Ma az a vád ért engem, hogy újabb hobbit találtam grafomán szenvedélyemnek, és a blog már ejtve van... Álljon itt mementóul: igaz. Azt hiszem nem sok mindent fejeztem még be (avagy folytattam hosszasan) az életben. De amit befejeztem, arra nagyon büszke vagyok. Itt van példának okáért a jogsim... Meg a kozmis suli. Meg Emma... Mondjuk azt nem lehetett nem befejezni (mármint a terhességet), mert az nem egy olyan dolog...

De azért persze vannak hírek is. Például ma van Emma névnapja. Nem sikerült túl ütősre a buli, csináltam pár szecsót, Jura hozott tortát és pezsgőt. Szegény kislányomat álmosan, éhesen és fáradtan belepréseltük az ünneplő ruhájába. Csoda hogy morcos képet vágott?!
Végül csak anyu jött el a meghívottak közül, öcsém beteg lett, bátyám meg nem is válaszolt a meghívásra... Azt hiszem ezt Emma bánta legkevésbé...

Szombaton pedig kicseréltettem az irataimat... Igen, szombaton. Az okmányirodában. Kellemes családias hangulatban. Emmának meg útlevelet csináltattunk. Uszkve negyed óra alatt végeztünk. Aztán még húsz percbe tellt, míg keresgéltem a vadi új lakcímkártyámat, és csináltattam egy újat.
Azt hiszem megdöntöttem a saját rekordomat, mikor az okmányirodától kb. 10 méterre már sikerült is elvesztenem azt a kis kártyát. Jóformán még a tinta sem száradt meg rajta...

Képek meg lesznek jól, ha lesz rá érkezésem bepótolom a lemaradásomat...

Ma jutott eszembe, hogy nem is volt menekülési kényszerem az esküvő előtt. Mert hogy állítólag van egy csomó embernek. De nekem nem volt... Én csak egyszerűen nagyon vártam, aztán átadtam magam a boldogságnak, és utána is csak lebegtem. Azt hiszem mélyen a lelkemben el kell hogy ismerjem, nagyon jót tett mindkettőnknek ez az esküvő. Naphosszat kérdezgetjük egymástól, hogy mi most tényleg házasok vagyunk? Olyan sokat vártunk rá (egy évet), és ahhoz képest olyan hirtelen történt minden. Mondtam is Jurának, hogy talán a lagzi arra jó, hogy a nagy ünneplésben képes az ember beemelni, hogy mostantól házas ember. Én úgy gondolom, mostantól a nap is másképp süt le ránk. Cinkosan, mindenttudóan...

Na ez jó zagyva lett. Sebaj, hiszen teljesen zavarodott vagyok... És boldog...

Két napja férjes asszony vagyok és mondhatom, nem igaz hogy az esküvővel nem változik meg az ember élete. Én igenis sokkal boldogabb vagyok, és nagyon-nagyon szerelmes!
A mai napi bejegyzés címe lehetne akár "Gábor nem ugrik" is. Ugyanis a bátyám elhatározta, hogy márpedig ő tandemugrik. Most szakított a barátnőjével, és ilyenkor az ember hajlamos szuicid manőverekre. De csak olyan lájtosan. Na ez pont ilyen volt. Pechjére (szerencséjére) aznap az ország egész területén ragyogó napsütés volt, kivéve Esztergomot, ahogy sűrű köd ülte meg a tájat. Elég későn szakadozott fel, és így nem került sor arra, hogy ő ugorhasson...
De mi jól éreztük magunkat, Jura elkóborolt, és becserkészet egy repülőmodellező társaságot, és azon nyomban be is épült közéjük. Hát ő már csak ilyen. Mindenhol azonnal megkedvelteti magát.

Holnap hétfő, és már előre utálom, hogy Jurának mennie kell dolgozni...

Mára elszállt belőlem minden izgulás, csak a nagy öröm maradt. Persze nem is volt időm rá, délelőtt fodrász, sminkes, utána pedig usgyi anyuékhoz, készülődni. Emma példásan viselkedett egész nap. Semmi probléma sem volt vele, sőt, még kakilt is mielőtt átöltöztettük volna az ünneplőruhájába.
Az egész szertartás alatt szinte transzban voltam, így aztán jóformán semmire sem emlékszem. Az anyakönyvezető egy tündér volt, egészen személyes hangot ütött meg, elmesélt, hogy ő akkor találkozott velünk először, mikor az Emmát vártuk (nála tettük az apasági nyilatkozatot).
Az ebéd jó volt, jókat beszélgettünk, de sokkal inkább emlékeztetett egy baráti összejövetelre, mint egy esküvői ebédre. Persze kevesen is voltunk hozzá...
Végül hazajöttünk, és megtartottuk a nászéjszakát... Emma anyunál aludt, így cincoghattunk egész éjjel. Felkapcsolt villanynál szerelmeskedtünk a saját ágyunkban, és tévéztünk is szintén ott (azaz DVD-ztünk). Élveztük hogy nem kell suttogni, hangtalanul osonni, és sötétben tapogatózni.
Egész nap nem esett az eső szerencsére, de a nap sem bújt elő. Azaz...
Amikor a házasságkötő terem előtt kiszálltam a taxiból, épphogycsak elrendeztem a ruhámat, mikor Jura kilépett onnan. Azt a pillanatot sosem fogom elfelejteni... Szívfájdítóan jóképű volt, úgy éreztem, kisüt a nap, és az arany színű nyakkendője felragyog a napsütésben. Jura szerint egyáltalán nem sütött ki akkor a nap, ugyanolyan felhős-borús volt mint addig s azután egész nap.
Nem tudom. Talán csak a lelkemben ragyogott a napsütés, amikor megláttam. De amíg élek így fogok emlékezni erre a pillanatra.

Holnap lesz az esküvő. Úgy tűnik nagyjából minden megvan. Izgulok...

Kezd szerelem szövődni Emma és Jura között. Ennek a tápis kajálásnak az lett a "mellékhatása", hogy sokkal közelebb kerültek egymáshoz, szorosabb a kötődés köztük. Ma este ahogy Jura belépett az ajtón, Emma jóformán kiugrott az ölemből, akkorát vetődött az apja felé. Jura teljesen odáig volt a gyönyörűségtől, hogy a lánya ennyire örül neki. Olyan édesek együtt, nagyokat vigyorognak egymásra. Hol van már az az idő, mikor Jura féltékenyen szemlélte bensőséges kis szimbiózisunkat, mert sehogy sem tudott beférkőzni az anyamelegbe közénk. Most már ténylegesen hárman vagyunk nagy örömömre.

Ma pedig elmentem a volt kozmis osztálytársnmhöz, aki sminkes, és pár utcával arrébb dolgozik, hogy talán megcsinálná a sminkemet, illetve tudja-e ajánlani valamelyik fodrászt. Tudta. Ajánlotta. Fodrász, smink levajazva. Most már csak a körmömet kell megcsináltatnom, a gyantázást és a lábkörömpingálást megoldom házilag. Izgulok azért... Kicsit... Meg várom is... Nagyon...

Ma, Halottak napján nem is lehettünk volna elevenebbül élők. A temető felé nyomuló tömeg közepette haladt kis hajónk vidáman megpakolva gyerekekkel, amint átverekedtük magunkat "apa új irodája" felé menet. Mi szerelmesen, pezsgő izgalommal a lelkünkben az esküvő miatt, a gyerekek pedig a mi hangulatunkat tükrözve vidáman csivitelve.
Késő este van már, Emma rég alszik, Jura hangja kihallatszik a kisszobából, ahogy a nagyoknak estimesét olvas... Fáradtan, de tele jó érzésekkel dőlünk be nemsokára az ágyba, és tudjuk egyre biztosabban, hogy jobb felé nem is vehette az életünk az irányt.