napfényes tárgyaló.
A modern kor igényeinek megfelelő „blog-típusú” honlap, kiváló marketing, iwiw-en, facebook-on való jelenlét.
Bérezés: jelenleg alkuképes, de kizárólag természetbeni juttatás jöhet szóba! Étkezés megoldott!

Amit elvárunk:
Maximális szellemi és anyagi lojalitás cégünk felé.
Kötelező heti öt napban napi 2x2 óra intenzív és kizárólagos, valamit hétvégente és munkaszüneti napokon napi 8 óra szintén intenzív és változatos munkavégzés.
Hetente egy (általában hétvégére eső és a kötelező 8 órán kívüli!) minimum 2 óra időtartamú management meeting (helyszín változó).
Havonta két nap (tetszőleges hétköznapon, napi 8 óra) intenzív stratégia-alakítási és cégstruktúráló megbeszélés.
2-3 hetente 3 órás meeting a külső konzulensekkel.
Átlagban havi egy, kötelező jellegű részvétel a társcég (Árnyas Óvoda és Bölcsőde) rendezvényein (az aznapi munkaidőbe ez természetesen beleszámít).
Évi 2x1 hét kötelező jellegű csapatépítő tréningen való részvétel (Kérem vegye figyelembe, hogy később ez az idő növekedhet!)
Átlagosan napi 1, általában rövid idejű (maximum 10 perces) telefonkonferencia.

Remélem cégünk ajánlata felkeltette az Ön érdeklődését, amennyiben így van, a lenti elérhetőségeken várom önéletrajzát, motivációs levelét, valamint jelentkezését interjúra.

Üdvözlettel:
S. Judit
alapító, elnök és vezérig.

Szerdán ki lett mondva, Jura workoholista.
A nagymértékű elkeseredésem mellett meg is könnyebbültem, néven van nevezve a helyzet.
Egy teljes napig bőszült voltam, sértett, megbántott és szomorú. És legőszintébben szólva (tudom, nincs ilyen szó, de érzés van), legszívesebben agyoncsaptam volna az emberemet egy tompa tárggyal.
Hosszas neten való szörfözés után rájöttem, ennek a témának nem nagyon van irodalma jelenleg itthon, ha meg is említik, akkor is úgy, hogy ez lehet egy út az alkoholizmusból való kijövetelre (ti. nem annyira káros hatású és romboló szenvedélybetegség a workoholizmus, mint az alkoholizmus). Köszi.
Akkor nézzük a tényleket.
A Multinacionális Zrt (by lustaanyu) mindent megad neki, amit csak kívánhat (na jó, szexet még nem).
Remek környezet, remek csapat, csinos, fiatal kolleganők, kihívások, és sikerélmények, megbecsülés, és a nélkülözhetetlenség nimbusza.
Itthon mi van? Állandó nyaggatás, oda nem figyelés, üvöltés, takony, kaka és egyéb testnedvek, na jó, és szex, csak hogy némi pozitívumot is említsek.
Ez nem fog változni, mert három kicsi gyerekkel egész egyszerűen ilyen az élet, és a legjobb formámban is valaki vinnyog a lábamat átkulcsolva, hogy annnyaaaaaaa...
Céggel csak cég veheti fel a versenyt, ez tiszta sor.
Így aztán megalapítottam a S. Zrt.-t, és küldtem egy állásajánlatot Jurának.
(ez a következő posztban olvasható).

Sándorok az Árnyas Időkapszulában!
Ezt a fát mi ajándékoztuk tavaly az ovinak. Most lefényképeztük vele a gyerekeket, és elrejtjük a képet 10 évre a föld mélyére.
10 év múlva a facsemetéből termő gesztenyefa lesz, és lesz egy 17, egy 15,5 és egy 11,5 éves gyerekünk!

Terápiáról pár szóban...
A bilinek a tartalmát, amit az elmúlt három hétben felkavartunk, azt ma a fejünkre borítottuk. Mindig a harmadik alkalom a legnehezebb...

A házasságoknak korszakai vannak, mint a nagy földtörténeti korok.
Az első részében a barátok és ismerősök szerelmesednek, házasodnak.
A másodikban a barátok és ismerősök házasságában gyerekek születnek.
Most annál a résznél tartunk, ahol a barátok és ismerősök válni kezdtek (ahová csak nézünk).
Megjegyzem, a legjobbkor kezdtünk el terápiára járni...
Gondolom most jönnek majd a második házasságok és újabb gyerekek (ilyen is van már néhány).
Aztán nem tudom mi jön, de gondolom lesz majd egy unokás-nyugdíjas korszak, és a legutolsó végül az lesz, mikor annyit fogunk temetésre járni, mint egykoron esküvőre és keresztelőre.

Átfordították az antennát a tetőn, van újabb tíz csatorna, amit nem fogunk nézni...
Szerintem nekünk bőven elég lenne egy olyan csomag, amiben van CN, Minimax és Bebe.

Azt álmodtam, hogy angyal vagyok, és egy kis földön töltött idő után visszatérnék az égbe, de az emberek elfognak, és mivel félnek tőlem, bezárnak, a szárnyamat odaszegezik a falhoz.
Én nem tudom meggyőzni őket, hogy nem vagyok veszélyes, és csak segíteni akarok rajtuk. Talán ki is tudnék szabadulni könnyen, de nem akarom őket még jobban megijeszteni.
Végül kiabálok "atyámnak" aki egy magasabb szintű angyal, amolyan pártfogó, és végül az ő közbenjárására kiszabadulok.
Nem haragszom ezekre a tudatlan emberekre, hiszen szeretem őket, és az ő megsegítésükre létezem én. Örülök, hogy megértik ezt, és elengednek.
Nagyon furcsa álom volt, nagyszerű volt, hogy újra repülhettem, magasan a háborgó tenger felett. Gyerekkorom óta nem repültem álmomban.

16 hónapos
volt tegnapelőtt...
Súlyát nem tudom lemérni, mert kölcsönadtam a mérleget. Mindegy is, ebben a korban már nem nagyon számít.
A legnagyobb lépés ebben a hónapban a kajálás körüli változások voltak. Egyértelműen átállt anyatejről az egyéb kajára, már ami a fő táplálékforrást illeti. Szopni persze most is szopik, bölcsi óta hatványozottan, de ez már csak cumizás, a kaja nem nagyon kell neki belőle. Ennek megfelelően a tejem is elkezdett csökkenni, már nem termelek annyit, mint egy holstein friz.
A bölcsi a másik nagy változás, ez persze extra anyásságot is hozott magával, második szeparációs szorongásként szinte folyamatosan utánam visít, mint egy kismalac.
Nagyon sokat okosodott, mindent megért, bonyolultabb feladatokat is teljesít (vidd oda, és tedd le arra), minden gond nélkül.
Tegnap pedig azt mondta, mikor Jura megjelent, hogy ABA...

Egy kis szarakodás...

A kutya természetesen megvárta azt a reggelt, amikor Jura nincs itthon, és nagy lelkesen összefosta-hugyozta az előszobát.
Valami brutális volt a látvány- és szageffekt, mikor lejöttem (az egyébként szintén becsinált) gyerekkel.
Nagyon érdekes, mert Jura szemrebbenés nélkül takarít fel ilyen ocsmányságokat, akár hajnali hatkor is, míg én küzdök azzal, hogy oda ne rókázzak mellé. Cserében viszont még egyik gyerekem sem tudott olyat produkálni, ami akár csak egy kicsit is zavart volna. Jura viszont attól van rosszul...
Egyébként is zombi vagyok, az összes gyerek összevissza mászkált-ébredt egész éjjel, leszámítva azt a másfél órát, mikor én nem tudtam aludni. Ötkor már édesdeden el is szunnyadtam, gyomromban Iván lábával, de Milos fél hatkor megfújta a riadókürtöket.
Kilencre megyek tornára, remélem nem alszom el relax közben...

Ja, és persze a klímát is megcsinálták, sarkvidéki jeges szél süvít a fúvókákból...

szolg. közl.

többen kérdeztetek két dologról, az egyik a pszihológus, ahova járni kezdtünk, hogy miért is.
Az alap ok Iván volt, aki jó fél éve elviselhetetlen magatartást vett fel. Először a helyi nevtan-ban kezdtünk el járni egy pszihonénihez, de ő nem igazán jött be.
Akkor mentünk el a Baktay házaspárhoz, akiknek több könyvét is olvastuk, és nagyon szimpatikusak voltak számunkra.
Ott első körben ráébredtünk, hogy Iván csak jelzi, hogy valami nem stimmel - velünk. Semmi komolyra nem kell gondolni, egyszerűen csak teperünk a mókuskerékben, és egy kicsit beporosodtak a dolgok. Át kell struktúrálni a kapcsolatunkat, hiszen gondtalan szeretőkből háromgyerekes családdá váltunk az elmúlt nyolc évben.
Az nem kérdés, hogy szeretjük-e egymást, mert nagyonis, éppen ezért tennünk kell valamit, hogy mindannyian jobban érezzük magunkat a bőrünkben.
Így sem könnyű feladat, bele sem merek gondolni, hogy milyen nehéz lehet azoknak, akiknek valóban válságban van a házasságuk.

Második dolog, a névváltoztatás (és hadd válaszoljak itt, ahelyett, hogy több - ugyanolyan tartalmú - emilt kellene küldenem).
Szóval az én nevem S-né L. Judit Márta. Kutya hosszú, élhetetlen név. Én a lánykori nevemhez cseppet sem ragaszkodom, ehhez a családhoz tartozni nem túl nagy dicsőség. Szinte a kezdetektől fogva használom Jura vezetéknevét nemhivatalosan, mint S. Judit, hiszen az esküvő után rövidesen rájöttem, hogy jó nagy bakot lőttem ezzek a hosszú névvel.
Eddig csak a túl nagy macera tartott vissza, de már az sem, bőven van időm elücsörögni az okmányirodában, bankban, akárhol, hogy megváltoztassák a nevemet a szép új rövidre.
Ma hívtak vissza az önkormányzattól, küldenek egy nyomtatványt, amit kitöltve, tíz rugós okmánybélyeggel, és egy házassági anyakönyvi kivonat másolatával (azon szerepel a mostani nevem) vissza kell küldeni. Ők továbbítják majd a belügyminisztériumba, ahonnan majd megjön az engedély egyszercsak.
Írom majd tovább a fejleményeket.
Az egy nemvárt fordulata a dolognak, hogy Jura szinte könnyekig meghatódott ettől, szerinte ez egy plussz elkötelezettsége részemről - felé. Számomra viszont ez olyan természetes, mint a lélegzetvétel, nyolc éve S. Judit vagyok önmagam számára, most egyszerűen csak hivatalossá teszem.

Minekutánna Jurától megkaptam múlt szerdán, hogy a hosszú selyemszoknyámban, és ejtett vállú muszlin felsőmben úgy néztem ki, mint egy matróna (bakker, először rendesen megsértődtem, de beláttam, tényleg úgy festettem, mint egy hippi nyugger), úgy döntöttem, teszek a nyolc kiló plusszra, hiszen másoknak ennyi az álomsúly, és előkaptam a porosodó miniszoknyákat, és topokat.
Mélylélekelemzést tartva a tükör előtt beláttam, a lábaim jobbak, mint valaha, és a tejjel szilikonozott lökhárítókból legyen már egy kis előny is, pakoljuk ki őket.
Gondoltam, tesztelésre a lehető legjobb terep az autószervíz, ha már úgyis hivatalos vagyok egy klímajavításra. Érkezéskor még suttyomban lecserértem a kényelmes (AXN-es) strandpapucsot egy magastaplú fonott szandira, és még az ajtón sem léptem be, máris learathattam a babérokat.
Egy fiatal pasi jött velem szembe, és majd' hasra esett a küszöbben, mikor meglátott. Azt sem tudta, melyik végtagjával nyissa nekem az ajtót.
Hajh, de régen volt már, hogy ez teljesen mindennapos volt.

Végül egy nagyon kedvező végösszeget kaptam a kocsim javíttatására, konkrétan tíz rugóval kevesebbet, mint tavaly ugyanitt, ugyanerre a problémára. Igaz, akkor egy csecsemővel voltam, leböffentett pólóban. Hjakérem, minden szervízben van dekoltázs-kedvezmény...

Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy minden egyes bölcsis napon szépítek magamon egy kicsit, ha mást nem, hát az önbecsülésemet. Én nem a koromhoz, meg a három gyerekhez képest akarok jól kinézni, hanem csak úgy. Mert megérdemlem...

Nem gondoltam volna, hogy tavasz után rögtön ősz jön, aztán a természet hirtelen észbekapott, hogy jaj basszus, a nyarat elfelejtettem, durrr, és másnapra tízből harminc fok lett...

Beszokott, sitty, sutty...
Ma reggel már csak kicsit voltam vele. Remekül elvan, imádják. Mondjuk naná, tényleg imádnivaló kismókus.
A rámszakad nyomasztóan sok idővel megpróbálok valamit kezdeni, mondjuk régóta esedékes restanciákat letudni.
Az egyik nagyon régi vágyam a névváltoztatás. Nem gondoltam igazán bele házasságkötéskor, hogy élhetetlenül hosszú nevem lesz. Nagyjából azóta használom nemhivatalosan a rövidebb verziót. Most úgy döntöttem, hivatalossá teszem, mert ezzel a mostanival csak a baj van...
El is indítottam a dolgot...

No kérem, nálunk hivatalosan is megkezdődött a nyár, megfőztem a szezon első lecsóját :-)

Megkaptam az én elégedetten vigyorgó, bőszen szövegelő kisfiamat. Úgy tűnik, jól érezte magát, játszott, evett, aludt.
Délután megyünk vissza Iván évzárójára, aztán most már kis pihi következik...

Második nap a bölcsiben... Nem annyira vidám, mint amennyire őszinte poszt...

Ez a poszt főleg nem a bölcsiről szól, mert ott az történt, ami történni szokott ilyen esetekben, kicsit maradtam, majd eljöttem, Milos sírta rend kedvéért pár strófányit, de mire kettőt léptem, már nyakig a homokozóban vigyorgott.

Én meg eljöttem, és olyan rossz érzésem volt, mint már nagyon rég nem. Mérges voltam a világra, szorított a mellkasom, gombóc ült a torkomban, és alig kaptam levegőt.

Úgy éreztem, rávettek valami olyasmire, amit én csak fél szívvel támogatok, és azt a kedves kis lényt választom le magamról időnek előtte, aki a legodaadóbban viszonozza a szeretetemet.

Nyomorultságomban felhívtam Jurát, aki annyit mondott, hogy akkor végre legyünk már kettesben, és foglalkozzunk egymással.

Mire én azt találtam válaszolni, hogy úgy érzem, ezzel a bölcsi dologgal betetőzve én a képességeimhez mérten a maximumon felül teljesítettem, most ő jön.

Erre ő felcsattant, hogy mit akarok én még, hogy mit csináljon a munkahelyén?

Pedig én egy gondolatfoszlány erejéig sem gondoltam a munkahelyére, ez már megint csak az ő fejében járt.

Látom, hogy sok munkája van, értem is, nem várom el, hogy többet legyen itthon. De azt az időt, amit itthon tölt, azt töltse valóban velünk, velem.

Végül megegyeztünk abban, hogy úgy tűnik, elkezdett működni a terápia, felkavarodott a katyvasz, van mit rendbe tennünk.

Ezzel párhuzamosan aztán később eszembe is jutott, hogy Iván napok óta teljesen normális, nincsenek hisztériás rohamok, nincs eszeveszett rohangászás, nem panaszkodik hányingerre.

Helyére kerültek a dolgok, mi érezzük szarul magunkat, nem nyomjuk rá a hülyeségeinket.

Szóval jól van ez így, nem kellemes, de azt senki sem ígérte, viszont megéri.

Visszatérve Milosra, és a konkrét bölcsis történésekre, minden a lehető legjobban ment, Marika felhívott, és felszabadított egy csomó lidércet a mellkasomból, Milos szépen játszott, egyszer volt némi elkeseredés, mikor nem az volt, amit ő akart. De szépen evett, szépen el is aludt.

Kettőre megyek vissza, hogy már ott legyek, mikor ébred.

Ballagás

Hát elballagott az én lányom az oviból, és bár nagy fittyre odavetettem a csajoknak, hogy höhh, én ugyan nem fogok sírni, azért csak megindultak a könnyeim, legfőképp attól, hogy Andi néni úgy sírt, mint a záporeső.
A végére az egész nézőtér szipogott, orrot fújt, krákogott és amikor körül néztem, csupa vörös szemet és orrot láttam.
Majd rakok fel képet, mert amúgy a műsor olyan volt, amilyen szokott lenni, a gyerekek szépek voltak, ügyesek, viccesek, szóval szuper volt minden.
Ami igazán fontos ebben az egészben Andi néni. Hazafelé a kocsiban azon gondolkoztam, hogy ilyen tiszta szívű embert eddig nem ismertem, mint ő. Olyan, mint a napsütés, mindig kacag, akkor is, ha rosszkedvű.
Ez az egész már régen nem arról szól, hogy reggel beadom a gyereket, délután meg érte megyek, és ha délután beszélgetünk, sokszor nem is a gyerekekről van már szó, hanem minden egyébről.
Andi nénit nem lehet nem szeretni, egyértelműen gazdagabb lett az életünk vele, jóbarátok lettünk...
Ez a világ egyértelműen jobb lenne, ha több Andi néni lenne benne...

Első nap a bölcsiben

Legalább is az első hivatalos beszoktatós nap, hiszen péntek óta sokat lógtunk ott délutánonként, mivel a nagy meleg miatt az oviudvar felöli részen játszanak a kicsik.
Én vittem mindhármójukat, először bevittük Milost a bölcsibe, őt otthagytam, és átkísértem Emmát meg Ivánt az oviba. Mikor visszaértem, vígan játszott a csoportban, nem is vett észre.
Nemsokára eltört a mécses, mert ki akart menni az udvarra, de nem lehetett.
Onnantól kezdve főleg az ölemben volt, nem bújt, csak kellett neki a háttérország. Néha tett egy kört, de mindig visszatért hozzám.
Én közben locsogtam a dajka nénikkel, kivel mi történt az elmúlt két évben, mert csak futólag találkoztunk.
Milosnak a jele hajó lesz, jó kis fiús jel. Én napocskát szerettem volna, mert szerintem az illik hozzá legjobban, de az sajnos foglalt volt. Sebaj, a hajó is tökéletes, Jurának nagyon tetszik.
Végül kimentünk az udvarra, de ott már nagyon fáradt volt, inkább csak az ölemben ücsörgött. Érdekes, hogy nem különösebben stresszelte le a dolog, hiszen egyszer sem kért cicit.
Tíz körül elindultunk haza, hiszen neki az már alvásidő, majdnem el is szundított a kocsiban.
Holnap már ott is alszik...

Az első hastánc óra

nagyon szuper volt. Az első órában bemelegítés volt, a másodikban tánc. Bár ez kezdő csoport, a haladók kicsit megszállták a termet, mert valami fellépésre készülnek. Mi hárman totál újoncok csak lestünk, mint Rozi a moziban. Egy sima riszálás is bonyolult lépések sora, minden tagját az embernek megfelelően kell mozgatni, nagyon durva, iszonyú sokat kell gyakorolni.
Érdekes, hogy mennyire mást hoz ki az emberekből a saját nemtudásuk. A másik újonc csaj teljesen le volt törve óra végére, hogy mennyire béna, és mennyire nem megy neki, és ő sosem fog úgy táncolni, mint a haladók, nem is jön többet. Bennem meg pont az ellenkezője dolgozott. Igaz, hogy tök béna voltam, de először vagyok itt, addig fogom csinálni, amíg úgy nem megy, mint a többieknek, mert nagyon tetszik a dolog.
Szóval gyorsan rávettem a csajt, hogy inkább beszéljük rá a tanárt, hogy tartson nekünk plussz egy óra felzárkóztatót csütörtök délelőtt is. Enikő hajlik is rá, vannak más érdeklődők is ezügyben, még jövő héten kicsit megdolgozom.
Most persze kivagyok, mint a kutya, izomlázam van testszerte...

Tegnap voltunk a bölcsiben, megbeszélni a részleteket. Kibuliztam, hogy Marikához kerüljön, ő pedig pár perc beszélgetés után már vitte is Milost. Ő először kicsit csodálkozott (mostanában már nem röppen boldogan mindenki ölébe, kifejezetten anyás), de nem kívánkozott át hozzám. Marikában valami gyerekmágnes működik, imádják, megnyugszanak nála, egyből bíznak benne.
További pár perc oldódás után belevetette magát a gyereknapi forgatagba (pont az volt a bölcsiben, ugrálóvár, ropi, stb.)
Szerdán kezdjük a beszoktatást.

Könyvklub
Stephenie Meyer - breaking dawn

A várva várt twilight sorozat befejező kötete. Megérte végigkinlódni a pocsékabbnál pocsékabb második és harmadik részt, a negyedig könyv, ha túl nem is szárnyalja, de majdnem olyan jó, mint az első.
Mondjuk ha csak feleennyi lenne, jobb lenne, de úgy tűnik az írónőre rájön a mentális diaré, ha írógépet lát (olvastam az összes magyarul megjelent könyvét, a helyzet romlik...)
Talán nem spoiler, ha elmondom, minden szál el lesz varrva, minden lelki kín balzsamot nyer, mindenki boldogan él, amíg meg nem hal világ a világ, vámpírok és vérfarkasok kéz a kézben (részemről mondjunk inkább mancsot), könnyes boldogságban.

A regény csúcspontja természetesen Bella átalakulása vámpírrá, amit már könyvek és évek óta vár mindenki lélegzetvisszafojtva (valamelyik előző könyv komplett többszáz oldala erről szól: vámpír akarok lenni, de nem, de igen, de nem, de igen - harapd már meg bazmeg, és haladjuk...)
De előtte még persze majdnem belehal a szülésbe csórikám, a kis félvér kölyök összetöri mindenét (incl. a gerincét is), mielőtt kirágja magát szerető édesanyja hasából.
No ez az egész frankón úgy van leírva, ahogy az ember néha érzi a terhességet és a szülést, ez így három gyerek után annyira betalált. Nyilván egy átlagos emberi újszülött nem roppantja el szülés közben az ember gerincét, de vannak pillanatok, mikor az ember simán ezt érzi.
Ezzel a csúcsjelenettel meg is oldódik a szintén kötetek óta húzódó szerelmi hármas is, nem annyira megalapozottan, mint amennyire bravúrosan.

Természetesen nem hiányozhat az egyre közeledő, nyomasztó fenyegetés is a Volturi képében, de persze minden jó, ha jó a vége, párszáz oldal tipródás után megmenekül mindenki. Egy nagyon hajszálnyi cliffhanger azért van benne, hogy lehessen folytatni, ha nagyon dörömbölnek az ajtón a rajongók.

Egy szó, mint száz, nekem jólesett, kellemes volt, és az sem kizárt, hogy néha újraolvasom majd.

Tegnap volt Emma szülinapi zsúrja. Izgultunk az idő miatt, hogy készen legyünk a kerttel, de végül minden tökéletesre sikeredett.

Emma egész délelőtt pörgött, hogy mikor jönnek már, mikor kezdődik.

Fél órával a buli kezdete előtt kidőlt, elaludt a tv előtt a kisfoteljében.

Már jócskán tartott a buli, mire sikerült felkelteni...

Végre elkészült az ovibölcsi honlapja.
Tényleg jó lett, nem véletlenül dolgoztak vele ennyit.

Keddenként hastáncra fogok járni, jupppíííí!

Napok óta nem láttam a szajkónkat. A macskák mindenesetre fellélegezhettek, rendesen terror alatt tartotta őket...

Újabb látogatás Zelkánál és Miklósnál

Az egész nagyon jól indult, mert vonatoztunk egy jót a Nyugatiba, és átsétáltunk Jura új irodáját megnézni, ott találkoztunk vele. Persze még folynak a munkálatok, hogy kész legyen az egy hónap múlva esedékes beköltözésre.
Onnan átvágtunk a városon, valami rettenetes dugóban. Egyszerűen döbbenetes számomra, hogy vannak emberek, akik fél négykor mennek hazafelé, és nem csak néhányan, hanem dugónyian...
Hát csak nem megy mindenki pszihológushoz?!
Hosszasan voltunk ott, végül kisütöttük, hogy Milos menjen csak bölcsibe heti 1-2 napra. Marika amúgy is tárt karokkal várja, születése óta számontartják, bérelt helye van a gondozó nénik ölében.
Egyrészt viaskodik bennem a rossz érzés, hogy milyen anya az olyan, aki azért adja bölcsibe a 15 hónaposát, hogy a lábát lógassa, meg eljárhasson kozmetikushoz, másrészt a dolgok összértékét tekintve valóban a pozitív irányba billen a mérleg. Heti 1-2 napon egy szerető közegben lesz, hasonló korú gyerekek között, játszanak vele, énekelnek, mondókáznak, cserében lesz egy kipihentebb, jókedvűbb anyukája, és Ivánnak is sokat fog jelenteni, hogy lám csak, Milos is megy bölibe, nem itthon van velem naphosszat.
Éppen ideje kicsit újraépíteni a megtépázott önbecsülésemet, pocsékul nézek ki, nem elég, hogy kövér disznó vagyok, az majd elmúlik a szoptatás végeztével, de meglehetősen nyúzott vagyok, zilált és szétszórt.
Én pedig nekilátok keresni, vagy szervezni kedvemre való tornát.

El sem hiszem, végre kisütött a nap.
Ma reggel olvastam egy cikket arról, hogy mekkora károkat okozott a mezőgazdaságban ez a lehetetlen időjárás.
Hát hasonlóképpen a mi kertünkben is. A cseresznye úgy ahogy van, lerohadt a fáról, a rózsáim tetőtől talpig gombásak, és permetezni sem tudtam, mert szélcsendes, tűző napsütéstől mentes időjárás szükséges hozzá, no meg az, hogy 24 óráig ne essen eső. Hát ilyen hetek óta nem volt...