2008/03/31

A gyerekek nagyon nehezen viselték, hogy kórházba kerültem. Iván balhés lett, igazi kis agresszív kiskakas, aki beszólogat, lökdösődik, verekszik.
Amikor végre kijöttem, és mentem érte a bölcsibe, a karjaimba röppent.
Emma magába zárta, nem volt hajlandó beszélni róla senkivel. Amikor megjelentem az oviban, csak felnézett rám a homokozóból, és ennyit mondott csak: "szia anya, meggyógyultál?".
Majd tovább túrta a nedves homokot.
Mindig is ezt csinálta, egészen pici korától kezdve.
Közben az öcsi összefejelt egy kisfiúval, átmentem a csúszda másik oldalára. Egy pillanat múlva Emma zokogott szívet tépően, engem hívott.
Aznap este mindenért zokogott. Hisztérikusan, csak sírt, csak sírt. Ha volt sapkám, ha nem volt.

Iván azóta komoly arccal állítja, ő beteg, nagyon beteg. Ezért nem akar bölcsibe menni, nem akar vacsorázni jönni, nem akar aludni menni, egyáltalán semmit sem akar.

Nehezen oldódik bennük a feszültség, a félelem. Lassan, nagyon lassan gyógyulnak ők is. Naponta százszor megkérdezik tőlem: anya meggyógyultál már?
Mit is mondhatnék? Meggyógyultam. Csak ez a rohadt lelkifurka ne lenne...
Végre, végre!
Sokkal jobban vagyok, az erőm is visszatért. Utáltam már nagyon beteg lenni, utáltam, hogy nem tudok aludni, utáltam, hogy nem tudom felemelni a gyerekemet, mert ahhoz is erőtlen vagyok.
Biztos sokat számít, hogy süt a nap végre!
Csináltam negatív tesztet is, most már biztos, hogy nem vagyok terhes. Szar dolog egy csíkot látni, de most lényegesen sokkal szarabb lenne egy pozitív teszt...
No, hajrá az aranyér!

2008/03/27

Kis Magyar ER - ötödik nap

Reggel fitten pattantam ki az ágyból, kifaggattam a nővérkét, hogy szerinte milyen orvoshoz menjek. Ő neurológust javasolt.
Hatkor már a büfé előtt vártam, hogy az kinyisson, vettem kávét.
Összepakoltam, megnyugtattam Etát, hogy nem fogok elpatkolni valami titokzatos kórban. Ő nagyon szerette volna, ha maradok még kicsit.

Előkerült Dr. T. is, adott receptet, és azt mondta, hogy 1-2 héten belül jelentősen javulnom kell. Ha nem, jöjjek vissza, és csinálnak arckoponya CT-t is.
Nemsokkal azután, hogy Jura beért értem, meg is lett a záróm.
Fizetni nem kellett semmit. Vaj volt a fejükön, ez elég világos...

Hát így esett az én kis kalandom a magyar egészségügy bugyrában.
És sajnos ez a kórház a legjobbak közé tartozik...
Kis Magyar ER - negyedik nap

Szerda volt már. Elég jól aludtam, az Etától kapott orrspray használt, kaptam éjjel levegőt.
Ahhoz is elég jól voltam már, hogy elkezdjek őrjöngeni az orvosokon.
A branülöm a kézfejemben végképp bemondta az unalmast, a reggeli infúziót is jóformán én pumpáltam bele a vénámba, ami akkorra már csomós volt, és fölötte a bőr piros.
Délelőtt kisírtam az egyik nővérkétől, hogy szedje ki.

Megjelent Dr. T. Hebrencs fiatalember, de kedves. Hímezett-hámozott, fogalma sem volt róla, hogy mi bajom. Először azt mondta, hogy még napokig itt kell lennem, majd eltűnt kicsit megnézni a leleteimet. Utána azt mondta, szerinte kicsit túl vagyok hospitalizálva, ha gondolom, holnap hazamehetnék.
Gondoltam. Régen rájöttem, hogy semmi értelme bent lennem.

Főorvosi vizit (az első amióta ott voltam).
Dr. G. a főfőfőorvos megállt az ágyamnál. Miután tisztáztuk, hogy nem én vagyok az arcműtött, Dr. T., frissiben kinevezett kezelőorvosom, mint egy készületlen diák a vizsgán zavartan összevissza beszélt. Hogy mi is a bajom. Főleg latinul. Arcüreg-gyulladás.
Aham, ééés? Használ a melegítés? - fordul hozzám Dr. G.
Milyen melegítés? - nézek rá. - Nem melegítik semmimet semmivel.
Dr. T. elvörösödött. Valami olyasmit habogott, hogy nem olyan-jellegű az az arcüreg-gyulladás, és ő szerinte kicsit túl vagyok hospitalizálva - nyögte ki szégyenkezve, majd gyorsan hozzátette: - És a beteg holnap haza is meg.
Hirtelen mindenki zavarbajött, majd megkönnyebbült. Nyilvánvalóan egy túlhospitalizált beteg egyetlen gyógymódja az, ha hazaküldik.
- Én migrénre gondolok - vágta ki nagy kínjában Dr. T., mint a diák, akinek szánalmasan rossz felelése közben mégiscsak feldereng valami. - A fejfájás, szédülés - sorolta...
De Dr. G.-t ez már nem igazán érdekelte, így kifelé tartott.
Dr. T. még tétovázott kiscsit, mielőtt kiment volna. Ekkor a visszafojtott röhögés csúnya köhögőroham formájában tört elő belőlem.
Dr. T. rámnézett, és azt motyogta maga elé:
- És köhög is... - majd kiment.

Ezután Eta szentül meg volt róla győződve, hogy valami felderítetlen, halálos kór emészt, fogalmazgatta a nekrológomat, épp csak koszorút nem rendelt.

Mivel már csak két adag volt az infúzióból, branült már nem szúrtak. Sokáig matatott a nővérke a bal karomban a tűvel, mire elhitte nekem, ott vénátnem fog találni.
Mondjuk a jobban talált is egyből.

Este egyetértettünk a nővérkével abban, hogy hozzuk előrébb az infúziót, hogy lecsepegjen House-ra, mert azt mindketten nézni akarjuk.
A jobb karomban egyből talált is vénát, miután lecsepegett, húztam ki a tévé elé.
Még valami sorozat ment, fújtam az orrom, mikor oldalba bökött a mellettem ülő másik beteg (akivel szintén összehaverkodtunk).
- Na mi van? Már az orrod is vérzik?
- Dehogy vérzik - hábordtam fel, majd ránéztem a zsepire. Tocsogott a vértől.
- Basszameg! - mondtam tömören. Majd szóltam a közeledő nővérkének:
- Nővérke! Vérzik az orrom - és felvihogtam. Még mindig röhögve könyörögtem neki, hogy ne szóljon a dokinak (aznap éjjel az én dokim volt ügyeletben, de a szobájában kuksolt, délután óta nem is láttuk).

Újabb szar éjszaka következett, de a House jó volt, és végülis másnap hazamehettem (ha nem vérzik az orrom).
Kis Magyar ER - harmadik nap

Reggelre kelve kurva szar kedvem volt, bár a fejem nem fájt már annyira, legszivesebben sírtam volna. Szerencsére Eta néni elkezdett viccelődni, és ettől nekem is jobb kedvem lett.
Próbálkoztam egyedül elmenni a wc-re, sikerült is, igaz balra húzott a fejem mindig.
A hangom viszont teljesen elment, csak suttogni tudtam.

Jött Dr. Sz. Etához, hogy megvizsgálja. Mondta nekem, hogy ő engem nem vizsgál meg, nem ő a kezelőorvosom. Akkor meg ki? Kérdem.
Nem tudja.

Kimentem a nővérkékhez. Előkeresték a lapom, J. doktornő vett fel, ő a kezelőorvosom.
Mikor tudok vele beszélni? Semikor, szabin van egész héten.
Dehát akkor ki állapítja meg, hogy jó-e a kezelésem, és ha igen, meddig kell folytatni?
Talán majd lesz főorvosi vizit, ott kérdezzek rá.
Közben Dr. Sz. is megnézte a lapomat, és azt mondta, hogy mivel Dr. J. szabin van, Dr. T. lesz a kezelőorvosom. Találkoztam már vele?
Még csak nem is hallottam róla - feleltem én.
Hol vannak a papírjaim? Kiderült, a CT lelet nem is került fel az osztályra. Reméltem, hogy Dr. Sz. vet rájuk egy pillantást, de nem.
Aznap többet orvost nem láttunk.
Viszont világosan látszott, hogy a kézfejemben lévő branül nemsokára bedöglik. Már csak nagyon hülye pózban volt átjárható.

Kis Magyar ER - második nap


Húvét hétfőre virradtunk. A branülöm kicsúszott a jobb karomból, ezért a nővérke szúrt egyet a kézfejembe. Napi 3 infúzió lesz, gyógyszerrel.

A szobatársnőm egy tündéri idős néni volt, sokat viháncolt, viccelődött, kicsit jobb kedvre derített. A nővérkék hiperkedvesek voltak.

Ünnep lévén csendes volt minden.

Jött egy doki (a szobatársnőm dokija), nevezzük Dr. Sz.-nek. Behívott engem is, megkérdezte hogy vagyok, nézegette a lapjaimat, belenézett az orromba, fülembe, hümmögött, majd azt mondta.

Hát jó, folytassák az elrendelt dalacin kúrát, aztán majd meglátjuk.


Eta néni a szobatársam, és a nővérkék kísérgettek pisilni, ápolgattak.

Aznap éjjel szörnyű rémálmaim voltak. Az egyikből felriadva azt láttam, hogy egy kislány áll az ajtóban. Felvettem a szemüvegem, persze nem volt ott senki. Csendben rettegtem tovább, aztán már annyit sem tudtam aludni, mint addig.

Kis Magyar ER - Első nap

Szombat éjjel lettem szarul, bedugult ar orrom, arcom, fülem fájt, és a fejem, rettenetesen.
Húsvét Vasárnapra virradtunk. Nem tudtam kikelni az ágyból. Jura lezavarta a Húsvétot a gyerekekkel, majd délután háromkor bevitt Vácra, a sürgősségire.
Szinte azonnal sorra kerültem. Járni sem tudtam, úgy szédültem.
Vért vettek, vizsgálgattak, Egyből branült szúrtak a bal karomba, hogy majd abba megy az infúzió is. Kiderült, hogy kettőslátásom van bal oldalon.
Jura eltámogatott röntgenre. Tüdő, arc. Mivel nem tudtam felemelt fejjel egyedül állni fél percet sem, rosszul lettem. A röntgenes asszisztens hangjában hisztéria csendült, mikor elsötétült előttem minden, és lerogytam egy székre. Jura kitámogatott.
Mire meglett a lelet, összekapartam magam. Tüdő negatív, arcüregben enyhe nyh duzzanat.

Vissza a sürgősségire, kis ücsörgés után bevittek egy olyan vizsgálóba, ahol ágyak is voltak függönnyel elkerítve. A branülöm valahogy elszaródott, sebaj, szúrtak a másikba is egyet. Infúzió. Végre fekhettem, azt hiszem aludtam is kicsit.
Közben jött neurológus, megvizsgált. Minden oké, csak ez a fránya bal oldali kettőslátás.
Végre bejöhetett hozzám Jura.
Lesz CT is, libbent oda a kis doktornő (nevezzük Dr. V-nek), mert ez a kettőslátás őt zavarja. Mondtam, hogy az engem nem, de a fejfájás és a szédülés, na az igen...

CT. Befektettek a tepsibe, épp jókor, mert addigra már vagy tíz métert is kellett gyalogolnom. Előtte még megvígasztaltak, hogy ha esetleg terhes lennék, akkor biztosan el kéne vetetni a gyereket...

Vissza az ágyikóba a sürgősségin. Jött Dr. V. és azt mondta, felkerülök a gégészetre, majd ott alaposan megvizsgál egy fül-orr-gégész szakorvos.
Előkerült a nővérke, aki lányaként gondozott addig, és azt mondta, látta ám a CT leletemet, nem csodálja, ha fáj a fejem, mert még a koponyaüregem is be van gyulladva... Adott a branülömbe fájdalomcsillapítót végre.

Este nyolc volt, feltámolyogtunk a harmadikra. A nővérkék kikészültek, hogy tán nem a saját lábamon kellett volna feljönnöm, hanem beteghordó, tolókocsiban. Adtak gyorsan ágyat is.
Jura hazaszaladt cuccokért.
Este fél tizenegy volt már, kaptam addigra egy újabb infúziót, immáron dalacinnal megbolondítva.
Rámtört egy doktornő (nevezzük Dr. J-nek), és az ajtóból felémvakkantott, hogy neki most más miatt be kellett jönnie (jött egy vérző mandulaműtétes is), és ha már muszáj itt lennie, megnéz engem is. Mi bajom van? Mondom neki.
Lebaszott, hogy rosszul fújom az orrom, nem használok orrcsöppet, és különben is ő hazaküldött volna, dehát Dr. V. lentről annyira erősködött... Hozzámvágott egy orrsprayt, és elviharzott (ez a cucc inkább csak rontott, pár nappal később kiderült azért, mert ezt nem erre használják).

Az éjszaka további részében igyekeztem csendben haldokolni, hogy ne zavarjam a szobatársamat.

2008/03/22

Mégiscsak van hozzáfűznivalóm.
Valami nagy gebasz lehet fenn, a Mennyei Időjáráskészítő Központban. Vagy valami idióta újonc került az élre, vagy a nagy öregek már megfáradtak.

Nem (ismétlem NEM) tartom jópofának, hogy egész délelőtt szakadt a hó.
Valamint van néhány dolog, amit nem (ismétlem NEM) lehet bepótolni.
Ilyen például a Fehér Karácsony.
Nem (ismétlem NEM) behelyettesíthető a Fehér Húsvéttal...
Az nem jópofa, sőt, kifejezetten rosszpofa!
Emma az éjjel bekruppolt...
Azt hiszem több hozzáfűzni valóm nincs is a mai naphoz...

2008/03/20


Az előbb zuhogott a hó. Március huszadikán... Vááááá....

Varning! Továbbolvasás csak vasgyomrúaknak, edzett horrorkedvelőknek és szülőknek!

Na és persze a vér. Vér mint mindig. Tegnap betoltam öcsi orrába az orrszívót, majd legott rosszul is lettem, mert a kijövő cucc sokkal inkább véres agyvelőre hajazott, semmint a költői "cicakaka" névre hallgató képződményre.

Egész délután szivárgott az orra, én meg egyik rosszullétből a másikba estem. Már gyerekkoromban sem bírtam az orrvérzést. Öcsémnek pedig elég sokszor része volt benne...
Este szépen lefeküdtek, kapott árnikát, meg bioptronoztam is kicsit, hogy tuti jó legyen...
Reggel pedig Emma ezekkel a szavakkal jött át:
- Anyaaaa! Öcsinek csupa csoki az arca!
Úranyám. Egy nagyon taknyos, nagyon véres kicsi emberült az ágyban, elég jókedvűen. Úgy nézett ki, mint egy bölcsis vámpír, aki duhaj nagy jókedvében kirúgott a hámból, de kellő szakmai tapasztalattal még nem rendelkezik.

Délelőtt megfeddett a doktornő, hogy kicsit óvatosabban szívjam a gyerek orrát.
Hát nem tudom, 5 űzöm az ipart, lassan le is diplomázhatnék orrszívásból...

2008/03/18

Mostanra persze nekem is sikerült benyalnom ezt a szart, úgy fáj a fejem, meg a végtagjaim, hogy legszívesebben eldobnám őket.
A köhögésem pedig meglett tengerészeket is zavarba hozna...

Mindeközben a hőgörbém álomi, ha rend és szokás szerint összejön ebben a hónapban a bébi, akkor igazi kis túlélő lesz.
Most nem is tudom, minek drukkoljak, elvégre eléggé megszoktam, hogy egy terhességre, maximum két hetet kell várnom...

2008/03/17

Jött, látott, győzött... Egy vírus.
A család férfitagjai egy emberként dőltek ki a sorból. A sors úgy gondolta, annyira fasza kis ápolónő vagyok, hogy megtoldja még egy héttel a mókát. Persze next level, hiszen a múlt heti egy darab lánygyerek ápolása után kettő férfiember ápolása következik. Bónuszként kezdem én is elkapni...
Lázcsillapítók, C-vitaminok mázsái, hordónyi teák fogynak, a gyógyszertárban lassan egy teljes nettó minimálbért hagyok ott ebben a hónapban.
Ha álmomból felriasztanak is tudom, hogy kinek, mikor, milyen gyógyszert kell beadni (persze hárman nyolcfélét szednek).
Ehhez képest nekik sokkal rosszabb, mert tényleg rohadt betegek, majd' negyvenfokos lázzal fekszenek, hurut öntötte el a fejüket, mellkasukat, hörgőiket, és még a szemük mozdítása is éles fájdalmat okoz...
Lassan jön a járványügy, és kiragasztja a kapunkra a karantén feliratot...

Állandóan az a falfelirat jár a fejemben:
"Jézus halott, Isten halott, és én sem érzem túl jól magam..."

2008/03/14

Szegény Vologya bácsi...

Jura tegnap este üzleti vacsin volt, gondoltam nem várom meg, éjfél előtt úgysem jött volna haza. Amikor hazajött, az órára néztem, te jó ég, mindjárt három.
Éppen nyitottam a számat, hogy ne keudjen el beszélni, mert akkor felébredek, de megelőzött.
- Szörnyű éjszakám volt - sóhajtotta bele a nagy őrbottyáni éjszakába.
Felkönyököltem, gondoltam számos kellemetlen dologra, de arra nem, ami következett...

Szegény Vologya bácsi és felesége, Jura anyukájának barátai. Látogatóba jöttek Magyarországra pár napja, Jura bébiszitteli őket. Tizenegy körül már éppen befejeződött a vacsi, mikor telefonált szegény Vologya bácsi, hogy a bérelt lakás ajtaján lévő vasrács rácsapódott az ujjára, és levágta az utolsó ujjpercét.
Horror felsőfokon. Jura átviharzott értük, nyomás a balesetibe.
Csütörtök éjjel, Baleseti Intézet. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere. Összebilincselt kezű-lábú szétvert fejű huligán, aki láncos pórázon kísért a rendőr a röntgenbe, hómleszek, narkósok.

De az orvosok állítólag nagyon kedvesek voltak szegény Vologya bácsival, előszedték a kevéske orosztudásukat is, megműtötték az ujját, bekötözték. Mindezt háromszáz forint vizitdíjért...

-Hát ez történt - fejezte be Jura a mesét, és szinte azonnal elaludt, harsogva horkolva.
Én meg feküdtem éberen a sötétben, és szegény Vologya bácsira gondoltam sokáig...

2008/03/13

Elkiabáltam ezt az alvás dolgot, legalábbis a múlt éjszakára. Talán a szél miatt, nagyon nyugtalanul aludtak a gyerekek. Egész éjjel mászkáltak. Sehogy sem jó, mert elég vacak visszakísérni (cipelni) őket, megvárni, míg elalszanak, majd visszamászni az ágyamba, de annál sokkal vacakabb, ha győz a pillanatnyi lustaságom, és beengedem őket az ágyba.

Mert akkor kétfelől tapadnak rám a teljes testfelületükkel, és jóformán megfulladok tőlük. Hosszú szőke hajszálakat szippantok be, az arcomba köhögnek, cumicsámcsogás két centire a fülemtől, pisiszag, csapkodó végtagok találnak el. Ki mondta, hogy a szüléssel megoldódik az a probléma, hogy a gyerek az ember hólyagját rugdossa?! És egy ötéves sokkal nagyobbat is rúg...

Ilyenkor vissza a rajtvonalra, gyerek felnyalábol az összes asszeszoárjával együtt (cumi, alvós állat, kisvonat, könyv, miafranc, ami nélkül azonnal felébred), és visszatántorog a gyerekszobába. Megpróbálom nem leejteni, nem szétcsapni a fejét, lábát az ajtófélfában, nem bedobni az ágyba, az utolsó méteren megbotolva egy kibaszott legódarabkában...
Tudom, hogy a tárgyak életere kelnek, ha nem látjuk őket. Mi másért kerülne láb alá a legrémesebb hangon sivító plüssakármi éjjeli osonáskor?

Arról nem is beszélve, hogy Iván 13-14 kilóját könnyedén cipelem, de Emma 20 kilóját már nem bírom. Az én fizikai teljesítőképességemnek is van határa, és az úgy tűnik alvó gyerek esetében húsz kiló.
Reggel persze mindenki vidám és kipihent, csak én ébredek úgy, mint aki éjjel lezavart pár menetet Mike Tysonnal (és még csak nem is úúúgy...).
Ilyenkor könyörgőre fogom, hogy tűnjön el mindenki az ágyból, csak húsz percet, csak húsz picinyke percet hadd tölthessek egyedül benne. Ha jófejek (mert általában azok, hiszen remekül aludtak), elvonulnak...
Aztán úgyis kivet az ágy, indul a nap. Visítás a konyhából, összevesztek a csokigolyón, én meg zombi vagyok...

2008/03/12

Filmklub

Megnéztük moziban a Pánik c. magyar filmet. Szerintem igen kiválóra sikeredett, csak ajánlani tudom. De azért azt hadd fűzzem hozzá, hogy egy csoportterápia nem így néz ám ki :-)))

Californication - remélem jól írtam a címét.
Abszolúte tizes! Prűdek ne nézzék meg, mindenki másnak kötelező! Mostanában bearanyozza az estéinket...
Alvásprojekt

Akár honnan is nézzük, őrületes szerencsém van a gyerekeimmel. Januárban kitaláltam, hogy kész, vége elegem van az esti őrjöngésekből, itten kultúrált elalvás lesz.
S lőn...
Most már hetek óta olyan gyönyörűen elalszanak, hogy öröm nézni. Ma Iván nem aludt a bölcsiben (ilyenkor a részéről a délután egy komplett ámokfutás), Emma pedig keveset aludt, és még különben is lábadozik.
Jura esélytelen 9re hazaérni, mire kezdődik a House, így fél hétkor zuhany, hajmosás, fellőttem a pizsit. Kis olvasgatás, majd fél nyolckor ágyba velük...
Tíz perc múlva úgy aludtak békésen szuszogva, mint két liter tej.
Jófejek, na...
Romantikus este

- Te figyi! Negatív lett az LH tesztem. Szexelünk egyet puszán az élvezet kedvéért?
- Oké...
A terhesség fertőz.
Ma tettem róla, hogy megfertőződjek... :-)

2008/03/10

Szegény kicsi Emmám szombat este óta lázas. Péntek délután és éjjel hányt, szombaton reggel ment a hasa kicsit, de akkor azt hittük, csak ennyi.
Aztán szombat éjjel belázasodott. Azóta 39,5 fölött van a láza, csak nagy nehezen tudom neki 38 körülire lehúzni.
Szegénykém csak fekszik kiterülve. Holnap megyünk dokihoz, majd megmondja mi van.
Az oviban azt mondták, calici vírus tarolta le az összes gyereket és óvónénit, ma reggel csak azok mentek oviba, akik múlt héten hiányoztak, és nem kaphatták el...
Nem szeretem a fagyit.
De annál is jobban utálok hétezer forintért fagyizni...

2008/03/08

Egy átlagos péntek reggel négy gyerekkel...
Még szerencse, hogy nagy a konyha, elfér majd az ötödik is... :-)
Ovi

Tegnap amikor Emmáért mentem, az óvónéni ölében fekve találtam. Nincs jól ez a lány - mondta - nem evett, nem ivott, fáj a hasa. Tényleg vacakul nézett ki az én kis mókuskám, ahogy vánszorgott kifelé hozzám. Lerogyott az öltözőben, majd egy perc múlva elkezdett sugárban hányni. Beterített mindent, Magát, a mackóját, a cipőit, a földet, a padot, engem, tényleg mindent.
Iván megállt a tócsa szélén, összecsapta a kezét, és így szólt:
- Ó istenem! - Hát igen, én sem fogalmazhattam volna tömörebben.

Kiabáltam az óvónéninek, aki abban a pillanatban működésbe hozta a döbbenetesen olajozott rendszert.
Félreértés ne essék, rutinos, nem pánikolós anya vagyok. Túl vagyunk már rengeteg baleseten, betegségen, mentőn, kórházon, ennyire profi mégsem vagyok.
Míg én csak álltam, és ölelgettem a gyereket, ott termett Zsuzsi dadus (aki amúgy is egy földre szállt angyal), és az óvónénivel kettesben nyugtatgatták Emmát, csupa kedves, bíztató szóval, és közben egy perc alatt felmostak, kimostak, letöröltek mindent.
Micsoda szerencse - mondták, -hogy itt jött ki, és nem a kocsiban, hazafelé menet.

Iván menet közben megunta a felhajtást (látta, hogy most még arra sem reagálok, hogy ki akar osonni az udvarra), ezért lepattintotta a cipőjét, és benyargalt a csoportba játszani.
Átöltöztettem Emmát, kicsit lerogytunk a padra, ölelgettük egymást, és próbáltunk túljutni a sokkon. Kaptam még én is pár bíztató szót.
Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék arra, milyen jó választás volt ez az ovi/bölcsi.

Emma itthon még hányt párszor, éjjel a hasa is ment, de délelőtt aludt egy nagyot, és egyre jobban van. Remélem ez csak valami turbó vírus volt...

2008/03/07

Szavazás

Nem szoktam politizálni, főleg nem a blogomban. Annyit azért leírok, hogy vasárnap elmegyek szavazni, és beikszelek három NEM-et.
Megszületett az unokahúgom kisfia, Bálint, kerek három kilóval. Isten hozott a világban, kis prücsök!

2008/03/05

Hát tegnap volt a nagy nap.
Elmentem az új dokihoz.
Meglehetősen szimpatikus, nem az az édibédi, de nem is kezel hülyegyerekként, lehet vele emberi módon beszélgetni.
Leszedte a spirálomat is, de közben jól beparáztatott. Ugyanis nem találta a húzószálat. Megkérdezte, hogy biztos megvan-e a spirálom.
Hát - mondom - remélem...
Mert ha becsúszott a húzószál, akkor mi van? - kérdeztem rá.
Na akkor elkezdte ecsetelni. A gyengébb idegzetűek miatt csak a főbb szavakat írnám le: altatás, kisműtét és egy nagy kampó.
Közben csak matatott ott lent, csak matatott, én meg lelki szemeim előtt már a műtőben voltam, körülöttem bárdok és kampók.
Egyszerre csak felegyenesedett a doki, és közölte: na megvan.
Mi van meg, a húzószál? - kérdeztem reménykedve.
Az is, meg a spirál is...

Hát sutyiban kiszedte, én meg észre sem vettem :-)
Az összbenyomás nagyon kellemes volt, az asszisztensnője pedig elbűvölő. Ég és föld a régi dokim rémes libájához képest.

Szóval kezdődjenek a bemelegítő körök...