Álljék itt mementóul a világ dicsőségére, hogy Milos ma betúrt egy teljes üveg bébikaját ebédre. Életében először. Kecskeméti almás csikre...

Minden bizonnyal átok ül rajtam a telefonokkal kapcsolatban.
A régi telefonom a kezdetektől fogva alig volt hívható (be volt kapcsolva, mégsem tudtak felhívni). Másfél év után végre vettünk egy új telefont, azt ellopták egy hét után.
Vissztértem a régi nem hívhatós telefonhoz, az beadta a kulcsot, egy szép napon csendben kimúlt.
Előkapartam a szekrény mélyéről egy özönvíz előtti nokiát, mire két hét múlva tönkrement a kijelzője. Nagyon érdekes élmény vakon telefonálni.
A Pannon szokásos módon szivat, kb. 3 hete kikapcsolta a telefonomat, mondván nem fizettem be egy nyári számlát. Érdekes módon ezt a szeptember cirkusz során nem derült ki. Viszont mivel céges szám, én nem intézkedhetek, az ügyintéző csajnak nyilván az utolsó a sorban, Jurának pedig ez nem egy élő probléma, nem cseszegeti a hölgyet eléggé.
Van egy másik, feltöltős kártyám ilyen esetekre, arról másfél nap alatt eltűnt az ötezer forintos feltöltés, úgy, hogy nem is telefonáltam. Az ügyfélszolgálaton persze csak vonogatják a vállukat, biztos bekapcsolva maradt a wap. Egy nokia 6110-en?! Ember, akkor még fel sem találták a wap-ot, mikor ez a telefon már elavultnak számított...

Szóval itt állok két nem működő kártyával, egy vak kijelzős özönvíz előtti szutyokkal, ki tudja még meddig. Telefonálni tudok, ha nagyon muszáj, Jura blackberry-jéről, de az egy angol szolgáltatónál van, szóval Nagy-Britannián keresztül megy minden hívás...

Őrült módon bánnak vele, húzzák, nyúzzák, felemelik, cipelik, leejtik, takarót borítanak rá, keresztülesnek rajta, megrúgják, elgáncsolják, fellökik, és mégis, mégis, olyan szikrázóan ragyogó szemmel néz rájuk, sikít a boldogságtól, ha meglátja őket, kacag rájuk teliszájjal, és egyáltalán látszik a tekintetén, hogy ők minimum félistenek, kétség sem férhet ehhez...

Babakaka

Piciny fiam tökélyre fejlesztette az elalvás utáni fél órában való bekakilást. Minden napközbeni alvását ezzel szúrja el. Nagy békességben elalszik, majd fél óra múlva eszelős visítással ébred, még jóformán nincs is magánál, de már követeli a szabadlábra helyezését. A körülötte lengedező szag pedig kétséget sem hagy affelől, itt már megint bekakilás esete forog fenn.
Ha háromszor fektetem le egy nap, akkor háromszor csinálja ezt meg (plussz a kora hajnali, és(!) a reggeli alkalmak). Hogy fér el egy ilyen pici gyerekben ennyi cucc?

Gyepagy

Álmomból felriasztva is tudom, hogy melyik nap mit kell vinni az oviba (pizsi, énekcucc, angolcucc, tornacucc, úszócucc), és egyébként is milyen foglalkozás lesz aznap (ketten hatfelé járnak nyolcszor), kinek milyen testápoló, tusfürdő, sampon kell (hármuknak ötféle), milyen gyerekülésük van és volt (hét ülés színkóddal évjárattal), melyiküknek mi a jele, óvónéni, dadus, kedvenc ovistársak, azok szülei és testvérei, lila foltokból és relytélyes fájdalmakból is naprakész vagyok, kedvenc ételek, színek, ruhák, rajzfilmfigurák, játékok. Ruhaméret, lábméret (centiben is!)
Folytathatnám oldalak hosszan, az életem ezek körül forog, az agyamban egy bonyolult mátrix, állandó változókkal, mindig azon munkálkodom, mi a legideálisabb megoldás.
Estére leszívott aggyal nézek ki a fejemből, mire alszik mindenki a nevem felidézése is nehézségekbe ütközik.
Még szerencse, hogy vannak barátaim, akikkel azért alkalmasint el lehet csevegni az élet egyéb dolgairól is...

Minden évben én veszem meg az ajándékot a gyerekeknek anyám, öcsémék, és bátyám nevében. Tavaly felgerjedt bennem a józan ész, és közöltem, közös nagy ajándékot fognak adni, nem három kicsit.
Persze megvettem, becsomagoltam, odaadtam, ők az összeggel, és azzal járultak hozzá, hogy nézték, ahogy a gyerekek örvendeznek.
Idén már azt sem hajlandók megmondani, hogy mégis mennyit szánnak rá. Találjam ki azt is én?!

Egy hónap múlva karácsony.
Azért az nagyon durva...

9 hónapos

Jelentősen javult a cukisági faktor amióta alszik éjjel.
Viszont továbbra is folyamatosan taknyos, ami adódik a szutyok időjárásból, a fogzástól és abból, hogy mindig mindent rág. Olyan, mint egy kölyökkutyába oltott hód...

Mozgásában nagy bravúr nem történt, egyre ügyesebben lépeget bútorok mentén, néha megáll egyegy másodpercre, ügyesen ül le, és olyan gyorsan mászik, hogy tűzcsíkot húz maga után a szőnyegen.
Kb egy hete adott nekem egy igazi cuppanós puszit.

Értelmileg nagyon sokat fejlődött, erről pár poszttal lejjebb írtam.

A kajálás is javulgat, két hét fullcici után kezd újra megbarátkozni az egyéb táplálékkal, noha jelentős mennyiséget nem fogyaszt belőle. Este kap egy kis tápszerpótlást, merőben önző okból, hiszen noha bírnám tejjel, egy 9 hónapos gyerek mellet bocsánatos bűnnek tartom, hogy már nincs kedvem folyamatosan zabálni és vedelni, így estére kényelmesebb a tápi. Noha lefekvés előtt elég sokat szopizik még.
Nagy megkönnyebbülés, hogy eszi a tápszert, megnyugtató a tudat, hogy bármi történik, nélkülem sem hal éhen.

A gyarapodása újra megindult, súlya 9160 gramm és olyan 72 cm körül van...

Túl a Torchwood 3. évadján elegem lett az UFÓ-s sorozatokból. Most egy időre jegelem a V-t is, és inkább előveszem a jó öreg Criminal Minds-ot. A mészáros sorozatgyilkosok utáni nyomozás szinte estimese a földönkívüliekhez képest...

Torchwood
Azért azt a részt nem nem lefekvés előtt kellett volna megnéznem, ahol Owent lelövik, de aztán Jack feltámasztja a kesztyűvel, és a Halál Owenen keresztül átjön a valós világba...

Milos próbál beszélni

A következő szavakra konzekvensen ugyanazokat a hangokat használja, teljesen megfelelő helyzetekben: csüccs (tcsü), kész (té), cici (dzidze).
Nagyon sok mindent megért, természetesen hallgat a nevére, jön ha hívják, tudja ha rosszban sántikál, menekül ha el akarom csípni, tudja mi csüccs, a kész (orrszívás), és természetesen mit jelent a cici. Érti azt, hogy Chili, vagy ha a kutyához használt hangsúllyal beszélek, egyből nézi a földet, hogy hol a kutya.
Figyeli, hogy mit mondok, próbálja utánozni a szavakat.
Ez egy 9 hónapos (fiú!) gyermektől több, mint kiváló...

Megvolt a buli tegnap, és nagyon szuperül sikerült. A meghívottak töredéke jött csak el, hiszen az oviban még mindig tombol a járvány, de sebaj, mert Iván legjobb barátja eljött, így viszont szinte családias volt az egész.
Családias a szónak minden értelmében, volt üvöltve rohangászás is persze, ez egy gyerekzsúr elengedhetetlen része.
A végére totál káosz volt, amit a gyerekek borzasztóan élveztek, a tombola után előszedtem a szerpentineket, és széthajigálhatták őket. Egy perc alatt papírfecnikben úszott a ház, szóval tényleg jó volt.
(Tudom, itt most többen felhördülnek, de esküszöm, tíz gyerek nem tud nagyobb kupit csinálni három óra alatt, mint kettő egy átlagosnál nyűgösebb este.)
A harminc szeletes tortából a felső rész (tíz szelet) fogyott csak el azzal együtt, hogy Timiéknek még csomagoltam is el belőle.
Képek már töltődnek...

A titok nyitja a főzelékes cumi.
Ezek szerint kissé lusta a drágám. Így viszont vígan benyomott egy csomó főzeléket. Na persze anyu kellett ehhez, én idegenkedtem a főzelékes cuminak még a gondolatától is, de aztán végülis úgy döntöttem, teszek rá, suliban már csak nem főzelékes cumiból kéri majd a tarhonyás húst...

Egyszerűen imádom ezt a sorozatot...

A Nagy Cicista

Egyre bizonytalanabb hangon kérdezgetik az emberek tőlem, ha meglátnak Milossal:
- Szopik még?
Egyre inkább arra számítanak, hogy a válasz nemleges lesz. Viszont annál jobban meglepődnek, mikor kibököm:
- Igen, még CSAK szopizik...
Hát igen.
Az a kevés kis érdeklődése is a múlté már, amit az egyéb táplálékok iránt mutatott. Már nem is udvariaskodik, nyíltan undorodik, először csak a szája szélén folyatja ki nagy fintorogva, aztán ha tovább erőszakoskodom, egyszerűen rámköpi.
Már az alma-banán se jön be. A répa sem. Semmi.
Édes, sós, ízelten, pikáns, pempő és darabos, hideg, vagy meleg, bébikaja, saját alkotás, vagy felnőtt kaja. (Még szerencse, hogy esténként egy kis tápszert elfogad. Szigorúan két szopizás között.)
Csak cici, cici, cici. Vígan veti hanyatt magát, fejét irányba fordítja, beindítja a szivattyút, és amikor végre a szájában van a mennyei manna, felrúgja a lábát az égbe, és elömlik rajta az elégedettség. Csukott szemmel élvezi az életet, kortyol hatalmasakat, kis takonycsík ível az orrától a mellemig, néha felnéz, hogy ott vagyok-e még, rámvigyorog. Néha rúgja az ütemet a lábával, kezével kalimpál, karmolászik, babrál.
De előfordul, hogy rengeteg fontos dolga van, nem ér rá hosszasan nyammogni. Odaront a kanapéhoz, feláll, és úgy iszik pár kortyot.
Ha együtt fürdünk, akkor mindenféleképpen szerét ejti egy alapos szopizásnak. Elfekszik a combomon, csak a feje lóg ki a vízből, el-elszundítva szopizik. Ilyenkor közel jár a nirvánához, ez szemmel látható.
Néha belémvág a para, hogy jesszusom, ez a gyerek éhen fog veszni, de a védőnő persze kiröhögött, mert hogy kutya baja nem lesz ennek a gyereknek, és jófej, hogy a lelkem megnyugtatása végett kis tápszert is eszik (mármint Milos, nem a védőnő), hiszen arra a dobozra megnyugtatóan sok kalóra, vitamin, meg nyomelem van írva.
Lehet, hogy egy évesen gondol egyet, és pacalpörkölttel nyit, késsel-villával egyből, sosem lehet tudni, ezek a gyerekek mindenre képesek.
Addig is marad a cici, a cici, a cici...

Nem akarom elkiabálni, de napok óta erőteljes javulás mutatkozik alvás-fronton.
Úgy tűnik tényleg csak az én elhatározásom kellett hozzá, mint eddig szinte mindig. Persze ez könnyűnek tűnik, de a valóságban borzasztó nehéz.
Ott kezdődik a dolog, hogy van bennem egy nagyon erős késztetés, hogy ha sír a gyerek, akkor megszoptassam. Így értünk el odáig, hogy óránként kelt, én pedig óránként szoptattam. Fáradt volt ő is, én is, így már nappal sem tudott jól aludni. Ettől nyűgös lett, amitől nehezen aludt el, stb...
Végül két oldalról érkezett a lökés, ami átlendített a holtponton.
Az egyik az volt, hogy kiderült, bármilyen beteg is, a germicid kúptól vígan átdurmolja az éjszakát. Tehát nem hal éhen reggelre, ha nem szoptatom meg éjjel.
Másik részről Edinával beszélgettem, aki felidézte, hogy az ő lánya is ezt csinálta, 8-19 hónapos koráig, amikor is vett egy nagy levegőt, és nem adott neki éjjel cicit. Volt két kemény hetük, de megérte. Végülis ennél rosszabb már úgysem lehet.
Rádöbbentem, hogy én ezt nem tudom csinálni még tíz hónapig, akkor inkább most szívok egy nagyot.

És persze mint ez általában lenni szokott, nem is volt akkora szívás. Első körben a nappali alvást próbáltam megtanítani neki. Nem engedtem felállni, simogattam a hátát. Ez sikerült.
Ezt aztán kiterjesztettem az éjszakára is. Elhatároztam, hogy hajnali 1 előtt nem kap cicit, ha cigány gyerekek, vagy sánta koldusok potyognak is az égből.
Volt két nagyon durva (egy órás üvöltős), és több közepesen pocsék éjszakánk.
Aztán egyszercsak már nem ébredt, vagy ha ébredt is, visszaaludt magától. Most már stabilan 5-6 körül ébred egy gyors szopira. A dolognak van még egy nem remélt kellemes hozadéka, 5 helyett 7-kor ébred reggel.
Így persze nappal is jókat alszik, és sokkal vidámabb.

Én még pótolom az alvást, most fáradtabb vagyok, mint két hete, de előbb-utóbb én is behozom a lemaradást.

Könyvklub
Stephenie Meyer: eclipse - napfogyatkozás
Az első rész tetszett. A második rész egész jó volt. De ez a harmadik kritikán aluli vacak. Rendkívül csalódott vagyok, ebben a részben jóformán semmi sem történik 650 oldalon keresztül. Ennek a nőnek tanítania kéne, hogyan lehet zsalutéglányi könyvvé dagasztani a nagy semmit.
Ebben a legviccesebb az, hogy simán meg fogom venni a negyedik könyvet is, mert most már érdekel, hogy mi lesz a sztori vége. De abban nagyon reménykedem, hogy ez a szinvonal esés nem tendencia, vagy valami múzsa jól lesmárolja a csajt, és csak összehoz valami rendeset, ami méltó az első könyvhöz.

Nem írok, mert nincs mit. Legalábbis nincs más, mint eddig. Semmi kedvem továbbra is a giga-nem-alváson picsogni. Mint ahogy a betegségeken sem.
Emma és Iván megy holnap végre oviba, minden bizonnyal szaranyaságom ékes bizonyítéka, de számolom a perceket holnap reggelig.
Képtelen vagyok tovább türelemmel tolerálni Ivánnak a viselkedését, ami persze a féltékenységből fakad, de a hónapok óta tartó nemalvás nullára tette a tolerancia-szintemet (is).
Elég egyértelmű, hogy ezzel nem tudok tovább egyedül megbírkózni, keresni fogok egy megfelelő szakembert, és beszélek vele.
A helybéli szerelő srác megcsinálta a kocsimat, házhoz is hozta, Jura szerint nagyon olcsó is volt, de nekem kicsit fáj most ez a közel nettó minimálbérnyi összeg, amit odatoltunk.
Megtartottuk Iván családi szülinapját is vasárnap. Erről csak annyit mondanék, hogy túléltük.
Iván mindenesetre nagyon-nagyon örült az ajándékának, holnap ha lesz kis időm megcsinálom a képeket is.

Hű, a Wasabi nagyon rendben volt. Egy órán keresztül zabáltunk faltuk a finomságokat. Én eddig azt hittem, hogy a sushi gusztustalan nyers tengeri izé. Kiderült, hogy a sushi valójában egy nagyon gusztusos finom csemege.
Már alig várom, hogy újra mehessünk :-)

Ja, és külön öröm, hogy ma házassági évfordulónk van, szám szerint a hatodik.
Tegnap még azon morfondítoztunk, hogy nem megyünk el ebédelni, Milos is nagyon anyás, nem szúrunk ki vele.
De ma már igazán remek ötletnek tűnik a Wasabi...

Egészen döbbenetes fordulatot vett a hetek (hónapok?) óta tartó éjszakázás. Milos megfeledkezett magáról, és átaludta az éjszakát!
Koraeste még egyszer ébredt, csupa takony volt, kiszívtuk az orrát. Én tízkor beájultam az ágyba, lélekben felkészülve arra, hogy legkésőbb fél órán belül odatámolyoghatok a kiságyhoz.
Ehhez képest fél ötkor! arra ébredtem, hogy nem ébredtem.
Persze paraanya egyből a legszörnyűbb verziókat vetíti le. Te jó ég, ez a gyerek biztos lázkómában fekszik, én meg csak alszom.
De aztán kis hallgatózás után világossá vált, hogy sokkal inkább békés alvásról van szó, elégedett hortyogással kísérve. Még ötig elszórakoztattam magam mindenféle rémképekkel, ráadásul a melleim is csurig tele voltak, hiszen kimaradt vagy egy tucat szopi. Végül odasomfordáltam a kiságyhoz, kitakarózva, az ágy másik végében, de teljesen láztalanul aludt a kismókus.
Ötkor azért végül felkelt, evett egy kicsit, és visszaaludt hatig. Jófej Jura levitte, így még ráhúztam két órát.
Az egész banda gyógyultnak minősíthető, kis köhögéstől, takonytól eltekintve.

Emma lábadozó státuszt kapott a doki nénitől, mára szinte teljesen meggyógyult, hőemelkedése sem volt. Ivánnak még annyi se szerencsére. Szerdán mehetnek oviba. Most már vígan nyargalásznak az IKEJÁS lovacskájukkal.
Milos sajnos olyan vacakul van, mint Emma volt kedden. Szinte lehúzhatatlan a láza, egész nap cicin szunyókál.
A dokitól kifelé jövet még tartogatott számunkra a sors egy meglepetést, a kocsim egy nagy olajtócsát engedett maga alá. Iván vette észre, elképesztően okos ez a gyerek.
Kicsit reménykedtünk, hogy talán nem az én kocsimból folyt ki, de hiú ábránd volt. Jura hazaszaladt a saját kocsijáért, és elmentünk a szerelő sráchoz.
Na ezért jó az ilyen kis falu, az a drága jó ember egyből ugrott, hozta az emberét, és el is vontatták a kocsimat. Pedig tele volt az udvara javításra váró autókkal.
Így most kocsim sincs, de minek is, ilyen fejfájással nem is vezetnék, attól kedvesebb az én tyúkszaros életem.

Erről jut eszembe egy régebbi Emmaduma

- Anya! Szerintem Isten halott.
- Igen, ezt már Nietzsche is említette...

Milos belázasodott, Ivánnak hőemelkedése van. Nekem pedig úgy fáj minden porcikám, mintha szét akarnék esni apró darabokra.

Avagy a nagy klasszikus graffiti szavaival szólva: "Jézus halott. Lenin halott. És én sem érzem valami jól magam."

Beültünk egy kis hűtőfürdőzésre, ahol Milos egyből rácsatlakozott a központi egységre, és már aludt is.

Belázcsillapítóztam a bandát, és várom a végzetem, ami a mai éjszakában fog eljőni...

Próbáltam rávenni Jurát hajnalban, hogy legalább egyszer keljen ő, és altassa vissza Milost.
Ennek az lett az eredménye, hogy elbotlott valamiben, és hatalmas csattanással a kiságynak vágódott. Az addig szordínóban nyüszögő gyerekre ráhozta a sikítófrászt ezzel a mutatvánnyal.
Két perc simi helyett fél órát szívtam mire visszaaltattam, de Jura elérte, hogy többet nem kérem meg ilyesmire, inkább én szívok százszor egy éjjel.
Mire végre letettem a picit, az ajtófelé nézve egy gyerekárnyat fedeztem fel. Tisztára mint a Szellemekkel suttogóban. De csak Emma volt, aki nem mert bejönni. Betereltem az ágyba, de szörcsögött, futottam pár kört zsepi ügyben, majd elszunnyadtam tíz percre. Arra ébredtem, hogy Iván áll az ágy mellett, rosszat álmodott.
Na ő befeküdt a másik oldalamra. Rövid húsz perc alatt rábeszéltem, hogy aludjon még kicsit, én is elhelyezhedtem a két gyerek között megmaradt nyolc-tíz centin, elaludtam, maaaaajd negyed óra múlva arra ébredtem, hogy valami csipog a földszinten. Jura elfelejtette kikapcsolni az ébresztőjét a blackberryn.
Akkor úgy éreztem, hogy hajszál választ el attól, hogy baltás gyilkossá váljak, de minimum bosztoni fojtogatóvá...

Nem kis nosztalgiával emlékszem vissza arra a boldog időre, mikor egy influenza szövődmény miatt egy hétig kórházban voltam.

Ülnék most nagyon a Brighton Pier-en egy nyugágyban, alaposan betakarva, vastag sapiban, hallgatnám a tengert, és szunyókálnék.

Azt hiszem a ma éjszakai álmom elég jól jellemzi, mennyire ki vagyok már készülve az éjszakázástól.
Azt álmodtam, hogy könyörgök a védőnőnek, hogy adjon tanácsot, mitől tudnám végre alvásra bírni a kisdedet. Adott is egy időpontot, de oda már nem jutottam el, mert felébresztett a kis piszokházi...

Ebben a hónapban mennünk kell a vesegondozóba, fél év után újra.
Napok óta ez jár a fejemben, jelentkezzek már be, menjünk már, legyünk túl rajta. Nagyon kicsi az esélyünk rossz hírekre, de mégis bennem van a félsz...

Öt éves

Nagyon nehéz ötéves. Nehéz neki, és nehéz nekünk.

Neki azért, mert középső gyerek lett, Emma okosügyes nagy, Milos okosügyes kicsi, ő meg úgy érzi, hogy nem kap elég figyelmet. Na itt jön az, hogy miért nehéz nekünk. Ugyanis ő a figyelmet rosszalkodással kívánja felkelteni. És mivel okos is, meg ügyes is, ezt is, mint minden mást, remekül csinálja.

Mindeközben nap mint nap rácsodálkozom, hogy milyen csupaszív, kedves kisfiú ő, nem tudok vele mit kezdeni, mikor megvadul.

A mai nap az ő napja volt. Kettesben elmentünk Jura elé a repülőtérre, aztán hármasban tovább a Csodák Palotájába. Alig lézengett egy tizenévesekből álló osztály, igazán élvezetes volt az ott töltött két óra. Iván még egy autóversenyzős szimulátort is kipróbált, remekül ment neki.

Mostanra már vidáman durmol az ágyikójában, akár csak öt éve, bár akkor még egy pici csomag volt, most meg már egy okos nagyfiú!

No hát voltunk végül dokinál. Egy órát vártunk, azalatt Emma összegömbölyödött a pelenkázón, és elaludt.
Gyanús, hogy tüdőgyula, doki néni szerint nagyon felületesen, pihegve lélegzik, ami lehet a láztól is, de lehet a tüdőgyulától is. Felírt ezer dolgot (kétféle lázcsillapító, hurutoldó, gyulladáscsökkentő, vitaminok, stb), és ha az agresszív kúra hatására sem lesz lényegesen jobban, akkor holnap megyünk vissza CRP tesztre, és akkor kiderül, hogy mi a szitu.
Mindenesetre szegény kisróka pocsékul van, szinte folyamatosan alszik.

Emma láza magasra szökött, így lemondtuk a hordányi sok mászkálnivalónkat. Nevtant, lovaglást, pesti kiruccanást Jura karácsonyi ajándékáért, és mamáért.
Helyette lázat csillapítunk, tengernyi teát hörpölünk...

Emma persze belázasodott ma reggelre. Jura úton Bukarestbe, holnap jön haza. Klassz kis szabi.
Mondjuk Emma amúgy sem ment volna oviba, mert megyünk a nevtanba, de azt egy kis láz miatt nem mondom le, három hete kaptunk időpontot.
Lovagolni nem megyünk, viszont gyógyszertárba igen. Oda mostanában úgy is gyakrabban járunk, mint lovagolni...

Suliügyek

Ma voltunk látogatóban a kisnémedii suliban. Édes pici suli, a tanító nénik nagyon aranyosak, látszik az igyekezet, a szeretet. A gyerekek is nagyon helyesek voltak, az egyik szobában minden felügyelet nélkül valami leckén ügyködtek, teljesen fegyelmezetten, nem is lehetett tudni, hogy ott vannak, amíg be nem léptünk a terembe. A tanárnő mutatta a teremben lévő pingpong asztalt, mire a gyerekek szája fülig futott, és lelkesen mutogattak az asztalra, meg ütőkre.
Meixner módszerrel tanulnak írni-olvasni, és mivel egy évfolyamban csak 4-5 gyerek van, bőven megoldható a személyre szabott differenciált oktatás.

És még...
tegnapelőtt kapott egy kis tápszert este. Talán kicsit jobban aludt. Ma vettünk direkt esti tápszert, nagyon ízlett neki, lehúzott másfél decit, rátöltött ciciből. Hát meglássuk...

Újabb képek. Egy nagy kedvenc:



Mostanában kicsit túltengenek a Milos fotók, és én azon morfondíroztam, hogy miért is van ez. Aztán rájöttem. Milos ha ránézek vigyorog, produkálja magát. A nagyoknak már megvan a maguk véleménye erről, ez a legtöbbször két formában nyilvánul meg. Vagy nem hagyják magukat lefényképezni, vagy idétlen fejeket vágnak, amit meg nem érdemes fényképezni. De azért nagy ritkán akadnak kedves, elcsípett pillanatok is, mint például ez:

Danubius rádió
Olyan nekem most ezt hallgatni, mintha egy kedves barát halálos ágyánál ülnék. Mélységes szomorúság, és tehetetlen düh.
Csak ezt az egy adót voltam képes hallgatni. Ha kocsiban voltam, erre volt állítva a rádióm. Kellemes, tinglitangli popslágerek, amitől jókedve lesz az embernek, és ehhez viszonylag kevés duma.
Ez biztosan hülyén hangzik, de most először érzem azt, hogy a politika mélyen az életembe nyúlt. Persze, érezzük mi a negatív hatásokat, de valahogy úgy vagyok ezzel, mint a viccbeli Józsi bácsi*, aki befizet egy kör műrepülésre. Ezt azért nem gondoltam volna...


*Józsi bácsi befizet egy kör műrepülésre, felviszi a pilóta. Az egyik kunszt után Józsi bácsi azt mondja:
- No, ezt gondoltam.
Második kunszt után azt mondja:
- No ezt is gondoltam.
Harmadik kunszt után azt mondja:
- No, ezt már nem gondoltam.
Mikor leszállnak, megkérdezi a pilóta, hogy hogy értette. Mire Józsi bácsi:
- Hát azt gondoltam, hogy beszarok, azt is gondoltam, hogy behugyozok. De hogy ez mind a nyakamba is folyik, no ezt már nem gondoltam...

Tegnap (kicsit késve) kifaragtuk családilag a tököket. A gyerekszoba elé állítottuk őket az erkélyre, hogy bentről látszódjanak, úgy aludtak el a kis tökfejek...